Kisebbségkutatás - 2010. 4. szám

Kis nemzet

A Fehérorosz nacionalizmus alternatív megjelenési formái

Pershái, Alexander: Minor Nation The Alternative Modes of Belarusian Nationalism = East European Politics and Societies, 2010, Vol. 24, 3.No 379-398.p.

 

A huszadik századra, Európában a nacionalizmus vált az államok kulturális berendezkedésének alapjává. Ugyanakkor, a nemzetté válás folyamata nem minden esetben követ azonos mintát az egyes országok tekintetében. Különösen igaz ez a volt kommunista tömb területén létrejött új államokra. Jelen cikk azokkal a véleményekkel kíván első sorban vitába szállni, amelyek Fehéroroszországot, mint nemlétező vagy fejletetlen nemzetet mutatják be. A tanulmány Deleuze és Guattari nagy/kis koncepciója alapján a nemzetépítés fogalmának újragondolására tesz kísérletet, és azt vizsgálja, hogy a nacionalizmus hagyományos tudományos paradigmái vajon továbbra is érvényesek-e.

A Kelet-Európáról szóló kortárs viták elsősorban a nacionalizmus, az állam szerepe, az állampolgárság kérdésköre körül bontakoznak ki, az Európai Unió és a globalizáció viszonyrendszerében. A bevett nézet szerint az egyes, „újonan” létrejött posztkommunista államok nemzeti karakterének formálódása olyan érési folyamatként jellemezhető, melynek stádiumai az európai közösséghez való csatlakozás felé megtett lépések alapján mérhetők. Továbbá, az emberi jogok, az állampolgárság, és a bizonyos csoportok marginalizációjának kérdését is az uralkodó nyugati normák alapján kell szemlélnünk. Ebből kiindulva két intellektuális vitára kívánunk reagálni: (1) A nemzetállam kialakulásáról vallott nyugati vélemények szerint a független Fehéroroszág nem rendelkezik önálló nemzeti eszmével, vagy, ha igen, akkor csak nagyon kiforratlannal, illetve (2) A fehérorosz értelmiség azon elképzeléseire, hogy az országban élőknek milyen nyelven kellene beszélnie, milyen történelmet kellene elfogadnia, vagyis ki számít „igazi fehérorosznak”. E cél elérésének érdekében elsőként a fehérorosz nacionalizmusról megjelent kortárs nyugati, és fehérorosz tanulmányok állításait kell megvizsgálnunk.

 

A fehérorosz nacionalizmus jellemzése

Veronika Cserszakova, fehérorosz újságíró szerint „Fehéroroszország egy szürke zóna: egyfelől, ha a térképre tekintünk itt találjuk Európa földrajzi középpontját; másfelől viszont a legtöbb ember meglepődik, ha közöljük vele, hogy Lengyelország és Oroszország között létezik egy ország.” A fehérorosz értelmiség egy része az Európába való visszatérésről beszél, másik része pedig a „szláv testvériség” alapján követeli az Oroszországhoz fűződő viszony megerősítését. A nyugati szerzők mai véleménye pedig nem sokban tér el attól, amit Steven L. Guthier a fehéroroszok 1897 és 1939 közötti asszimilációjáról vallott, hogy tudni illik, a fehéroroszok egy paraszti nemzet, amely aligha rendelkezik önálló nemzettudattal, és jelenleg is a nemzetépítés alsó fokán áll. Vannak olyan kutatók, akik szerint a fehérorosz nemzeti tudat hiányát az a tény is jelzi, hogy ebben az államban soha nem volt olyan erős ellenállás a szovjet befolyás ellen, mint mondjuk a balti államok, vagy Ukrajna esetében. Véleményük szerint Fehéroroszországban, amely mindig is mélyen az orosz birodalomban helyezkedett el, az eloroszosítás olyannyira sikeres volt, hogy a Szovjetunió felbomlása után az etno-kulturális nemzettudatnál a szovjet-fehérorosz tudat sokkal erősebben nyilvánul meg. A fehérorosz filozófus, Valiancsin Akudovics még ennél is tovább megy, és egyszerűen Fehéroroszország létét tagadja. Szerinte kis létszámban léteznek ugyan fehéroroszok, de valójában, kiforrott nemzeti eszmével bíró fehérorosz államról nem beszélhetünk. A kérdés, hogy mi is a nemzeti fejlődés bevett eszméje, amelytől a fehérorosz helyzet eltér, önmagától vetődik fel. Vajon megbízhatóak-e a nyelvre, etnikumra, területre, vallásra alapozott kritériumok?

 

Bízhatunk a nacionalizmus logikájában?

