Kisebbségkutatás - 2010. 3. szám

Egy siíták által dominált tekintélyuralmi rendszer fölemelkedése Irakban

Rosen, Nir: En Irak, émergence d'un pouvoir autoritaire à dominante chiite. = Le Monde diplomatique, ,672. nr, mars, 2010. 16-17. p.

(A szerző újságíró, a new yorki egyetem Jog és Biztonság Központjában kutat; egy könyve már megjelent Irakról, In the Belly of the Green Bird címmel.)

 

Romboló, megbékélés nélküli háború zajlik Irakban. Míg az Egyesült Államok csapatainak kivonásával, a washingtoni törvényhatósági szavazásokkal van elfoglalva, addig az arabok és kurdok közötti feszültség nőttön nő. A titkos szavazás megerősíti a siíták győzelmét a szunnitákon, a laikusokon, és egy korrupt, tekintélyuralmi rendszert is jelez, amelynek azonban nagyobb a legitimitása, mint Szaddam Husszeinénak volt.

Néhány héttel az Egyesült Államok 2003-ban megkezdett iraki támadása után, emberek tömegei böngészték a Szabadon bocsátott Foglyok Egyesületének híreit abban a reményben, hogy valamit megtudnak a rendőrség által letartóztatott hozzátartozóikról.

Három évvel később az ország polgárháborúba süllyedt, milicisták és halálbrigádok járőröztek Bagdad utcáin. A családok ismét sorba álltak, csakhogy ezúttal a halottasházak előtt, hogy azonosíthassák hozzátartozóikat.

Nem kellett sok idő Szaddam Husszein halála után ahhoz, hogy a különböző vallási felekezetek hívei kaotikus konfliktusba keveredjenek egymással, s hozzá a siíták kerültek fölénybe. (Nincsenek pontos adatok az arab, kurd, türk arányokról, de a szunniták és a siíták vannak többségben.) A feszültségeket az Egyesült Államok egyszerűen vallási gyökerűnek minősítette, s így föl is szította ezeket az ellentéteket: a Bász Pártot vélték az új náci párt motorjának, minthogy ennek felső vezetői közt a szunniták vannak többségben, így ők lettek célponttá a továbbiakban.

Az idegen csapatok jelenléte megakadályozta az irakiakat abban, hogy igazán népszerű, legitim kormányt hozzanak létre. Valóban a vallási meggyőződés sokszor kaotikussá tette a helyzetet; elsősorban a szunniták fordultak szembe a megszállókkal.

A muzulmán világban a mecsetnek van a legnagyobb vallási, társadalmi, politikai hatóköre, hiszen itt naponta ötször összegyűlnek a hívek imádkozni, s egyúttal egy kis eszmecserére is. Irakban is a mecset forrasztja össze a különféle közösségeket.

A gerillák megjelenésekor az amerikaiak vaktában fogtak el és végeztek ki tucatnyi irakit. Időbe telt, míg fölismerték, hogy szervezett ellenállásba ütköznek, s főleg míg rájöttek, hogy a szunnita és siíta milicisták között polgárháború zajlik.

2004. végén, Faludzsa város lerombolásakor szunniták tízezrei telepedtek le Bagdad nyugati részén, míg a siíták a többi városrészből elűzték az ottani szunnitákat, s a helyükbe költöztek.

Az amerikaiak csak 2006-ban jöttek rá arra, amire már három évvel korábban kellett volna, tudniillik, hogy jelenlétük váltja ki az ellenállást, s maguk a biztonsági erők is részt vesznek a vallásháborúban mint siíták.

2007 januárjában George Bush elnök újabb húszezer katonát jelentett be, akiket kifejezetten a felkelők letörésére küldött Bagdadba. Ott óriási betonkapukat emeltek az egyes városnegyedek határán, ahol a helyi milicisták segítségével ellenőrizték a lakosságot, egyúttal ekkor erősödtek meg a homogén siítalakta negyedek is, melyekből elűzték a szunnitákat. Utóbbiak bádogvárosokba szorultak vagy vidékre, s volt, aki meg sem állt Szíriáig, vagy Jordániáig.

