Kisebbségkutatás - 2010. 4. szám

Pap András László

Tarka számok: népszámlálási adatok gyűjtésével kapcsolatos viták az Egyesült Államokban

A népszámlálások: a lekérdezések módszertana, valamint a feltett kérdések a világ számos országában vezetnek éles politikai és szakmai vitákhoz. Franciaországban általánosságban heves indulatokat kavar az etnikai statisztikák kérdése,1 az esélykiegyenlítő intézkedések eredményesebb működtetésének céljából. Indiában ugyanakkor 1931-óta először újra megjelenik a kaszt a népszámlálási kérdőíveken (a forradalmian megújuló rendszerben a 2,5 millió szakember 11 millió tonna papír felhasználásával egyúttal ujjnyomatot is vesz, és biometrikus nyilvántartást állít össze az 1,2 milliárdos népességű ország 15 év feletti lakosairól),2 az utóbbi idők botrányait követve Indonéziában pedig a 700 000 kérdezőbiztos idén sms-ben küldi meg feldolgozásra a népszámlálási eredményeket.3

Az Egyesült Államokban a népszámlálások kapcsán az utóbbi években több vita is zajlott. Például számos kritika érte azt a gyakorlatot, amely a fogva tartottakat a büntetés-végrehajtási intézet, azaz nem az eredeti lakóhely szerinti tartja nyilván;4 ugyancsak heves vitákat vált ki, hogy a népszámlálások nemcsak az állampolgárokra, de a legális és illegális bevándorlókra is kiterjednek;5 és hasonló problémát jelent, az, hogy - a diplomáciai vagy katonai szolgálatot teljesítő állampolgárok kivételével - a külföldön élők viszont kívül maradnak az állapotfelmérésen.6 A népszámlálásokkal kapcsolatos amerikai diskurzusnak két jelentős tárgyköre emelhető ki ezeken túl: (i) egyrészt a faji-etnikai adatkezelés és szóhasználat még az e fogalmakkal rutinszerűen operáló angolszász országban is örökzöld problematika; (ii) másrészt privacy-vonatkozású aggályok vetődnek fel a modern adatbányászati eljárások és a terrorizmus, valamint a bűnözés elleni (retorikailag háborúvá szélesített) fellépés keretei között a különböző rendészeti eljárások során felhasználhatóvá váló adatkör, a kötelezően az állam rendelkezésére bocsátott személyes adatok kapcsán. Jelen rövid írás e két utóbbi vita bemutatására vállalkozik.

(i) Az Egyesült Államokban, ahol 1936 óta nem szerepelhet vallásra vonatkozó kérdés a szövetségi népszámlálási íveken,7 az utóbbi évtizedekben éles vita folyt a faji-etnikai hovatartozás kérdőíveken történő megjelenítéséről.8 Elsőként a faji-etnikai statisztikák történetét tekintem át, majd ezeken keresztül e kortárs társadalmi viták bemutatására is kísérletet teszek.

Tekintettel arra, hogy Amerikában igen hosszú időn keresztül a polgári és politikai jogok jelentős részben a faji-etnikai hovatartozás függvényében alakultak, ellentétben az európai nemzetiségi kategóriákkal, a „faj” Amerikában nem prekonstituált, eleve létezőnek megélt jogi kategória volt, hanem folyamatos bírói és jogalkalmazói jogfejlesztés során alakuló, a napi életben alkalmazott jogfogalom.9 A rabszolgatartást a tizenkilencedik, a faji apartheid intézményét pedig a huszadik század hatvanas éveiig fenntartó Amerikai Egyesült Államokban 1952-ig például az állampolgárság megszerzése is a faji attribútumok függvényében alakult. A faji egyenlőtlenség jelképévé vált 1857-es (és 1866-ban érvénytelenített) Dredd Scott-döntésben10 Roger Taney, a legfelsőbb bíróság elnöke le is szögezte, hogy a feketék - akár szabadok, akár rabszolgák - nem lehetnek állampolgárok, mert alacsonyabb rendű lények. Ugyanígy, a ius soli elve, azaz az Egyesült Államok területén történő születéssel automatikusan, faji hovatartozástól függetlenül megszerzett állampolgárság is csak 1940 óta valósul meg Amerikában, de a honosítás szabályai egészen 1952-ig a faji különbségtételre épülnek. Maga a „fehér ember” (’white person’) klauzula is ezen időpontig szerepel a törvényi szabályozásban.11 Az eredeti, 1790-es szabály szerint a honosítás feltétele a kétévnyi tartózkodás, illetve az, hogy az illető szabad fehér ember legyen. Ez, azaz a nem fehérek kizárása az állampolgárság bevándorlás útján történő megszerzéséből egészen 1870-ig fennállt. Az ezt követő, 1870-től 1952-ig terjedő korszakban megjelent a fekete-fehér dichotómia, azaz a fehérek mellett már a feketék is kérhettek honosítást; más „fajhoz” tartozók - például ázsiaiak - azonban nem. Sőt, egy 1882-es törvény kimondottan nevesítette a kínaiak honosítási tilalmát. A szabályok csak 1940-ben lazultak, amikor a „nyugati világból” származók számára megnyitották az állampolgárság megszerzésének lehetőségét; ezt 1943-ban a kínaiak, majd 1946-ban a Fülöp-szigetekről és Indiából érkezettek honosítási tilalmának feloldása követte.12 Az őslakos indiánok szintén csak 1924-től kezdődően szerezhettek állampolgárságot. Egy 1922-es törvény annyiban cizellálta azt az 1868-as szabályozást, miszerint házasság útján csak fehér nő szerezhet állampolgárságot, hogy ha egy nő nem honosítható („fajú”) külföldihez megy férjhez, ez az állampolgársága elvesztését jelenti.13 A fentiek függvényében nem meglepő, hogy a honosítást faji alapon megtagadó határozatok kapcsán már a 19. században megkezdődtek a faji kategóriák értelmezésére indított bírósági eljárások. A honosítás faji előfeltételének jogi értelmezése kapcsán indított első, 1878-as ügyet az állampolgári eljárásban alkalmazott faji alapú restrikció 1952-es megszüntetéséig14 ötvenkét jogerősen elbírált „faji előkérdést” érintő per követett.15 Az ítéletek származási országonként esetről-esetre haladva finomították a „fehér ember” jogi értelmét, ékes bizonyítékát adva annak, hogy a „faj” és „rassz” jogi konstrukció: nem tudományos ténykérdés.