A bevett nézet szerint a nemzet az azonos területen, azonos kultúrájú és azonos nyelvet beszélők homogén egysége. Ez az elgondolás nem számol azzal a dinamikus felfogás adta lehetőséggel, hogy a különböző népcsoportokba, és kultúrába tartozók közötti interakciók is segíthetik egy nemzet kialakulását. A nyelv kérdése természetesen fontos, például a normakialakítás szempontjából, de az már vitatható, hogy a többségi és kisebbségi nyelvek kapcsolatát csak a dominancia fogalmának segítségével értelmezhetnénk. Általánosságban szólva, a többség és kisebbség viszonyát inkább, mint a folytonos egymásrahatás, együttélés, és az egymástól való kölcsönös függés relációjaként kell értelmeznünk.

 

A „fejletlen” fehérorosz nemzet problematikája

Idézzük fel a huszadik század fordulóján élt Janka Kupala „Ki menetel ott” kezdetű versét, amely a fehérorosz nacionalizmus referenciapontjává vált. A kezdősorok valahogy így hangzanak:

De ki menetel ott, de ki menetel ott

Íly óriás hordájában az elkeseredésnek

- mi fehéroroszok

..

 

A vers 1905 és 1907 között született, és a fehérorosz nemzet felemelkedéséről szól. A legtöbb kutató, filozófus, történész maga is a „ki menetel” kérdésre kereste a választ, ahelyett, hogy azt vizsgálták volna, hová menetelt a fehérorosz nemzet a huszadik század elején. Véleményünk szerint a fehéroroszok a nemzetté válás felé törtek maguknak utat.

A fehérorosz nacionalizmus felülvizsgálatához a Gilles Deleuze és Félix Guattari által javasolt nagy/kis konceptuális relációját használjuk fel. A nagy/kis fogalmai alapvetően az együttélés és az egymástól való függés feszültségének leírására szolgálnak. Legkönnyebben a nyelvek esetében érhető tetten az amiről szólnak. A kis nyelv, természeténél fogva a nagy „meghódítására” törekszik, de önmaga sosem válhat naggyá. Egy nyelv természetesen sosem önmagától kicsi, hanem csak a nagyobbhoz viszonyítva az. A nagyobb és kisebb nyelvek dinamikája fontos a nacionalizmus megértéséhez. Napjaink nacionalizmusa olyan, mint a nyelvtan. Meg kell tanulnunk, és engedelmeskednünk kell a szabályainak. A nacionalizmus „nyelvtana” előírja mit értsünk nemzeti identitás, hovatartozás, terület, történelem, „én” és „másik” alatt. Kizárólag a már régebb óta fennálló nemzetállami struktúrákat fogadja el létezőként, és minden más államot, ami ezek normáitól eltér a nemzeti fejlődés alacsonyabb osztályába sorol. A nagy nacionalizmus manapság természetesen utópisztikus valamilyen fokig, mivel tipikus, kulturálisan és politikailag megkívánt minőségei a hétköznapokban nem esnek egybe a nemzetek életrealitásával.

A modern fehérorosz nemzet kialakulásának kezdetét a korai 19. századra tehetjük. Ekkor történt, hogy Fehéroroszország területét Lengyelország és Oroszország felosztotta egymás között. Később az orosz kolonizációt követően a szovjet elnemzetietlenítés sem segített a nemzetté válás kiteljesedésének. E történelmi folyamatokból sokan arra a nézetre jutottak, hogy a fehérorosz nacionalizmus fejlődése, a „rendes” nacionalizmusokkal ellentétben nem lineárisan, hanem szünetekkel zajlott a mai napig. Ez az elképzelés ugyanakkor problematikus. Ha valaki így vélekedik, akkor ezzel azt állítja, hogy a függetlenség elvesztésének időszakaiban Fehéroroszországban megállt az idő, és az emberek a szabadság újbóli elnyeréséig vártak a nemzetépítés folytatásával. Továbbá tétlen elszenvedői voltak csupán a lengyel és orosz elnyomásnak, és semmiféle aktivitást sem fejtettek ki. A fehérorosz nemzet, a történelem során sokszor veszítette el politikai és gazdasági függetlenségét, de ez nem jelenti azt, hogy identitását is elveszítette volna. A „fehéroroszság” túlélési technikaként jellemezhető, és nem a mindenki számára nyilvánvaló nemzetállam képében mutatkozik meg. A nemzetté válás folyamata véleményünk szerint sokkal bonyolultabb, mintsem, hogy azt lineáris folyamatként jellemezhetnénk. Deluze és Guattari fogalmával élve, a fehérorosz nemzeti öntudat a nacionalizmus a „kis” fogalmával jellemezhető. A fehérorosz nacionalizmus eme alternatív formája teret hagy a kulturális sokféleségnek, és talán könnyebben alkalmazkodik a az új gazdasági és politikai változásokhoz is.

Mivel Fehéroroszország sosem volt egynemzetiségű, egynyelvű, egyvallású, sosem vált és sosem lesz teljesen orosz, vagy lengyel, ortodox vagy katolikus. Az alternatív fehérorosz nacionalizmus olyan többrétegű, és komplex folyamatként jellemezhető, amely ugyan több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszolni képes, mégis, véleményünk szerint talán rávilágít arra a tényre, hogy a nemzettéválás doktríner elgondolása megérett a felülvizsgálatra.