Kisebbségkutatás - 2010. 2. szám

Ambrus Tünde1


A székelyföldi falutízesek a turizmus fókuszában

Mentális térképek alkalmazása kistérségi hatókörű kutatásban


The village communities of Seklerland and tourism. Mental maps in the research of small regions


The results of applied research reveal how the recent past and present have preserved old forms of home making traditions. There is a specific settlement structure in the Carpathian Basin of historical origins; it is a reality accompanied by adequate modes of behaviour and mentality corresponding to natural and social relationships. This is why it is important to consider and analyse the example of the ancestors who had created the pattern of the symbiosis of coordinated discipline and perfected mental processes. If the region had created an appropriate style and image it must not be allowed to disappear albeit the conditions of its creation have long been lost. It is appropriate to continue the research in the region of Seklerland; it is not about a romantic reconstruction of a settlement system but a social-economic necessity of preservation.




  1. Bevezetés


Amíg az államszocializmus éveiben új életre kelő nacionalizmus ideológiai síkon kezelte a kulturális értékeket, hagyományokat, amíg a pártprogramok végül országos szintű falurombolást („rendezést”) tűztek ki célul, addig napjaink vidékfejlesztő törekvéseiben az egyik tendencia arra kell irányuljon, hogy a falut megvédje a „fejlődés hamis illúziójától” (Hajnal K. 2006), ugyanakkor versenyképessé tegye mint kulturális örökséget. A multifunkcionális társadalom alapgondolata szerint ugyanis a falusi népesség „jövedelme” nem kizárólagosan az elsődleges funkcióból (élelmiszer és ipari nyersanyag termeléséből), hanem a kulturális feladatok ellátásából is származhat. Ez a felismerés teremthet Székelyföld rurális térségeinek védelmet és össztársadalmi tőkét. Ehhez azonban két paradigma egyidejű jelenléte és fenntartható alkalmazása szükséges: a tradicionalitás és az innováció, azaz Székelyföld fejlesztési stratégiájának egyik kulcsfeladata éppen a megőrzés és a megújulás között feszülő ellentét mérséklése.

Az első olvasásra talán kissé meglepő témaválasztást egyik oldalról a falusi turizmus mint a téma népszerű volta, motivációs és gyűjtő ereje, pozitív hatásai és a jelzésértékű multiplikátor társadalmi-gazdasági szerepe indokolják. A másik oldalról pedig a sajátos településszerkezet, a falutízes mint kulturális örökség, illetve egyedi kultúrtörténeti értéknek a turisztikai marketingstratégiában, -tervben és gyakorlatban kiemelt turisztikai termékként való megjelenítése magyarázza. A falusi turizmus kortárs hitelességként kezelheti azokat az örökségeket Székelyföldön, amelyeknek szakszerű, tudományos feltárását, leírását a geográfia, a művészettörténet, a történelemtudomány valamint a néprajz vállalja magára.

A történeti földrajz keretében végzett komplex székelyföldi kultúrtáj-vizsgálat (kialakulást befolyásoló természeti és társadalmi tényezők, sajátos arculat, megőrző és fenntartó elemek, szerkezetet biztosító folyamatok számbavétele) egyfajta segéd-, illetve háttértudományként járulhat hozzá a tájkarakter szerkezetét biztosító tényezők, folyamatok feltárásához, a tájvédelemhez és a tájtervezéshez, ugyanakkor lehetőséget is nyithat a tájhasznosításhoz, javaslatokat és ajánlásokat fogalmazhat meg a vidékfejlesztést célzó tervek elkészítéséhez. Tudatosíthatja Székelyföld történetiségét, a tízesekhez kötődő életmódbeli hagyatékok társadalmi, szocializációs szerepének fontosságát. A tízesek társadalmi tőkét jelentenek Székelyföld számára (Ex verbum: Hajnal 2008). E tekintetben – a történeti földrajz által – nemcsak a történelem, a helytörténet, tágabban a nemzeti önismeret gazdagodhat, hanem lehetőség nyílik arra is, hogy a földrajz a résztudományaival együtt helyet kapjon a tájvédelemben, a tájtervezésben, a tájhasznosításban és a településfejlesztés összetettségén alapuló munkában.

