Kisebbségkutatás - 2010. 4. szám

A nem-etnikai szavazat Romániában 2000-2008-ban - a német és a magyar kisebbségek pártjainak választási teljesítményei összehasonlító megközelítésben

 

Zamfira, Andeea; Dragoman, Dragoş: Le vote (non)ethnique en Roumanie, 2000-2008. Les performances électorales des partis des minorités allemande et hongroise en perspective comparée. = Revue d’études comparatives Est-Ouest, 40. vol. 2. no. 2009. 127- 156. p.

(Andeea Zamfira doktorandusz a bukaresti egyetemen, illetve a brüsszeli ULB-n, a brüsszeli politikatudományi intézet, a CEVIPOL kutatója.

Dragoş Dragoman szociológiai doktor, előadó a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen.)


A szerzők két, romániai kisebbségnek, a németek és a magyarok reprezentáns pártjainak a 2000-2008. évi választásokon elért eredményét vizsgálják. Két nagyvárosban: Nagyszebenben és Kolozsvárott végeztek felmérést, illetve készítettek interjúkat. Az igen vonzó feltételezés, mely az etnikai sztereotípiák és előítéletek működésén alapszik, figyelembe veszi, hogy a két párt választási teljesítményét meghatározza a román választóknak irántuk és politikai képviselőik iránt érzett kedvezőtlen hozzáállása. Amennyire tetszetős, annyira ellentmondásos ez a tétel, ha a helyi körülmények között vizsgáljuk meg akár az egyik, akár a másik környezetben.

Valódi meglepetést jelentett egy kulturális egyesület, a Romániai Németek Demokratikus Fórumának (FDAR) a választási győzelme Nagyszebenben, 2004-ben és 2008-ban.

A demokratizálódási folyamat szorosan kötődik ebben a térségben a nemzeti identitás, az állami szuverenitás, valamint az etnikai kisebbségek állampolgárságának kérdésköréhez. Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy a választási teljesítményeket mérje föl.

A románok nyilván csak kimondottan pozitív kép esetén szavaznak egy kisebbségi jelöltre. Ráadásul csak a nemzetállamhoz nagyon pozitívan viszonyuló etnikai csoport képviselője jöhet szóba. Ezen a téren a megszokott beidegződéseknek igen nagy szerep jut.

Itt hosszabb áttekintést kapunk az etnikumok létszámáról. A közreadott táblázat szerint 1910-ben 63,8% román mellett 31,6% (1.661.805) magyar, 10,8% (564789) német (szász?) élt Erdélyben (Forrás: Livezeanu, 1995.). A szászok és a zsidók főleg a II. világháború után, majd 1989. után vándoroltak ki. Az előbbinél még meglepőbb adatok is következnek összehasonlító táblázatban az 1930., 1977., 1992., 2002. évekről. Ezek szerint a magát románnak tartó lakosság számaránya: 71,9, 88,3, 89,5, 89,5% volt szemben a magyarok 7,9, 7,9, 7,1, 6,6%-ával. Ugyanezekben az években a németnyelvű lakosság 4,1, 1,6 0,5, 0,3% volt, míg a zsidó etnikum: 4,0, 0,1%, s a 90-es évektől százalékban ki sem fejezhető a jelenlétük. Viszont a cigányok 1,5, 1,0, 1,8, 2,5%-ban alkották az összlakosságot Erdélyben. A kommentár ugyanakkor nem hallgatja el, hogy a középkor óta a domináns nemesi osztályt a magyarok alkották, s az 1920-as Trianoni Szerződés jelentett az etnikum számára traumát. A szászokkal kapcsolatban - egyebek közt - hivatkoznak Kristóra (2000), Roth-ra (2006), Schaserre (1989). 1918-tól a románok úgymond homogenizálni kívánták a lakosságot, s ez folytatódott a kommunista éra alatt is. De éppen 1918 óta a kisebbségek lojalitásában folyton kételkedtek, míg ők attól tartottak, hogy az állam eltörli formális jogaikat is. A kommunizmus idején ez azt jelentette, hogy a magyar kisebbség jogainak követelésekor azonnal szakadás előkészületét gyanította a román állam. Végső soron ez volt az oka az 1990-es marosvásárhelyi eseményeknek is. A feszültségeknek csak az RMDSZ kormánybeli részvétele, illetve az 1996-os román-magyar államközi szerződés vetett véget. De a mai napig élénk vitát vált ki a kulturális és közigazgatási autonómia, az egyetemi oktatás kérdése az erdélyi magyarság és a román állam között.

