Magyar Tudomány, 2004/8 848. o.

Tudományterületek új határain

Pléh Csaba

az MTA rendes tagja, egyetemi tanár, BME Kognitív Tudományi Tanszék - pleh @ cogsci.bme.hu

Kovács Kristóf

doktorandusz, Láthatatlan Kollégium - kristof.k @ chello.hu

Krajcsi Attila

tanársegéd, SZTE Pszichológia Tanszék - krajcsi @ edpsy.u-szeged.hu

A KOMMUNIKÁCIÓS KÖZEGEK HATÁSA A GONDOLKODÁS ARCHITEKTÚRÁJÁRA: AZ IDŐGAZDÁLKODÁS PÉLDÁJA


A mentális architektúra fogalma

A mai megismeréskutatás egyik kiinduló gondolata - ha úgy tetszik, ezt azonban már a pszichoanalízis is tudta a személyiség topográfiájának feltételezésével -, hogy a megismerést sajátos szerkezeti rendszerek jellemzik, melyek megadják az egyedi mentális események és tartalmak - képek, szavak, szimbólumok - architektúráját, szerveződési elveit. Olyan kérdéseket takar az architektúra fogalma, mint :

* milyen tudástípusokat használunk (kijelentések, képek, készségek)

* milyen idői paraméterek jellemzi ezeket (pl. különböző emlékezeti rendszerek)

* milyen belső szerveződésük van ezeknek a rendszereknek, pl. kategorikus vagy elbeszélő alapú-e (Bruner, 1996).

A gondolati építkezés eredetét tekintve beszélünk biológiai eredetű, ősibb és újabb architektúrákról, melyek a fejünkben együtt élve valósítják meg a teljes emberi architektúrát.

Számos elképzelés kompromisszumot hirdet az architektúrák változékonyságát illetően. Feltételezik, hogy vannak viszonylag rögzített megoldási módjaink, vannak azonban a kulturális közeg, s így a kommunikációs rendszerek hatása alatt álló architektúráink. A modern kultúra a középutas felfogás szerint a megismerési architektúrák felsőbb szintjeit befolyásolja, nem ír át mindent, de meglehetősen erőteljes a hatása, másodlagos architektúrákat teremt. Ebbe természetesen beletartozik az is, hogy a mai információtechnológiai eszközök változtatják gondolkodásunkat, új másodlagos architektúrákat alakítva ki.

Az architektúra fogalmával, ezzel az eredetileg informatikai ihletésű fogalommal operáló felfogások valójában új módon fogalmazzák meg azt a klasszikus tézist, hogy a nyelv a gondolkodás életének közege. Az új felfogásban az általánosabb tézis úgy hangzik, hogy a megjelenítési (reprezentációs) rendszerek és a közlési rendszerek együtt alakultak ki és együtt változnak. Ennek a meglévő biológiai architektúrákat és a kultúra sajátos architektúra-alakító felfogását egyaránt kommunikációsan értelmező felfogásnak legátfogóbb változata Merlin Donald (2001a, b) koncepciója. Kommunikáció és reprezentáció, külső és belső világ, neuropszichológiai szerveződés és kulturális rendszerek együtt jelennek meg nála. Felfogását a mai tudáshordozók irányába tágítva ki az 1. táblázat foglalja össze. A táblázat érezteti, hogy vannak igen gyorsan működő, évmilliók alatt kialakult információkezelési módjaink, s vannak a kulturális fejlődés során kialakult, új, az egyénnél viszont lassabban kibontakozó másodlagos hálózataink.

Donald emberré válási koncepciójában a három reprezentációs rendszer lényege az eltérően szerveződő tudás. Az emberré válás három fordulata a mimetikus kultúra, a mitikus kultúra és az elméleti kultúra, ahol a személyhez kötött tudást felváltja a szociális, társas tudás és átadás, kezdetben a gesztusok, később a természetes nyelv keretében. A fogalmak ettől kezdve az emberek között "elosztva jelennek meg", megjelennek a szervezett "oktatási formák", megjelenik a kommunikáción és a közös reprezentációkon keresztüli koordináció. A szociális mozzanat Donald számára a természetes nyelvben is alapvető: "Kulturális szinten a nyelv nem szavak kitalálása, hanem csoportos történetmondás. A nyelveket az elbeszélés szintjén találják ki, tudatos elbeszélők közösségei." Donald, 2001b., 292.).

