Kisebbségkutatás - 2010. 4. szám

Krisztián Erika

A hiányzó etnikai adatok a fejlődés akadályai?

 

The author has been a part of a tender-writer team for a several years, thus she had the chance to gain insight to the practical side of the allocation of EU sources. The Open Society Institute has published an evaluation named „No Data - No Progress” which showed the crucial need of collecting data disaggregated for ethnicity. That assessment seemed to corroborate largely with the conclusions of her study. In the article the author has used the good practice of Great Britain from the „No Data - No Progress” evaluation, because Britain is the only country in Europe that compiles and manages ethnic data extremely well. This was the basis of comparison to show how much (which is the central issue of the report) disagrregated data is needed for adequate monitoring and progress in Hungary, through local practices. The need for develop monitoring system was one of the remarks in the end of her study.

2010 júniusában a No Data - No Progress címen közétett jelentéssel lezárult az Open Society Institute (OSI) kutatása, amely a Roma integráció évtizede program félidejében arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi az akadálya annak, hogy a programmal - a résztvevő országokban élő 4,5 milliós roma népesség körülményeiben - elért változások nyomon követhetőek és értékelhetőek legyenek.

 

1. Roma integráció évtizede program

A jelentés abból indult ki, hogy még 5 évvel a Roma évtized program kezdete után is a roma közösségekre vonatkozó adatok hiánya jelenti a mélyreható elemzés legnagyobb akadályát. A kutatás keretében ezért olyan lényegbevágó kérdéseket tettek fel a résztvevő országoknak, mint például: mi az akadálya annak, hogy a kormányok etnikai adatokat gyűjtsenek, összeállítsanak, illetve, hogy végrehajtották-e a szükséges változásokat annak érdekében, hogy az elkülönített adatok gyűjthetőek és elérhetőek, felhasználhatók legyenek?

Az a jelentésből is kitűnik, hogy továbbra is a népszámlálás a fő eszköze annak, hogy a partnerországok elkülönített adatokat gyűjtsenek, ám az is nyilvánvaló, hogy a romák száma a jelenlegi népszámlálási gyakorlat szerint gyűjtött adatok alapján messze elmarad a valóságostól. A kutatás rámutat a hivatalos és a félhivatalos, vagy nem hivatalos adatok közötti hatalmas különbségre, és rávilágít arra a problémára is, hogy ilyen hiányosságokkal, ismeretlen tényezőkkel a döntéshozók hogyan is lehetnek képesek meghatározni a pontos célkitűzéseket, felelősséggel felhasználni pénzügyi forrásokat.

Az elkülönített adatok hiánya - akár etnikai hovatartozásra, akár más tulajdonságra vonatkozóan - nem csak a Roma integráció évtizede program monitoringjának a fejlődését akadályozza, de korlátozza a résztvevő országokat abban is, hogy erőfeszítéseket tegyenek a méltányos társadalom kialakítása érdekében. Az adatok körében feltárt hiányosságoknak arra kell késztetniük a kormányokat, hogy komoly, közös erőfeszítést tegyenek a romákra vonatkozó hiányzó adatok pótlására, még mielőtt a Roma integráció évtizede program lezárul. Az adatgyűjtés továbbfejlesztése ugyanis különösen az európai roma közösség lakhatási feltételei és körülményei tekintetében képes azonnali és hosszú távú hatást kifejteni a projektekre, a célkitűzésekre, és az emberekre is.

A jelentés azt is tanúsítja, hogy a Roma integráció évtizede program alatt a résztvevő államok sorra hívták fel a figyelmet arra, hogy az indikátorok és a folyamatos monitoring fejlesztésére van szükség, ezen belül kiemelt figyelmet kell szentelni a valódi adatokhoz, indikátorokhoz való hozzáférés kérdésének: ebben a tagállamok egyetértettek, törvény által szabályozott etnikai adatgyűjtés- és kezelés mégis csak egy államban, az Egyesült Királyságban létezik.

