Mátyás Ferenc:
Város születik

Nem kürtszó, nem dob híre,
– szentesi talyigások
jutottak itt dűlőre,
csákánnyal meg az ásók
maroknyi erejével
törték be itt e század
kapuját, vad gyökérrel
birkóztak, míg e házak
emeletnyi magasba
nőttek, s a sorból utca
nyújtózott föl a napba,
mindig messzebbre jutva.
Nem ennyi áldozattal,
mint én e verset írom,
– nem, nagyobb akarat van
bennük, e messze síkon
magukat számkivetve
vállalták a nehézség
kínját, követ kövekre
rakva, – bizony, sötétség,
iszonyat, mozdulatlan
semmi honolt itt, a vész.
S amit ma látsz itt, abban
erő s ész, úgy lett egész,
hogy a szén, tűz, gépek,
s a lélek megmutatta:
mennyi mindenre képes
az EMBER, ha akarja.

(Mátyás Ferenc 1911-ben született. 1938-ban az Esti Kurir, 1945 után a Szabadság című lap munkatársa volt. 1949-től 10 évig az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott osztályvezetői beosztásban. Eközben az ötvenes évek első felében Kazincbarcikán is tartózkodott, az építők között munkásszálláson lakott. Itteni élményei alapján írta a Város születik c. versét. 1960-ban József Attila-díjjal ismerték el költői munkásságát. 1991-ben hunyt el.)