Kutatásom célja rávilágítani egyrészt arra, hogy a székely falutízes a különböző jogintézmények fokozatos, a történelem által diktált változtatásai ellenére mennyire bizonyult stabilnak, hogy a jellegzetes településszerkezeti, településtörténeti, néprajzi sajátosság a helyi lakosság körében milyen mértékben ismert; másrészt, hogy a társadalmi-gazdasági szerkezet norma-világában sűrűsödő feszültség kezelésekor az egyedi turisztikai vonzerők halmazára, a lokalitás értékeire, a térség imázsának erősítésére és nem utolsó sorban a tájvédelemre felhívjam a figyelmet.

A történelemnek vannak olyan periódusai, amikor vidékfejlesztést és -politikát kell realizálni. Azt azonban úgy érdemes, hogy a tudomány és a politika csak létében jelenjen meg, az emberek maguktól kezdjenek el gondolkodni és ne a csendes nyugodt elmúlást, a leépülő tendenciát akarják elviselhetőbbé tenni. Egy meggyengült közösség problémáit pályázati rendszerrel nem lehet megoldani.

  1. A kutatás módszertana


Módszertani próbálkozásnak ígérkezik Székelyföld településtörténeti, néprajzi, nyelvi szempontból manapság is oly jellegzetes falurészek - tízesek - társadalmi-művelődési értékeinek, örökségeinek feltárása, valamint a falusi turizmus szociálgeográfiai elemzése. A székelység tízesszervezetére (falutízes) vonatkozó forrásértékű okleveles történeti adatok hiányában ugyanis nehéz az eredet kérdésére, ok-okozati összefüggésekre pontos választ adni. Nem véletlen, hogy a múlt századtól napjainkig számos történeti, néprajzi szakmunka (Orbán B. 1868-1871, Egyed Á. 2006, Endes M. 1938, Milleker R. 1939, Imreh I. 1973, 1983, Vámszer G. 1977, Zayzon S. 1997, Vofkori L. 2004) is csupán említést tesz a székelység kapcsán a tízesekről. A feledésbe merülés súlyát azonban mindenképpen érezniük kellett a kutatóknak.

Ezen túlmenően a munka alapnehézségét fokozza, hogy releváns, megbízható gazdaságstatisztikai adatok hiányában nehéz megválaszolni a legfontosabb turisztikai kérdésköröket (pl. a területi GDP, foglalkoztatottak száma, infrastruktúra állapotának számszerűsítése, turistaérkezések száma területi bontásban stb.).

Annak érdekében, hogy a magyar földrajztudomány történetébe mélyen beágyazott, de eddig kellő figyelmet nem kapott folyamatokat, jelenségeket minél szélesebb körből szerzett információk alapján lehessen elemezni és értékelni, a trianguláció elve alapján (Babbie, E. 2000), több – elsődleges és másodlagos – módszer került alkalmazásra. A másodlagos kutatás magába foglalta a székelyföldi történeti, néprajzi szakirodalom tanulmányozását és feldolgozását. Az elsődleges kutatás keretében pedig a kvalitatív és kvantitatív adatgyűjtő módszerek közül a strukturált kérdőíves felmérést, a fókuszcsoportos vizsgálatot és a mentális térképezést alkalmaztam. E tanulmány egy tágabb kutatás részét képezi, amely a mentális térképezés eredményeit ismerteti. A mentális térképezés mint módszer a geográfusok és pszichológusok közösen folytatott kutatásán alapszik: a pszichológusok adják a vizsgálati módszereket, a geográfusok hozzák a földrajzi témát. Az eljárás azokat a kognitív és szellemi képességeket fogja át, amelyek lehetővé teszik, hogy a térbeli környezetről információkat összegyűjtsünk, továbbá azt, hogy a térbeli magatartás kialakulásához vezető folyamatokat megvizsgáljuk (Downs R. M. 1970, Cséfalvay Z. 1990, Lakotár K. 2004, Gál V. 2006).

A szakirodalom tanulmányozását és a térképek segítségével (I. katonai felmérés 1769-1772, illetve a napjainkban készült térképek) végzett vizsgálataimat pedig helyszíni terepmegfigyeléssel, a falvak morfológiájának vizsgálatával egészítettem ki, amely egy objektívebb kép megrajzolását tette lehetővé.


