Magyar Tudomány, 2004/8 886. o.

Tanulmány

Viszt Erzsébet

közgazdász, kutatásvezető, GKI Gazdaságkutató Rt. - viszte @ gki.hu

A KUTATÓK NEMZETKÖZI MOBILITÁSA


A kutatók nemzetközi mobilitásának fokozása a tudomány fejlődésének fontos feltétele. Ezért lényeges, hogy ismerjük a kutatói mobilitás jelenlegi színvonalát, növelésének lehetőségeit vagy korlátait.

A kutatói mobilitás vizsgálatára kevés hazai szakirodalmi forrás található, miközben a tudományos kutatás nemzetközivé válására, az ezzel kapcsolatos lehetőségeknek a bővülésére számtalan cikk hívja fel a figyelmet a témában az egyik legrelevánsabb magyar szakirodalmi forrás, a Magyar Tudomány hasábjain is.

A kutatók nemzetközi mobilitását érintően három cikkre közvetlenül is utalunk:

* Két, egy 1989-ben és egy 1999-ben készült felmérésből, amelyet tudományos kutatók körében végeztek, és amelynek a középpontjában a nyelvismeret, az idegen nyelv használata állt, kiderült, hogy a kutatók külföldi tartózkodásának időtartama 1989 és 1999 között 60 %-kal meghosszabbodott, s ezen belül a válaszadók átlagosan kétszer annyi időt töltöttek angol nyelvű országokban, mint másutt (Medgyes - László, 2000). A tudományos életben az angol lett a vezető nyelv, a nyelvtudás színvonala (különösen a fiatalabbaknál) jelentősen emelkedett.

* Az egyetemi hallgatók és oktatók mobilitásának új lehetőségei nyíltak. Korábban csak a nyelvszakos bölcsészek töltöttek egy-két félévet a megfelelő ország egyetemén, ma már az egyetemi hallgatók rendszeresen töltenek féléveket vagy tanulmányúton vesznek részt kinti egyetemeken, a doktoranduszok pedig szintén félévig-évig külföldön végeznek kutatómunkát. Az oktatók is mobilabbak, előadásokat tartanak nemzetközi konferenciákon, kinti egyetemeken, vendégprofesszorokat fogadunk (Berényi, 2001).

* Az EU-6. Keretprogramban jelentős támogatást kap az EU-n belüli kutatói mobilitás. Fontosnak tartják mint eszközt, a kiválósági hálózatok létrehozását, ami egyértelműen növelni fogja a mobilitást. Ezek virtuális központok, amelyeknek az a lényege, hogy több tudományos iskola, kutatóközpont a prioritásos témához integrálja szellemi és anyagi forrásait. Ebben igen fontos szerep jut a kutatói mobilitásnak, mert itt a partnerek köre is gyakran változik, és igen fontos az informatikai hálózatok révén alkalmazott interaktív együttműködés. A kiválósági hálózat egy mag (core group) köré szerveződik, amelyben hosszabb időre szóló kutatói mobilitás is jellemző lehet a közös infrastruktúrahasználat, közös irányítás és az eredmények közös hasznosítása mellett (Siegler, 2001).

A cikk alapjául szolgáló, 2003-ban végzett kutatás során negyvenöt kutatóhelyen folytattunk interjút a társadalomtudományok, a természettudományok, a műszaki tudományok, az agrár- és az élettudományok, valamint a bölcsészet területén, igyekeztünk betekinteni több tudományágba és többféle kutatóműhelybe.1 A minta korántsem tekinthető reprezentatívnak, különösen nem az egyetemi kutatóhelyek szempontjából, ahol tanszékek százain folyik kutatási tevékenység is. A magánszférába tartozó kutatóhelyeken az okozott gondot, hogy olykor csak nevükben viselik a kutatás elnevezést, valójában termelnek vagy kereskednek, tevékenységük tehát messze eltávolodott a klasszikus értelemben vett (alap- vagy akár alkalmazott) kutatástól.

1. A nemzetközi mobilitás mértéke és iránya

A felkeresett kutatóhelyeken a nemzetközi mobilitás mérőegységeként a kiutazások számának a kutatói létszámra vetített nagyságát tekintettük. Emellett képet akartunk kapni a kiutazások gyakoriságáról (kiutazás/év/fő), hosszáról (nap, hét, hó, év), irányáról (EU, illetve nem EU reláció, ezen belül mely országok). Fontos pótlólagos információként kértünk adatokat a kiutazások finanszírozási forrásairól, különös tekintettel a nemzetközi pályázatokra. A kiutazók fontos jellemzői közül csupán az életkorról érdeklődtünk, de sok kutatóhelyen ennek kigyűjtése is nehézségeket okozott.

1. 1. A kiutazások hossza, gyakorisága

Igen nagy szóródás mutatkozik a kiutazások átlagos hosszában a tudományterületek szerint. A társadalomtudományi kutatóhelyeken egy kutató évente több mint húsz napot töltött 1999-2002-ben külföldön. A természettudományi és élettudományi kutatóhelyeken ez az átlag tíz nap körül van, a bölcsészettudományok, agrártudományok és a műszaki tudományok területén öt-tíz nap között. A társadalomtudományok képviselői nemcsak az egy főre jutó kiutazások száma, hanem a kiutazások hossza szerint is a leginkább mobilak. A mobilitás tekintetében az egyes tudományterületek közti különbség a vizsgált években fennmaradt, mint ahogy fennmaradt az állami, egyetemi és magán- kutatóhelyek között is.

A társadalom-, természet- és műszaki tudományi kutatóhelyeken a kiutazóknak fele többször is utazik egy év alatt. Legmobilabbak a társadalomtudósok, akik közül minden második kiutazó többször, esetleg ötnél többször is kiutazik egy-egy évben. Az egyszeri kiutazás inkább a bölcsészekre és az élettudományok kutatóira jellemző.

A kiutazók életkorát nézve a 2002. évi mobilitási adatok szerint megállapítható, hogy a természet- és műszaki tudományi kutatóhelyeken kiutazók fele a huszonéves generáció tagja, s további jelentős réteg tartozik a harminc-negyven éves korosztályba. A társadalomtudományi kutatóhelyeken a kiutazók között több a negyven év feletti, mint az ez alatti kutató (itt jellemző leginkább az intézetek elöregedése), a bölcsészeknél a kiutazók zöme (84 %-a) negyven év alatti.

Az akadémiai intézetek megkérdezett vezetőinek mintegy a fele közepesnek, másik fele annál erősebbnek tartja a kutatók mobilitását. Egy 5-ös skálán legtöbben a 3-at, kevesebben a 4-et jelölték meg, s többen megjegyzéseket is fűztek mellé. Nem mindenütt veszik szívesen azt, ha a kutatók évekre külföldre távoznak. Munkájuk itthon ezalatt hiányzik, bár az intézetek általában toleránsak: a külföldön való tartózkodást az anyagi okokat ismerve, s a tudományos ambíciót elfogadva elnézik vagy támogatják.