A harmadik fordulat az elméleti kultúra létrejötte, mely az első technológiai kommunikációs rendszert emeli be az emberi mentális architektúra alakulásába. Az írással külső tudástároló, tőlünk függetlenedett rendszer jelenik meg, s így munkamegosztás jön létre saját munkaemlékezetünk s a külső támogató emlékezetek, a könyvek világa között. A külső emlékezet számos fizikai dologban valósulhat meg, korlátlan, állandó és mindig hozzáférhető. Olyan rendszerré válik ez, mely a gondolati építkezésben elvonatkoztatást eredményez. (Ennek filozófiai értelmezéséhez lásd Nyíri, 1992; Neumer, 1998; valamint Nyíri - Szécsi, 1998 kiváló olvasókönyvét.)

Az írásbeliség átalakítja az emlékezeti szerveződést is. Nem kell mindig mindennek a fejünkben lennie, olyan a kultúra a számunkra a rögzített ismereteivel, mint egy nagy nyomtatott enciklopédia. A fejünkben csak célzásokat kell tároljunk erre a rendszerre.

A négy kultúra Donald értelmezésében nem felváltja egymást, hanem bennfoglaló viszonyokat teremt. Éppen ez a bennfoglalás eredményezi, hogy a közlési és reprezentációs rendszerek újfajta tudatosságot, önszervezést és kreativitást valósítsanak meg.

Architekturális változások és a mai információs technológia

A Donald és mások képviselte megengedő, a külső és a belső közti összhangot kereső felfogások új módon engednek rátekinteni a mai információs technológiai eszközök eredményezte esetleges változásokra is, melyeket az 1. táblázat alsó sorába illesztettünk. A 2. táblázat néhány leíró szempontból veti össze, hogy milyen változásokat is eredményezhetnek a mai technológiai eredetű új kommunikációs módszerek. (Mi szándékosan nem beszélünk a tömegközlésről. Az architektúra-átalakító eszközök mindig kölcsönösek, ebben az értelemben kommunikációs jellegűek, ami a tömegközlésről nem mondható el. Alakítja véleményünket és érzéseinket, de nem azt a módot, ahogyan gondolkodunk.)

Az új kommunikáció sokféle elemzésének áttekintése helyett néhány alapvető kérdést állítunk előtérbe, melyek a konkrét kommunikációs lelkesedéseken túl is alapvető érdekességűek.

Külső és belső meghatározottság viszonyáról, a kezdeményezés kérdéséről - mennyiben alakítanak minket az eszközök, s mennyiben alakítjuk őket mi - már másutt írtunk (Pléh et al., 2003). Itt most elsősorban az architektúra esetleges belső szerveződési átalakulásaira, majd a tér és az idő használatára térünk ki.

Tudás és készség viszonya. Az új eszközök a kijelentésszerű tudásokat könnyen hozzáférhetővé teszik. Ennek fényében érdemes végiggondolni, milyen is az emberi műveltségben az explicit tudások szerepe. Mekkora tudást kell közvetlenül a használóhoz mint önjáró, mindenütt működőképes utazó adattárhoz rendelnünk? A készségek súlya megnövekszik a keresett tartalmakhoz képest, amikor már nem csak "szent könyvek" a tudás tárházai: fölös tudásokat nem kell megtanulnunk. A készség apoteózisa közben nem szabad elfelednünk azonban, hogy neurobiológiai értelemben is olyan rendszer vagyunk, amelynek az explicit és implicit összetevői egyaránt fontosak. Ez kulturálisan is igaz: gondoljunk akár az orvoslásra, akár a mérnöki munkára: a készségek nagy belső adattárakra vonatkoztatva működnek. Éppen ebben térünk el a kuruzslótól. Újra meg kell találnunk készség és explicit tudás egyensúlyának alapját.