3. A kutatás alanyi alapjának áttekintése


A Kárpát-medencébe érkezett magyarok a honfoglalás után az elfoglalt területek természetes határaira alapozva teremtették meg a gyepűk és gyepűelvék védőrendszerét. A természetes védvonalat (gyepűelve) az áthatolhatatlan erdőségek, mocsaras területek alkották; a sebezhetőbb pontok védelmét (gyepű, gyepűkapuk) pedig a végekre telepített székelyek biztosították.

A szervezetten letelepített székelyek előbb a nyugati határszakaszon, fokozatosan előre tolva – Göcsej területe és Őrvidék (Rába felső folyása és Muravidék) – láttak el határvédő funkciót. Két másik csoportjuk pedig délen a Dráva-Száva vonalát, valamint északon a Mosoni kaput védte (Fodor F. 1936). A XI. században, mivel egyre gyakoribbá váltak a keleti nomád népek (kunok, besenyők) támadásai, a merőben katonáskodásra termett székelyeket áttelepítették a történelmi értelemben vett Erdély nyugati kapujához (1. ábra), később Dél-Erdélybe, a déli határszakasz védelmére. A végső letelepülési területüket, a mai Székelyföldet 1224-ben érték el királyi rendeletre (Kánya J. 2003).



  1. ábra A székelyek megtelepedése a Kárpát-medencében

(Forrás: Kánya J. 2003 alapján szerk. Ambrus T. 2007)


Feltételezések szerint a letelepedés - a török népekhez hasonlóan - a legkisebb hadi egységgel, a tízessel kezdődött, amely vérségi kapcsolaton alapult tíz család összetelepülése révén. Az ország védelméért tett dicséretes szolgálatért királyi kiváltságban részesültek (adómentesség), sőt bíróválasztást és bíráskodást is engedélyeztek. Kiváltságaikat nem egyszerű adományozás útján kapták – mint az erdélyi szászok – hanem a településkori ősfoglalás jogán és az állandó katonai szolgálataik fejében. A letelepedés ezért történhetett vérségi, azaz törzsi közösség szerint, ezért lehetett szabad tulajdonosa az elfoglalt területnek, így hozhatott létre önszabályzó rendet (közösségi életforma, erőforrásokhoz való hozzáférhetőség szabálya, közteherviselés stb.). Ez az önmeghatározást bizonyító térségi öntudat, napjainkban is megnyilvánul, erősödik.

A korai székely nemzetségi települések természetesen nem pusztán a tízedek katonáit biztosították, illetve katonai feladatokat láttak el, hanem a mindennapok valóságának megfelelően egyházszervezést, gazdasági, közigazgatási, jogi, szociális és adminisztratív szerepeket is vállalhattak önszerveződő világukban.

A tízeseknek idővel sajátos megnevezési formái – szeg, szer – is kialakultak, amelyek a kezdeti tízesből létrejött falurészre vonatkoznak, és amelyek az illető település térbeli viszonyait tükrözik: az alszeg alsó tízest, középszeg a falu közepét, és felszeg a felső tízest. A Kászonokban a tízes, Csíkcsatószegen pedig a szeg magában a falunévben szerepel. Gyakori a területi nemzetségről (Cigóniaszer), a vezető családokról (Ambrusok-szere, Sándor-szer), vagy gúnynévről (Gyehenna, Izraeliták-szere), humorról (Poklonfalva, Bolhaszer), mesterségekről (Bíró-szer, Kovácsok-szere), testi, lelki tulajdonságokról (Sánta-szer, Szőke-szer) vagy táji adottságokról (Tószer) kapott elnevezés. Sőt előfordul arab, illetve római számokkal való jelölés, valamint ma már érthetetlen, homályos eredetű falunév is (Csáburdé).