A Faji Egyenjogúság Törvény az Egyesület Királyságban deklarálja, hogy a statisztikai adatgyűjtés jogi kötelezettség. Etnikai adatokat pedig nem csak a népszámlálás során gyűjtenek, hanem az alkalmazás helyén, az iskolában, és további intézményekben is. A törvény megköveteli a nemzetiségi hovatartozásra, valamint a vallásra vonatkozó adatok gyűjtését minden cégtől, amelyik 100 főnél több alkalmazottat foglalkoztat, ugyanúgy a helyi hatóságoktól, és az állami alkalmazottakat foglalkoztató munkaadóktól is.

 

2. Good practise - a jó gyakorlat nálunk?

A jelentésben jó gyakorlatként közzétett brit példa abból indult ki, hogy a faji és etnikai adatok gyűjtése nem megkülönböztető, azaz esélyegyenlőséget célzó célkitűzések megvalósítását szolgálja.

Ez egyébként összecseng az Európai Bizottság Rasszizmus és az Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) magyarországi jelentésében1 megfogalmazottakkal, melyben a bizottság támogatta az etnikai alapú adatgyűjtést. Az ECRI meggyőződése, hogy az etnikai alapú adatgyűjtés és az ilyen adatok nyilvánosságra hozatala véghez vihető az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, feltéve, hogy bizonyos követelmények teljesülnek.” Az ECRI hangsúlyozza, hogy az ilyen adatok nagyon hasznosak a diszkrimináció azonosításában és a diszkrimináció elleni küzdelemben.

Az ENSZ Gyermek Jogainak Bizottsága szerint fontos, hogy megfelelő statisztikai adatok álljanak rendelkezésre, mert álláspontja szerint is „így lehet felismerni a közvetlen és a közvetett diszkriminációt és küzdeni ellene, csakúgy, mint célzott programokat végrehajtani és ellenőrizni ezek eredményét. E tekintetben aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az adatvédelmi törvény megakadályozza az elkülönített adatok gyűjtését, különösen a gyermekek legkiszolgáltatottabb csoportjaira, így pl. a kisebbséghez tartozókra, különösen a romákra, a fogyatékkal élőkre, a menedékjogot kérőkre és a joggal összeütközésbe került gyermekekre nézve.”2

Visszatérve jelentéshez, illetve az Egyesült Királyság adatgyűjtési gyakorlatához: a kilencvenes években - válaszul a kormány felismerésére miszerint a részletes statisztikai adatok szükségesek a pozitív célkitűzések megvalósításához - az Egyesület Királyság pozitív lépéseket tett a népszámlálás és az adatgyűjtés rendszerének megváltoztatására, és egy egész Európában egyedülálló gyakorlatot alakított ki az etnikai adatok összeállítására és kezelésére. Mindenekelőtt itt a nemzetiségi hovatartozásra és a vallásra vonatkozó adatgyűjtés törvényen és jogszabályokon alapul. Ezek szabják meg a személyes adatokat tartalmazó statisztikák előállításának módját, és az adatgyűjtésnek nemcsak lehetőségét, hanem kötelező jellegét is. Az adatgyűjtést azonban adatvédelmi hatóságok, statisztikai intézetek, és olyan ügynökségek felügyelik, akik a kisebbségek védelmére specializálódtak.

A hazai működésre példát saját kutatásomból mutatok be.3 A városrehabilitáció - kiemelten a szociális típusú városrehabilitáció - során megvalósuló esélyegyenlőségi intézkedéseket vizsgáltam, mert álláspontom szerint az uniós fejlesztéspolitikai eszközökön, programokon keresztül egyre több város választja, kell választania településének tudatos, esélyegyenlőségi szempontokat is szem előtt tartó fejlesztését, így ez - fizikai értelembe véve is - mind nagyobb területet érint.