A kép olcsó és tömeges megjelenése újra felveti, hogy mennyire alapvető és elsődleges a képi tudás az emberi megismerésben (lásd Nyíri, 2001; 2003). Ez egyben az oktatás és a tanítási eljárások új szervezését veti fel. Vajon milyen legyen a különböző megjelenítési módok adagolása különböző tudásokra. Ehhez kapcsolódik az a tézis, hogy az ember, az állatvilágban egyedülállóan, tanító lény (Tomasello, 2002). Ennek a tanító és tanuló rendszernek hagyományos szervező kerete a vertikális, nemzedékek közötti információátadás túlsúlya, egy viszonylag stabil környezetben. Együtt jár ezzel, hogy a készségformálás s az explicit tudások átadása is meghatározott korai életszakaszokra összpontosul, még a várható életkor megnövekedése mellett is. A gyorsabban változó környezet, az életkor és az új kommunikációs minták révén nemcsak az élethosszig tanulás jelenik meg, hanem a tanítás oldalirányú, horizontális mozzanatai is. (A hasonló változások átfogó evolúciós értelmezésére lásd Laland et al., 2000). A gyorsan változó környezetben a nemzedéken belüli tanulás-tanítás jelentősége megnő. Ennek megfelelő elrendezése és értelmezése az intézményes nevelés világában még várat magára.

Elbeszélő és elméleti gondolkodásmódok: Az architektúrák mai vizsgálatában a pszichológusok a harminc évvel ezelőtti képhez képest előtérbe állítják a kijelentések mellett a képeket és a készségeket is. Ezt kiegészíti a Donald értelmében nyelvileg közvetített tudások elemzésében a történetek és a kategorizációk szerinti tudások kettősségének előtérbe helyezése (Bruner, 1996). Az új kommunikációval foglalkozók fontos feladata, hogy kapcsolatot keressenek ezzel az antropológiai felfogással, melynek lényege az antropomorf elbeszélő és a személytelenítő, osztályozó gondolkodásmódok kontextusfüggő változása. A másodlagos szóbeliség elméletei (vö. Nyíri, 1992) és a kommunikációs technológia visszaszemélyesítése a kapcsolati hálózatok építése során (Dunbar, 1996, 2003) arra utalnak, hogy miközben az új közlési módok örök emberi és embertudományi kérdéseket vetnek fel, ezt nem egyszerűen új módon teszik. Közös emberi lehetőségeinket használva építenek a kognitív ökológia révén nagyon eltérő belső világot. A tudomány feladata annak világos elemzése, hogy milyen egyetemes mozzanatokról van itt szó.

Az idővel és térrel gazdálkodás: egy konkrét példa

Az új közlési rendszerek világának technológiai jelszava az állandó elérhetőség. Kézenfekvő szociológiai téma, hogy hogyan vezet ez munka és magánélet összefolyásához, illetve új típusú interakciós elidegenedésekhez, ahol a rendszerben való részvétel miatt állandóan nyitottnak kell lennünk, de legszívesebben mindent kikapcsolnánk. Akkor viszont magunk szemében is nem létezővé válunk. A pszichológiai, a gondolkodásmódot érintő kérdés az, hogy vajon hogyan élünk ezekkel az eszközökkel időnk és a térbeli hozzáférés kezelésében, s milyen tanulási, beállítódási mechanizmusok és egyéni eltérések vannak e tekintetben. A kérdést az teszi elméletileg is érdekessé, hogy menet közben figyelhetünk meg egy architekturális átalakulást, annak összes személyes mozzanatával.

Saját vizsgálatunkban (részletesen lásd Kovács et al., 2002) egy új eszköz, a mobiltelefon életstruktúráló szerepét elemeztük. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a személyes tér tagolása, az időgazdálkodás, valamint egyes kommunikációs szokások hogyan függenek össze, illetve változnak-e a mobiltelefon használatával. A mobiltelefon valódi újdonsága a - mind térben, mind időben - kiterjesztett kommunikációs mező. A mobil használatának legnagyobb előnye - és némelyek szemében hátránya is - a "bárhol és bármikor" való elérhetőség. Ezért a közvetlen kommunikációs mintákon túl az is érdekelt bennünket, hogy milyen hatással van ez a médium a mobilhasználók tér- és időtagolására.