  1. A tízes mint településszerkezeti alapegység


Amikor a tízest mint településszerkezeti alapegységet egy adott földrajzi környezet társadalmi, gazdasági és műszaki struktúrák rendszereként értelmezzük (Tóth J. 1998), akkor a természeti és történeti funkciók szoros kölcsönhatásából kell kiindulni. Ha párhuzamot vonunk a fokozatosan előretolt gyepükkel, valószínűsíthető, hogy a hegyvidék előtt az első, leghamarább megerősített, tízessel ellátott pontot ott alakították ki, ahol a völgy a síkságra kinyílott. Majd egy feljebb eső völgyszorulat ellátására került sor, és végül a folyó forrásvidékének hágóihoz tolódott fel a védelmi, esetleg csak megfigyelési pont. A hegységek felé tehát nem volt szükség összefüggően kiépített, mesterségesen megerősített védvonalra, mint a nyugati végeken. (Fodor 1936). A tízesek kialakulásában így fontos szerepet játszott a domborzati formák változatossága, a felszín tagoltsága, a folyóvizek bősége és a növénytakaró (erdők) gazdagsága.

A vízfolyások által létrehozott völgytalpi szélesedésekbe, a medencék peremére (2-3. ábrák), a medencék alluviális síkságaira való visszahúzódásuk csak később, és szintén szakaszonként és lépcsőzetesen – elsősorban a békésebb időszakokban – következhetett be, amikor megnőtt az igény a kedvezőbb életfeltételeket nyújtó természeti környezet „használata” iránt. Ezt a lehúzódást igazolják a domboldalak megművelésének markáns jelei, az ún. muzsdák (2-4 m magas agroteraszok (3. ábra), amelyeket évszázadok alatt alakítottak ki egyirányú szántással) mint kultúrmorfológiai elemek, a hajdani épületek alapkövei, romjai (amelyek még nem állnak a műemlékvédelem illetékességi körében) mint épített örökségek, és a telephelyeket összekötő, régi hegyi utak maradványai is.



2-3. ábra A tízesek földrajzi helyzete (Forrás: Az I. katonai felmérés 1769-1772, Fotó: Ambrus 2008)


Az idők folyamán a medencékben lévő erdőket fokozatosan kiirtották, a mocsarak vizét lecsapolták, bevezették a folyók medrébe. Így lassan kiszárították a területeket. Ezek a simább, tágasabb területek alkalmasabbak voltak az intenzívebb földművelésre, mint a lejtős területek. A tízesek ezen fejlődésével és funkcionális átalakulásával a tájat alkotó elemek, struktúrák természetesen átrendeződtek.

A kedvező természeti adottságok (jó minőségű szántóterület, bővizű patakok) tették lehetővé, hogy részlegesen vagy teljesen egybeforrjanak a tízesek. Mára már kisebb hányaduk emlékeztet eredeti állapotukra. A konzerválódás tipikus példájaként említhetjük Csíkmindszent (Sillók-, Prédák-, Templom-, Józsa-, Nagy-, Ambrus-, Hosszúaszó-tízes) tízeseit, amelyek tájföldrajzi kultúrreliktumnak is tekinthetők (4. ábra). A különálló tízes egy sajátos társadalomszervezési egység területi megjelenése, lényegesen több mint a tanya, nemcsak térbeli kiterjedése, hanem szervezettsége révén is (Ambrus 2006). Tanulmányozásuk nagymértékben segít bennünket a székelyföldi tájszerkezet kialakulásának megértésében.


4-5. ábrák Csíkmindszent és Csíkszentmárton tízesei

(Forrás: Hargita – Képes megyeatlasz 2005 alapján szerk. Ambrus 2008)


A tízesek egymástól 100-500 méter távolságra helyezkednek el, ma 20-80 házat, családot tömörítenek. Ezért a tájképi szétszórtságért szokták tréfásan mondani: „imitt – amott Mind szent”. Minden tízes néhány utcából áll. A hét tízeséből négy tízes (Sillók-, Prédák-, Templom-, és Józsa-tízes) összenövése következett be (4. ábra). A legelszigeteltebb tízes – Hosszúaszó - a kedvezőtlen természeti adottságok (a szántóföld rossz minősége, korlátozott kiterjedése) miatt fokozatosan elsorvadt. A ma épülő házak egy új típusú telep megjelenését eredményezik, amely településszerkezetileg és funkcionalitását tekintve is teljesen más lesz, mint a régi falutízes. Ezek már „vadhajtások” a tájban. A legfrissebb divatirányzatú lila, narancssárga, rózsaszín vagy piros „kacsacsőrű” épületek eltérnek a tradicionális, tájba illő kiérlelt és letisztult épületállomány stílusától, ugyanakkor egy téves modellt adnak, ami a modernséget és az újról alkotott képet illeti.

