Kisebbségkutatás - 2010. 4. szám

Szerbia integráció és interakció között

Seiti, Arta: Serbie: entre intégration et interaction = Revue Défense nationale, 2010, no. 731, p.133-138.


(A szerző, Seiti, Arta a Paris Sorbonne Nouvelle 3-n végzett, a kortárs társadalmakat tanulmányozó tanszéken. Az EHESS társadalomtudományi és antropológiai laboratóriumában doktorandusz, az ENS Ulm-ön geostratégiai kutatásokat végez. Az Európai Biztonsági és Jövőkutató Intézetben (IPSE) a Balkán-kutatások felelőse.)


Az 1999-es NATO-bombázások következtében a balkáni közösségek visszahúzódni látszanak széleskörű nacionalista törekvéseik megvalósításából. Jogi zsákutcába kerültek a koszovói és a szerb lakosok. Raymond Aron szerint a diplomácia egészen fanatikussá lett: az államokat jókra és rosszakra osztotta, békésekre és harciasokra, s míg az első csoportba tartozóknak győzniük kell, addig a második tagjainak veszteniük. Ráadásul a legitim államoknak figyelembe kell venniük a többiek érdekeit is. A 2008. február 17-én egyoldalúan kimondott koszovói békét megelőzte a békére törekvés konszenzusának javaslata, melynek alapja valamiféle általános geopolitikai állapotban történő megállapodás. Mivel a konszenzust alapvetően a nemzetközi erők csikarták ki, hiányzik a közösségek történelmi múltjának figyelembe vétele, így a közösségek legmélyebb politikai érzékenysége sérült, illetve az identitásuk.

Megoldást jelentene Szerbiának az Európai Közösségekbe történő felvétele, ahol a nemzeti, kultúrális és gazdasági identitásuknak érvényt szerezhetne. A jövőt tehát az integráció, de az interakció is jelenti. Az első nyilván a Közösségekbe történő betagolódás lenne, a második pedig Szerbiának a régióban betöltött szerepe, illetve a nemzetközi kapcsolatokban kifejtett tevékenysége.

Amint Szerbia 2000-ben közvetlen szomszédságba került Bosznia-Hercegovinával, Magyarországgal, Romániával, Bulgáriával, Macedóniával, Albániával, Montenegróval és Koszovóval, nyilvánvalóvá lett geostratégiai alapot adó helyzete Dél-Kelet Európában. Számos nemzetközi szervezetbeli tagsága is ezt erősíti: SEECI (=Dél-kelet Európai Együttműködési Folyamat), Regionális Együttműködési Tanács, CEFTA (=Közép-európai Szabad Kereskedelmi Egyezség), ASA (=Európai Stabilizációs és Társulási Egyezség). Tagja a Nemzetközi Valutaalapnak, Európa Tanácsnak, 2006 óta a NATO békepartnerség programjának is. Érdekességképpen: 2006-tól az OFI-nak (=Frankofónia Nemzetközi szervezete) is megfigyelő tagja.

Szerbiának tehát az a feladata, hogy jól megszervezze európai integrációját, és a demokratizációs folyamatot dinamikusan levezesse.

Szerbia, speciális földrajzi helyzetének köszönhetően, fő tengelyét adja az "X-folyosónak" , amely Közép-Európát összeköti Görög-, és Törökországgal. A Világbanktól kapott, jelenlegi 388 millió dolláros kölcsöne a vasút- és úthálózat fejlesztésére szolgál, s egyúttal a koszovói ifjúság számára munkalehetőséget nyújt (Koszovó lakosságának 50%-a húsz év alatti).

Koszovó függetlenségét eddig 68 ország elismerte, köztük az Egyesült Államok, és a fontosabb európai közösségbeli országok. Szerbia és a koszovói szerbek természetesen illegálisnak tekintik ezt az állapotot. Keresettel éltek az ENSz Közgyűlése előtt, a hágai Nemzetközi Bíróságon. Tadić elnök "Koszovó egyoldalú függetlenségéről" beszélt. „Szerbia nem kíván kész helyzetbe kerülni” - jelentette ki 2009-ben, Párizsban. Koszovó függetlenségének elismerése azonban nem feltétele a Közösségekhez való csatlakozásnak, így nincs is megfeleléskényszer a véleményalkotásban, stratégiában.

