Kisebbségkutatás - 2010. 4. szám

A hagyományos demokráciák árnyoldala a többnemzetiségű társadalmakban: Katalónia és a spanyol „Estado de las Autonomías” esete


Requejo, Ferran: Revealing the dark side of traditional democracies in plurinational societies: the case of Catalonia and th Spanish Estado de las Autonomías = Nations and Nationalism, 2010, 16 (1), 148- 168. p.


A globalizáció és a többnemzetiségű társadalmak elismerését támogató mozgalmak előretörésével a demokráciáról szóló viták az utóbbi időben több szempontú válaszért kiáltanak. Nem elég a korábbi, hagyományosan a liberalizmus és a szövetségi államrendszer által nyújtott megoldás a többnemzetiségű társadalmakban. A liberális forradalmakhoz köthető politikai elméletek az „állampolgárok államát” legitimáló nyelven szólaltak meg. Az állampolgárok államát többnyire az egyneműség, valamint az alkotmányos jogok, intézmények és folyamatok határozzák meg. Ezt a nemzeti egyneműséget azonban a liberális demokráciák tapasztalatai sok esetben folyamatosan cáfolják. A mód, ahogy a liberális demokráciák az őslakosokkal bánnak (l. Amerika, Ausztrália), a kisebbségben lévő nemzetekhez viszonyulnak (l. Quebec, Skócia, Baszk föld, Katalónia), és ahogy a bevándorlók ügyét kezelik, új problémát vetett fel - az állandó nemzeti kisebbségek jogainak, elismerésének és politikai rendezésének kérdését, melynek megválaszolására semmiféle vagy csak nagyon csekély erőfeszítést tettek a demokrácia és a szövetségi államrendszer hagyományos elméletét alkalmazó államok.

A fent említett jelenségek felfedik a hagyományos demokráciák árnyoldalát: azokat a módokat, ahogyan az egyén méltóságához, a szabadsághoz, az egyenlőséghez vagy a pluralizmushoz hasonló értékeket általában értelmezik és alkalmazzák, amikor a politikai nézetek különbözőségével akarnak megbirkózni. Requejo tanulmányában a többnemzetiségű liberális demokráciák esetében felmerülő kérdésekre fekteti a hangsúlyt. Általános értelemben a demokráciák általa említett árnyoldala a monizmus és az államközpontúság között feszülő kapcsolatot testesíti meg, mely érinti az individualizmus és az univerzalizmus hagyományos elméleteit, valamint az alkotmányosság intézményi szerveződését. A szerző egyetért a nézettel, mely szerint a monizmus áll minden szélsőség hátterében (a liberális demokráciák esetében is - teszi hozzá). A huszonegyedik század elején a demokráciáknak már többnézőpontú, a részletekbe alaposabban belemenő megközelítésre van szükségük a többnemzetiségű állam kérdésében.

A tanulmány első felében a szerző analitikai eszközökkel rámutat a többnemzetiségű demokráciák irányadó és alkotmányos alapjainak néhány hiányosságára. A következő részben az „Estado de las Autonomías” (autonómiák állama - a ford.) esetét helyezi középpontba, kitérve a katalán alkotmány 2006-os módosítására. A szöveg befejező részében Requejo összefoglalja a demokrácia és a szövetségi államrendszer elméleteinek néhány korábban kiemelt elemét, a katalán eset összefüggésében. Arra a megállapításra jut, hogy a hagyományos liberális-demokratikus elmélet többnemzetiségű államokra vonatkozó elvei és értékei a mainál jóval egyszerűbb társadalmi környezetben fejlődtek ki. A többnemzetiségű társadalom, az elismerés politikája, valamint a liberális és demokratikus politikai beillesztés elvei a kulturális és nemzetiségi kisebbségek tekintetében szinte teljesen hiányoznak vagy rendkívül alulfejlettek a hagyományos irányadó elméletekben, az alkotmányosságban és a demokráciák politikai gyakorlatában. A huszonegyedik század hajnalán, a nemzetiségi és kulturális kisebbségek sokszínűségét, valamint a soknemzetiségű demokráciákat jellemző, azoknak irányt adó elemek megkérdőjelezik a liberális-demokratikus államok homogenizáló törekvéseinek jogosságát az elmúlt kétszáz évben. A tapasztalat útmutató elemeit ugyanis elhomályosítja a demokrácia elvont elmélete.

Requejo Katalónia és a spanyol „Estado de las Autonomías” konkrét esetében pontokba szedve vonja le a tanulságokat.

A többnemzetiségű társadalom elismerése terén:

1. Továbbra sem ismeri el az állam határozottan a társadalom többnemzetiségű mivoltát.

2. Katalónia, mint különálló nemzeti egység, csak a 2006-os statútum bevezetésében kerül elismerésre, melynek nincs komoly irányadó értéke.

3. A spanyol állam elmulasztotta jelentőségének megfelelőn kezelni nyelvi sokszínűségét, csak olyan területeken használnak a spanyolon kívül más nyelveket, ahol az adott nyelv szintén hivatalos.


A nemzetiségi kisebbségek ügyének politikai rendezése terén:

4. A területi berendezkedés gyakorlati működése attól függ, hogy a központi kormányzat vezető politikai pártja döntő többséget szerez-e a parlamentben.

5. A spanyol alkotmány helyenként kétértelmű szövegezése lehetővé teszi a központi kormányzás számára, hogy beavatkozzon az autonóm tartományok működésébe, főleg akkor, ha a gazdasági források nagy részét a központi kormányzás tartja a kezében (mint például Katalónia esetében).

6. A központi kormányzat rendelkezik szinte kizárólagosan a gazdasági forrásokkal.

7. A nemzetiségi kisebbségek elismerése és helyzetük politikai rendezése Spanyolországon belül még nem történt meg, ami arra utal, a kormányzat hajlamos az államközpontú elfogultságra. Az elkövetkező években nagy valószínűséggel tehát folytatódik a nemzetiségek közötti versengő szembenállás.


Dézsi Tímea