Míg a kedvezőtlen természeti feltételek (folyóvíz, szántóföld hiánya, földrajzi elszigeteltség) a falutízesek (szegek, szerek) lassú gyarapodását, kezdetlegesebb stádiumban való konzerválását, adott esetben egyes falurészek elnéptelenedését, elsorvadását és eltűnését idézték elő, addig a kedvező feltételek (jó minőségű szántóterület, bővizű patakok melletti fekvés) térbeli növekedést, terjeszkedést, összenövést eredményeztek (5. ábra). Endes (1938) a következőképpen összegzi a településtörténeti fejlődés e sajátos mozzanatát: „A tízesekből lettek később a falvak, s a tízesek ezek tízesei lettek…”

A térbeli alakulást és fejlődést a természeti adottságok, a terep- és birtokviszonyok mellett a tudatos döntések, az egyházszervezés, a tatár- és törökdúlás, a természeti csapások (tűzvész, árvíz) is jelentősen befolyásolták, mind morfológiai, mind funkcionális és szerkezeti szempontból.

A modernizáció megkésettsége, a paraszti tájhasználat konzerválódása azonban máig éltette a történeti kultúrtáj-elemeit Csík-, Kászon- és Gyergyószék falvaiban (6. ábra). A tízesek ma is létező közösségi entitások, alapvetően meghatározó egységei a falvak belső működésének, szerkezetének ma is. A tízeseket azonban itt is változó mennyiségben és minőségben, sokszor csak töredékesen olvashatjuk ki a tájból, de az a helynévanyag, illetve a tájhasználatban testet öltő azon tereptárgyak (szakrális emlékek, hadi utak), amelyeket a lakosság nemzedékeken keresztül átörökített, a települések múltjának szerepét magyarázzák. Ugyanakkor olyan normatív erőt jelentenek, amely a székely társadalom fennmaradását biztosították. A népéletnek pedig olyan kibontakozási keretet nyújtottak, amelyben kialakultak és megszilárdultak, amelyhez napjainkig is kötődnek egy bizonyos népi kultúra, íratlan „törvényei”. Ezt igazolják azon empirikus kutatás (mentális térképezés) eredményei is, amelyeket a Csík- és Kászonszék tíz falujában (6. ábra) végeztem.


  1. ábra A székely székek és a vizsgált települések földrajzi helyzete

(Forrás: Kánya J. 2003 alapján szerk. Ambrus T. 2008)



5. Múlton át keresve az utat - az empirikus kutatás eredményeinek ismertetése


5.1. Mentális (kognitív) térképezés mintavétele, feldolgozása és a kutatás hipotézise


A kutatás kiindulópontja a valós környezet szubjektív tudati leképződéséről nyújtott kvantitatív és kvalitatív információk összegyűjtése és interpretációja; azaz, hogy a történelem egyedi „megoldásai” – a településrészek – hogyan és milyen mértékben tükröződnek a fejekben (Cséfalvay Z. 1990).

A vizsgálat alapját a véletlen kezdőpontú, rétegzett, szisztematikus kérdőíves felmérés jelentette. Az alapsokaságból kiválasztott mintából (365) 290-en töltöttek ki kérdőívet, közülük 215-en készítettek értékelhető mentális térképet. A nem értékelhető mentális térképek kategóriájába a rajzos kezdeményezések és az érintetlen lapok kerültek (26,9%).

A mentális térképezéshez kapcsolódó feladatsor két részből tevődött össze: tényleges térképezés és kiegészítő kérdések. A tényleges térképezés esetében a megkérdezettek egy-egy üres A/4-es lapra falujuk térképét kellett lerajzolniuk emlékezetből – kulcsinger-vezérelt felidézéssel – mindenféle segédeszköz használata nélkül, megadott idő (8 perc) alatt. A kiegészítő kérdések tartalmi vonatkozásokra irányultak, amelyek segítették a „beszélgetés” folyamatosságát, illetve kontrolláló szerepük révén a településszerkezetben rejlő értékek tudatosságának felderítését, a tudati elemek összegyűjtését szolgálták.