A mobilitás mértékét nem minden interjúalanyunk tudta megítélni, mert nincsenek elégséges ismereteik arról, hogy másutt milyen a mobilitás. A mobilitást befolyásoló tényezők között viszont fontosnak tartották hangsúlyozni a speciális okokat, így a tudományterületek sajátosságait, s kiemelték az egyéni ambíciók és kapcsolatok döntő jelentőségét. Az elektronikus kapcsolattartás részben helyettesíteni tudja a kiutazásokat, de a közvetlen találkozásokat, a közös gondolkodást, vitákat, s főleg a közös kísérleteket, ha ezt kívánja a tudományterület, nem lehet vagy nehéz ezen az úton megoldani.

A külföldi hasonló intézetekhez történő összehasonlítást tekintve eltérő vélemény fogalmazódott meg a társadalom- és a természettudományok képviselői szerint. A társadalomtudományi intézetek úgy vélik, a mobilitás erősebb külföldön, igaz ez mind Nyugat-Európában, mind Amerikában. Ennek okai között említették az erős versenyt, a mobilitás eredményeként a jobb anyagi feltételeket, a kutatói hálózatok, konzorciumok profi működését, a nemzetközi szinten jól működő pályázati rendszert egy-egy állás betöltésére (szemben azzal, ami nálunk van a kutatóhelyeken: stabil munkahely2). A matematikai és fizikai intézetekben az a vélemény fogalmazódott meg, hogy ezekben a tudományágakban a magyar kutatók mobilitása megközelíti, vagy el is éri a külföldit, a magyar kutatóknak hasonló esélyeik vannak mind a munkavállalás, mind a különböző tudományos programokban való részvétel tekintetében. Különbség viszont az, hogy Nyugat-Európában és Amerikában az egyetemi tanárok és kutatók egyaránt részesülnek alkotói szabadságban (sabbatical year). Ez a rendszer Magyarországon nem működik, pedig a külföldi példák azt sugallják, hogy olykor igen erős hatással van az egész intézetre a hosszú távollét alatt szerzett kapcsolatok "importja" következtében.

Több intézetnél is felvetődött, hogy a kutatók túlterheltsége kisebb külföldön. Ott is rengeteg a munka, projekt projektet követ, de ennek keretében is jobban koncentrálhatnak a témájukra. Általában nem feladatuk a rezsiköltségek kitermelése, és a jövedelemszint is megfelelő.

Érdemes azt a ritkábban megfogalmazott véleményt is közvetíteni, hogy külföldön gyengébb a nemzetközi mobilitás, mint Magyarországon, mert Nyugaton az intézetek igyekeznek ott tartani a fiatal és lelkes kutatókat. "Külföldön aligha fordulhat elő, hogy egy ígéretes postdoc évekre külföldre megy, nálunk viszont ez gyakran előfordul."

A mobilitás mennyiségi értékelése mellett több interjúalany arra, az általunk most nem vizsgált aspektusra is rámutatott, hogy a mobilitás a fejlett országokban értelmesebben folyik; ott az intézetek például rugalmasabban kezelik a pályázati pénzek utazási keretét.

1. 2. A kiutazások irányai

Arra a kérdésre, hogy mely országok, régiók felé lenne érdemes nyitni, illetve a kapcsolatokat bővíteni, nagyon eltérő válaszok születtek. Hipotézisünk az volt, hogy egyes tudományterületeken vannak élenjáró országok, és arra akartunk választ kapni, hogy a jelenlegi lehetőségek vajon ide irányulnak-e. Beigazolódott azonban, hogy a kutatói közösségek annyira nemzetközivé váltak, hogy - eltekintve néhány szélsőséges példától és "megszokott" partnerkapcsolattól - az egyes tudományterületeken gyakorlatilag nincs országprioritás.

Amíg a rendszerváltás előtti kapcsolatokat egyes kutatóintézetek esetében a szocialista országok túlsúlya jellemezte, a kilencvenes évek eleje óta ez a töredékére csökkent, bár észrevehető, hogy lassan kezdenek ezek a kapcsolatok "visszaépülni". Jellemző, hogy az erősödő együttműködésekben az EU-projektek fontos szerepet játszanak. Egyes tudományterületeken kifejezetten erősek az amerikai kapcsolatok, és ahol nem, ott is kívánatosnak tartanák ezek erősítését. Emellett szorosabbra fűződnek a szálak többek között Japánnal, Mexikóval, Chilével, Dél-Afrikával, Dél-Koreával.

2. A kutatók nemzetközi mobilitását befolyásoló tényezők

Habár az előzőekben meggyőződhettünk arról, hogy általában elégséges a kiutazások mennyisége - legalábbis a vezetők szemszögéből nézve -, kíváncsiak voltunk arra, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a különböző típusú intézeteknél erősen hatnak a kiutazásokra. A megkérdezettek összesen tizenkét tényező sorrendjét határozták meg.

A táblázat utolsó oszlopa szerint a megvizsgált intézményekben első és második helyen szerepel a pályázás módjának nem kellő ismerete és a tájékozatlanság mint a nemzetközi mobilitást akadályozó tényezők. A családi okokat a harmadik helyre sorolták.3 Olyan munkahelyi tényezők, mint a kollégák nemtetszése vagy félelem a munkahely elvesztésétől, a vezetés rosszallása nem, vagy csak egy-két intézetnél játszanak szerepet. A szakmai színvonal sem látszik akadálynak, viszont erősebben nyom a latba a nem kellő színvonalú nyelvtudás.

A vizsgálat elég jelentős eltérést mutat az intézmények jellege szerint:

* az állami - akadémiai - intézetek a tájékozatlanságot tették az első helyre, s a pályázatok nem kellő ismerete - a családi jellegű okok után - a harmadik helyre került. Ezt követően a kapcsolatok hiányát jelölték meg, ami összefügg a fogadókészség hiányával is, elsősorban a fejlett országokban. Közepes szerepet kapott a nem kellő motiváció és a korábbi rossz tapasztalatok. A nyelvtudást és a szakmai színvonalat az állami intézetekben nem tekintik a nemzetközi mobilitás lényeges akadályának;

* az egyetemi tanszékeken az oktató/kutató munkatársak mobilitásának legfőbb akadályaként a pályázatok nem kellő ismeretét jelölték meg. Ezt a családi okok követik, de mindjárt ezután harmadik helyen szerepel a nemzetközi kapcsolatok gyengesége és a tájékozatlanság. Pozitívan nyom a latba viszont a személyes hírnév, ami felkérésekkel jár külföldi utazásokra, előadások, szemináriumok tartására külföldi egyetemeken. Összehasonlítva az akadémiai intézetekkel, az egyetemeken a nyelvtudás hiányosságai nagyobb szerepet játszanak, és az egyéni motivációt is fontos tényezőként jelölték meg. Nem visszatartó tényező itt sem az egyetemi vagy tanszéki vezetés, illetve a kollektíva, nem játszik szerepet a munkahely elvesztésétől való félelem sem;

* a felkeresett magánkutatóhelyeken első helyen említették a nyelvtudás hiányosságait, amit a pályázatok nem kellő ismerete, a tájékozatlanság és a motiváció hiánya követ. A munkahelyi tényezők itt sem játszanak - a válaszok szerint - lényeges visszahúzó szerepet.