A számítógépes hálózatok és az Internet megjelenésével felmerült a tudásokhoz való távhozzáférés és ennek megfelelője, a virtuális jelenlét kérdése. Míg itt a tér-idői dinamikai kérdés, hogy miközben egy helyen vagyok, számos helyen lehetek virtuálisan, a mobiltechnológia viszont az ellenképet teszi lehetővé: számos helyen lehetek, mégis hozzáférhető vagyok, a közlés lehetősége nem kötődik kitüntetett helyekhez. E tekintetben érdemes elgondolkozni azon, hogy az eredeti közvetlen közösségek követően évezredek során bontakoztak ki eljárások a távolságon és időn átívelő megbízhatóságra.

Ezek az eljárások etológiai tekintetben a potyázás és a szélhámosság kivédői (Dunbar, 2003). Olyan módszerek, amelyek arra hivatottak, hogy a megbízhatóság, s a társas szégyen akkor is érvényesüljön, ha nincsen jelen a kontingencia, s ismeretlenek között is érvényesüljön. Ígéreteket teszünk levélben, értekezleten, az élet szokásai révén, ismeretlenek között is betartjuk azokat (Pléh, 2001). Ebben a viszonylag lassú összehangolásban vannak pontok, ahonnan nem lehet visszafordulni: kommunikációs értelemben azért, mert már nem elérhető a másik, és kölcsönösen számítunk egymásra. A teljes és állandó elérhetőség világában, az új technológiák révén megjelenik az állandó hozzáférhetőség. Ezzel relativizálódik a távolság: sokmindent mindig el tudunk érni, s mi is mindig elérhetőek vagyunk. Ugyanakkor kiszolgáltatottabb lesz magánéletünk, s viszonylagossá válhat az ígéret és a megbeszélés érvényessége. Nemcsak megszervezzük a dolgokat, hanem bármikor át is szervezzük, ami akár új machiavelliánus stratégiákhoz is vezethet.

Ennek a komplex kérdésnek néhány oldalát vizsgáltuk meg kérdőívünkben. Mennyire tartjuk meg az elérhetőséget különböző személyességű helyzetekben. Az 1. ábra mutatja, hogy a kikapcsolás gyakoriságát döntően nem befolyásolja az, hogy milyen mértékben személyes az adott helyzet. A mobilhasználattal kapcsolatban frissen kialakult illemtan annál inkább meghatározó. Elfogadott a személyes mentális elfoglaltságba való behatolás: olvasás és étkezés közben válaszolunk a bejövő hívásokra. A fiatal megkérdezettek baráti és családi eseményeken is többnyire fogadják a hívásokat, bár az utóbbi alkalmakon valamivel ritkábban.

Három helyzetet érdemes külön is szemügyre venni, ezek ugyanis a legprivátabb szférákat érintik: az illemhelyet, a fürdőszobát, valamint a szexuális intimitás helyszíneit. A "bármikor és bárhol" való elérhetőség ezekben az esetekben válik igazán kézzelfoghatóvá. A képtelefon elkötelezett híveit kellemetlenül érintheti, hogy a megkérdezettek egyötöde ugyanis mindig, további 40 %-uk pedig többnyire fogadja a hívásokat, miközben az illemhelyen tartózkodik. Ugyanakkor vigasztaló lehet, hogy fürdés és zuhanyozás tekintetében sincs ez másképp, bár itt már többen vannak azok, akik nem veszik fel a telefont. Különösen megdöbbentő lehet, hogy sokan a szexuális érintkezés előtt sem kapcsolják ki minden esetben a mobiljukat - igaz, a megkérdezettek több mint 80 %-a azért többnyire megteszi, vagy ha nem is kapcsolja ki, nem válaszol, mint ezt a 2. ábra mutatja.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy miként reagálnak a megkérdezettek arra, ha személyes érintkezés közben szólal meg a telefonjuk (3. ábra). Baráttal vagy családtaggal való beszélgetés közben a megkérdezettek többsége nem vagy nemigen jön zavarba, ha hívást kap. Azonban ha olyasvalakivel való beszélgetés közben szólal meg a telefonjuk, akivel hivatalos kapcsolatban állnak, akkor már sokkal megosztottabb képet kapunk.

