Kisebbségkutatás - 2010. 4. szám

Tóth Judit

Népszámlálás és migrációs statisztika

Census in Hungary in 2011: migrants or ethnicity?

 

Hungary belongs to those nation states that insert the question on ethnic, religious and linguistic affiliation of resident people in census. This approach is based on the idea of cultural nation taking into account the minority communities as static, objective, historical determinant and continuous entities differing from the essentialism or constructivism in the notion of ethnicity and nation. Since 1870 the 15th census will be in 2011 that contains the most sensitive issues of personal identity at a growing prejudice level against otherness and in anti-Roma attacks. This article analyses the minimal requirements of international migration statistics by Reg. 862/2007 and the Reg. 763/2008 on census in EU Member States that contain questions neither on language, nor religious and ethnic identification of residents. What are the possible purposes of these questions in the census in Hungary?

 

1. Minek kell a népszámlálás és a statisztika

Az utóbbi években, Európában a számítástechnikai eszközök mindennapi alkalmazása, a személyes adatok védelme vagy az új államok születése (például a volt Jugoszlávia szétesésével), a nemzetközi népmozgások erősödése éppúgy kihat a népszámlálás céljára, hasznosságának képzeteire, mint ahogyan a regisztereken alapuló olcsóbb számbavétel javaslata. Az ENSZ Gazdasági Bizottsága (ECE) és az Eurostat javaslatokat dolgozott ki éppen ezen változásokra reagálva, bár az ellentmondások nehezen oldhatók fel.1 Az etnikai hovatartozásról nem szívesen nyilatkoznak azért, hogy az egy regiszterbe bekerüljön, Magyarországon is csak a kisebbségi választási névjegyzékbe vételhez hoztak létre regisztert, amelyet azonban a választások után meg kell semmisíteni. Vagy a hatósági nyilvántartások nem megbízhatóak, mert például a lakcímet ki- és bejelentését elmulasztják az emberek, nem is szólva az el/ki/továbbvándorlás hatósági bejelentéséről. Egyre több ugyan a hatósági nyilvántartás, statisztikai adatgyűjtés az Unióban, ám csökken a (hagyományos összeíráson alapuló) népszámlálások fontosságának elfogadottsága a lakosság és a kormányok körében.

A nehézség másik oldala, hogy vajon lehet-e mérni az etnikai hovatartozást, van-e értelme a népszámlálásban foglalkozni a lakosság kisebbségi, nyelvi, etnikai sajátosságaival? A válasz attól függ, hogy milyen az adott állam önmeghatározása, és ezen belül mit tételez a kisebbségekről. Az Alkotmány 68.§-a értelmében a „nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó tényezők, részesei a nép hatalmának”. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy az egyenjogú polgárok politikai közösségének ők is – mint mindenki más, egyén és közösség – a tagja. Ennek az alkotmányi regulának az alapján a 2001-es népszámláláskor rákérdeztek a nemzetiségre és – 52 év után – a vallási hovatartozásra is. Noha az utóbbi célját széles körben vitatták a közéletben (például azért, mert a (történeti) egyházak így akartak tömegtámogatást szerezni, valamint a közéleti- és közszolgálati szerepvállalásukhoz több állami támogatáshoz jutni), a kisebbségekre rákérdezés vagy annak kiváltása a nyelvhasználatra vonatkozó kérdéssel, az összeírás megbízhatóságával már egyáltalán nem volt ilyen polemikus.

A nemzetállamok kialakulásával az államok az etnicitást egyáltalán nem vagy csak részben mérhető társadalmi jelenségnek tartják. A konstruktivista irányzat szerint a kisebbség változóban, mozgásban lévő fogalom, amelynek tagjait bármilyen önként vállalt önazonosság összekapcsolhat, az egyén szabad döntése az oda tartozás, akár szociális, etnikai vagy nyelvi, vallási kisebbségről van szó, mégpedig annak függvényében, hogy az adott gazdasági, társadalmi helyzetben milyen hatások érik az illetőt. A szituációtól függő önbesorolás, amelyben nincs történeti kontinuitás az adott csoportot illetően éppen ezért nem is mérhető statisztikai módszerekkel. Ezzel szemben az esszencialista irányzat inkább objektív kategóriának tekinti az etnikai hovatartozást, mert eleve adott a kulturális, nyelvi elhatárolódás, a másoktól való eltérés. Így a statisztikai mérés lehetősége egy adott időpontban végzett felmérés alapján elvileg nem kizárt, bár ezzel elvész a csoporthoz tartozás folyamatszerűsége. A sokat emlegetett kulturális nemzetfogalom a közös kulturális hagyományok népközösségeként határozza meg az etnikai csoportot, amelynek tagjait összeköti a közös nemzettudat, a hagyományok, a nyelv, a közös történelem, van összetartozás-tudatuk. Az 1993. évi LXXVII. törvény is ezt a meghatározást használja a nemzeti és etnikai kisebbségekre, megtoldva még a legalább százéves honosság követelményével. Eszerint van valami objektíve meghatározható alapja a fogalomnak, azaz olyan stabil, a változó társadalmi helyzettől független történeti kontinuitás, amely miatt a közösség tagjai tehát egy adott pillanatban összeírhatók, megszámlálhatók, a közösség mérhetővé válik. Annál is inkább, mert a közösség stabilitását a mérhetőség, a csoporthoz tartozók számának ismerete nagyban meghatározza. Ez a felfogás sokkal keletiesebb, és az etnicitásnak ezen megközelítéséből a vallási hovatartozás mérhetőségének elgondolása is megmagyarázható, mert a közös vallás is lehet az etnikai és kulturális hagyományok révén az összetartozáshoz a kapocs.