3. A kiutazások finanszírozói, a pályázatok szerepe

A kiutazások lehetséges finanszírozásában két alapkategóriát különböztettünk meg: intézményi és pályázati finanszírozást (ez utóbbin belül a Magyar Ösztöndíj Bizottságot - MÖB), az egyéb hazai és nemzetközi finanszírozást. Világosan látható, hogy a kiutazások finanszírozásában a kutatóhelyeken a pályázatok a döntőek. A pályázati finanszírozáson belül a MÖB magasabb aránya a bölcsész, az agrár és a műszaki kutatóhelyekre jellemző elsősorban. Az utazások nemzetközi pályázati finanszírozása legerőteljesebb a műszaki területeken, de magas arányú a társadalomtudományok és a bölcsészet terén is.

A kiutazásokat az esetek döntő többségében nem az intézet kezdeményezi és finanszírozza. Több intézeti becslés átlagából 30-70 %-os arány jött ki az intézet és a kutatók által kezdeményezett utazások között, de a finanszírozás tekintetében töredék az intézeti forrás. Némi kis lehetőség adódik utazásra MTA-keretből is, de ez - az intézetek tájékoztatása szerint - kicsi és nem nő, az ilyen típusú kiadásoknak csak a töredékét fedezi. A keretet az intézetek konferenciákra, rövidebb utakra fordítják. Nem egységes a gyakorlat abban, hogy ebből kik, a vezetők vagy inkább a fiatalok utaznak-e, akiknek még nincs más forrásuk utazásra. Van olyan intézet, ahol a szűkös keret miatt belső pályáztatás is működik.

Az utazások finanszírozását emellett részben akadémiai bilaterális egyezmények keretében lehet megoldani az adott országra vonatkozó utazási igény benyújtásával az MTA-nál, pályázat alapján. Magyar forrást jelent továbbá az OTKA és más magyar pályázatok (például TéT Alapítvány, Mecenatúra pályázat). Finanszírozási forrást biztosítanak továbbá az intézetek közötti kétoldalú együttműködések is.

A legtöbben azonban hazai vagy nemzetközi pályázati pénzekből, vagy a meghívók forrásaiból utaznak, ez utóbbi azonban csak a befutott szakemberek számára kínál reális lehetőséget. Ezért főleg a legfiatalabb kutatói korosztály számára és azok számára, akik nincsenek még benne a tudomány nemzetközi áramában, a pályázati pénzek jelentősége igen nagy.

A megvizsgált kutatóhelyek válaszadási készsége a pályázatokkal kapcsolatban részleges volt. A negyvenöt kutatóhely közül csak huszonöt adott választ kérdésünkre a nemzetközi pályázatok számát illetően, ezért - a minta alacsony reprezentativitása miatt - nem tekintjük a válaszokat jellemzőnek. A válaszok összesítése szerint igen magas volt a sikeres pályázatok aránya, meghaladta a 70 %-ot. A válaszoló intézményekben a legtöbb nemzetközi pályázatot a társadalomtudományi kutatóhelyeken adták be, átlag feletti sikeraránnyal. Alacsony pályázati szám és átlag alatti sikerarány jellemezte az élet-, az agrár- és a műszaki tudományokat.

A nemzetközi mobilitás színvonala, valamint a nemzetközi pályázatokban való részvétel a kutatók összességét tekintve szorosan összefügg. Megvizsgáltuk az MTA intézeteire vonatkozóan a hazai és nemzetközi pénzforrások alakulását 2000-2001-re.

A kutatóintézetek forrásai 2001-ben jelentősen növekedtek. Ez alapvetően annak volt köszönhető, hogy a kormány döntése alapján növekedtek a K+F ráfordítások. Ennek keretében kutatói bérrendezésre került sor és az előző évhez képest az intézetek OTKA bevételei 46,5 %-kal bővültek. Új (és több évre kiható) forrást jelentett a Nemzeti Kutatási Fejlesztési Program beindulása (ebből 555,2 millió forint jutott az MTA-intézeteknek), illetve az OMFB pályázati lehetőségek is bővültek és azokból az MTA-intézetek sikeres szereplésüknek köszönhetően a korábbiaknál nagyobb arányban részesedtek. Összességében mindez közel 30 %-kal növelte az MTA-intézetek bevételeit. A megnövekedett forrásokból a három tudományterület részesedésének sorrendje változatlan maradt.

Feltételezhető, hogy a hazai forrásbővülés hozzájárult a külföldi vagy nemzetközi forrásokból elérhető támogatások iránti érdeklődés csökkenéséhez, amit felerősített a külföldi pályázatokkal kapcsolatban az interjúk során gyakran megfogalmazott túlzott adminisztrációs igény, a bürokratikus eljárás, az ismertség hiánya, a nemzetközi színtéren gyenge hazai K+F lobby. A megkérdezettek szerint a "hazai terep" mind a pályázatok beadásánál, mind a partnerkeresésnél (konzorciumépítésnél), mind pedig a kutatási eredmények diffúziójánál, publikálásánál könnyebbséget jelent.

Tudományterületek szerint természetesen megállapíthatunk bizonyos sajátosságokat. A társadalomtudományi kutatóintézeteknél igen figyelemreméltó pozitív tendencia, hogy a forrásbővülés minden pályázattípusnál témaszámcsökkenés, vagyis koncentráció mellett következett be. A leglényegesebb változást az OTKA-támogatások növekedése és az OKTK-támogatások csökkenése jelentette, a külföldi vagy nemzetközi (EU) források, illetve egyéb hazai és külföldi pályázati lehetőségek nagyjából nem változtak. Az intézetek bevételi forrásainak megoszlási arányai változatlanok maradtak, az egyéb hazai és külföldi pályázatok biztosítják a bevételek több mint felét.