Az 1989-es forradalom hevületében elsőként a magyarok és a szászok alakítottak úgynevezett kulturális szövetségeket. Az RMDSz-nek (Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége) tulajdonképpen mindig kellő súlya volt ahhoz, hogy parlamenti párt legyen. A román politikusok folyamatosan a „magyar veszéllyel” fenyegetik saját választóikat, s így a román pártok többségi véleménye a szokásos módon nacionalista, az etnikai ellentéteket hangsúlyozza (Gallagher, 1995).

A Romániai Németek Demokratikus Fóruma (FDAR) egészen más politikai helyzetben van. Kis létszámánál fogva nem képes parlamenti helyet kapni, kivéve azt az egyet, amelyet a romániai parlamentáris rendszer valamennyi etnikum számára biztosít. A valódi érdekesség viszont, hogy a 2008-as helyhatósági választásokon a nagyszebeni, németajkú polgárok egyszerű többséggel, közvetlenül megválasztották a Megyei Tanács élére a saját jelöltjüket. Nem lehet egybevetni a kolozsvári helyzetet a szebenivel, mert Kolozsvár többsége román. 1992 és 2004 között román ultranacionalista polgármestere volt, holott történelmi visszatekintésben a magyarok számára azt jelentette Kolozsvár, mint amit a szászoknak Nagyszeben.

Tény, hogy az RMDSz 1996-os parlamenti koalíciós fellépése óta általában javultak az erdélyi etnikumközötti kapcsolatok, illetve a magyarok jogai bővültek. A román pártokkal való együttműködése is jobb a demokrata pártnak, de ellentmondásos. Egyrészt követik a román integrációs politikát, másrészt meg a belső ellenzék igyekszik azonosulni az Erdély történelmi identitását hangoztató, „elfogult” magyarországi véleményekkel. Ez utóbbi irányzat 2001-ben erősödött meg, amikor a magyar parlament elfogadott egy törvényt a határain kívül élő magyarok (kivéve Ausztriát) identitásáról. Ezzel mintegy veszélybe került a környező országokkal való magyar kapcsolat. Bár a krízis elmúlt, mégis megmutatta, hogy az RMDSz foglya maradt a kettős logikának. Sőt 2004-ben olyan helyzetbe hozta a román pártokat, hogy azok nem tudtak többségbe kerülni vele szemben a parlamentben.

Mivel az etnikai csoportok mérete nem feltétlenül befolyásolja a választási eredményeiket, föltételezik a tanulmány szerzői, hogy a többségi románok csak akkor adják szavazatukat a kisebbségeknek, ha a kontextus egybevág a többségi elképzelésekkel, és előítéletektől, sztereotípiáktól mentes. A sztereotípiák a társadalomban leggyakrabban éppen az előítéletekben jelentkeznek, mint amilyen például a romák kirekesztése. Éppen ezért - összefoglalva - a vizsgálat a kolozsvári (659 fő), és a szebeni (1816fő) románok kiválasztott csoportjának véleményét vizsgálta.

A 2002-es, 2004-es vizsgálatok szerint a románoknak jó önképük van. Ennél meglepőbb azonban, hogy a német nemzetiségűeket - no nem a leggazdagabbakat - el is ismerik a többségi lakosság tagjai, sőt, politikailag elég befolyásosnak is vélik őket. Nagyszebenben többre tartják a szászokat, mint Románia más vidékein, és meghatározó tényezőnek is tartják őket. Városi kultúrájuknak, és protestáns munkamoráljuknak köszönhetik mindezt, bár az 1989-et követő gazdasági visszaesésből való kilábalást is jelezheti a róluk alkotott vélemény.

A magyarok megítélése egészen más. Noha az egyénekkel nincs baj, a csoportról negatív kép alakult ki. Jóllehet munkakészségüket, vállalkozó szellemüket elismerik, nem tartják jóindulatúnak, korrektnek, befogadónak őket.

Az etnikai csoportok közötti kapcsolatokban lehetnek az eltérés okai. Bár a régió jócskán demokratizálódott 1989 óta, a románok egynegyede mégis úgy véli, hogy a magyarok valós veszélyt jelentenek rájuk nézve, és meg akarják szerezni Erdélyt. Valamennyi román pártot, amelyik az RMDSz-szel együttműködik, hazafiatlannak bélyegeznek a román nacionalisták. Ugyanakkor a németek demokratikus szövetségét, az RNDF-et támogatják mint csoportot is. Nagyszebenben sok román szavazott rájuk a hely-, és a törvényhatósági választásokon is.