A felmérés hipotézise: a lakosság rendelkezik pontos helyismerettel, ismerik a tízesek földrajzi helyzetét, meg is tudják nevezni, tájékozottak a mindennap használt összekötő utak sokaságában, őrzik a századokat átélő otthonteremtő kultúra régi formáit, hagyományait; viszont nem tudatosult az a tény, hogy a ma is létező, számos objektum, szokásrend, illetve életmódban kifejeződő hagyaték e történelmi örökséghez kapcsolódik, hogy ez az átörökített társadalmi tulajdon jelenthet védelmet és tőkét, amely a lokalitás értékeinek erősítését szolgálhatja.

A térre vonatkozó információk (elhelyezés, alak, arány) feldolgozása alapvetően fejben, azaz a mentális térképek egybevetésével, a hagyományos statisztikai eljárásokkal feldolgozható adatok pedig a SPSS 7.5 for win számítógépes szoftvercsomag segítségével történt. Az analitikus adatok térképi megjelenítése nem programcsomaggal történt, mert rugalmatlan a szerkesztésben, legalábbis ahhoz képest, amit jelen esetben a mentális térképek adatainak feldolgozása megkövetelne.



5.2. A településszerkezet tudati leképződésének eredményei


Azon túlmenően, hogy az eddigi településszintű alkalmazások során kistérségi hatókörű kutatásban is bebizonyosodott az alkalmazott „behaviorista forradalom” módszerének (Cséfalvay Z. 1989) használhatósága, a kvantitatív és a kvalitatív adatok elemzése tükrében a következő lényeges eredményekre jutottam:

  • A mentális terek kontúrja, alakja, valamint az összekötő utcák és csomópontok megjelenítése

A rajzolt térképek 95 százalékánál teljesen hiányzik a település kontúrja (9-11. ábrák), pedig ez jelentené a kiindulópontot, valamint segítséget is adhatna a tízesek bejelöléséhez. Jó falu-, illetve falurész kontúrnak az minősült, amely a valós alakot tükrözi, attól kis mértékben tér el, a településkarakter nem zavaró.

A minták közül a legpontosabban az „imitt-amott” Csíkmindszent és Csíkszentlélek tízeseinek kontúrjai (7-8. ábrák) jelentek meg (30,7%, illetve 31,6%-os arányban). Ezeknek a rajzoknak az elemzése során számos információgazdagságot lehetett azonosítani. Ahol az egykori tízesek nem nőttek össze, ott jól érezni a székelységre oly jellemző letelepedési módot; kirajzolódnak az eredeti állapotukra emlékeztető, egymástól távol fekvő, különálló falurészek hálózatai.


7-8. ábra Ahogyan egy csíkmindszenti és egy csíkszentléleki látja a faluját

(Forrás: A helyi lakosok körében végzett felmérés alapján szerk. Ambrus T. 2007)


A felmérés részvevőinek mentális gondolkozásában és így a rajzaikban is a fontosnak tartott részletek jelentek meg, de többnyire aránytalanul. A legrelevánsabbak a mindennap bejárt távolságok, a megtett utak. A térbeli tájékozódásra vonatkozó feladat során az emberek természetesnek vélték az útvonalak feltüntetését (7-11. ábrák). Az alapszituáció hiteles volt, a válaszadók többsége (73,1 %-a) ugyanis abból indult ki, hogy a kérdezőbiztosok idegenek az adott környezetben, míg ők a helybeliek, akik ismereteik révén tájékozódást nyújthatnak.



9-11. ábrák Ahogyan egy csíklázárfalvi, egy csíkszentgyörgyi és egy kászoni látja faluját

(Forrás: A helyi lakosok körében végzett felmérés alapján szerk. Ambrus T. 2007)


A rajzoknak csak 2,8 százaléka tartalmaz szaggatott vonallal jelzett utakat (11. ábra), amelyek tényleg megfelelnek a valóságnak, még ha nem is pontos a földrajzi elhelyezés. Ezeknek az utaknak azonban fontos szerepük van a válaszadók „fejében”. Valószínűsíthető, hogy a mindennapi munkájuk tereli ezekre a magasabb fekvésű helyekre, amelyek a régi összekötő hegyi, hadi utak maradványait, a tízeseknek a medencék peremvidékére, az alluviális síkságokra való lehúzódását igazolják. Megállapítható, hogy a mai lakosság nem ismeri részleteiben ezeket a hajdani „hadi” utakat, és csak ritkán használja. Ezért tudatukban nincs meghatározó jelentőségük. Igaz, egykori vonalukat ma már csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni, de az épület- és útmaradványok, a romok, valamint a közösségben összegyűjthető adatok alapján kikövetkeztethetők lennének.