Megkérdeztük azt is, hogy mennyire zavarja a személyeket, ha nem csupán barátaik vagy családtagjaik jelenlétében szólal meg a telefonjuk, de az ott lévők hallják is, amit a beszélgetés során mondanak. A megkérdezettek több mint 10 %-át kimondottan zavarják az ilyen helyzetek, ugyanilyen arányban vannak azonban azok, akiket ez egyáltalán nem zavar, a köztes attitűdök pedig szintén egyenlő arányban és egyre nagyobb számban jelennek meg. Úgy tűnik, itt valódi változatosságot találunk, amely feltehetően valamely személyiségvonással állhat kapcsolatban. Feltételezésünk szerint az extraverzió lehetett volna ilyen változó, az eredmények azonban ezt nem igazolták: egy személyiségkérdőív (EPQ) extraverzió-skálájával ez a kérdés egyáltalán nem korrelált.

Ha távolabbi ismerősök illetve vadidegenek jelenlétében kell beszélgetést folytatniuk, szinte lineárisan nő azoknak a száma, akik nagyon vagy meglehetősen zavarban érzik magukat: barátok esetében ez a szám együttesen 34 %, távolabbi ismerősöknél már 46 %, idegenek esetében pedig majdnem 56 %. Ezek az eredmények azonban szintén nem korreláltak az extraverzióval, mint ahogy az elérhetőség sem, vagyis az, hogy a személy milyen gyakran tartja kikapcsolva a telefonját.

Nemcsak attitűdökre, hanem viselkedéses mozzanatokra is rákérdeztünk: azt próbáltuk megtudni, hogy a megkérdezettek milyen gyakran tesznek az ellen, hogy mások hallják, amit egy beszélgetés során mondanak, például úgy, hogy távolabb mennek, vagy eltakarják a szájukat. Itt sem találkoztunk azonban domináns állásponttal: nagyjából az emberek fele tesz ellene, a fele nem.

Ugyanakkor azok, akik igyekeznek elérni, hogy mások ne hallják beszélgetéseiket, a mobiltelefon használatát általában is személyesebb tevékenységként élik meg, így például jobban zavarja őket, ha valaki kölcsönkéri a telefonjukat (r = 0,31, p < 0,01). Mindez összefügg a személyes tér tagolásával és a szokások használat közbeni változásával. Akinek régebb óta van mobiltelefonja, azt kevésbé zavarja, ha mások előtt szólal meg a készüléke, vagy ha mások hallják, amit egy beszélgetés során mond (r = -0,24; p < 0,05). Továbbá minél régebben van valakinek mobiltelefonja, annál ritkábban kapcsolja ki, így az elérhetőség időtartama is egyre nő (r = -0,3; p < 0,01).

A vizsgálati személyekkel felvettük egy időgazdálkodást mérő kérdőív (ATOMS) nem sztenderdizált magyar változatát is. A kérdőív hat skálából áll: céltudatosság (a célok elérése iránti kitartás és a célok állítására való képesség); határidők betartása (mennyire érzik úgy, hogy ők irányítják saját idejüket, és be tudják-e azt hatékonyan osztani, valamint helyesen mérik-e fel a különféle feladatok elvégzéséhez szükséges időt, és azt, hogy adott idő alatt mennyi feladatot lehet elvégezni); az időgazdálkodás mechanikus tényezői (különböző stratégiák és eszközök használata a sikeres időgazdálkodás érdekében); az állandó változással való megküzdés (múlt-, jelen- vagy jövőirányultság, illetve alkalmazkodás az új körülményekhez); tervezésre való hajlam (strukturáltság és rutin a rugalmassággal és a megjósolhatatlan kimenetelű helyzetekkel szemben); és hatékony szervezőkészség (rendszeretet, valamint a munkaeszközök rendezetten tartása). Az időgazdálkodási skálák korrelációt mutatnak a lelkiismeretességgel, s azzal, hogy valaki a nap mely napszakában - este vagy reggel - a legéberebb.

Saját kérdőívünkben ehhez kapcsolódva szerepelt egy kérdéssor, mely azt igyekezett feltárni, hogy a személyek mennyire hajlamosak a mobiltelefont az időgazdálkodás szempontjából funkcionálisan használni. A listában ehhez hasonló kérdések szerepeltek: "előfordul-e, hogy olyan programja van, amely az utolsó pillanatban kapott telefonhívástól függ"; "előfordul-e, hogy kieső (például tömegközlekedési eszközön töltött) idejét arra használja, hogy elintézze szükséges hívásait"; "mielőtt elindul egy megbeszélt programra, ellenőrzi-e egy telefonhívással, hogy időben ott lesz-e, akivel találkozik"; "szokott-e olyan mobiltelefon-hívást kapni, amely megváltoztatja a napirendjét", és így tovább.