A Regionális Operatív Programokból finanszírozható a szociális típusú városrehabilitáció, mely fejlesztésnél a városok szegregációs problémáinak kezelése a cél. A szociális típusú városrehabilitáció célja, hogy a fizikai környezet megújulása mellett a terület lakosságának életesélyei, életkörülményei is javuljanak. A súlyosan elmaradott térségek esélyének erősítésére a Kormány 2007-ben elindította az Új Magyarország Felzárkóztatási Programot.4

2008-ban lehetőség nyílt a telepfelszámolás finanszírozására is: a ROP keretében meghirdetett ún. Funkcióbővítő és Integrált szociális jellegű városrehabilitációs pályázat támogatásában összesen mintegy 160 terv készült el, melynek célja a roma telepek megszüntetése, az ott élők integrációja.5

A városrehabilitációval kapcsolatos, 2007-2013-as programozási időszakra vonatkozó, országosan egységes szakpolitikai elvárásokat a Városrehabilitációs Kézikönyv határozza meg. E Kézikönyvben jelenik meg új elemként az integrált városfejlesztési stratégia kialakításának követelménye, mely elkészítése a feltétele a városrehabilitációs uniós támogatások elnyerésének. Az IVS elkészítésének követelményével a fejlesztések tekintetében paradigmaváltás történt, hiszen az új szemléletű településpolitikának megkövetelt része, hogy a helyi stratégia - EU-s finanszírozással, vagy e támogatás nélkül megvalósuló - fejlesztendő akcióterületek kijelölésével az egyes területeken koncentrálódó gazdasági, infrastrukturális és társadalmi problémák együttes megoldását célozza.

Az integrált városfejlesztési terv a város egészét lefedi, meghatározza a városfejlesztés kitörési pontjait. Lehatárolja azokat a területeket, amelyeken a hátrányos társadalmi helyzetű lakosság városi átlagnál koncentráltabb jelenléte jellemző, egyúttal meghatározza azt is, hogy a területi szegregáció milyen mértékben sújtja az adott városrészt, s milyen deszegregációs intézkedésekre, kiegyenlítő fejlesztésekre van szükség az adott térségben.

A Városrehabilitációs Kézikönyv előírja a diszkriminációmentesség, szegregációmentesség és esélyegyenlőtlenség csökkentése érdekében folytatott esélyteremtő tevékenység tervszerű dokumentálását a települési esélyegyenlőségi programok kidolgozásával és megvalósításával. Rámutat arra, hogy a településfejlesztésben horizontálisan érvényesítendő szempont az esélyegyenlőség és az egyenlő hozzáférés biztosításának elve. Ezért különös figyelmet kell fordítani minden infrastrukturális, rehabilitációs fejlesztés esetén az alacsony státuszú lakosok helyzetére, emellett kiemelten fontos, hogy a település különböző pontjain lakók (szociális) infrastruktúrához való hozzáférésének lehetősége biztosított-e. Maga a Kézikönyv határozza meg az alacsony státuszú lakos fogalmát: rendszeres munkajövedelemmel nem rendelkező és 8 osztálynál nem magasabb iskolai végzettséggel bíró aktív korú lakos.

A szociális városrehabilitációs fejlesztési politikának a leromlott városi területeket érintő két célterületét vizsgáltam: az egyik a városi szövetbe beágyazódott szegregátumok, ahol még a lakosság vegyes jellege érvényesül, a másik pedig a városszövettől elkülönülten, az elsődlegesen nem lakófunkciót szolgáló területeken (külterületen, ipartelepekbe ékelődve, volt laktanyák területén) kialakult szegregált telepek, ahol a roma lakosság aránya szélsőségesen magas értéket mutat.

Mindkét telepszerű lakókörnyezetre jellemző az átlagosnál jóval rosszabb minőségű lakásállomány, komfort nélküli, kicsi, túlzsúfolt lakások magas aránya, magas népsűrűség, a lakókörnyezet lepusztultsága, rossz infrastruktúra.

A leromlott lakóterület jellemzőit indikátorok mentén elemzi a település, és az önkormányzat ennek alapján dönt arról, hogy a telepszerű lakókörnyezetet - saját költségvetési forrásból - felszámolja, vagy - uniós forrásból - megtartó típusú integrált teleprehabilitációs programot valósít meg. Uniós támogatásból megvalósított városrehabilitációra csak úgynevezett ’megtartó’ típusú beavatkozásra van mód. Ez azt jelenti, hogy az akcióterületen belüli, életkörülmények javítását célzó fejlesztések finanszírozhatók a programból, amelynek garanciát kell biztosítani arra is, hogy az adott területen nem növekszik tovább az alacsony státuszú népesség koncentrációja, és egyben azt is jelenti, hogy újabb telep(szerű) képződmények sem a településen sem azon kívül (külterületen), sem más (környező) településeken nem keletkeznek.