3.1. Az EU-pályázatok szerepe

A mobilitás szempontjából 1999-2002-ben fontos szerepet játszottak minden tudományágban az EU-pályázatok. Világos azonban, hogy a műszaki és agrár területeken igen jelentős, a társadalomtudományokban is számottevő szerepük van az EU-n kívüli nemzetközi pályázatoknak. A bölcsészet, az élet- és természettudományok terén viszont döntő az EU-pályázatok szerepe a mobilitásban.

Az akadémiai intézetek mindegyike ismerte az EU-5. Keretprogramot, a legtöbb intézetnek vannak pályázási tapasztalatai, sikerei és kudarcai. Igen eltérő az az arány, amelyet az EU-5. Keretprogramban nyert pályázati források képviselnek egy-egy intézetnél. Különbözik az is, hogy hány pályázatot adtak be, és abból hány került ki győztesen. Az interjúalanyok elmondták, hogy még a kilencvenes évek elején-közepén voltak elérhető pályázatok, elég sok győztes is volt közöttük. A tagjelölt országok kisebb pénzeket könnyen meg tudtak szerezni. Az EU-5-nél már lényegesen nehezebb volt a siker: nyugati hálózatokkal együtt kellett pályázni, vége lett a könnyen megszerezhető pénzek aranykorának. Nőtt a projektek mérete, csökkent a nyertesek száma, a nyugat-európaiak között kemény verseny folyik: ki tudja lobbizással "megpuhítani" az EU-apparátust. "A kis kelet-európai országok csak valakinek a hátán tudnak bekerülni, komoly műszaki vagy társadalmi problémák megoldását nem bízzák kelet-európaiakra." Mindezek miatt - többen is úgy vélték - szinte felesleges energiát pazarolni az EU-pályázatokra.

Abban az esetben, ha választani lehet, az intézetek a hazai pályázatokat preferálják, amelyek érthetőbbek, egyszerűbbek, és a számviteli elszámolás is könnyebb. Az OTKA nyújtotta utazási lehetőségek például kevésbé kötöttek, mint az EU-s pályázatokban - vélték többen. Más nemzetközi pályázatokhoz viszonyítva sem népszerűek az EU-s pályázatok. Az amerikai pályázatokra az egyszerűség, a könnyen érthetőség a jellemző, lehet tudni, hogy a beadás után mi fog történni, jobban megjósolható a siker. Az EU-s pályázatoknál ellenben a siker nem feltétlenül függ össze a pályázat minőségével, az elbírálás szempontjai homályosak, módjuk elnagyolt. Az amerikai pályázatoknál a cost-benefit arány is lényegesen jobb, mint az EU-s pályázatoknál, külön probléma az EU-s pályázatoknál az áfa kezelése.

Ami az EU-pályázatok tudományos értékét illeti, a megkérdezettek véleménye figyelemre méltó: a pályázatok végtermékei nem tekinthetők befejezettnek, érettnek, de ez nem is követelmény. "Pályázatokból nem születnek rangos publikációk, csak zárójelentések."

Az interjúk során felfigyeltünk arra, hogy egyes tudományterületek művelői úgy érzik, ki vannak zárva az EU-s pályázatokból. Például ilyen az agrárszféra, ahol "csak" kapcsolódó projekt témát lehet találni, de ezt erőltetettnek tartják, és más országok koordinátorainak a látóköréből ezért kiesnek.

Az intézetek - kevés kivétellel - gyenge, 10-20 %-os esélyt látnak csak a beadott EU-pályázatok sikerére. Jellemző, hogy a mintában szereplő legnagyobb pályázó intézetben, ahol kiemelkedően sokat utaznak és pályáznak, kb. száz intézettel van kapcsolatuk a világ különböző pontjain, évente több száz pályázatot nyernek el, jelenleg csak egy-két EU-5 pályázatban vesznek részt. A tanulságot így fogalmazták meg: "muszáj megtanulni a brüsszeli rutint".

A kutatóintézeti vezetők kicsit mintha félnének az EU-6-tól. Úgy vélik, irreálisan nagy, harminc-negyven fős konzorciumok jönnek majd létre, amelyeknek az együttműködését nem lehet sem megszervezni, sem átlátni. Hogy ide bekerüljenek magyar kutatók, az csak kapcsolati tőke útján megy, a személyes kapcsolatoknak még nagyobb lesz a jelentősége. Kapcsolati tőkét konferenciákon, cserelátogatásokon lehetett, lehet szerezni, vagyis a mobilitás jelentősége itt ténylegesen érvényesülni fog.

A kutatók alapvetően informális kapcsolatok révén tájékozódnak. A kutatóintézetekben rendszerint ki van osztva a feladat, ki látogassa a tájékoztató rendezvényeket. Jó ötlet az OMIKK információs füzete is. Az a javaslat is elhangzott, hogy az MTA-nak létre kellene hoznia egy központi pályázatmenedzselő teamet két-három fővel; egy olyan háttérinformációs szolgálatot, amely célirányosan szolgáltatja a lehetőségek, projektek, pályázatok adatait, nem pedig mindenkinek mindent ömlesztve. Az az ötlet is felmerült, hogy a tizenhat társadalomtudományi intézetnek kellene egy központi referens.

Az egyik vidéki akadémiai intézet a városában lévő egyetem példájára hivatkozott, ahol létrehoztak egy pályázatkoordináló és -író irodát. Kisebb intézeteknek nincs arra fedezetük, hogy pályázatírókat alkalmazzanak, vagy azokat külsőként megbízzák. A nagyobbak viszont tervezik, vagy másoknak javasolják - saját gyakorlatukból kiindulva - (EU-)pályázati koordinátor státusz létrehozását minden nagyobb intézetben illetve egyetemen. Az EU-6-ot egyébként célszerű lenne olyan kutatóintézetekben és főleg egyetemeken népszerűsíteni, ahol még eddig nem éltek ezzel a lehetőséggel, és idegenkednek a pályázástól. Növelné a pályázási kedvet az is, ha magukban az intézetekben tartanának tájékoztatást az EU-6-ról, ahol a kutatók közvetlenül kérdezhetnének az előadótól, és a későbbiekben is tudnának hova fordulni. A tájékoztató közelebb hozná a kutatókat a pályázatokhoz, gyakorlatiasabbá tenné a tervezést. Különösen arra lenne szükség, hogy a pályázatírási technikáról többet tudjanak meg. Jó lenne, ha tudományáganként lenne a szakmához is értő személy, aki pályázatfigyeléssel, -írással és koordinálással foglalkozik.

Mindezen konkrét tanácsok, javaslatok mellett nagyon is igaz a következő általános követelménynek a hangsúlyozása: "Elő kell segíteni a tudományos kommunikációt, együttműködési készség fejlesztést. A sikeresebb pályázás jövője érdekében képbe kellene hozni a fiatalokat, kisebbrendűségi érzésüket vessék le, merjenek megszólalni, kommunikálni, érdeklődjenek előadások iránt, menjenek külföldi előadókat hallgatni, ne csak a szűk szakmai témájuk miatt. Önmagában az sem segít, ha valaki külföldre jut ki, és akár egy évig is elszöszmötöl egy labor sarkában."