Az előbbiekhez kapcsolódó, bár önálló kérdés, hogy milyen legyen a mérés módszere: a meghatározott területen élés, a közös leszármazás, a hasonló antropometrikus jelleg vagy éppen a nyelv.2 A felsoroltak közül ez utóbbi a leginkább objektívnek tekintett vonás, ezért a nyelv/használatra (anyanyelv, társalgási nyelv, beszélt nyelvre) kérdeznek rá leginkább az egyes országok népszámlásakor, noha nem kizárólagos jegye ez a nemzetiségi önbesorolásnak. Éppen ezen bizonytalanság miatt már a két világháború közötti időszakban3 40 országból csak 13-ban tettek fel kérdést a nyelv/nemzeti hovatartozásra, amelyben meglehetősen sok volt a kelet-közép-európai ország. Különös nehézséget okoz manapság, hogy éppen a közös múlt, a statikus megközelítés és kontinuitás miatt a jogalkotás élesen elválasztja a régi (őshonos) és az új nemzetiségeket ebben a térségben, másfelől nem reagál arra, hogy határváltozással is létrejöttek kisebbségek, míg ma a személyes szabad mozgásával és az egyik tagállamból a másikba költözéssel ez a megszámlálhatóság egyre viszonylagossá válik az új tagállamokban is.

A népszámlálás az Európai Unióban is a tagállamok statisztikai rendszeréhez szorosan illeszkedik. Lényegében olyan időszakos statisztikai adatok sokasága, amely a népességre és annak főbb családi, társadalmi, gazdasági és lakhatási feltételeivel foglalkozik, mégpedig egyeztetett definíciók és módszerek alapján, tagállami, regionális és települési bontásban. Arra szolgál, hogy az egyes államok és maga az Unió a különböző kötőjeles politikáit és akcióit ezen adatokra alapozza, így például a társadalmi kohézióra, a környezet megóvására vagy az energiahatékonyságra vonatkozó tervezést, a politikák beválásának vizsgálatát ide értve. Ehhez persze összehasonlítható adatokra van szükség, amelyeket a tagállamok (statisztikai szervei) nyújtanak, mégpedig ugyanarra az évre (időszakra) vonatkozóan. A Tanács 322/97 rendelete (1997. február 17.) az európai közösségi statisztikáról úgy rendelkezik, hogy a statisztikai rendszernek meg kell felelnie a pártatlanság, a tárgyszerűség, a tudományos függetlenség, az átláthatóság, a megbízhatóság, a relevancia, a költség-hatékonyság és a hitelesség követelményének. Ezekről még további szabályok rendelkeznek, például a Tanács 1588/90. rendelete (1990. június 11.) a statisztikai adatok továbbítására vonatkozó bizalomvédelemről.

Az összehasonlítható és átfogó uniós népesség- és lakás-statisztikák csak akkor jöhetnek létre, ha egységes statisztikai fogalmakon és minőségi követelményeken alapszanak, amelyhez uniós szintű intézkedések kellenek, azaz nem elég a tagállami vagy helyi szintű. A szubszidiaritás (Uniós Alapszerződés 5. cikke) és az arányosság, valamint a költség-hatékonyság tehát ugyanolyan fontos, mint a személyes adatok védelme.

 

2. Nem minden összeírás népszámlálás

Az adott időpontban az egy területen élők teljes körű összeírása még nem feltétlenül népszámlálás. Példaként említhető, hogy Olaszországban összeírták a cigányokat etnikai alapon, amely meglehetősen nagy felháborodást váltott ki. Az Európai Parlament4 kiemelte, hogy minden ilyen ügyben szigorúan érvényt kell szerezni a diszkrimináció tilalmának a kisebbséghez tartozók védelmében. Már 2008 januárjában a testület arra hívta fel a tagállamok figyelmét, hogy a nyomornegyedek, illegális táborok elsősorban népegészségügyi és biztonsági követelmények betartását követelik meg, mert ezekben sok cigánygyerek hal meg balesetben, főként tűz miatt, éppen az említett minimális biztosítékok hiányában. A cigányok a fajgyűlölet és a diszkrimináció legfőbb áldozatai Olaszországban éppúgy, mint Magyarországon az utóbbi években – ezt az előítéletességet mérő közvélemény-kutatások is (Eurobarometer) bizonyítják. Másfelől kirekesztésük és integrálatlanságuk is súlyosbítja ezt a helyzetet.

Az olasz kormány 2008. május 21-én rendeletet adott ki három tartományban (Lazio, Campania, Lombardia) veszélyhelyzetre hivatkozva, még az 1992/225-ös törvény alapján, amely a nemzeti polgári védelmi szolgálatról szól. Ez felhatalmazza a kormányt veszélyhelyzet kihirdetésére természeti vagy humán katasztrófára, más rendkívüli eseményre tekintettel, amelynek intenzitása és kiterjedtsége jelentős. Ilyen időszakban mód nyílik rendkívüli intézkedések és eszközök bevetésére. A kormány rendeletét megtoldotta a miniszterelnök rendelkezése, miszerint a veszélyhelyzet 2009. május végéig tart, és addig kijelöli a három régió központjában (Róma, Nápoly, Milánó) a prefektusokat cigányügyi veszélyhelyzeti megbízottnak. Ez felhatalmazást jelent az ott élők személyazonosítására, ide értve a kiskorúakat is, valamint az ujjnyomat-vételre, a már közigazgatási, bírói szervek által kiutasítottak vagy feltehetően kiutasítandók elleni intézkedésekre; továbbá számos alkotmányos joguk korlátozására – ide nem értve az uniós alakjogokat és a jogállami elveket. Ez a jogkorlátozás például azt jelenti, hogy nem kell őket tájékoztatni az ujjnyomat vételének rendjéről, azon jogról, hogy gyanú vagy veszélyokozás hiányában megtagadhatják személyük azonosítását ujjnyomattal, fényképezéssel vagy biometrikus azonosítókkal.