A faj tehát Amerikában mindig is a közigazgatás egyik alapfogalmaként létezett, a kurrens vitákban is fontos szerepet kapó állami elosztórendszerek, szakpolitikák működtetése, vagy a választókerületek kialakítása mellett a múlt század közepéig a személyi jog döntő elemeként is. Értelemszerűen a szövetségi alkotmány első cikkelyének második szakaszában előírt népszámlálásokban is kezdettől fogva jelen volt. Az első, 1790-es cenzusban az alábbi hat kérdésre kellett válaszolni: a családfő neve; a szabad, fehér, 16 éven felüli férfiak száma; a szabad, fehér, 16 éven aluli férfiak száma, a szabad, fehér nők száma; az egyéb szabad emberek száma és a rabszolgák száma.16 1800-ban, a második népszámlálás alkalmával mindössze a családfő nevét, a szabad fehér férfiak és nők életkor szerinti eloszlását, az egyéb szabad személyek számát az indiánok kivételével,17 valamint a rabszolgák számát kellett a központi nyilvántartásban feltüntetni.18 1820-ban, az immáron kilencmilliós országban a következő kérdések szerepeltek: a családfő neve; a szabad, fehér férfiak és nők száma életkori csoportok szerint; a külföldi, nem honosított személyek száma; a szabad, színes bőrű férfiak és nők száma életkori csoportok szerint; a férfi és nő rabszolgák száma életkori csoportok szerint; valamint az egyéb személyek száma, kivéve az adófizetésre nem köteles indiánokat.19 Az 1840-as reformot követően az előre elkészített formanyomtatványokon a bőrszínre és szabad jogállására vonatkozó kérdések mellett például a szakképzettségre, a háborús veteránok, vakok, süketek és némák, diákok és a húsz év feletti analfabéták számára vonatkozó kérdés is szerepelt.

Az 1850-es és 1860-as cenzusok már csak a szabad emberekre vonatkoztak, és a rabszolgák nevét, nemét, számát és tulajdonosuk adatait külön lapon kellett beszolgáltatni. Itt a szabadok önbevallás alapján a bőrszínükre (’color’) vonatkozó nyilatkozatot tettek: választhatván a fehér, fekete vagy mulatt kategóriából. Ez 1870-ben kibővült a kínai és az indián bőrszínnel.20 1890-ben megjelent a japán, valamint a „negyedvér” és „nyolcadvér” kategória (az utóbbiak a fekete származás mértékre utalnak). 1900-tól jelenik meg a fekete, illetve néger (’Negro’), illetve néger származású (’Negro descent’) kifejezés.

Az 1910-es népszámláláson már a „bőrszín vagy faj”-ra vonatkozó kérdés szerepelt. 1920-tól pedig egy felsorolás is megjelent, amelyből a válaszadó választhatott a fehér, fekete, mulatt, indián, kínai, japán, filippin, hindu, koreai vagy egyéb kategóriák közül.21