Vannak olyan tudományágak, amelyekre kifejezetten nem hirdettek meg pályázatot. Ilyen például a jogtudomány vagy az agrártémák. Hogy ezen tudományágak képviselői is indulhassanak a pályázatokon, más tudományághoz kellene kapcsolódniuk. A gyakorlatban azonban komoly probléma a kapcsolatok olyan fokú kialakítása, amely a pályázatokhoz kell, mert az intézetek, kutatók ehhez nincsenek hozzászokva.

3.2. Az EU-keretprogramok mérlege magyar szempontból és jelentősége

a kutatási mobilitás szempontjából

Az EU-5. Keretprogramhoz közel 2700 magyar pályázat készült. A sikermutató 23 %, vagyis alig több mint hatszáz pályázat kapott támogatást.

A sikerarány a legnagyobb az EURATOM programban, leggyengébb az életminőség és a környezetvédelem, a fenntartható növekedés programban. A legtöbb pályázatot az életminőség programba nyújtották be.

A fenti táblázat szerint átlagosan 106,2 ezer euró (kb. 25 millió Ft) támogatás jut egy pályázatra, ami nagyságrenddel haladja meg például az OTKA-támogatásokat. Igaz, ezek a nagy összegek nem feltétlenül egyetlen intézet vagy egy kutató számára jelentenek kutatási forrást, de a tudományos kutatásban fontos együttműködés szempontjából ez éppen előny.

A pályázatok típusa szerinti megoszlás a magyar résztvevőknek azért tanulságos, mert a kifejezett mobilitási programok iránti kicsi érdeklődést mutatja. A konferenciaszervezés (High Level Scientific Conferences) és a Marie Curie-ösztöndíj gyakorlatilag nem váltottak ki érdeklődést. A többi pályázattípus is tartalmaz azonban bőven külföldi utazásokat, és külföldi kutatók idelátogatására is lehetőséget nyújt. Igaz, az a jellemző, hogy miközben szaporodik a külföldi utazások száma, rövidül az időtartamuk. Sokszor a kutatók csak csütörtök este, sőt pénteken utaznak ki, és hétvégén tartják a workshop-ot, mert az idejükbe és pénzügyi keretükbe ez jobban belefér. A kisebb projektek egy-két ember számára általában évi két rövid, egy hétnél rövidebb utat jelentenek, a nagyobb projektek több kutató külföldi kiutazását is fedezik. A projektek hossza rendszerint meghaladja az egy évet, inkább a kétéves projektek a jellemzőek.

A mobilitás szempontjából elemezve megállapítható, hogy kutatói mobilitást nemcsak a kifejezett mobilitásprogramok foglalnak magukban. A közös kutatások, a tematikus hálózatokban való részvétel is kiutazásokat és ideutazásokat jelent. Az utak azonban rövidek, pár naposak, de a projekt időtartama alatt több országba is lehetőség van kiutazni. Mivel alapvetően workshopokon vagy konferenciákon lehet részt venni, ezek a kiutazások szakmailag nem is igazán kötődnek az adott országhoz, hiszen egy zárt helyiségben történő megbeszélés szinte bárhol lehetne. Nagy előnyük, hogy rövid idő alatt sok ország kutatóival lehet kapcsolatba kerülni. A mobilitási programokban (ösztöndíjas utak, képzésben való részvétel) viszont a kinttartózkodás ideje hosszú, s a program rendszerint csak egy országot érint. Ott azonban rendszerint mód van arra, hogy a kutató alaposabban megismerkedjen az illető ország őt érintő kutatásaival, és azokban esetleg részt is vegyen.

Mivel éppen ezekben a programokban gyenge a magyar részvétel, ezért nagy figyelmet kell fordítani az okok feltárására.

Az EU-6 lényegi eltérését a korábbi keretprogramoktól az a célkitűzés érzékelteti leginkább, hogy az európai tudásgazdaság versenyképessé tételéhez létre kell hozni az Európai Kutatási Térséget (Siegler, 2001). Ez jelentős stratégiaváltást jelent, nem egyszerűen csak pályázatok kiírásáról van tehát szó, megváltoztatják magukat a pályázati rendszereket, a kutatási támogatásokat nagyobb volumenű pályázatokra koncentrálják. A 6-os Keretprogramban - többek között - nagyobb súlyt kap a mobilitás ösztönzése, támogatása a kutatási kapacitások minél jobb kihasználása érdekében. Új együttműködési formának számítanak a kiválósági hálózatok, amelyek egy mag köré szerveződnek, és a magon belül erős a hosszabb időre is szóló mobilitás.

A mobilitási akciókban való részvételre jók az esélyeink, a kutatók eddig is sokat utaztak és fogadtak külföldi kutatókat. Különösen arra kell figyelemmel lenni, hogy az ideutazókat fogadni lehessen, megszűnjenek az adminisztratív (engedélyezéssel kapcsolatos) és technikai (infrastrukturális, megélhetési) akadályok. Utalunk arra is, hogy a kutatóintézetek legfeljebb egyharmada rendelkezik megfelelő minőségű, az európai színvonalú kutatásokat lehetővé tevő eszközparkkal. A legtöbb műszer, berendezés színvonala pedig nem éri el az európai szintet (Borsi - Papanek, 2002). Azt sem hallgathatjuk el, hogy a kutatói átlagéletkor magas, hajlandóságuk a mobilitásra gyengébb, mint a fiataloké. A családos emberek is kevésbé mobilak, mint a családalapítás előtt álló egyedülállók. Tehát figyelemmel kell lenni arra is, hogy szociológiailag melyik az a réteg, amely képes hosszabb időre elutazni.

4. A mobilitás hatásai, az agyelszívás veszélye

Az ezzel kapcsolatos kérdések kevés konkrét ötletet váltottak ki az interjúalanyokból. A mobilitás hasznosul, mert kapcsolatok jönnek létre, lehet együtt pályázni, megismer az ember új tudományos kultúrákat stb. - ennél konkrétabb hatást nemigen fogalmaztak meg.

A pályázás szempontjából is fontosak a külföldi utak: megkönnyítik a nemzetközi projektekben való részvételt, ami viszont publikációkban testesül meg, s anyagi előnyöket is jelent.

Az utazások jelentősége a legfiatalabb korosztályok számára a legnagyobb, akár döntő is lehet szakmai karrierjük alakulása szempontjából. Ugyanakkor ők igen motiváltak az utazásokra.