Az olasz belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az ujjnyomat-vétel célja a táborokban élő cigányok országos megszámlálása és azonosítása 2008. október közepéig a három nagyváros területén. Nem tagadta, hogy a kiskorúakat is összeírják, ujjnyomatot vesznek tőlük. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa éppúgy tiltakozott, mint az olasz adatvédelmi hatóság. Szerintük elsősorban szociális válsághelyzetet jelent a nagyvárosok környékén élő cigányok ügye, amely rontja a közrendet és a közbiztonságot, de nem indokolja az egy évre szóló veszélyhelyzet kihirdetését. Eléggé nyilvánvaló, hogy a cigányok későbbi eltávolításához kellett ez az összeírás, nem pedig a kisebbségi jogok védelméhez.

A népszámlálások kisebbségi, etnikai és nyelvi összefüggései más európai országokban is nemzetközi érdeklődésre tartanak számot. Már 2002-ben írásbeli kérdést tett fel az Európai Parlament képviselője5 az Európai Bizottságnak, vajon miként végzik a népszámlálást Lengyelországban 2002 májusában. Ugyanis rákérdeznek az illető nemzetiségére és nyelvhasználatára. Hivatalosan a lengyel hatóságok szerint mindenkinek joga megvallani saját nemzetiségét, amelyről a megkérdezett nyilatkozik a népszámláláskor. A Központi Statisztikai Hivatal közölte, hogy hivatalosan tizenegy nemzetiségről lehet nyilatkozatot tenni a kérdőíven, de például a sziléziai nem szerepel ezek között. Egy sziléziai újság szerint (Dzien, 2002. március 2.) a kérdezőbiztosokat úgy igazította el a KSH, hogy aki sziléziainak vallja magát, azt lengyelnek kell beírni, és ha maga tölti ki így az íven a kérdezett, akkor majd az elektronikus adatfeldolgozásban fogják lengyelnek tekinteni. Ez az identitás szabad megvallásának megsértése, manipuláció, amit a Bizottság nem nézhet tétlenül egy tagjelölt országban. A Bizottság nevében válaszoló bővítési biztos6 szerint a lengyel hatóságoktól azt a tájékoztatást kapták, hogy a népszámlálás és a mezőgazdasági összeírás párhuzamosan folyik. A népszámlálásról szóló belső szabályozás lehetővé teszi, hogy rákérdezzenek az emberek nemzetiségére (lengyel vagy egyéb, és azon belül milyen). Nincs előre megadott lista, és nem adtak instrukciót a kérdezőbiztosoknak. Ha tehát valaki éppen sziléziait ír be, akkor azt nem fogják átnevezni vagy megváltoztatni, továbbá az adatokhoz csak a statisztikai hivatal férhet hozzá, más nem.

A görögországi népszámlálással kapcsolatos visszásságokról is kérdést intéztek az Európai Bizottsághoz.7 Az Európai Parlament tagja azt firtatta, hogy a 2001. márciusi népszámláláskor, bár a technikai feltételek közül mindegyik rendelkezésre állt, a Nemzeti Statisztikai Hivatal azt tanácsolta a népszámlálóknak: ceruzával töltsék ki mindazokat az adatokat, amelyek az országban élő külföldiek szempontjából nem lényegesek. Különösen a nem-uniós polgárok kikérdezését mellőzték, hogy van-e érvényes tartózkodási engedélyük vagy éppen azt, hogy mennyi ideje élnek az országban vagy meddig akarnak ott tartózkodni, amelyek pedig mind indokoltak lettek volna a pontos adatgyűjtéshez. Ebből adódott a lakosság 43 százalékát képviselő ellenzék felvetése, hogy igen sok az illegálisan honosított, akik nagyban befolyásolták az előző évi választásokat. Vajon hiteles az adatgyűjtés, ha egy tagállamban ceruzával töltik ki a népszámlálási íveket? Vajon tudni akarja-e az Unió, hogy a harmadik állam polgárai jogszerűen vagy jogszerűtlenül tartózkodnak az adott tagállamban? És mit kezd az uniós statisztikai rendszer az ilyen megbízhatatlan adatokkal?

A Bizottság nevében válaszoló8 kiemelte, hogy a népszámlálásnak meg kell felelnie az ENSZ Népesedési Statisztikai Bizottsága és az Eurostat ajánlásainak a lakosság és a lakásfelmérés terén (2000). Ezek nem szólnak arról, hogy milyen eszközzel töltik ki a kérdőívet, de biztosan nem jó módszer az, ha ceruzával. A külföldi népességet illetően a cél az, hogy az adott országban élő külföldieket vegyék számba. A lakónépesség magában foglalja azokat, akik a népszámláláskor az országban vannak, és akik már régebb óta ott élnek, illetőleg az elkövetkezendő 12 hónapban ennek folytatását tervezik. Aztán e körbe tartoznak azok, akik ugyan az országban élnek, de legfeljebb 12 hónapig távol vannak, továbbá azok, akik – a jogszerű lakcímétől függetlenül vagy attól, hogy van-e hivatalos engedélyük – az adott országban tartózkodnak. A lakó népességhez tartozó minden embert meg kell kérdezni az állampolgárságáról vagy a születésének országáról. A népszámlálás tehát lényeges adatokat tartalmaz a külföldiekről. Az adott ország népszámlálási adatait továbbítják az Eurostat-hoz, a közösségi jog szerinti táblázatok szerint, és a táblázatokat megkapják az Európai Parlament tagjai is. Az Eurostat tehát nem közvetlenül az adatközlőkkel (háztartásokkal, cégekkel stb.) áll kapcsolatban, hanem azokat a tagállami statisztikai szervek gyűjtik össze, az európai közösségi jogban szereplő meghatározások és módszerek alapján. Ez biztosítja az adatok összehasonlíthatóságát.