Az 1930-as szintén átfogó reformot jelentő népszámlálási évben bőrszínre vonatkozó kérdés már nem szerepelt a lapon, csupán a fajra irányuló kérdés, ahol a válaszadási lehetőségek szerint lehetett a személy fehér, néger, mexikói, indián, kínai, japán, filippin, hindu, koreai, illetve „egyéb”(utóbbi esetben nevesíteni kellett az adott fajt). Kikerült a mulatt kifejezés, és hivatalossá vált az 1870-óta az apró betűs magyarázó rendelkezések között eddig is szereplő „egy csepp vér”-elv, amely szerint a kevert, fehér és „néger” származásúak a fekete felmenők számától és távolságától függetlenül feketének számítanak. Az indiánok esetében is hasonló szabály érvényesült, azzal a különbséggel, hogy ha „nagyon kicsi az indián vér százaléka, illetve, ha a közösség fehérnek tartja, fehérnek minősülhet.”22 Az indiánok esetében további kérdés volt, hogy félig vagy teljesen indián-e az illető, továbbá, hogy tartozik-e valamelyik törzshöz.23 A mexikói ebben az értelemben azt jelentette, aki Mexikóban született, illetve akinek a szülei ott születtek, és maga nem számít fehérnek, feketének, indiánnak, kínainak vagy japánnak.24 1940-ben a mexikói fajt kiemelték a felsorolásából, és egy új kategóriát létesítettek azok számára, akiknek a spanyol az anyanyelvük. Az 1950-es és 1960-as számláláskor ugyanezen személyeket a spanyol családnévvel rendelkezők csoportjába sorolták. Az 1950-es cenzuson így a fehér, néger, amerikai indián, japán, kínai, Fülöp-szigeteki és a kitöltendő „egyéb” faj szerepelt. Kikerült a bőrszín, valamint a hindu és koreai faji kategória. 1960-tól a faj és a visszahozott bőrszín fogalmak szinonimaként (’color or race’) jelentek meg a különböző, bővülő számú kategóriákban: fehér, néger (a fekete eltűnt), amerikai indián, japán, kínai, filippínó, hawaii, részben hawaii, aleut, eszkimó mellett. A kérdezőbiztosok számára kiadott instrukciók szerint a Puerto Rico-iakat, mexikóiakat, és a többi latin származású személyt, hasonlóképpen a dél-európaiakhoz és a közel-keletiekhez, fehérként kell regisztrálni, hacsak nem nyilvánvalóan néger, indián vagy valamilyen más fajúak. Az indiaiakat az egyéb kategóriába kellett sorolni, és a „hindu” megjegyzést tenni melléjük. 1970 volt az első év, amikor a faji-etnikai besorolás önbevalláson alapult, nem pedig a hatósági légkört erősítő rendőrbírókból rekrutált kérdezőbiztos percepcióján. A faji kategóriák között megjelent a koreai is, és 1920 óta elsőként visszatért a fekete elnevezés is.25 1980-ban megjelent a vietnámi, indiai (’Asian Indian’), guamaniai, szamoa, eszkimó, aleut; a fekete vagy néger opció továbbra is fennmaradt.26 1990-ben eltűnt a bőrszín-kategória, és a faj maradt az egyedüli megjelölés. A fajok nem változtak, csak létrehozták az „ázsiai vagy csendes-óceáni” (’Asian or Pacific Islander’), illetve az „egyéb ázsiai vagy csendes-óceáni” csoportot. Az utóbbi három népszámlálás során rákérdeznek a születési helyre is.

A kilencvenes években a faj ás etnicitás mint társadalmi konstrukció - és nem mint objektív, biológiailag meghatározott ismérv - összetettségének a népszámlálás módszertanában történő leképzésére külön mozgalom is indult. A Multiracial Category Movement célja az volt, hogy elérje a fennálló népszámlálást szabályozó jogszabály olyan módosítását, hogy egy „több fajhoz is tartozó” kategória is jelenjen meg a formanyomtatványon. A kisebbségek egyenjogúsításáért folytatott küzdelem átütő sikereit követően az 1960-as és 1970-es években ugyanis a népszámlálást illető faji és etnikai kérdések szabályozása átkerült a Közigazgatási és Költségvetési Hivatal (Office of Management and Budget, OMB) hatáskörébe. Ez a szervezet határozta meg a faji kategóriákat, az 1977-ben kiadott 15. irányelv alapján, amely szerint „összehasonlítható, egyértelmű, nem helyettesíthető faji és etnikai kategóriákra van szükség, hogy azokat a felhasználó kormányzati szervek lehető legegyszerűbben tudják értelmezni.”27 Ez az elv azonban számításon kívül hagyta, hogy a vegyes házasságokból származó gyermekek számára nem lesz ilyen egyértelmű kategória. A mozgalom egybecseng a faji esszencializmust megkérdőjelező kritikai fajelmélet (’critical race theory’) azon tanításával is, amely a fajban alapvetően társadalmi (és nem antropológiai vagy pigmentációban leírható) konstrukciót lát (ahol tehát a faj inkább társadalompolitikai, mint biológiai kategória), és felhívja a figyelmet arra, hogy a „többfajú”, azaz összetett etnikai hátterű lakosság egyre növekvő száma miatt a hagyományos faji-etnikai besorolások anakronizmussá váltak, már csak azért is, mert a demográfiai folyamatok következtében már nem a feketék alkotják az amerikai kisebbségi (tehát nem fehér) lakosság 96%-át, eltérően például a hatvanas évekbeli helyzettől.28 Arról nem is beszélve, hogy még a népszámlálás során magát feketének valló lakosság jelentős része - az 1990-es népesség-nyilvántartás szerint is vagy tízmillió ember - , a mindennapok során kevert etnikai származásúnak vallja magát.