Hogyan kapcsolódik ez az etnikai adatok kezeléséhez? Az integrált városfejlesztési stratégia a városrészi helyzetértékelésen alapszik. A helyzetértékelés része a telep-, telepszerű lakókörnyezet esetén az antiszegregációs terv, amely feltárja és elemzi az adott terület társadalmi, szociális és egészségügyi helyzetét, a közszolgáltatásokkal való ellátottságát. Az integrált városfejlesztési stratégia lényege az esélyek kiegyenlítése szempontjából nézve az, hogy az antiszegregációs tervvel összhangban jelöli ki a város szociális problémákat hordozó területeit, és azok szociális célú fejlesztéseinek irányát.

A városrészek helyzetelemzéséhez és összehasonlításához a KSH 2001-es népszámlálási adatait lehet alapul venni, mert hivatalosan csak ezek állnak rendelkezésre. Ezeknek az adatoknak az elemzésével határozható meg az egyes városrészek társadalmi státusza és egymáshoz viszonyított helyzete, lehatárolhatók a szegregátumok, megjeleníthető az alacsony - legfeljebb általános - iskolai végzettséggel és rendszeres munkajövedelemmel nem rendelkezők aránya. Ezen mutatók együttes teljesülésének megjelenítése a szegregációs mutató. Minél magasabb a szegregációs mutató, annál magasabb az adott terület szegregáltsága. Ahhoz, hogy ezek a mutatók hűen tükrözzék a valóságot, az önkormányzatnak a 2001. évi népszámlálás adatait helyi ismeretei alapján aktualizálnia kell.

A roma népességről a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak is vannak adatai.6 Ezek szerint ma Magyarországon megközelítőleg százezer ember él körülbelül ötszáz telepen vagy telepszerű lakókörnyezetben, amelyek jelentős számban kistelepülésen vagy azok közigazgatási határán kívül találhatóak.

A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló kormánybeszámolóban összegyűjtött adatok szerint a 2003-ban felmért cigány lakások 6%-a telepen, 2%-a a településtől távol, de nem telepen, 42%-a a település szélén, 22%-a a település belsejében de kizárólag vagy túlnyomó részt cigány (szegregált) környezetben található.7

Az MTA kutatása8 alapján bár a romák országon belüli megoszlása egyenetlen, többségük mégis az ország fejletlenebb észak-magyarországi, észak-alföldi és dél-dunántúli régióiban él, többségük ezernél kevesebb lakosú településen él, ahol igen kevés a munkalehetőség, és a létfeltételek az átlagosnál rosszabbak.

A Kormány közzétette a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékét,9 valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő 33 leghátrányosabb helyzetűnek minősülő kistérségeket is lehatárolta.10 A KSH adatai alapján a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben az ország lakosságának 10%-a, 1 millió ember él.

Adatokkal tehát Magyarországon is rendelkezünk, csak az a kérdés, hogy ezekkel az adatokkal hogyan tudunk gazdálkodni, hogyan használjuk fel az esélyegyenlőséget célzó intézkedések során, az egyenlőtlenségek kiegyenlítése érdekében.

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatását célzó programra a Kormány 2007-2013 évi tervezési ciklusában 130 milliárd forintot különítettek el, és további 310 milliárd forint összegű keret áll rendelkezésre arra, hogy a leghátrányosabb térségű kistérségekből érkező pályázatok nagyobb százalékban, enyhített feltételek mellett szerezhessenek pályázati támogatást. Ezt az országon belüli területek közötti különbségek növekedése indokolja.

Az Állami Számvevőszék 2008. júniusi jelentésében11 rögzített megállapítása szerint az EU források felhasználásakor nem kellően érvényesült a pályázók esélyegyenlősége, a tőkeerősebb vállalkozások, a fejlettebb régiók és a nagyobb települések pályáztak sikeresebben, ami tovább növelte a már meglévő pénzügyi, gazdasági előnyüket.