Észak-Koszovó határainak kérdése továbbra is vita tárgya a két érintett fél között. A nemzetközi közösség arra ösztönzi Koszovót, hogy folytassa a tárgyalásokat, különösen Mitrovica kérdésében, ahol az Ibar folyó északi felén szerbek, déli oldalán pedig albánok élnek. A határok újradefiniálása azonban jelenleg nem lehet napirenden. A többetnikumúságot nem képesek megvalósítani ahtisaari értelemben. A KFor erők jelenléte, a különböző európai szervezetek helyi működése is erről tanúskodnak. Talán Észak-Mitrovica intézményi autonómiája időlegesen megoldhatná a problémát. Az Eulex-központ telepítése biztosítani fogja a hatósági jogokat, a rendőrség hatékonyságát és a vámügyeket. Természetesen nem tudni, hogy ezek a - Szerbia és Oroszország által elutasított - intézmények mennyire lesznek tartósak, mennyire vezetnek Észak-Mitrovica status quojához? Oroszország még 2010 januárjában elutasította az "új stratégiát".

Az Egyesült Államok fontosnak tartja Koszovó és Szerbia között az egyetértést, ezért 2009-ben, tíz évvel a bombázások után kinyilvánította, hogy "egészséges kapcsolatot" kíván Belgráddal, s éppen ezért ennek az sem előfeltétele, hogy Szerbia elismerje Koszovó függetlenségét. Egyébként Szerbia nem áhítozik a NATO-tagságra sem, mert akkor a koszovói békefenntartókkal kerülne egy táborba.

Oroszország és Szerbia között nagyon régi rokonszenv él, amely a Milosević-időszakban is tartott. Ezért okozott nyugtalanságot a szerbek körében, amikor Oroszország elismerte Dél-Oszétia, és Abházia függetlenségét, hiszen ez az „elismerési hullám” akár Koszovóra is kiterjedhetett volna. Medvegyev elnök történelmi jelentőségű látogatást tett 2009. október 20-án a szerb fővárosban, Belgrádnak a Vörös Hadsereg általi elfoglalása évfordulóján, s ekkor kb. 1 milliárd eurónak megfelelő segély keretében megerősítette az Oroszország és Szerbia közötti stratégiai kapcsolatokat. A partnerség ezúttal az energiára is kiterjedt: a Gazprom és az Eni 2016-ig szolgáltat gázt a dél-európai térségnek (Balkánnak, Görögországnak, Itáliának, Magyarországnak, Ausztriának) a Fekete-tenger, illetve az Adria alatt húzódó vezetékeken: évi 31-63 milliárd köbméter gázt, Déli-Áramlat elnevezéssel, hozzávetőlegesen 8,6 milliárd euró értékben. Ez az üzlet konkurrál az Egyesült Államok és az Euróapi Közösségek érdekkörébe eső Nabucco gázvezetékkel.

A nyugat-balkáni államoknak általában, de különösen Szerbiának reális és pragmatikus célkitűzéseket kellene már felmutatnia. Az új, dinamikusan haladó Európában ugyanis gazdasági és geopolitikai ütőkártyákkal rendelkeznek a térség országai. Célszerű lenne az ő közös érdekeik (lásd a különböző energetikai megállapodásokat Szerbia és Oroszország között) körül gazdaságpolitikát kidolgozni, hogy a többi balkáni ország is részesedjék az energiaforrásból valamit. Az egyezségek Szerbia számára időlegesen lehetővé teszik, hogy hasznos közös felületet hozzon létre Oroszország, az Európai Közösségek, és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok kiegyensúlyozására. A balkáni országokkal való viszony egyébként is újrafogalmazásra kerül Albániának és Horvátországnak a NATO-hoz történő csatlakozásával.

Oroszország, a 2009 novemberében Stockholmban tartott Európai Csúcson, a biztonsági kérdések kapcsán beszélt energiapolitikájáról, hangsúlyozta, hogy együttműködne a NATO-val, s így fontos szereplője a nyugat-balkáni stratégiának. Valahol fölsejlik már egy Oroszország-Európai Közösségek-Törökország tengely is, amely növelné a Balkán szinergiáját, és csökkentené gazdasági úton a térségben jelenleg meglévő geopolitikai törésvonalakat, ahol ráadásul jogi aszimmetria uralkodik egyelőre, és a múlt nem teljesen kihúnyt tüzei pislognak.


Kakasy Judit