A mozgalom sikerének tudható be, hogy elsőként 2000-ben több faj is megjelölhető lett a kérdőíven. A választható kategór iák nem változtak jelentősen; mindössze annyi történt, hogy a fekete és a néger mellett, megjelent az afroamerikai szó is. Közös kategóriába kerültek az amerikai őslakosok - „amerikai indián vagy alaszkai őslakos” (’American Indian or Alaska Native”) - , és a törzs is beírható lett. A guamaniai „guamaniai vagy chamorro”-ra változott, a hawaii pedig „hawaii őslakos” lett. Az „egyéb ázsiai vagy csendes-óceáni” csoportból „egyéb ázsiai” és „egyéb csendes-óceáni” csoportok lettek, külön beírható kategóriákkal. Az „egyéb” pedig „egyéb fajjá” alakult, külön kitölthető kategóriákkal.29

A 2010-es cenzus jelentős változást hozott a korábbiakhoz képest annyiban, hogy elsőként az amerikai jogtörténetben, több faj megjelölésére is lehetőség nyílt. Az első körben postai úton kiküldött, majd a központi statisztikai hivatal címére visszaküldött kérdőívek, illetve ennek eredménytelensége esetén telefonhívásokra, majd a kérdezőbiztosok személyes megjelenésére épített, megújított, a hosszú, tízévenkénti felmérések mellett a havi 250.000 fős lakossági felmérésekkel kiegészült rendszer kitűnően vizsgázott. A 310 millió amerikai 72%-a visszaküldte a kipostázott kérdőívet,30 és az így is 565.000 kérdezőbiztos részvételével lefolytatott népszámlálás az előirányozottnál 1,6 milliárd dollárral olcsóbbra sikeredett: a fennmaradt összeget visszautalták a költségvetésbe.31

Kiemelt kérdés volt a hispán lakosság besorolása. Az 1980-as és 1990-es népszámlálás alkalmával hispán eredetre vagy származásra vonatkozott kérdés, illetve egy pontosításra szolgáló részletezés, amely szerint az ilyen személyeknek választaniuk kellett a mexikói, Puerto Ricó-i, kubai vagy egyéb kategóriákból.32 A 2010-es cenzus a hispán besorolással kapcsolatban is sajátos megoldást alkalmazott. Egyrészt árnyalta a meghatározást: „hispán-latino-spanyol származású”-ra, másfelől e kategória kapcsán hangsúlyozta a különbséget az etnikum és a faj kötött. Az ötödik kérdésre, amely így szólt: „Spanyol/hispán/latino-e Ön?”, a következő válaszok voltak adhatóak: 1) „nem, nem spanyol/hispán/latin”; 2) „igen: mexikói, mexikói amerikai, chicano”; 3) igen: „Puerto Rico-i”; 4) „igen: kubai; 5) „igen: más spanyol/hispán/latin”. A hatodik kérdés a faji kérdés: „Milyen fajhoz tartozik Ön?”; erre a következő lehetőségek közül lehet választani: fehér, fekete (beleértve az afrikai amerikait és a négert),33 amerikai indián vagy alaszkai őslakos, „valamely ázsiai faj” (lehetőségként felsorolásra kerül a kínai, filippinó, koreai, vietnámi), illetve „valamely más faj” (a megnevezés lehetőségével). E politikai viták kereszttüzében is álló distinkció azért is lényeges, mert a jogilag nem fajként értelmezett hispán etnikai származás gyengébb jogvédelmet indukál, mint a faji alap,34 eltérő jogi és politikai megítélés alá esnek ugyanis a különböző csoportok különböző jogvédelmi igényei. Az amerikai legfelsőbb bíróság például a faji klasszifikációkra alapított jogszabályokat eleve „gyanúsnak tekinti” (’suspect classification’), és az ilyen esetekben a szinte minden alkalommal az alkotmányellenesség kimondását eredményező szigorú alkotmányossági tesztet (’strict scrutiny’) alkalmazza. Kevésbé vannak könnyű helyzetben az etnikai csoportok. Az 1987-es Saint Francis College v. Al-Khazraji-esetben35 például az iraki származású professzor, habilitációja elhúzódása kapcsán, faji diszkriminációval vádolta munkáltatóját. Az alperes arra hivatkozva kérte a kereset elutasítását, hogy minekutána az arabok is fehér „kaukázusiak”, fehérek között nemigen lehet szó diszkriminációról. A legfelsőbb bíróság döntése szerint arab egyébként lehet faji diszkrimináció sértettje. A zsidóság „jogállásával” kapcsolatban is találunk eseteket: egy 1982-es zsinagóga elleni támadás (rongálás és antiszemita jelszavak felfestése)36 ügyében például még az volt a szövetségi feljebbviteli bíróság álláspontja, hogy minekutána a zsidóság nem faji-etnikai csoport, nem lehet rasszista indíttatást megállapítani. 1987-ben azonban a legfelsőbb bíróság megváltoztatta az alsóbíróságok ítéleteit, és kimondta, hogy az arabokhoz hasonlóan a zsidóság is jogosult az etnikai-faji alapú hátrányos megkülönböztetés elleni védelemre. Hasonlóképpen, egy választókörzet-manipuláció kapcsán, a United Jewish Organizations v. Carey-ügyben37 sok fejtörést okozott a zsidóság alkotmányos jogállásának értelmezése. (A jogvita tárgya egy hasszid zsidó közösség két szenátusi választókörzetbe tagolása volt.) A bíróságok álláspontja szerint a zsidóság választójogi szempontból nem kiemelt alkotmányos védelemre jogosult „faj” - egyébként is inkább többségi fehérnek számítanak - , így semmiképpen nem megalapozott a közösség egy választókörzetben tartása.