A mobilitás növelését általánosságban az interjúalanyok nem tartják fontosnak. "Nem a mennyiségre kell a hangsúlyt tenni, a színvonal a lényeg." A "látszat-konferenciáknak", amelyek csak a pénz mindenáron való elköltéséről szólnak, nincs értelmük - említették többen is. Ha a mobilitás mögött tartalmas kapcsolatok vannak, ezek alapot adnak egy-egy újabb közös nemzetközi projekt megpályázásához.

A mobilitás hasznosulása nehezen megválaszolható. Az egyik vélemény, hogy az agyelszívás természetes jelenség, nincs szükség annak visszacsábítására, aki külföldön jól érzi magát. Egyébként megváltozott az a korábbi tendencia, hogy ha egy kutató kimegy külföldre, örökre ott marad.

Ennél azonban általánosabb az a vélemény, hogy igenis van agyelszívás. A három kutatóhelytípus közül ez leginkább az egyetemi tanszékek, kutatócsoportok esetében tapasztalható. Általános tapasztalat, hogy nem a tudományos fokozattal rendelkezők mennek el és maradnak kinn, hanem a fiatal, friss fokozatosok. Különösen sokan maradnak kinn azok közül, akik hosszabb idejű tanulmányútra mennek, ennél a rétegnél határozottan érvényesül az agyelszívás. Ezért van olyan tanszék, ahol nem is hirdetik nagyon az ilyen lehetőségeket.

Igen jó példáról szereztünk tudomást a BMGE egyik tanszékén: ott is veszélyesnek tartják, hogy a végzős hallgatókat elcsábítják, ebben főleg Németország jár az élen. A tanszék azonban erre figyel, anyagilag, projektbevételekből támogatva utazásokkal, a szakmai fejlődés lehetőségét biztosítva igyekszik útját állni, hogy a legjobbak elmenjenek. Ez nem jelent elszigeteltséget, sokan utazhatnak, s külföldi kollégákat is gyakran fogadnak, nemcsak egy-egy látogatásra, hanem hosszabb időre, oktatni, kutatni.

A társadalomtudományokban (közgazdaságtan, szociológia) kisebb az agyelszívás veszélye, mert túlképzés van Nyugaton is.

A matematikusoknál, informatikusoknál és a fizikusoknál érezhető és növekvő az agyelszívás, amely itt is inkább a PhD-sek korosztályára jellemző, családi helyzetük, életkoruk miatt mobilitási hajlamuk, lehetőségeik erősebbek.

Ha itthon nincs állásbőség, az is elriaszt attól, hogy külföldről hazatérjenek, illetve felerősíti a "kényszeres elvándorlást". Ez a motívum igen erős egyes természettudományokban (biológia, élettudományok, agrártudományok). Más szakterületen a helyzet éppen ellenkező: az egyik építészkaron például azért nem tapasztalnak kiáramlást, mert külföldön a nagy infrastrukturális beruházások leálltak, míg nálunk most indulnak be, szakmailag az itthon maradás most nagyobb kihívást jelent.

Ami a jövőt illeti, az interjúk alapján megfogalmazható, hogy:

* a nemzetközi mobilitást Magyarországnak az EU-hoz való csatlakozása növelni fogja, mert a szabad munkaerő-vándorlás elvben biztosított lesz. Egyre inkább számolni kell majd külföldi munkavégzéssel;

* a multinacionális cégeknél növekvő számban dolgoznak diplomások, részben kutatók, akiket egyre nagyobb mértékben foglalkoztatnak majd saját, nem magyarországi vállalataiknál, részben gyakorlatszerzés céljából, de itt már felmerül az agyelszívás is;

* a képzés nemzetközibbé válása is lehetőséget nyújt a fiataloknak tartósabb külföldi munkavállalásra;

* az, hogy a fiatal kutatók külföldi munkavállalási esélyei kedvezőbbek lesznek, nyelvtudásuk is jobb, mint a középkorúaké, a kutatói szféra további elöregedéséhez vezethet;

* várható, hogy a műszerigényes, drága infrastruktúrát igénylő tudományágak kutatása a gazdag EU-országokba kerül, ha a pályázatok zöme továbbra sem támogatja az ilyen jellegű kutatásokat;

* folytatódik az a tendencia, hogy Magyarországra valószínűleg inkább a volt szocialista országokból és a fejlődő világból jönnek majd kutatók, míg innen a legfejlettebb régiókat célozzák meg.

Interjúink során megkérdeztük, hogyan lehetne elérni, hogy a kutatók minél nagyobb arányban térjenek haza. Egyes vélemények szerint ezt nem lehet szabályozni, főleg nem pénzzel. "Pezsgőbb tudományos élet" lenne az, ami valóban vonzó hatást gyakorolna. "A nyugati mentalitás nyitottabb, érdeklődőbb, a munkatársak közötti kapcsolatok is erősebbek." "Főleg az itthoni idősebb generáció fél a hazatérő fiataloktól." "Több esetben egy hazatérő hátrányban van egy álláslehetőségnél."

Más vélemények szerint sokat kellene tenni azért, hogy aki visszatér, beilleszkedjen, és ne visszaesést érezzen szakmailag, anyagilag. Gondot jelent, ha a hazatérés után a kutatónak nincs projektje, nincs lehetősége kinti témájának folytatására, ehhez nem kap megfelelő támogatást. Külföldön a kutatóhelyek felszereltebbek, a kutatási feltételek kedvezőbbek, a kutatók jobban keresnek, mint itthon. Pozitívum viszont itthon a biztos státus, a szakmai fejlődés folyamatossága. Ezért ahol tudják, fenntartják a külföldön lévő kolléga státusát. Ha viszont fiatalokról van szó, akiknek korábban még nem volt kialakult témájuk, nehezebb a visszailleszkedés.

5. A külföldi kutatók fogadásának előnyei és mértékének megítélése

A mobilitáson keresztül történő nemzetközi tudásáramlás hordozói az ideutazó külföldi kutatók is. Körükről, számukról, tevékenységükről kevés ismeretünk van. A kutatóhelyek nem gyűjtik az ezzel kapcsolatos adatokat, mert azt tőlük nem kéri senki. A legtöbb helyen emlékezetből adták meg az odalátogató külföldi kutatókkal kapcsolatos adatokat, ennek megfelelően nem pontosak és nagyon hézagosak az információk.

Azt azonban az interjúkból leszűrhettük, hogy egyfajta aszimmetria érvényesül: a magyarok a tudományterület szempontjából a legfejlettebb területekre jutnak el, míg az ide látogató külföldiek jellemzően mind gazdaságilag, mind a tudomány szempontjából a kevésbé fejlett régiókat képviselik. Ennek megfelelően a volt szocialista világból idelátogató külföldiek aránya magasabb, mint e régió aránya a magyar kiutazásokban. Az aszimmetria abban is kifejeződik, hogy az idelátogatók életkora alacsonyabb, mint a kiutazóké és nemzetközi ismertségük gyengébb.