 

3. Migrációs statisztika – népszámlálási adatokból is

A mérés és a migrációs folyamatok összehasonlíthatósága szempontjából átfogó követelményeket határozott meg 2007 júliusában az Európai Parlament és a Tanács a migrációs statisztikáról, több éves előzmények, előkészítés után. A 862/2007/EK rendelet a migrációra és a nemzetközi védelemre vonatkozó közösségi statisztikákról, valamint a külföldi állampolgárságú munkavállalókra vonatkozó statisztikák összeállításáról szóló 1976-os rendelet helyébe lépett. Ennek értelmében a migrációs statisztika a következőkre terjed ki az Unióban:

a.) a 27 tagállamba be- és kivándorlásra (legalább 12 hónapos szokásos tartózkodási hely áthelyezése) beleértve az egyik tagállam területéről egy másikba való áramlást, valamint egy tagállamból az Unión kívüli országokba áramlást;

b.) a 27 tagállam területén szokásosan tartózkodók (regisztrált lakóhely szerinti lakosok), állampolgárságára és születési helyére (az anya lakóhelye szerinti ország a születés időpontjában, a mai államhatárok szerint, ennek hiányában pedig az az ország, ahol a születés történt);

c.) a 27 tagállamban a bevándorlásra, a tartózkodási engedélyre, az állampolgárság (szerzésre), a menedékjogra és a nemzetközi védelem egyéb formáira, az illegális bevándorlás megelőzésére vonatkozó közigazgatási, bírósági eljárásokra és intézkedésekre vonatkozó adatokra.

Az európai közösségi statisztikát fokozatosan vezetik be. Az első referencia év 2008 volt, amikor már a rendelet szerint kell a migrációs statisztikákat szolgáltatni, de átmenetileg még a nemzeti fogalom-meghatározásokon alapulhatnak az Eurostat-nak átadott adatok, amennyiben a Bizottságot előzetesen értesítette a tagállam ennek indokairól. A 2009-re vonatkozóan már teljesen a rendelet szerinti bontásban kell a statisztikát átadni az Eurostat részére. A kivételeket (opt-out) élvező országoknak annyiban kell az adatokat a rendelet szerinti felépítésben átadnia, amennyiben ezt közigazgatási rendszerében képes biztosítani. (Magyarország nem kért kivételeket, így ránk ez nem vonatkozik.) A Statisztikai Programbizottság segíti a végrehajtási intézkedéseket, amelyeket a Bizottság dolgoz ki (pl. fogalmak aktualizálása, adatok bontásának módja). A statisztikának a következő adatforrásokon kell alapulniuk, figyelemmel a nemzeti szabályozásra és gyakorlatra: a bírósági eljárások adatai, nyilvántartásai; a közigazgatási eljárások adatai, nyilvántartásai; a népesség/lakcím-nyilvántartások, a népszámlálás adatai; mintavételes felmérés; egyéb megfelelő forrás. A statisztikák készítésekor tudományosan megalapozott és jól dokumentált statisztikai becslési módszerek alkalmazhatók. Ezeket egyébként külön-külön mind fel kell sorolni az éves jelentésben az Eurostat számára.

A rendelet alapján a következő főbb bontásban kell statisztikai adatokat szolgáltatni Magyarországnak is, hasonlóan az összes tagállamhoz:

a.) a tárgyévben Magyarországra beköltözött külföldiek (állampolgárság, kor, nem születési hely, korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti bontásban);

b.) a tárgyévben Magyarországról elvándoroltak (állampolgárság, kor, nem, valamint a következő szokásos tartózkodási hely állama szerinti bontásban);

c.) a tárgyév végén lakóhellyel rendelkezők (állampolgárság, kor, nem, születési hely szerinti bontásban);

d.) a tárgyévben magyar állampolgárságot szerzett személyek (kor, nem, korábbi állampolgárság vagy hontalanság szerinti bontásban);

e.) a tárgyévben nemzetközi védelmet kérelmezők (állampolgárság, kor, nem, családtagjuk állampolgársága, kora, neme szerinti bontásban);

f.) havonta nemzetközi védelmi eljárás alatt állók (állampolgárság, kor, nem, családtagjuk állampolgársága, kora, neme szerinti bontásban);

g.) havonta visszavont nemzetközi védelmet élvezett személy (állampolgárság, kor, nem, családtagja állampolgársága, neme, kora szerinti bontásban);

h.) negyedévente első fokon visszautasított nemzetközi védelem iránti személyek (állampolgárság, kor, nem szerinti bontásban);

i.) negyedévente első fokon menekültként elismertek és az ilyen védelmet visszavontak (kor, nem szerinti bontásban);

j.) negyedévente első fokon kiegészítő védelemben9 részesültek és azt visszavontak (állampolgárság, kor, nem szerinti bontásban);

k.) negyedévente első fokon átmeneti védelmet10 kapók és visszavontak (állampolgárság, kor, nem szerinti bontásban);

l.) negyedévente humanitárius okból tartózkodási engedélyt kapók és visszavontak (állampolgár, kor, nem szerinti bontásban);

m.) a család, felnőtt hozzátartozó nélküli kiskorúak, akik Magyarországon védelmet kérelmeztek11 (állampolgárság, kor, nem szerinti bontásban);

n.) a tárgyévben jogerősen visszautasított12 nemzetközi védelmet kérők (állampolgárság, kor, nem szerinti bontásban);

o.) a tárgyévben jogerősen elismert vagy visszavont menekültek, kiegészítő vagy átmeneti védelemben részesültek (állampolgárság, kor, nem szerinti bontásban);