(ii) A népszámlálások kapcsán az utóbbi években Amerikában egy más irányú, több rétegű alkotmányjogi problematikára irányuló vita is folyt, a népszámlások fent említett reformja kapcsán. A reform lényege az volt, a korábban tízévente lekérdezett hosszú, sok kérdést tartalmazó kérdőívet felváltja egy ugyancsak tízévente a teljes lakosságra kiterjedő rövid kérdéssor, amelyet viszont kiegészít egy évente három millió amerikait érintő hosszú kérdőívet tartalmazó felmérés (’American Community Survey’). A rövid kérdéssor a lakosságot érintő olyan alapadatokra terjed ki, mint az életkor, faj, lakóhely. A hosszú kérdéssor a munkába járás idejétől kezdve a konyha felszereltségén, a fogyatékosságra vonatkozó adatokon, az otthon beszélt nyelven, a születési helyen, az állampolgárság megszerzésén, az iskolai végzettségen, a háztartásban lévő gépkocsik számán, a lakás fűtésének módján keresztül a lakbér fizetésének módjáig rengeteg kérdésre kiterjed.38 Ez viszont többek szerint komoly alkotmányos aggályokat vet fel, ugyanis az információéhes állam, a Nagy Testvér öncélú adatgyűjtését jelenti, amely ráadásul számos olyan érzékeny (pl. egészségügyi, munkaerő-piaci) adatot is magába foglal, amely más rendszerrel összekapcsolható, és illetéktelen kezekbe jutván vagy valamely kormányzati túlkapás esetén beláthatatlan következménnyel járhat. Ne feledjük - szól az érvelés - , az alkotmányban a népszámlálások alapjául szolgáló felhatalmazás csak a képviselőházi választások, illetve legfeljebb a szövetségi finanszírozású állami feladatokat érintő újraelosztás, szempontjából releváns adatkörre terjed ki - ami lényegében a rövid kérdőív adatköre. A népszámlálási adatokkal történő visszaélésre pedig számos példa hozható: a hitleri Németország ez alapján hajtotta végre a zsidók deportálását, de Franklin Delano Roosevelt kormánya is ez alapján küldött internáló táborokba 112.000 japán származású amerikai állampolgárt a II. világháború idején.39

A 2000-es cenzust követően - amely egyéként az Egyesült Államok történetének legnagyobb békeidőben lezajlott mozgósítása volt: 970.000 kérdezőbiztost és feldolgozót foglalkoztatott, 115,9 millió háztartást, 281,4 millió polgárt érintett, és 400 millió kérdőívet használtak fel40 - a kongresszusban hat (később minden esetben többségi támogatás nélkül maradt) módosító indítványt nyújtottak be a szabályok módosítására.41 Valamennyi a privacy védelmének megerősítését célozta. De nem csak a törvényhozó kényszerült szembesülni a jogvédők panaszaival. A „Morales v. Daley”-ügyben42 először a kerületi, majd a szövetségi fellebbviteli bírósági is foglalkozni kényszerült a népszámlálási kérdőívek alkotmányosságával. A felperesek több okból is alkotmányellenesnek találták a gyakorlatot, amely, megítélésük szerint, lényegében korlátlan felhatalmazást ad a statisztikai hivatalnak és végső soron az államnak arra, hogy kötelező, jogi úton kikényszeríthető, szankcionálható módon43 olyan információkat szerezzen polgárairól, amelyek történelmi példák által bizonyított módon visszaélésekre adhatnak módot. Véleményük szerint a népszámlálás alkotmányos mandátumából nem következik a polgárok magánszférájába - amelyet többek között a negyedik alkotmánykiegészítés44 is véd - való behatolásra jogosító felhatalmazás..

A másik felperesi érvelés az amerikai alapjogi bíráskodásban a talán legmagasabb védelmet élvező szólásszabadság jogának korlátozására irányult. Álláspontjuk szerint például a faji eredet megvallásának kötelezettsége korlátozza a szólás szabadságának negatív oldalát, azaz a nyilatkozattételtől való tartózkodás jogát politikailag releváns kérdésben; az emberek faji alapon történő meghatározása ugyanis - még ha az érintettet saját magát érinti is - ilyen kérdés. A szólásszabadság tehát mentességet kell, hogy jelentsen a kierőszakolt önklasszifikáció alól, és jogot arra, hogy valaki ne töltse ki a kérdőívet.45

Az első fokú és a fellebbezést elbíráló szövetségi bíróságok nem osztották a felperesek álláspontját, és a keresetet elutasították, azzal az érveléssel, hogy egyrészt a kormány által titkosan kezelt (72 évig zárolt) személyes adatok nem valósítják meg a privacy megsértését. Másrészt, a népszámlálás által meghatározott közpolitikai célok (még a II. világháborús internálásokhoz hasonló következmények kockázatának elismerése mellett is) kiállják az alkotmányosság próbáját; továbbá a faji önklasszifikáció sem minősül politikai természetű nyilatkozatnak, ugyanis nem valamely világnézet elsajátítását kívánja meg a polgároktól, így ugyancsak nem aggályos alkotmányjogi szempontból.