Az Állami Számvevőszék jelentésében egyértelműen leszögezte azt is, hogy az egyenlőtlenségek mérséklése csak részlegesen teljesült annak ellenére, hogy a területi egyenlőtlenségek csökkentésének érdekében - a 2006. évi adatok alapján - az 1 főre jutó támogatás a négy legfejletlenebb régióban volt a legmagasabb. A pályázatok száma és a pályázatok összege tekintetében viszont a legtámogatottabb régió a legfejlettebb Közép-Magyarországi volt. A Strukturális Alapok közbenső értékelése szerint is a fejlettebb települések voltak sikeresebbek a források elnyerésében.

Az NFT I. programjaival kapcsolatosan az Állami Számvevőszék azt is megállapította, hogy a programok előrehaladásának mérésére, a támogatások hasznosulásának ellenőrzésére és a beszámolás teljesítésére szolgáló indikátor, és monitoring rendszer nem teljeskörűen kiépített.12 Ezt az ÚMFT tervezése során korrigálták, de az így kialakított eredményszemléletű indikátorrendszer sem teljes mértékben alkalmas a célok és eredmények összevetésére. Mindezek miatt az Állami Számvevőszék javaslattal élt az akkori Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökénél, hogy a saját hatáskörében alakítsa ki, illetve tegye teljeskörűvé a támogatások felhasználásának teljesítésméréséhez, az elemzésekhez az indikátorok, mutatók előállításának metodológiáját, az indikátorok megfelelő specifikációját, egyértelmű értelmezését és az ehhez szükséges útmutatókat.

Az Állami Számvevőszék fentebb már hivatkozott jelentése13 azt is rögzítette, hogy nem sikerült teljeskörűen a megcélzott csoportok, köztük a hátrányos helyzetűek elérése. Azt, hogy ez nagyfokú társadalmi és gazdasági problémát is jelez, az is mutatja, hogy a közvéleményt egyre erőteljesebben foglalkoztatja a központi költségvetésből a romákra, a romák felzárkóztatására fordított támogatások mértéke.

A központi kérdés e téren tehát az, hogy adatok hiányában nem transzparens a roma programokra fordított támogatások felhasználása és nem következetes a támogatások elosztása sem.

A pályázatokkal összefüggésben azt a fentebb hivatkozott MTA-tanulmány is rögzíti, hogy az esélyegyenlőségi célcsoportok megjelenése zavaros, következetlen, valószínűsíti, hogy ez a zavaros célcsoport-kijelölés és az egyes célcsoportokhoz kapcsolható esélyegyenlőségi alapproblémák, jellemző szükségletek tudatosításának hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy a programdokumentumok között esélyegyenlőségi hatásvizsgálat nem található. Ez ugyanis nem fogalmazódik meg követelményként a projektek felé sem. Mindezek a megállapítások átvezetnek egy másik mélyen gyökerező problémára:

A Roma Parlament szakértője, Páncél Márta szerint „Magyarország nem látja a romákat sem közgazdasági, sem társadalmi, sem gazdaságpolitikai értelemben. A körülbelül hatszázezernyi roma népesség egyszerűen nem jogalanya a magyar jogrendszernek. Ezért a költségvetési forrásokhoz sem tudnak romaként hozzáférni, miközben az előítéletes társadalmi környezet miatt hátrányaik romaságukhoz kapcsolódnak. Viszont előnyök nem kapcsolódhatnak romaságukhoz”.14

 

3. Mire nincs adat?

Ezen a ponton kapcsolódhatunk vissza az OSI a Roma évtized program során feltárt és jelentésben megjelenített problémához:

A magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltás óta fordított támogatások mértékéről és hatékonyságáról készített összegző, helyzetfeltáró tanulmányban15 feltárt összefüggések azt mutatják, hogy „az etnikai célú adatgyűjtés hiánya a roma integrációt szolgáló pénzek eredményes felhasználásának egyik legkomolyabb akadályát képezi. Magyarországon 1994 óta semmiféle országos reprezentativitású rendszeres adatgyűjtés nem folyt a roma népesség helyzetéről. … Az etnikai adatok gyűjtését az adatvédelemről szóló törvény nem tiltja, arra - a megfelelő szabályok betartása mellett - lehetőség van. Például egy program esetén akkor lehet a résztvevők etnikumhoz tartozását megjelölni, ha magukat akként definiálták. A hivatalos kormányzati álláspont azonban mindeddig nem tartotta indokoltnak, hogy a foglalkoztatás az oktatás, egészségügy, lakhatás kapcsán etnikai adatok gyűjtésére kerüljön sor. Egyrészt azért, mert az említett területeken megkérdőjelezhető az adatgyűjtés célhoz kötöttsége, azaz a támogatások, fejlesztések célcsoporthoz való eljuttatása nem igényli a romákról szóló adatok gyűjtését. Másrészt kivitelezhetetlennek tartotta, hogy ilyen adatgyűjtéssel megfelelően megbízható adatokhoz lehessen jutni”.

Nemzetközi szervezetek már az Európai Unióhoz történt csatlakozás előtt sürgették a magyar kormányokat, hogy gyűjtsenek adatokat a roma lakosságról. Az NFT és az ÚMFT forrásainak a cigányság körében várható hasznosulását sem lehet mérni adatok hiányában. - állapítja meg az Állami Számvevőszék is tanulmányában.

A településfejlesztés - általában véve pedig a pályázati források igénybevételének - egyik kulcskérdése tehát nem válaszolható meg az etnikai adatkezelés problémájának megoldása nélkül. Az elmúlt évtized rossz tapasztalataiból az végre kikristályosodni látszik, hogy a támogatásokat azokhoz kell eljuttatni, akik azoknak valódi címzettjei. E lépés nem megkerülhető. A probléma megoldásának további halogatása fokozza a társadalmi feszültséget, gátja a társadalmi integrációnak. Gazdasági szempontból pedig nem megengedhető - különösen a jelenlegi nehéz, válságos helyzetben - , hogy költségvetési támogatások ne adekvát célra kerüljenek felhasználásra.

(A társadalmi kirekesztés és befogadás indikátorait, a kirekesztés „mérésének” lehetséges módját, illetve annak hátterét mutatja be - külföldi kutatási eredmények mentén - Füleki Dániel. Mind a cikk maga, mind az annak alapját képező kutatás a döntéshozók figyelmébe ajánlható.)16

Kutatásomat lezárva, többek között arra tettem javaslatot, hogy meg kell oldani a támogatások, fejlesztések célcsoporthoz való eljuttatását, ezzel összefüggésben a monitoringrendszert felül kell vizsgálni, újra kell gondolni indikátorokat, az adatvédelmi szabályoknak is megfelelő módon gondoskodni kell az etnikai adatok gyűjtéséről, kezeléséről.

Ezen álláspontomat - a közelgő népszámlálás okán is - azzal egészíteném ki, hogy amint az Egyesült Királyságban megtalálták, és törvényi szinten szabályozták az elkülönített adatok gyűjtésének intézményesített garanciáit, úgy itthon is paradigmaváltásra van szükség az etnikai adatok gyűjtése és kezelése tekintetében.

A 2011-es népszámlálásról szóló törvénytervezet nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának véleményezésre megküldött szövegéből kiderült, hogy a kérdőíven eredetileg nem szerepelt volna kisebbségi adat. A kisebbségi ombudsman és az adatvédelmi biztos a közös jelentésükben17 megfogalmazták, hogy a szükséges garanciák kiépítése mellett létfontosságú a népszámlálás keretében a nemzeti és etnikai adatgyűjtés: „A törvénytervezet szakmai véleményezése során olyan javaslatot fogalmaztunk meg a nemzetiségre vonatkozó adatfelvétel módjára, amely - álláspontunk szerint - megfelelően garantálja az érintettek adatvédelemhez fűződő jogát. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy hatályos törvények alapján az etnikai adatok gyűjtése csak abban az esetben jogszerű, ha az önkéntesség és az anonimitás az adatfelvétel és - feldolgozás minden fázisában biztosított. Ez azt jelenti, hogy még a kérdezőbiztosok sem tudhatják meg, hogy a polgárok milyen nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozónak vallják magukat.”