p.) a tárgyévben jogerősen humanitárius okból tartózkodási engedélyt kapók és visszavontak (állampolgár, kor, nem szerinti bontásban);

q.) a tárgyévben áttelepítési programban résztvevők13 (állampolgárság, kor, nem szerinti bontásban);

r.) a menekült eljárás lefolytatásért felelős országnak átadásban és felelős országként másik tagállamtól átvett menedéket kérelmezők (kérelmek főbb csoportjai szerinti bontásban);14

s.) a tárgyévben a magyar határon be nem léptetett (visszafordított) külföldiek (állampolgárság, határszakasz és indok szerinti bontásban);15

t.) a tárgyévben illegálisan tartózkodók (állampolgárság, kor, nem, elfogás helye és jogcíme szerinti bontásban);16

u.) a kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkezők az adott évben (állampolgárság, kor, nem, a tartózkodás célja, érvényességének hossza szerinti bontásban);17

v.) a tárgyév végén tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek Magyarországon (állampolgárság, kor, nem, a tartózkodás célja, az engedély érvényességének hossza szerinti bontásban);

w.) a tárgyévben távozásra kötelezett külföldiek (állampolgárság, kor, nem, a döntés oka, eljáró szerv szerinti bontásban);18

x.) a tárgyévben tényelegesen távozott külföldiek, akiknek el kellett hagyni Magyarországot hatósági döntés alapján (állampolgárság, kor, nem, a döntés oka, eljáró szerv szerinti bontásban).

A meglehetősen hosszú felsorolásból kitűnik, hogy a vándorlási statisztika sokkal részletesebb a mozgás okait és az érintett személyek jogállását illetően a cenzushoz képest. Másfelől az adatszolgáltatás gyakoribb, mint a népszámlálásban. Ez pedig a migráció fontosságát, valamint a népmozgás kontrollálhatóságát erősíti a közvéleményben. Ezért nem csodálkozhatunk, hogy valós migrációs adatgyűjtés esetén, a tízévenkénti népszámlálási adatfelvétel inkább kiegészítő jellegű, és a nagyobb korszakolás miatt lehet érdekes. Maga a rendelet is lehetővé teszi a migrációs statisztika kiegészítését a cenzus adatai alapján.

Ugyanakkor a tagállamok szabadon eldönthetik, hogy a rendeletben szereplő minimumon kívül még mi egyebet foglalnak bele a népszámlálási kérdőívbe. Árulkodó lehet: vajon Magyarországon fontos-e a kormányzati döntéshozatalban a külföldiek – ide értve a határon túliak – jelenléte, betelepedése és különösen a tovább/haza/vándorlása. Eddig szinte alig találtunk a vándorlásra vonatkozó kérdéseket, és a lakónépesség fogalmába évtizedeken át a külföldiek, menekültek, táborlakók, idegenrendészeti őrizetben lévők egyáltalán nem kerültek bele, 20001-ben volt erre az első kísérlet.

Különösen aggályos, hogy az országból el/tovább/haza vándorlást miként tudjuk regisztrálni, mert ma még sehogyan sem. Ötlet sincs arra, miként lehetne érdekeltté tenni a magyar és más állampolgárságú elvándorlókat, hogy ezt jelezzék a magyar hatóságnak. Az engedély visszavonása nem azonos a külföldi távozásával, a magyar állampolgár pedig végképp nem szerepel máshol, csak a cél-ország statisztikájában (tükör statisztika). A népszámláláskor persze feltűnhet majd a távozók hiánya az egyes korosztályokban,19 de abból aligha derül ki, hogy mikor, miért és mióta vannak távol, merre vándoroltak.

Végül az is egyértelmű, hogy az Unió a vándorok etnikai, vallási identitására, nyelvhasználatára a migrációs adatgyűjtésben nem tér ki, talán éppen annak változó, szituáció-függő jellegére tekintettel, hiszen a beilleszkedési folyamat közepette vannak az adott tagállamban élő külföldiek.

 

4. Milyen adatok kellenek a népszámláláskor

Az Európai Unióban a Tanács és az Európai Parlament 763/2008. (2008. július 9.) rendelete szabja meg - együttesen a Bizottság 1201/2009. (2009. november 30.) rendeletével, amely a kapcsolódó fogalmak, módszerek egységes meghatározásáról szól -, hogy milyen minimális adatokat és miként kell begyűjteni a népszámlálásnál, ide értve a lakások felmérését is. A tízévenkénti cenzust – amely az évtized első évére kell essen – az adott országban, régióban, településen élő lakosság számlálása alapján végzik el, mégpedig a szokásos tartózkodási hely alapján, azaz ahol az illető általánosan eltölti a pihenőidejét, függetlenül attól, hogy időnként távol van, mert vakációra megy, látogatja a rokonait, barátait, orvosi vagy üzleti céllal elutazik, netán zarándoklaton vesz részt. Ennek alapján egy adott területen az számít szokásosan ott élőnek, akinek ott van a szokásos tartózkodási helye már legalább 12 hónapja, vagy az elmúlt 12 hónapon belül költözött oda, azzal, hogy legalább egy évig ott is marad. Végül az is, akinek ugyan ezek alapján nem lehet meghatározni a szokásos tartózkodási helyét, de ott van a regisztrált, jogszerű lakóhelye. A szokásos tartózkodási/lakóhely fogalmába belefér, hogy ha valaki ingázik, de hetente hazatér családjához, vagy egy évnél nem hosszabb ideje van távol (pl. külföldön tanul). A hajléktalanok, nomádok és olyan emberek, akiknek nincs szokásos lakóhelyük, őket a népszámláláskori tartózkodási helyükön kell összeírni. Azokat, akik egy évnél tovább vannak távol az országtól, és nem jön időnként haza a családjához, nem lehet beszámítani az állandó népesség körébe.