Több elemző46 nem ért egyet a bíróságok jogértelmezésével (a Legfelsőbb Bíróság nem fogadta be az ügyet), és úgy véli, hogy a szövetségi programok és a választókerületek tervezése nem indokolja, hogy a polgárok büntetőjogi szankció terhe mellett legyenek kötelesek tájékoztatni az államot arról, hogy kézpénzzel vagy átutalással fizetik-e a lakbért. A közpolitikai aggályokat pedig egyáltalán nem oszlatja el az a tény, hogy 2004-ben a belbiztonsági minisztérium kérésére kiszolgáltatták a népszámlálás során magukat arabként meghatározó polgárok irányítószám alapján rendszerezett adatait…47

 

Konklúzió helyett

A fenti, a tárgykör átfogó bemutatása helyett előrebocsátottan csupán két kérdéskör vázlatos bemutatására vállalkozó oldalak összefoglalásaként megállapíthatjuk, hogy a népszámlálások - az államok által a polgárokra vonatkozóan elvégzett állapotfelmérések - , egyfajta lakmuszpapírként is szolgálnak. Elgondolkodtató, hogy az Amerikai Egyesült Államokon kívül mely országokban számíthatna még a polgárok háromnegyedének önkéntes együttműködésére egy népszámlálási rendszer. Szemléletesen jellemzi a kort az is, hogy mely adatkörre kíváncsi az állam, valamint az, hogy milyen veszélyeket rejthet magában e kíváncsiság. Kijelenthetjük azt is, hogy a változó demográfiai és társadalmi viszonyok a közpolitika-formálás alapjául szolgáló adatbázisok módszertana, a feltett kérdések és az azokat érintő nyelvpolitika feletti vitákban is leképződnek. Így még Amerikában is heves vitákat válthat ki a népszámlálások során alkalmazott etnikai adatkezelés, pedig ebben az országban szinte valamennyi űrlap magától értetődő természetességgel kérdez rá az érintett faji-etnikai hovatartozására.

Hazai tanulságként az is megfogalmazható, hogy az állami működés hiányosságát akár éppen az állami „kíváncsiság” hiánya is felfedheti, ha a rasszizmus és a diszkrimináció Murphy-törvénye alapján a kisebbségi jogvédelem és esélykiegyenlítés akadályát képezi az etnikai adatkezelés elmaradása. A magyarországi viták hátterében ugyanis egyrészt az etnobiznisz néven ismert jelenség (azaz a kisebbségi önkormányzati választójoggal és egyéb kisebbségi különjogokkal történő visszaélés), valamint a roma népesség tényleges lélekszámának (a szakpolitikák alakítása során kulcsfontosságú) megismerhetőségének hiánya áll.48 Mindez egy olyan politikai környezetben, ahol egy etnikai csoport, a romák társadalmi marginalizációja és a romaellenesség korábban soha nem látott méreteket ölt, a közéletben pedig egyre szélesebb körben terjed a nyíltan vagy burkoltan rasszista retorika, amely nagy részben egy „statisztikai előítélet”: a roma etnicitás és a bűnelkövetés összekapcsolása köré szerveződik.49

 

1 Ld. pl. Bruce Crumley: Should France Count Its Minority Population?, March 24, 2009,http://www.time.com/time/world/article/0,8599,1887106,00.html#ixzz0yTBT6KaK,

2 India approves caste-based census, 12 August 2010, http://www.bbc.co.uk/news/world-south-asia-10949177

3 Terence H. Hull: Communication Surprises in the 2010 Indonesian Population Census,

http://www.prb.org/Articles/2010/indonesiacensus.aspx

4 Ne feledjük, hogy az Egyesült Államokban 2002-ben a börtönnépesség elérte 2,16 milliót, kb. félmillióval többet, mint Kínában - ami 100.000 lakosra nézve 702 elítéltet jelentett (míg ez az arányszám a világ országainak 58%-ában 150 alatt van, és például Németországban csak 98, Olaszországban 92, Franciaországban 80, Dániában 61, Izlandon pedig 29.) Lásd pl. James Q. Whitman: Harsh Justice: Criminal Punishment and the Widening Divide between America and Europe, New York: Oxford University Press. 2003; Adam Liptak, U.S. prison population dwarfs that of other nations, The New York Times, April 23, 2008, http://www.nytimes.com/2008/04/23/world/americas/23iht-23prison.12253738.html?_r=1; World Prison Population List: http://www.csdp.org/research/r234.pdf#search=%22prison%20population%20per%20100%2C00%22). A Föld lakosságának csak mintegy egyötödét kitevő lakosság mellett a világ hivatalos börtönnépességének egynegyede az USA büntetés-végrehajtási intézeteiben tölti büntetését (lásd Liptak, i.m.). Amíg 1975-ben még „csak” 226.000-en ültek rács mögött, tíz év múlva már 740.000-en, 1990-ben 1,1 millióan; 1995-ben a szám már 1,6 millió volt (lásd Sharon Dolovich: State Punishment and Private Prisons. Duke Law Review, December 2005), 2008-ban pedig 2,3 millió (lásd N.C. Aizenman, New High in U.S. Prison Numbers Growth Attributed to More Stringent Sentencing Laws, Washington Post, February 29, 2008, http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/story/2008/02/28/ST2008022803016.html) Az amerikai felnőttek 1 %-a rács mögött ül (lásd Adam Liptak: 1 in 100 U.S. Adults Behind Bars, New Study Says, The New York Times, February 28, 2008, http://www.nytimes.com/2008/02/28/us/28cnd-prison.html).