Saját vizsgálataim arról győztek meg, hogy ahhoz, hogy az állam valamely, a romákkal, illetve a nemzetiségekkel kapcsolatos kötelezettségének eleget tudjon tenni, nélkülözhetetlen az azokra vonatkozó pontos és hiteles adatok ismerete. Azt, csak valós indikátorok mellett lehet nyomon követni, hogy egy esélyegyenlőséget célzó intézkedés - összehasonlítva a kiinduló helyzetben mért értékeket a források felhasználása után mért értékekkel - milyen eredményt hozott az adott területen az adott célcsoport tekintetében.

Arról is meg vagyok azonban győződve, hogy az adatszolgáltatók, azaz maguk az állampolgárok, egy csapásra nem győzhetők meg az etnikai és nemzetiségi adatok közlésének szükségességéről a népszámlálási adatfelvétel során. Márpedig adott esetben a támogatás mértéke függhet attól, hányan vallották magukat romának. Ezért elsősorban ezt kell tudatosítani az adatszolgáltatókkal, azaz magukkal a kérdőíveket kitöltő személyekkel. Különösen figyelemmel kell lenni a nemzeti és etnikai hovatartozásuk miatt egyébként is kiszolgáltatottabbakra, emiatt a tájékoztatás alkalmazható formája nem lehet a kérdezőbiztos által nyújtott személyes felvilágosítás. Ebbe a munkába be kell vonni a nemzetiségi és etnikai szervezeteket is, emellett meg kell találni azokat a fórumokat, ahol az adatszolgáltatás céljáról, módjáról, az adatok kezeléséről és felhasználásáról, különösen pedig az anonimitás biztosításáról részletesen tájékozódhatnak az adatszolgáltatók.

Mindenekelőtt azonban az szükséges, hogy az állam deklarálja és pontosan tájékoztassa az állampolgárokat arról, hogy mire és milyen módon használja fel a szolgáltatott etnikai adatokat, hogy adott esetben ezeknek az adatoknak a minőségétől függ újabb 10 évig a támogatások mértéke, hogy csak úgy lehet eljuttatni a célcsoportokhoz az adott támogatásokat, ha annak tagjai most, a 2011. évi népszámlálás idején ennek tudatában, valós adatokkal töltik ki az adatfelvételi ívet.

 

4. Összegzés helyett

Az OSI jelentése pozitív példaként mutatja be a brit modellt. A kilencvenes években - válaszul a kormány felismerésére miszerint a részletes statisztikai adatok szükségesek a pozitív célkitűzések megvalósításához - az Egyesület Királyság pozitív lépéseket tett a népszámlálás és az adatgyűjtés rendszerének megváltoztatására, és egy egész Európában egyedülálló gyakorlatot alakított ki az etnikai adatok összeállítására és kezelésére. A jelentés arra is rámutat, hogy itt a nemzetiségi hovatartozásra és a vallásra vonatkozó adatgyűjtés törvényen és jogszabályokon alapul. Ezek szabják meg a személyes adatokat tartalmazó statisztikák előállításának módját, és az adatgyűjtésnek nem csak lehetőségét, hanem kötelező jellegét is. Az adatgyűjtést adatvédelmi hatóságok, statisztikai intézetek, és olyan ügynökségek felügyelik, akik a kisebbségek védelmére specializálódtak.

Az etnikai adatgyűjtések fontossága kapcsán a jelentés megjegyezte, hogy gyakran az ad vitára, polémiára okot, hogy hiányoznak az elkülönített adatok a Roma integráció évtizede programban részt vevő országokban, illetve az Európai Unió tagállamaiban. A vita középpontjában az áll, hogy az etnikai adatok gyűjtése inkább segít, vagy árt a kisebbségi közösségeknek.

Az Évtized program egyes irányító bizottságainak is voltak hatékony kezdeményezései a monitoring és értékelési gyakorlat fejlesztését illetően, azonban a tanulmány rámutat: a folyamat jelenlegi fejlődési üteme mellett a program előbb véget ér, minthogy rendszerszerű változás állna be a résztvevő országoknál.