A csomópontok ott találhatók, ahol több útvonal összefut, és a beépítetlen tér kiszélesedik. Ezek tulajdonképpen a tízesek központjainak, magjainak emlékeit őrzik. Mára a tízesek javarészt összenőttek, és az emberek manapság nem központként használják a csomópontokat, hanem keresztülutaznak, -járnak rajtuk. Éppen ezért a mintákban nehezebben lehet körvonalazni, csak az útvonalak metszéspontjaként határozhatók meg. A tájékozódási tárgyak (keresztfák) azonban jelzik, hogy számukra fontos mentális tér (7-10. ábrák). Az összenőtt falvaknak napjainkra egy csomópontja (központja) alakult ki, azt viszont a többség (87%) fel is tünteti (9-10. ábrák). Mindezek abból adódnak, hogy a térhasználat átrajzolja a tudatban a település eredeti képét.

  • A mentális terek neveinek feltüntetése

A mentális térképekről szóló szakirodalmak (Cséfalvay Z. 1989, 1990, Lakotár K. 2004, Downs R. M. 1977, Letenyei L. 2006, Gál V. 2006) megegyeznek abban, hogy attól kognitív egy földrajzi tér, hogy nevet kap; csak a mentális tér nevére hivatkozva tudunk gondolkodni az adott helyről. Éppen ezért az elemzés e szakasza a mentális térképen feltüntetett, valamint a kiegészítő kontrollfeladatok kapcsán emlékezetből „előkerülő” mentális terek neveinek gyűjtésével kezdődött. Az említések összesen 961 tízesnév és 985 utcanév között oszlottak meg. A vizsgálat adatszerűen is igazolta, hogy a tízesek és utcák szerepe meghatározó a „fejekben élő” térképek kialakításában.

  • A mentális terek tereptárgyai (tájékozódási pontjai)

Az egyes mentális tereken különböző tereptárgyak találhatók, amelyek iránypontként, tájékozódási pontként szolgálnak a mindennapi térhasználat során. Az érthető jelek szervezett együttese vizuálisan áttekinthető a mintákon. Kiemelt szerepet kapnak a szakrális emlékek szimbólumainak megjelenítése – keresztek, csengettyűk, faharanglábak – amelyek a valóságnak megfelelően többnyire a tízes bejáratánál vagy a központjában, valamint utcaelágazásoknál tűnnek fel (7-11. ábrák). Összesen 741 szakrális emlék számlálható meg a rajzokon.

Minden rajzon jelen van a templom. Kivételt Csíkszentlélek Fitód tízese képezi, a településnek ugyanis nincs temploma. „Fitódra nem járkál az Isten!” – mondják a helyiek. A mentális terek szélén gyakoriak (a minták 34%-ban) a magányosan feltüntetett templomok vagy kápolnák jelképei (8,11. ábrák). Ezek annak a ténynek a bizonyítékai, hogy a természeti erőforrásokhoz igazodó gazdasági önellátás (növénytermesztés) térhódításával a tízesek a medencék művelhető területei felé húzódtak le, a templom vagy kápolna pedig helyben maradt.

A kiegészítő, kontrolkérdésre kapott válaszokból derül ki, hogy milyen fontos szerepet játszanak tudatukban a vallási üzeneteket hordozó tereptárgyak. A megkérdezettek 34 százaléka véli úgy, hogy a keresztek a térbirtokláson túlmenően a hitélet gyakorlását jelképezik. Kevés azoknak az aránya (1%), akik turisztikai vonzerőre gondolnak (12. ábra).