A népszámlálással együtt végzendő lakásfelmérés minden emberi lakóhelyként használatos épületre és településre (városrész,20 lakótelep) kiterjed.

A minden egyes emberre kiterjedő népszámlálás bizonyos demográfiai, szociális, gazdasági és család, háztartási jellemzőket ölel fel:

a.) kötelező begyűjteni az adatokat a szokásos tartózkodási helyén21 az egyének neméről, koráról,22 családi jogállásáról,23 születési helyének országáról/településéről, állampolgárságáról, korábbi szokásos tartózkodási helyéről és a költözés idejéről (a megelőző egy éven belül), valamint milyen a kapcsolata az egy háztartásban élőkkel.

b.) a teljes népességre kell begyűjteni, hogy mely településeken hányan élnek, milyen a háztartásfők jogállása, családi állapota, a család típusa, létszáma, a magánháztartások mérete és jellege;24

c.) be kell szerezni az adatokat a tartományi és régiós lakosságot25 illetően, a szokásos tartózkodási helyen élők munkahelyéről, nem, kor, családi jogállás, gazdasági aktivitás és foglalkozás szerinti megoszlásáról, ide értve azt is, hogy jelenleg milyen ágazatban dolgoznak, alkalmazott vagy vállalkozó/önfoglalkoztatóként, milyen a képzettségük, milyen a lakosságban a megoszlás a születési ország/hely szerint, éltek-e valaha külföldön és mikor tértek vissza (1980-tól), hol volt a korábbi szokásos tartózkodási helye, mikor költöztek oda (a megelőző egy éven belül), valamint milyen a háztartások összetétele.

d.) a lakáscenzust a megye és a település szintjén26 olyan kérdésekben kell például összegyűjteni az adatokat, hogy milyenek a lakóépületek, azok fekvése, a laksűrűség ezekben, az épületeket mikor építették/adták át, mennyi a hasznos terület, milyen a vízellátás, a mellékhelyiségek, a fürdési és fűtési lehetőség.

Minden 15 éven felülinél válaszolni kell arra, hogy a népszámlálás hetében legalább egy órát dolgozott-e vagy szerzett bevételt, pénzben, természetben, illetve időlegesen van távol a foglalkoztatástól, illetőleg ön-foglalkoztató-e, amibe nem számít bele a besegítő családtagként végzett munka. Az önfoglalkoztatás lényege ugyanis az, hogy nem irányítja senki a munkáját. Jelezni kell, ha éppen nem végzi ezt a munkát, pl. szabadságon van, vagy beteg a felmérés hetében. A munkanélküliség felmérésére is jó a népszámlálás, mert mindem 15 éven felüli embernél kideríthető, hogy most van csak munka nélkül, a felmérés hetében, avagy kész-e akkor munkát vállalni (önfoglalkoztatóként dolgozni), esetleg éppen munkát keres, és ezt miként teszi. Így meghatározható, hogy a felnőtt népességben milyen a gazdasági aktivitási arány, ide értve azokat is, akik gazdaságilag a felméréskor nem aktívak, tanulnak középiskolában vagy a felsőoktatásban, vagy éppen nem nyugdíjasok. A foglalkozás jellegére vonatkozóan tízféle válasz lehetséges, és azon belül lehet az egyes ágazatokat megjelölni. A képzettség a legmagasabb, befejezett végzettséget jelenti, de kíváncsiak az iskolai rendszeren kívüli egyéb szakmai képzettségre is. A születési hely és az állampolgárság(ok) a migránsok és az előző népszámlálás óta honosított emberek arányát is segít pontosítani, ide értve a hontalanok, valamint az Unión kívülről érkezettek és a belül vándorlók megoszlásának elemzését. A beköltözés, hazatérés és a külföldi tartózkodás is szerepel az adatgyűjtésben, amely a nálunk nagyon hiányzó hazai lakosok és az ingázó, visszatérő külföldiek nemzetközi vándorlását segít legalább 10 évenként felmérni. Kisebb nehézséget okozhat, hogy ezeket a vándorlási periódusokat éves bontásban kell megadnia a kérdezettnek, és nem biztos, hogy erre jól emlékszik.

Ez a meglehetősen kiterjedt adatgyűjtés nemcsak a hagyományos népszámlálással biztosítható, hanem az egyébként meglévő hatósági nyilvántartások (regiszterek) alapján, valamint ezek kombinációijával, esetleg sajátos felmérésekkel, rotálódó minták segítségével. Az alkalmazott forrásokról és adatgyűjtési módszerektől persze tájékoztatni kell az Eurostat-ot, valamint alkalmazni kell az Európai Bizottság további részletszabályait27 és az Európai Statisztikai Konferencia ajánlásait a 2010-es évtized népszámlálására és lakáscenzusára vonatkozóan.

 

5. Néhány következtetés

A migrációs statisztika kérdéseit nézve az Unió óvatosan kezeli a nem egyértelműen meghatározható fogalmakat, ezért kerüli a nyelvre, nemzeti és etnikai hovatartozásra vonatkozó adatokat. A tényeleges hatósági regisztráció alapján a vándorok jogállására, azok elbírálásának és megoszlásának dinamikájára kíváncsi, ezzel mintegy tesztelve az Unió migrációs jogi aktusainak hatását (például továbbmennek-e egyik tagállamból a másikba a menedéket kérők, a családegyesítők, mit ér a mélységi határellenőrzés). Ebbe a logikába csak az állampolgárság, a kor és a nem fér még bele, de az például már rejtve marad, hogy a regisztráló országban is élő kisebbséghez csatlakozik a vándor, vagy esetleg a többségi nemzethez tartozik maga is.