Annak érdekében, hogy a programban résztvevő kormányok képet kaphassanak a projekt előrehaladásáról, a ’Roma Kezdeményezések’ csoport a 12 országot elemző kutatást végzett. Az adattáblázat, amely résztvevő országokra lebontva tartalmazza a program célterületeire vonatkozó adatokat, a jelentés részét képezi, az mindenki számára elérhető.

A kutatásról készült összegzés külön értékeli az adatgyűjtés eredményeit, melyben főbb problémáként említi a adatgyűjtési politikát akadályozó félreértelmezhető jogszabályokat, népszámlálásban helytelenül használt adatokat, a kihasználatlan adatforrásokat és a gyenge monitoringot. Szintén külön értékelték az Évtized-mutatók eredményeit, melyeknél felhívják a figyelmet a teljes roma népesség országokra vetített pontos számának hiányára. Elemzik a romák helyzetét az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy, a lakhatás valamint a diszkrimináció területén. Ajánlásait 11 pontban összefoglalva fogalmazza meg, melyekben rámutat mind ez Európai Uniónak, mint a Roma integráció évtizede programban résztvevő kormányoknak lépéseket kell tenni a következő 18 hónapban a roma adatgyűjtés fejlesztésének érdekében.


1 ECRI Jelentés Magyarországról (negyedik monitoring kör). Elfogadva 2008. június 20-án Nyilvánosságra hozatal napja: 2009. február 24. http://www.nek.gov.hu/data/files/136170052.pdf

2 A Gyermek Jogainak Bizottsága 41. ülésszak: A részes államok által a 44. cikk alapján benyújtott Jelentések tárgyalása

A Gyermek Jogai Bizottságának záró észrevételei: Magyarország 2006. január 27. CRC/C/HUN/CO/2.

3 Az esélyegyenlőség megvalósításának lehetőségei ma Magyarországon az Európai Uniós források felhasználása során Budapesti Kommunikációs Főiskola 2009.

4 Az ÚMFT-ben elindult tíz Zászlóshajó program is: a Tudás-esély, a Hét versenyképességi pólus, a Vállalkozásfejlesztés, a Meggyógyítjuk az egészségügyet, a Takarékosan az energiával, a Pécs Európa kulturális fővárosa, a XXI. századi iskola, a Tiszta környezet, az Akadálymentes Magyarország és a Leszakadó térségek felzárkóztatása.

5 Kormányzati intézkedések a romák társadalmi integrációja érdekében (összefoglaló):

http://portal.c-press.hu/200811253736/belfold/gyurcsany-ferenc-valaszolt-a-ciganyoknak.html

6 Szociális és Munkaügyi Minisztérium: Kormányzati intézkedések a lakhatási szegregáció visszaszorítására.. Budapest, Szerif Kiadó, 2008.

7 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló. 2003. február-2005. február

8 A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézetének Békéscsabai Osztálya: Az esélyegyenlőség, mint horizontális elv érvényesülése a Regionális Fejlesztés Operatív Programban Zárótanulmány. Békéscsaba, 2007, 23. p.

9 240/2006 . (XI. 30.) Korm. rendelet a a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről

10 311/2007. (XII. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról 2. sz. melléklet

11 0812 számú Állami Számvevőszéki Jelentés a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség működéséről. 2008, 22- 71. p.

12 0830 számú Jelentés az európai uniós támogatások 2007. évi felhasználásának ellenőrzéséről. 2007, 24- 26. p.; 84- 159. p.

13 0812 számú Jelentés a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség működéséről. 2008, 72. p.

14 Nemcsak romák a jogalanyai a roma integrációs programoknak. http://www.romamagazin.hu/nemcsak_romak_a_jogalanyai.html 2008. június 1.

15 A magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltás óta fordított támogatások mértékéről és hatékonyságáról készített összegző, helyzetfeltáró tanulmány. 2008. május Állami Számvevőszék

16 Füleki Dániel: A társadalmi kirekesztés és befogadás indikátorai. Szociológiai Szemle 2001/2. 84-95.

17 http://www.kisebbsegiombudsman.hu/data/files/158627216.pdf