A választási viselkedésnek klasszikus elmélete létezik, de az nem terjedt ki korábban a többetnikumú közösségekre. Fölmerül a Kolumbiai Iskola elmélete, amely szerint a közeg, amelyben él az egyén, determinálja választási viselkedését. A francia modell (Nonna Mayer, Pascal Perrineau) inkább a territoriális kötődéseknek tulajdonítja a választási motivációt. A jelen tanulmány szerzői legalkalmasabbnak az ún. Michigani Iskola pszichológiai megközelítését tartják. David Butler és Donald Stokes szerint a választói identitást, egy párthoz, társadalmi osztályhoz, kultúrális értékrendhez való kötődést családi örökségként kap az állampolgár. Ezt azzal egészítik ki jelen tanulmány szerzői, hogy szerintük az etnikumok esetében nem olyan stabil a kultúrális gyökér, mint a történelmi pártok esetében.

De vajon milyen séma működött 2004-ben, Nagyszebenben, ahol a város 95%-a román, és csak 1,6%-a német nemzetiségű, s az RNDF (Romániai Németek Demokratikus Fóruma) viszont 88,7% szavazatot kapott összesen? S miért nem hasonló a Romániai Magyarok Szövetségének esete, amely a román többségű városokban, így pl. Kolozsvárott, negatív eredményeket ért el a nem etnikumnak számító választók körében? - Az első feltevés az, hogy sztereotípiaszerűen a kultúrális motiváció ott működött ténylegesen, ahol többetnikumú közösség él. A második feltevés az, hogy a politikai pártok mintegy automatikusan befolyásolják a választókat, akik mintegy megsokszorozzák a párt tagságát. Ám látjuk a konkrét esetekből, hogy nem így, egymástól elszigetelten valósulnak meg a hipotézisek. Az első feltevés például önmagában nagyon is kiszámíthatóvá tenné a szavazatokat. Ezért tehát az sem közömbös, hogy egy adott etnikumról milyen kép (pozitív/negatív) él jelen esetben a többségi lakosság ismereteiben. Ráadásul azt is látjuk, hogy ugyanannak az etnikumnak a megítélése régiónként is eltérő, vagyis elég változatos választási eredmények jöttek így létre.

Az RMDSz és az RNDF viszonylatában bizonyos megállapítás, hogy választási eredményeik elsősorban attól függnek, hogy mekkora közösség áll mögöttük. Nagyszeben esete azonban felborította a sztereotípiákat. Mennyiben szimbolikus, vagy különleges az ő esetük?

2006-ban tizenhat helyi (önkormányzati és megyei) RMDSz és RNDF választási tanácsadóval, illetve szervezővel készítettek interjút.

RNDF: 2004-ben a német nemzetiségű szervezők válogatás nélkül Nagyszeben valamennyi társadalmi osztályába, minden etnikumába tartozó polgárt megszólítottak, és hivatkoztak Klaus Werner Johannis, szász polgármester 2000- 2004. között végzett munkájára, eredményeire. Az „eredmények”-en kívül a „német tulajdonságok”, és a „németek iránti szimpátia” volt a két leggyakoribb kulcsfogalom, melyekre építették mondandójukat. Johannis-t egymás után háromszor megválasztották polgármesternek. Meg kell jegyezni, hogy a választási kampányban pragmatikus, kevésbé érzelmi beállítottságú, román választókat feltételeztek a szervezők. Jelmondatuk a „Minden úgy működjék, mint a toronyóra!” volt. Ez önmagában is kifejezi mindazt a sztereotípiát, amit a németekhez asszociálnak a nemnémetek.

RMDSz: A kolozsvári kampányban a magyarok minimál céllal indultak: a kisebbségi (19,9%) magyarság támogatását szerették volna megkapni, s hogy egyáltalán ezek elmenjenek szavazni. Mivel a román választókat meg sem merték szólítani, eredményük nagyjából a magyar etnikum létszámáéval volt megegyező. A nacionalista román pártok ezzel szemben nagyon erőteljesen meghatározták önmagukat, identitásukat (vagyis a brandet), s ezzel csak tovább gyengítették a többi etnikum bizonytalan identitását. Nem véletlen, hogy a magyarok legjobb választási eredményei a magyarok által sűrűbben lakott Kovászna és Hargita megyékben születtek.

Kérdés, hogy 2012-ben miként alakulnak majd a többség szempontjából nem etnikai meghatározottságú választások?


Kakasy Judit