Ez a saját készítésű skála a fentiek közül a harmadikkal és az ötödikkel mutatott szignifikáns korrelációt. Elmondható tehát, hogy akik magas pontot értek el az "időgazdálkodás mechanikus tényezői" skálán, azok hajlamosabbak a mobiltelefont is funkcionálisan, az időgazdálkodás egyik eszközeként használni (r = 0,38; p < 0,01). Akik a hatékony időgazdálkodás érdekében rendszeres szokásokat alakítanak ki, és hatékony eszközöket vesznek igénybe, azok kezében a mobiltelefon ugyanolyan kellékké válik, mint a határidőnapló vagy a napi teendőkről készített lista.

Szintén jellemzőbb a mobiltelefon időgazdálkodási eszközként való használata azoknál, akik "a tervezésre való hajlam" skálán magas pontszámot értek el (r = 0,24; p < 0,05), ami azt mutatja, hogy a mobiltelefon a hatékony időgazdálkodáshoz szükséges rendszeres szokások részévé válhat.

Fontos eredmény az, hogy akik a mobiltelefont saját időbeosztásuk hatékonyságának növelése érdekében használják, azokra jellemző, hogy tiszteletben tartják mások idejét is: az ilyen személyek, ha késnek egy találkozóról, gyakrabban használnak mobiltelefont, hogy erről értesítsék a rájuk várakozó(ka)t (r = 0,30; p < 0,01). Az "előfordul-e, hogy olyan programja van, amely az utolsó pillanatban kapott telefonhívástól függ" kérdésre adott válasz két további időgazdálkodási faktorral is korrelált. Akik rendszeresebben kapnak ilyen hívásokat, azokra jellemzőbb, hogy könnyebben küzdenek meg az állandó változással járó időgazdálkodási problémákkal (r = 0,27; p < 0,01), ugyanakkor kevésbé jeleskednek a határidők pontos betartásában (r= -0,23; p < 0,05).

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a fenti tényezők változnak-e a mobiltelefon hatására. Úgy tűnik, hogy számos esetben igen. A mobiltelefon időgazdálkodási szempontból funkcionális használata összefügg azzal, hogy a személy milyen régóta rendelkezik telefonnal (r = 0,37; p < 0,01). Egyes konkrét szokásokon is jól nyomon követhető mindez. Minél régebben rendelkezik valaki mobiltelefonnal, annál jellemzőbb, hogy előre megtervezett napirendjén a telefon segítségével változtat (r = 0,30; p < 0,01), illetve annál gyakoribb, hogy kieső, például tömegközlekedési eszközön töltött idejét szükséges hívásainak elintézésére fordítja (r = 0,22; p < 0,01).

Az új közlési világ megváltoztatja életmódunkat, s ezzel ha nem is indítékaink rendszerét, azok viszonylagos súlyát. A mozgékony világ, s a nemzetközi rendőrök réme az utazó szélhámos, miként már Honoré de Balzac is látta Vautrinben. Olyan helyre megy, ahol nem ismerik, ahol nem kötelezi a szervezeti múlt és a közösségi emlékezet. Ez a probléma rég velünk él a nagyvárosi életben: ez ellen védekezik az akadémiai világ például az ajánlólevelekkel. Itt csupán a sebesség változik. Izgalmas lesz megfigyelni, hogyan állítjuk majd vissza itt is az eredeti etológiai rendet. Az időgazdálkodási szélhámosságokat és potyázásokat is mint befektetés nélküli haszonszerzést, ki fogjuk védeni.