A népszámlálás uniós minimum szabályai nem zárják ki, hogy egy-egy tagállam a cenzus keretében adatokat gyűjtsön a lakó népesség etnikai, vallási, nyelvi csoportok szerinti megoszlásáról. Ugyanakkor a kötelező adatgyűjtés az említett nyelvi, etnikai és vallási hovatartozás egyikére sem terjed ki, tehát nem lehet arra hivatkozni, hogy azért teszik fel e kényes kérdések sokaságát, mert uniós követelmény.

Ennek ellenére, a 2009. évi CXXXIX. törvény, amely a 2011.évi népszámlálásról rendelkezik, már a bevezetőjében a citált 763/2008/EK rendeletre hivatkozik, és ennek teljesítésére fogja 2011. október 1-jén 0 órakor fennálló állapot alapulvételével összeírni a népességet, 2011. október 1 – november 30. között. Ez lesz tehát az 1870 óta folytatott 15. magyarországi népszámlálás. A népszámlálást az elektronikus és papíralapú önkitöltéses, valamint az interjús módszer kombinálásával kell végrehajtani, az adatszolgáltatás módját a kérdezett személy választja meg – feltéve, hogy ezt elmagyarázzák neki. Így válaszolnia kell valamennyi itt élő embernek: „nem, születési időpont, lakóhely, családi állapot, családi állás, termékenység, iskolába járás, iskolai végzettség, személyek és háztartások megélhetési forrása, foglalkozás, munkáltató és munkahely, közlekedés, utazás, egészségi állapot, fogyatékosság, állampolgárság, vallás, nemzetiség, anyanyelv, nyelvismeret, a lakáshasználat jogcíme, üdülőtulajdon”. A listán általam kurzivált kérdések tehát valamilyen állandó, objektív, a személy bevallásától függő tulajdonságnak számítanak. A törvényt és indoklását olvasó számára persze nem választják külön, hogy mit írnak össze az Unió számára kötelezően, és melyeket saját parlamenti döntés alapján. A kisebbséghez tartozásról szól csupán néhány magyarázó szót a törvény indoklása: „Az adatfelhasználók a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozók létszámára, összetételére, területi elhelyezkedésére, az ezekben a jellemzőkben az előző népszámlálás óta bekövetkezett változások bemutatására vonatkozó adatok szükségességét a következő indokokkal támasztották alá: a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos állami, helyi és kisebbségi önkormányzati feladatok tervezhetősége; az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott diszkriminációtilalom, illetve az esélyegyenlőség követelménye gyakorlati érvényesítése; a hazai kisebbségpolitikával összefüggő feladatok ellátása; a roma integráció előmozdításával kapcsolatos feladatok végrehajtása; az egyes települési és régiószintű uniós pályázatokhoz szükséges, a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozók számát és arányát tartalmazó statisztikai mutatók biztosítása; a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó személyek jogainak érvényesítéséhez a feltételek biztosítása (a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 8. §-a). Az Európa Tanács Kisebbségi Keretegyezménye Tanácsadó Bizottsága szerint Magyarország nem rendelkezik megbízható adatokkal a hazai kisebbségekről, javasolja, hogy Magyarország bátorítsa az érintetteket a következő népszámlálás alkalmával kisebbségi kötődésük bevallására. Ebből kitűnik, hogy ha minden felsorolt politikát és jogi feladatot, valamint nemzetközi kötelezettséget a népszámlálási adatokra alapoznak, akkor a válaszmegtagadást vagy pontatlan válaszokat lényegében nem veszik tekintetbe, noha ez az lesz az egyetlen adatforrás a sokrétű célrendszerhez, sőt nemzetközi jelentési kötelezettséghez. Másfelől nem ismert, hogy milyen módszereket, eszközöket dolgoztak ki és fognak alkalmazni, hogy minél nagyobb legyen a válaszadási kedv és bátorság, amikor minden mért adat szerint nő a másság elleni gyűlölet, előítéletesség, különösen a romákkal szemben. Nem tűnik ma elég biztosítéknak, hogy a 3.§ (2) bekezdése értelmében „az adatszolgáltatás az egészségi állapotra, a fogyatékosságra, a vallásra, az anyanyelvre és a nemzetiségre vonatkozóan önkéntes”.

Félő, hogy a meglévő hatósági nyilvántartásokban meglévő vándorlási adatok kiegészítése, pontosítása helyett, a további etnicitást, vallást és nyelvet tartalmazó válaszok (vagy azok megtagadása) alapján új sokaság keletkezik majd az országban. Lesz majd adat a beköltözők állampolgárságáról, és azon belül arról, hogy milyen a megoszlása a többségi vagy valamely kisebbségi nemzeti csoporthoz tartozásnak, azokról, akik honosítással szereztek magyar állampolgárságot, de nem vallják magukat a többségi nemzethez tartozónak, azokról, akik magyarnak vallják magukat, régóta itt élnek vagy éppen ingáznak, de nem akarnak állampolgárságot szerezni, aztán lesznek majd a nem magyar ajkú állampolgárok, az álkisebbségek, akik már nem ismerik a nyelvüket, a többes kötődésű migránsokról és a többes állampolgárokról. Ez persze hasznos elemzésekhez is vezethet, de sok gyanakváshoz is, amennyiben nem tagadják meg a választ. Ha meg igen, akkor semmire sem jók az adatok, mert a kényes kérdések megkerüléséből semmilyen más megoszlást nem lehet kiszámítani, csak azt, hogy a megkérdezettek hány százaléka tagadta meg a választ, illetve nem tudja azt.