5 Ez ugyan a szociálpolitikai intézkedések keretszámainak meghatározása szempontjából helyes, ugyanakkor a választókerületek kialakítása során megint csak torzítja a tényleges arányokat.

6 Ez 2005-ös becslések szerint négymillió amerikai állampolgárt érint (Lásd: Record Numbers of Americans Living Abroad, Shelter Offshore, 2005. 04. 24., http://www.shelteroffshore.com/index.php/living/more/americans_living_abroad)

7 Lásd: http://www.census.gov/prod/www/religion.htm

8 A kérdésről lásd Beke-Martos Judit - Pap András László: Népszámlálás és etnikai adatok a tengeren innen és túl, Föld-rész 2, 2009/3-4. 119- 134. Jelen írás a fenti cikk bővített, átszerkesztett változatára épül.

9 Bővebben a kérdésről ld. Pap András László: Faji kisebbségek az Egyesült Államokban, Adalékok az etnikai hovatartozás alkotmányos kérdéseihez. Beszélő 9, 2004/2- 3; Pap András László: Dogmatika és funkcionalizmus - Az etnicitás problematikája az amerikai jogtörténet példáján keresztül, in: Mezey Barna - Révész T. Mihály (szerk.) Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Budapest: Gondolat, Bp. 2006, illetve Pap András László: Identitás és reprezentáció - az etnikai hovatartozás meghatározásától a politikai képviseletig, Budapest: Gondolat, 2007.

10 Dred Scott v Sandford, 60 US 393 (1857).

11 A kérdésről ld. Ariela J. Gross: Litigating whiteness: Trials of racial determination in the nineteenth century South, Yale Law Journal, October, 1998.

12 1800 és 1860 között a szabad színes bőrűek a feketék 10-14%-át tették ki. Lásd Christopher Ford: Administering identity: the determination of „race” in race-conscious law, California Law Review, October, 1994., 1273. p.

13 Ian Haney Lopez: White By Law: The Legal Construction of Race, New York, 1996, New York University Press, 46- 47.o. Az állampolgársági szabályokról bővebben ugyanitt, 3- 47. p..

14 1940-ig a honosítás csak feketékre és fehérekre terjedt ki. Ez idő tájt az Egyesült Államok mellett egyedül a náci Németország alkalmazott faji alapú honosítási szabályokat. Lásd Carrie Lynn Okizaki: „What are you?” Hapa-girl and multicultural identity. University of Colorado Law Review, Spring, 2000, 478. p.

15 Lásd López, Ian F.: White by Law, The Legal construction of Race. New York, New York University Press, 1996.

16 Bővebben lásd: Beke-Martos, im.

17 Az őslakos indiánok, legalább is ebben az időben, azaz a 18. század fordulóján, elismert adómentességgel rendelkeztek, így az ő nyilvántartásuktól már az 1800-as népszámláláskor eltekintett az állam. Lásd : Beke-Martos, i.m.

18 Beke-Martos, i.m.

19 Beke-Martos, i.m.

20 Beke-Martos, i.m.

21 Beke-Martos, i.m.

22 Passel, Jeffrey S.: Race and the Census: The „Negro” Controversy, All Things Census, 2010. 01. 21

http://census.pewsocialtrends.org/2010/race-and-the-census-the-%E2%80%9Cnegro%E2%80%9D-controversy

23 Beke-Martos, i.m.

24 Passel, i.m.

25 Passel, i.m.

26 Uo.

27 Ld. Beke-Martos, i.m.

28 A 310 milliós lakosság 67 %-a fehér, 15 % hispán, és 12 % fekete. (http://facts.kff.org/chart.aspx?ch=362)

29 Passel, i.m.

30 2000-ben 78%, 1990-ben 75 %, 1980-ban 81 %, 1970-ben pedig 87 % küldte vissza a kérdőíveket. Lásd: Herbert F. Stackhouse and Sarah Brady (U.S. Census Bureau), Census 2000 Mail Return Rates: Final Report 1, 13 (Census 2000 Evaluation A.7.b, 2003), http:// www.census.gov/pred/www/rpts/A.7.b.pdf. Az egyéb, pl. bűnözési, egészségügyi felmérések esetében még magasabb a részvételi arány, szinte mindig 90 % feletti. Lásd: Robert M. Groves & Mick P. Couper, Nonresponse in Household Interview Surveys, New York John Wiley, 1998, 160- 161. p.