Kulcsszavak: gondolkodási architektúra, emberré válás, időszervezés, hely és idő



Kultúra neve		Faj, korszak			Emlékezeti típus		Átadás

Epizodikus		főemlősök, ötmillió év		epizodikus események		nincs

Mimetikus		Homo erectus, 1,5 millió év	testtel reprezentál,		lejátszás, utánzás
							társas mozgás 

Mitikus			Homo sapiens,			nyelvi, szemantikus		mítoszok, elbe-
			százötvenezer év						szélő tudás és átadás

Modern			írás, tízezer év		külső tárak,  			rögzített tudás, 		
							rögzített tudás			külső autoritás 	

Gutenberg		nyomtatás, ötszáz év		tömeges gondolatterjedés 	autoritások 
											összevetése	

Hálózati		tíz év				megosztott, hálózati		egyaránt szemé-			
											lyes és személytelen 	

1. táblázat * Donald (2001a) koncepciója a reprezentációs rendszerek és kultúrák változásáról, kiegészítve a mai információhordozókkal (Pléh, 2003)



	hagyományos			hálózati

	évtizedes tanulás 		kevesebb iskola kell

	lassú hozzáférés		gyorsabb hozzáférés

	tudástulajdonlás 		a tudás megosztott	

	a bizonyosság kiharcolt erény	a bizonyosság most alakul

2. táblázat * Hagyományos és új információ- és tudásátadás


1. ábra * Mikor kapcsolja ki a mobilt? (1 - soha, 4 - mindig)


2. ábra * Mit kezdünk a mobiltelefonnal szexuális együttlét előtt? (Kikapcsolják-e?)


3. ábra * Mennyire zavarja a mobil beszélgetés közben?


IRODALOM

Bruner, Jerome (1996): The Culture of Education. Harvard University Press, Cambridge, Mass.

Donald, Merlin (2001a): Az emberi gondolkodás keletkezése. Osiris, Budapest

Donald, Merlin (2001b): A Mind So Rare. The Evolution of Human Consciousness. W. W. Norton & Company, New York-London

Dunbar, Robin (1996): Grooming, Gossip and the Development of Language. Harvard Unversity Press, Cambridge, MA.

Dunbar, Robin (2003): Are There Cognitive Constraints on an E. World? in: Nyíri K. (szerk.): Mobile Communication. Essays on Cognition and Community. Passgen Verlag, Vienna, 57-69

Kovács Kristóf - Krajcsi Attila - Pléh Csaba (2002): A mobilhasználat idői dimenziói. In: Nyíri Kristóf (szerk): A 21. századi kommunikáció új útjai. MTA Filozófiai Kutatóintézete, Budapest, 93-110

Krajcsi Attila - Kovács Kristóf - Pléh Csaba (2001): Internethasználók kommunikációs szokásai. In: Nyíri Kristóf (szerk.): A 21. századi kommunikáció új útjai. MTA Filozófiai Kutatóintézete, Budapest, 93-110

Laland, Kevin N. - Odling-Smee, John - Feldman, Marcus W. (1999): Niche Construction, Biological Evolution and Cultural Change. Behavior and Brain Sciences. 23, 1, 131-175.

Neumer Katalin (1998): Gondolkodás, beszéd, írás. Kávé, Budapest

Nyíri Kristóf (1992): A hagyomány filozófiája. T-Twins, Budapest

Nyíri Kristóf (2001): Képjelentés és mobil kommunikáció. In: Nyíri Kristóf (szerk.): A 21. századi kommunikáció új útjai. MTA Filozófiai Kutatóintézete, Budapest. 59-79

Nyíri Kristóf (2003): Képek az idegrendszerben és a filozófiában. In: Pléh Csaba - Kovács Gyula - Gulyás Balázs (szerk.): Kognitív idegtudomány. Osiris, Budapest, 771-781

Nyíri Kristóf - Szécsi Gábor (szerk.) (1998): Szóbeliség és írásbeliség. Áron, Budapest

Pléh Csaba (2001). A kognitív architektúra módosulásai és a mai információtechnológia. In: Nyíri Kristóf (szerk.): Mobil információs társadalom, MTA Filozófiai Kutatóintézete, Budapest, 63-74

Pléh Csaba (2003). A természet és a lélek. Osiris, Budapest

Pléh Csaba - Krajcsi Attila - Kovács Kristóf (2003): Webhasználat, kommunikációs mintázatok, magány és társasság. Magyar Tudomány. 12, 1513-1517

Tomasello, Michael (2002): Gondolkodás és kultúra. Osiris, Budapest

Wallace, Patricia (2002): Az Internet pszichológiája. Osiris, Budapest

Wellman, Barry (2001): Computer Networks as Social Networks. Science. 293, 2031-2034


<-- Vissza a 2004/8 szám tartalomjegyzékére