Végül feltűnő, hogy a hazai migrációs adatgyűjtés még a kötelező uniós adatszolgáltatásra sem képes, mert a hatósági regiszterek pontatlanok, ütemezésük eltér az uniós referencia-időszakoktól. Ezért még nem teljesítette az ország a rendeletben előírt adatgyűjtési és továbbítási követelményeket. A hazai átültetés sem ment végbe, de az eddigi szabályokból az derül ki: nem kíváncsi senki sem a migránsok nyelvi, etnikai, netán vallási vonzalmaira, kötődésére, pedig a társadalmi, gazdasági integráció tervezésének, támogatásának fontos hátteréül szolgálhatna. A népszámlálási lakónépességbe bekerülő migráns – ha megérti és válaszol e három kérdésre – akkor sem számíthat országosan több segítségre a beilleszkedéshez, mert ilyen adatgyűjtési és elemzési célt nem is tűztek ki. Ráadásul a migránsok jogállásáról, érkezésének és tartózkodásának idejéről, hosszáról nincs egyetlen kérdés sem a népszámlálásban – így még a későbbi elemzéshez sem ad tényeleges támpontokat a népszámlálás. Igaz, ezek nem is kötelező kérdések az Eurostat számára.

 

 

1 Griffin T.: The Census in Europe. Statistical Journal of the United Nations ECE, 1999/2-3: pp. 223–230

2 Keményfi R.: A mérés lehetősége az etnikai, a vallási és a nemzeti kisebbség fogalmáéban. Történeti Demográfiai Évkönyv, 2001. Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete, Budapest, 2001. Szerk. Faragó T. – Őri P. 65–78. p.

3 Klinger A.: A nemzetiségi statisztika Európában és Magyarországon. In: Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája (1910-1990). Szerk: Klinger A. Budapest, 1994. KSH, 22–41. p.

4 European Parliament resolution of 10 July 2008 on the census of the Roma on the basis of ethnicity in Italy (2009/C 294 E/12)

5 Written Question E-1302/02 by Miquel Mayol i Raynal (Verts/ALE) to the Commission (7 May 2002)

6 Mr Verheugen (6 June 2002)

7 Written Question E-1072/01 by Stavros Xarchakos (PPE-DE) to the Commission (5 April 2001)

8 Mr Solbes Mira (21 May 2001)


9 A 2004/83/EK irányelv által meghatározott fogalom (2. cikk)

10 A 2001/55/EK irányelv szerinti fogalom (2. cikke)

11 A 2004/83/EK irányelv által használt fogalom (2. cikke)

12 Ide tartozik minden ügy, amelyben nem fellebbeztek, a fellebbezés kizárt, vagy amelyben közigazgatási vagy bírósági úton végleges döntés született.

13 Tartós megoldás érdekében befogadott külföldi és hontalanátvétele másik országból (Unión kívülről főleg)

14 A 343/2003/EK rendelet és az alkalmazását biztosító 1560/2003/EK bizottsági rendelet értelmében lefolytatott átadási, távételi eljárásokban érintett ügyszámok statisztikája

15 A Schengeni határátlépési kódex (562/2006/EK rendelet) értelmében, a bontást annak 13. cikk (5) bek. tartalmazza

16 Hatósági eljárás adatai alapján, ha a külföldi nem felel meg a 2007.évi II. törvényben foglalt belépési, tartózkodási szabályoknak (ide nem értve azt, akivel szemben utóbb beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el) és nem alkalmazható rájuk kivétel a Schengeni határátlépési kódex alapján (pl. nemzeti érdek, kivételes méltányosság). Tehát különösen a határról visszafordítás, visszairányítás és a tolonc egyezmények alapján visszaadás. Az elfogás és jogcíme alkalmas a mélységi ellenőrzés hatékonyságának mérésére.

17 A nem huzamos/letelepedési jellegű engedélyekbe nem tartoznak a humanitárius és egyéb védelmi jellegű kategóriák, hanem elsősorban a munkavállalók, látogatók, gyógykezelésre érkezők, tanulók tartozhatnak ide. A nemzeti vízum/tartózkodási engedély, a kishatárfogalmi engedély is inkább ide illik. A huzamos tartózkodási engedély (letelepedési, bevándorlási) pedig önálló kategória.

18 Ez a 2007. évi II. törvény alapján a beutazási és/vagy tartózkodási tilalom, a kiutazásra felszólítás, a kiutasítás, kitoloncolás lehet. A bontást elég csak attól függően megadni, hogy mely hatósági döntéssel lett jogerős. Ugyanakkor a dublini eljárás nem tartozik ide, ahogyan a következő statisztikai sorba sem.

19 Például Tóth Pál P.: Haza csak egy van? Menekültek, bevándorlók, új állampolgárok Magyarországon. 1988-1994. Püski Kiadó, Budapest, 1997.

20 A 2000 főnél kisebb lakott helyet egy települési egységnek kell venni.

21 A rendelet meghatározza, hogy ezt mely közigazgatási szinten kell elvégezni (pl. NUTS 3, LAU2).

22 A kormegoszlás 15 éves korszakokra oszlik (0-15-30-45-60-85-felettiek)

23 A nőtlen, hajadon, elvált, özvegy, házas, regisztrált élettárs/partner közül lehet választani

24 Itt lehet rákérdezni a valódi együttélési kapcsolatokra, függetlenül a családi jogállás hivatalos verziójától.

25 A NUTS 1 és NUTS 2 besorolásnak felel meg, ez Magyarországon nem értelmezhető, legfeljebb az utóbbi a statisztikai-tervezési (7) régiónak feleltethető meg.

26 A NUTS 1 és NUTS 2 szint a közösségi nomenklatúra alapján

27 Commission Regu.ation No 519/2010 of 16 June 2010 adopting the programme of the statistical data and of the metadata for population and housing censuses provided for by Regulation (EC) No 763/2008 of the European Parliament and of the Council