A fejlett országokból a beutazások mértékét az akadémiai kutatóintézeteknél nem tekintik elégségesnek. Igen pozitív hozzáállás nyilvánult meg a vendégkutatókkal kapcsolatban, szinte mindenütt szívesen látnának többet, hiszen az idelátogatók céljai jók, tanulni, ismerkedni jönnek, közös kutatásokban szeretnének részt venni. A projektek előkészítése is igényel ilyen kapcsolatokat. Egy-egy új kutatási irány beindításában szinte elengedhetetlen az, hogy hosszabban itt dolgozzon egy külföldi vezető kutató, mégis ez a fajta kapcsolat a legkevésbé jellemző. Kérdéses, hogy ezt a közös kutatási projektek elősegítik-e azok kötött finanszírozási szabályai miatt. Az ideutazók szakmai színvonala és motivációja általában pozitív, legtöbbször személyes ismeret, régebbi kapcsolat van mögötte. Gyakran említették, hogy több fiatalt kellene ide vonzani, túl sok öreg professzor jön, akik hosszú távon nem fognak együttműködni, segíteni. Azt viszont hangsúlyozták, hogy az ideérkező fiatalok "inkább kapnak, mint adnak".

Összefoglalás és következtetések

A tudásáramlás egy konkrét megnyilvánulásáról, a kutatók nemzetközi mobilitásáról készített vizsgálat alapján készült ez a cikk. A vizsgálatot 2003 elején végeztük el 45 magyarországi kutatóhelyen. Arra törekedtünk, hogy mind a nemzetközi mobilitás mértékéről, mind irányairól s fő tudományterületek szerinti jellemzőiről képet kapjunk.

Megállapítottuk, hogy összességében nincs lényeges különbség a külföldi kiutazások számát, gyakoriságát tekintve a kutatók életkori csoportjai szerint, egyes tudományterületeken belül azonban továbbra is szignifikáns különbségek vannak. A mobilitás erőssége nagyban függ az egyéni ambíciótól és kapcsolatoktól, valamint a rendelkezésre álló pénzkeretektől. Habár adminisztratív korlátja szinte nincs, mégis gyengébb a kutatók mobilitása, mint a fejlett országokban. Az anyagi okokon túl fontos szerepe van annak, hogy a nemzetközi tudományos kapcsolatok sokszor gyengék, egyoldalúak. Kitűnő egyéni kapcsolatok vannak, de a nemzetközi kutatói hálózatokba, konzorciumokba még csak a kutatók töredékének sikerült bekapcsolódnia.

A kutatók nemzetközi szereplése sikeresebb, gyakoribb lehetne akkor, ha kisebb lenne az intézetek túlterheltsége, ha koncentráltabbak lennének a kutatási témák, ha jobb lenne a jövedelmi szint. De ami igazán segítene, az a több - és ennélfogva több sikeres - nemzetközi pályázat. A kiutazások finanszírozásában a kutatóhelyeken a pályázatok a döntőek, az intézeti források ennek finanszírozásában csak kis részt képviselnek. Különösen igaz ez a fiatalabb korosztályra, akik még nincsenek benn a tudomány nemzetközi áramában, de ahhoz, hogy megéljenek a pályán, bekerülésüknek kulcsszerepe van.

A kutatóintézetek tapasztalatai nem túl jók az Európai Unió pályázataival kapcsolatban, s ez a vélemény fékező erővel hat akkor, amikor a pályázás bonyolultabb, az elszámolás nehezebb, a verseny nő. Mivel sok a magyar pályázat, s nagyobb a nyerés esélye, a kutatók egy része ezt tekinti fontosabbnak. Sokan tartózkodnak az EU-6. Keretprogramban való részvételtől, vagy egyszerűen nincsenek meg a részvétel feltételei. A keretprogrammal kapcsolatos tájékozatlanság is megdöbbentő volt.

Viszonylag sok megvalósítható javaslatot fogalmaztak meg az interjúalanyok az uniós pályázatok jobb megismertetésére: az MTA-nak címezték a feladatot egy nemzetközi pályázat figyelőmenedzselő team létrehozására, de felmerült az is, hogy több intézet hozzon létre ilyet. Elengedhetetlen, hogy legalább pályázati koordinátor legyen minden intézetben, különös tekintettel a pályázatok nagy számára és bonyolultságára. Ahol van, ott jók a tapasztalatok. Jó lenne, ha tudományáganként létezne a szakmához értő team, amely pályázatfigyeléssel, -írással és -koordinálással foglalkozna.

A nemzetközi mobilitás növekedése nemcsak a pályázatokon való aktív részvétel útján valósítható meg, amelyek által számos ország kutatóival lehet közeli munkakapcsolatba kerülni egyetlen projekt kidolgozása alatt. Nagyobb szerepet kellene szánni a kutatóintézetekben a nemzetközi konferenciákon való aktív és passzív részvételnek és az ösztöndíjas utaknak is.

A kutatás ráirányította a figyelmet arra, hogy több tudományterületen érezhető és nő az agyelszívás. Különösen a külföldön folytatott PhD-programok adnak lehetőséget arra, hogy a fiatal kutatók külföldön maradjanak. Fontos és sürgős lenne erre határozottabban figyelni, és a lehetőségek függvényében törekedni arra, hogy a visszatérők szakmailag itthon is fejlődhessenek, tudásukat hazai környezetben is jól hasznosítsák.


Kulcsszavak: tudomány, kutatás, pályázat, nemzetközi együttműködés, szakmai érvényesülés, mobilitás, agyelszívás


1 A kutatást az Oktatási Minisztérium Tempus Alapítványa támogatta. Ezúton is köszönjük a felkeresett intézetek, egyetemek együttműködését.

2 Javaslatként hangzott el, hogy a "kiüresedett" kutatók még kitűnő egyetemi oktatók lehetnének, de az intézetekből való áthelyezést egyéni sérelemként élnék meg.

3 Több intézetben is azonosan ismertették, hogy milyen családi helyzetű kutatók hajlamosak jobban arra, hogy külföldön tartózkodjanak, ott tanítsanak, tanuljanak vagy kutassanak.