Az újabb amerikai csapatok érkezésének hírére változtattak taktikát a felfegyverzett szunniták. Az Al-Qaidával való konfliktusból arra következtettek, hogy az Egyesült Államok nem áll feltétlenül a siíták oldalán, s legkevésbé sem Iránén. Kezdtek tehát abban reménykedni, hogy egy nap megszűnik majd riválisuk az Al-Qaida, s hogy esetleg a kormányba is bekerülhetnek.

Párhuzamosan a siíta milicisták is megtapasztalhatták ismét a bunkós botot. Miközben a „hivatalos” csapatokat továbbra is a siíták uralták, maga a miniszterelnök, Nuri Al-Maliki is ellenük fordult, mert úgy vélte, tőlük kell féltenie autoritását. Erre a milicisták úgy határoztak, jegelik tevékenységüket.

A legkevésbé ismert tény az az offenzíva, amelyet a felkelők ellen érkezett amerikai csapatok intéztek a milicisták által is bázisként tekintett városokon belül, a betonkapuk környékén a milicisták utánpótlása ellen, miközben a lakosságot védeni próbálták. 2007 februárja és augusztusa között legalább ezer siíta milicistát elfogtak és ki is végeztek az amerikaiak. 2008-ra gyakorlatilag visszafoglalták Irakot. Az „etnikai tisztogatás” nagy része befejeződött, az új idők jeleként a gazdagok kiszálltak csodás luxusautóikból.

Stefan de Mistura, ENSZ megbízott megállapította, hogy a szokásostól eltérően, a foglyok nem jöttek vissza teljes számban, vagyis „Bagdad színt váltott. Vallási megtisztulás ment végbe benne, a város ettől fogva szinte teljes egészében siíta lett”. Ez az állapot a 2009 januári regionális választások után következett be.

Az amerikai hadsereg egy szakértője, aki David Petraeus tábornok közelében dolgozott, már 2008-ban kijelentette, hogy a polgárháború akkor ér majd véget, amikor a siíták rájönnek, hogy ők győztek, a szunniták pedig arra, hogy ők veszítettek. S valóban így is lett.

Az elmenekült szunniták nagy része nem jött vissza, s aki maradt, sem volt többé hajlandó érdemben harcolni a győztes siíták ellen.

2008 novemberében Washington az iraki kormányra bízta a hatalmat, amelynek fogságában vagy százezer szunnita ellenálló volt ekkor. Mindössze 5 %-uk állt be a hadseregbe, vezetőik, s jó részük fogságát töltötte, másik részüket pedig arra kérték, hogy menjenek haza.

A szunnita felkelők elég hatékonynak bizonyultak, így nem csoda, hogy a szökésben lévők neve, lakcíme, biometrikus adatai az amerikai és iraki kormányok kezében vannak.

A törvényhatósági választások jelöltjei közül ötöt (többségükben siíta!) visszautasítottak azzal a kifogással, hogy kapcsolatban álltak a Bász párttal. A kormány így is „üzenni” kíván, hogy minden ellenállás felesleges. Ennek a visszautasításnak jogi alapja nincs, de jelzi egy autoriter hatalom jelenlétét.

A mostani kormány tehát korrupt, kérlelhetetlen, elnyomó és erős, nagyon bízik hatalmában, s hogy céljait keresztülviszi a továbbiakban is. Akik azt hitték, vallási megbékélés is lesz, tévedtek, nem lesz, és nincs is rá szükség. M. Maliki afféle újabb Szaddam lesz, jóllehet legitimebb, és népszerűbb, mint az volt. Parlamentje erős kézben tartja a tőzsde gyeplőjét. Több százezer halott, elmenekült milliók, lepusztult ország, bizonytalan térség lett a következménye az iraki háborúnak, miközben az Egyesült Államok régi-új háború fogott Afganisztánnal.


Kakasy Judit