31 $1.6 Billion in 2010 Census Savings Returned, 2010. 08. 10., http://www.census.gov/newsroom/releases/archives/2010_census/cb10-cn70.html

32 Beke-Martos, i.m.

33 Ugyancsak jelentős vita folyt ennek a szónak - amely a rasszizmus rossz emléke által az elfogadható közbeszédből eltűnt, majd az afroamerikai szubkultúrába visszatért - a használatáról. Lásd: „Negro” on Census Form Called Offensive, CBS News, 2010. 01. 07., http://www.cbsnews.com/stories/2010/01/07/national/main6067168.shtml

34 Enid Trucios-Haynes: Why „Race Matters:” Latcrit Theory and Latina/o Racial Identity, La Raza Law Journal, 2001,. 1, p. 1.

35 481 US 604 (1987).

36 Shaare Tefila Congregation v. Cobb, 481 US 615 (1987).

37 430 U.S. 144 (1977).

38 Ld. pl. Carrie Pixler, Setting the boundaries of the census clause: normative and legal concerns regarding the American community survey, William and Mary Bill of Rights Journal, May, 2010, 1114 o.

39 Pixler, 1124. o.

40 Pixler 1103. o. 2010-ben mindez már 308 millió lakost és egy 11 milliárd (egy főre lebontva 36) dolláros költségvetést jelentett (Pixler, 1101. o.).

41 Pixler, 1105-1106 o.

43 A törvény alapján 100-500 dollár bírsággal sújtható a népszámlálási részvétel megtagadása. Nemigen találunk erre példát ilyen büntetés kiszabására az amerikai jogtörténetben. Az egyetlen ismert eset a kérdőívben a magánszféra megsértését látó és polgári engedetlenségből annak kitöltését megtagadó William F. Rickenbacker esete, akit 1963-ban felfüggesztett szabadságvesztésre és 100 dollár büntetésre ítélt a bíróság. Ld. United States of America, Appellee, v. William F. Rickenbacker, Appellant., 309 F.2d 462 (2nd Cir. 1963).

44 „A népnek a személy, lakóház, okmányok és a tulajdonban lévő tárgyak biztonságához való, megalapozatlan házkutatások és lefoglalások elleni jogát nem lehet megsérteni, és ilyen parancsokat csak valószínűsített, esküvel vagy fogadalommal alátámasztott ügyben lehet kibocsátani és részletesen meg kell jelölni a házkutatás helyét és a lefoglalandó vagy letartóztatandó dolgot, illetve személyt.”

45 Pixler, 1111- 1112. p.

46 A kérdésről ld. még Douglas J. Sylvester - Sharon Lohr: The security of our secrets: a history of privacy and confidentiality in law and statistical practice, Denver University Law Review, 2005.

47 Pixler, 1112- 1113. p.

48 Számos nemzetközi szervezet hívta fel a hazai jogalkotók és jogalkalmazók figyelmét az etnikai statisztikák mellőzhetetlen szerepére a hatékony jogvédelemben. Például az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottsága (European Commission against Racism and Intolerance, ECRI) Magyarországról szóló negyedik, 2009. február 24-án publikált jelentésében sürgeti, hogy a magyar hatóságok fokozzák az erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy határozottabban alkalmazzák a gyakorlatban a rasszizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos büntetőjogi rendelkezéseket. A jelentés leszögezi, hogy az oktatás, a foglalkoztatottság, a rasszista erőszak, az igazságügyi eljárások területén az etnikai lebontású adatok hiánya különösen megnehezíti az intézkedések hatékonyságának ellenőrzését és a szükséges fellépést. Az ECRI (190 §) elismeri, hogy az etnikai adatok gyűjtése érzékeny terület, de hangsúlyozza, hogy az etnikum szerint lebontott adatok kulcsfontosságúak lehetnek a diszkrimináció elleni hatékony küzdelemben. Szinte valamennyi szakpolitikában megjelenik az erre vonatkozó nyílt elvárás. A büntető igazságszolgáltatás kapcsán ilyen például az ECRI 2007 júniusában elfogadott, a rendőri eljárásokban megjelenő rasszizmus és faji diszkrimináció tárgyában kiadott 11. számú ajánlása; az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Főbiztosa által a soknemzetiségű társadalmakban alkalmazandó rendőri eljárások tárgyában kiadott 2006-os ajánlása, az ENSZ Faji Diszkrimináció Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottság (CERD) 2005-ös ajánlása, vagy az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2001-es Európai Rendőri Etikai Kódexe.

49 Ez utóbbi nem más, mint a bűnözési hajlam és a roma származás, pontosabban egyes bűncselekménytípusok és a roma etnikum ugyancsak statisztikai adatokra épített összekapcsolása - amit ugyan soha senki nem bizonyított, de az erre hivatott állami szereplők a szélesebb közvélemény számára elfogadható módon nem is cáfolnak.