Megnevezés		Állami 		Egyetemi 	Magán- 		Összesen	
			kutatóintézetek	kutatóhelyek	kutatóintézetek

Nyelvtudás 		9		6		1		6

A szaktudás 		10		8		7		8	
színvonala

Kapcsolatok hiánya	4		3		5		4	

Tájékozatlanság		1		4		2		2	

A pályázás módjának 	3		1		3		1	
nem kellő ismerete

Az egyéni motiváció 	5		5		4		5	
hiánya

Kedvezőtlen 		6		7		8		7	
tapasztalatok

Félelem a munkahely 	11		9		11		10	
elvesztésétől

Családi okok		2		2		6		3	

A vezetés rosszallása 	7		10		10		9	

A kollégák nemtetszése	12		12		9		11	

Egyéb			8*		11**		12		12	

* Fogadókészség hiánya

** Kedvezőtlen anyagi feltételek

1. táblázat * A kutatók nemzetközi mobilitását akadályozó tényezők sorrendje



Pályázatok	2000 		2001		Társ. tud.	Élettud.	Mat. tud.	Összesen
típusa		eFt		eFt		               2000 = 100 %

Külföldi vagy	1 852 634	1 521 176	82,1		84,1		64,5		99,9
nemzetközi
forrásból
művelt témák

OTKA témák	856387		1 254 615	146,5		135,2		175,3		132,8	

OKTK illetve 	481 613		1 254 113	260,4		61,7		247,6		297,4
OMFB témák 

Egyéb hazai és 	1 612 683	2 195 041	136,1		88,0		184,9		119,5	
külföldi 
pályázatok 

Összesen	4 803 317	6 224 945	129,6		109,4		128,7		138,8	

2. táblázat * A támogatások alakulása az MTA-intézeteknél, 2000-2001 (Forrás: Az MTA kutatóhelyeinek 2000-2001 évi tudományos eredményei. I-II-III. Budapest, 2001, 2002)



	        Magyar	        Összes	        Támogatott	Teljes	        Egy pályázatra	Támogatások
Programok	részvételű	támogatott	pályázatok	támogatás	jutó támogatás	megoszlása
                pályázatok	pályázat	aránya	        (millió euro)	(ezer euro)	 %

Életminőség	734	        95	        13	        11,131	        117,2	        17	

IST		545	        117	        21	        14,979	        128,0	        22	

Növekedés	290	        100	        35	        9,669	        96,7	        15	

Energia		126	        42	        33	        4,662	        111,0	        7	

Környezet	368	        59	        16	        6,138	        104,0	        10	

INCO		68	        19	        28	        5,200	        273,6	        8	

IHP		471	        143	        30	        10,843	        75,8	        17	

Euratom		82	        39	        48	        2,620	        67,2	        4	

Összesen	2684	        614	        23	        65,242	        106,2	        100	

3. táblázat * 5. Keretprogram - 1999-2002 összesített magyar eredmények (2003. január 8-i állapot - Forrás: OM Kutatás-Fejlesztés Helyettes Államtitkárság)



					Elnyert		Összes          Egy projektre
					projektek száma	támogatás	jutó támogatás
					                (millió euro)	(ezer euro)

Access to Research Infrastructure	1	 	0,3	        300,0	

Classical Accompanying Measures	 	62	        8,411	        135,6	

Combined Projects	 		10	        0,964	        96,4	

Concerted Actions	 		14	        0,260	        18,5	

Cooperative Research	 		17	        0,670	        39,4	

Demonstration projects	 		4	        0,341	        85,2	

Exploratory Awards	 		15	        0,034	        2,3	

Grants Kitzmantel	 		11	        0,128	        11,6	

High Level Scientific Conferences	2	        0,097	        48,5	

Marie Curie Fellowships	 		1	        0	        0	

Research Projects			223	        22,508	        100,9	

Research Training Network	 	9	        1,012	        112,4	

Subventions and Studies	 		29	        0,120	        4,1	

Thematic Network	 		70	        1,881	        26,9	

ÖSSZESEN				441	        36,707	        83,2

4. táblázat * A magyar részvétel az EU-5-ben a pályázatok típusai szerint (2002. májusi állapot - Forrás: OM Kutatás-Fejlesztés Helyettes Államtitkárság)


IRODALOM

Berényi Dénes (1998): A külföldi magyar tudományosság bekapcsolása az egyetemes magyar tudományosságba. Magyar Tudomány. 12.

Berényi Dénes (2001): Új irányzatok a felsőoktatásban és a kutatásban. MT. 8.

Borsi Balázs - Papanek Gábor (szerk.) (2002): Az Európai Unió 6. Keretprogramjában való magyar részvétel lehetőségei. Zárótanulmány. BMGE Heller Farkas Innovációs Kutatócsoport és GKI Rt. 2002. okt.

Császár Ákos (2000): Matematikai kutatások hazánkban. MT. 4.

Csermely Péter - Málnási-Csizmadia András - Kovács Mihály (2002): Hogyan hozhatnánk haza a külföldön dolgozó, tehetséges fiatal magyar kutatókat? Javaslat egy "inkubátorház" létrehozására. MT. 12.

Dévai Katalin - Kerékgyártó György - Papanek Gábor - Borsi Balázs (2001): A felsőoktatási K+F szerepe az innovációs folyamatokban. A BMGE példája. MT. 4.

Dudits Dénes (2001): Az átformálódó EU-kutatáspolitika néhány fontos üzenete. Magyar Tudomány. 3.

Ernst, Richard R. (1998): Interdiszciplinaritás és nemzetközi együttműködés a tudományban. Előadás a COST miniszteri konferenciáján (1997. május 27. Prága). MT. 1.

Imre József (2002): Igények, remények, esélyek. A K+F és az innováció támogatási esélyei az EU strukturális alapjaiból. MT. 12.

Inzelt Péter (2003): Az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete. MT. 2.

Nilsson Jan S. (2000): A kiválóság, a kiemelkedő teljesítmény számít. MT. 10.

Kiss Dezső (2000): Néhány gondolat a pályázatokról. MT. 12.

Klaniczay Gábor (2002): A Collégium Budapest tizedik éve. MT. 7.

Medgyes Péter - László Mónika (2000): A magyar kutatók idegennyelv-tudása az 1990-es évek végén. MT. 8.

Nyíri Lajos (2002): Vitorlázunk, vitorlázgatunk... Az EU K+F keretprogramjában való magyar részvétel tapasztalatai és tanulságai. MT. 1.

Nyíri Pál (1998): Keletre megy-e a tudomány? Alapkutatási perspektívák Északkelet-Ázsiában. MT. 12.

Ötvös László (1998): Hogyan élünk a Wistar Intézetben? MT. 12.

Siegler András (1998): Mit várhatunk az EU 5. Keretprogramjától? MT. 7.

Siegler András (2001): Integráció és bővítés az Európai Kutatási Térségben. MT. 6.

Viszt Erzsébet - Plank Zsuzsa - Borsi Balázs (2001): Mobility of Human Resources in Hungary: An Analysis and a Proposal for Regular Collection of Statistics. in: Innovative People. OECD


<-- Vissza a 2004/8 szám tartalomjegyzékére