12. ábra A szakrális emlékek céljai

(Forrás: A mentális térképekhez kapcsolódó kiegészítő kérdések alapján szerk. Ambrus T. 2008)


  • A településszerkezetből adódó életmódbeli hagyatékok, illetve szokásrendek kognitív képének vizsgálata

A tízesek gazdasági szerepe elsősorban az állattenyésztés terén maradt fenn. Az összesített válaszok szerint a megkérdezettek abszolút többsége (73,8 %-a) állítja, hogy az esztenatársaságokat2 tízesek szerint szervezik (13. ábra). A hitélet és a közbirtokosságok tízesek szerinti megszervezése is nagy jelentőséggel bír a válaszadók körében (79,6%, illetve 67,9%). Még mindig él az a hagyomány, hogy főként a mezőgazdasági és az építkezési munkálatokat kalákákban3 végzik, az árvákat, károsultakat tízesek szerint segítik. A válaszok arányából kitűnik (a kalákák 56,5%-os, az árvák, károsultak 30,3%-os említettséggel) azonban, hogy ezek az örökségek, íratlan törvények csorbultak a leginkább. Szembeötlő, hogy viszonylag kevesen állítják, hogy a tízesbíró intézményét visszaállították (a felmérésben résztvettek 17,2%-a). Ez az eredmény abból adódik, hogy a vizsgált települések közül – a rendszerváltozás óta – csak Csíkszentgyörgyön működik ismét ez a rendszer. A felmérés e pontjánál találkozunk a vizsgált terület egyik legjellegzetesebb karakterével: a helyi lakosság az önszerveződés tudati elemeit ma is hordozza mentalitásában.

13. ábra A településszerkezetből adódó életmódbeli hagyatékok és szokásrendek tudati elemeinek tartalma.

(Forrás: A mentális térképekhez kapcsolódó kiegészítő kérdések alapján szerkesztette Ambrus T. 2007)



5. 3 A turizmusára vonatkozó szubjektív-tudati értékelések eredményei


A mentális térképészek bölcsessége szerint minden kiejtett és leírt szó saját ellentétét hívja elő. Ennek analógiájára a résztvevőknek népességi és környezeti állapotot minősítő, valamint turizmussal kapcsolatos ellentétes jelentésű fogalompárból álló táblázatot kellett kitölteniük, saját megítélésük alapján. Az ellentétpárok között egy négyfokú mérési skálán (érzékeltetve, hogy a világ nem fehér-fekete, az értékítéletnek árnyalata lehet) döntötték el, hogy a térbeli környezetükre melyik állítás illik jobban.

A sugallni vágyott kép realitására utal a szemantikus differenciálás során „előcsalogatott” sztereotípiák negatív, valamint pozitív képe (14. ábra). A megkérdezettek válaszai azt mutatják, hogy a természetes szaporulattal kapcsolatos sztereotípiák negatívak. A lakosság anyagi helyzetére vonatkozó válaszok meglepőek: majdnem ugyanannyian állították, hogy szegények (56,2%), mint ahányan gazdagnak érzékelték (43,8%). Az általános kérdések közül, azonban, hogy „Mennyi a család átlagos havi nettó jövedelme?” az előbbit igazolja. A megkérdezettek 43,4 százaléknak 500-1000 RON (40-80 ezer forint), 21 százaléknak 1000-2000 RON, és csak 1 százaléknak 4000-5000 RON közötti a család összjövedelme. Megoszlanak a vélemények arról is, hogy a fiatalok a faluban, a környéken, illetve külföldön keresnek munkát. Lényegesen magas azoknak a száma (91%), akik a mezőgazdaságban dolgozók arányát hangsúlyozzák.

Az ábra utal arra, hogy környezet minősítése sem egyértelműen pozitív. Még van tennivaló a köztisztaság érdekében, viszont csendes, meghitt környezet él tudatukban (válaszadók 89,3%-a). A turizmus szervezettségére vonatkozó válaszok is a negatív ítéletek világába vezetik a megkérdezetteket, mivel olyan jelenségeket érzékelnek, hogy a turizmus szervezetlen, a programok szerények. Ami az érkező turisták származását illeti, Magyarországot helyezik az első helyre (válaszadók 88,6 %-a szerint).


14. ábra A népességgel és környezettel, valamint turizmussal kapcsolatos sztereotípiák értékelése a szemantikus differenciálás módszerével

(Forrás: A mentális térképekhez kapcsolódó kiegészítő kérdések alapján szerkesztette Ambrus T. 2007)


Azt, hogy a falusi turizmusról a tudatban élő tartalom apró részekből áll össze, jól bizonyítja azoknak a gondolatoknak az összessége, amelyek először jutnak eszükbe a megkérdezetteknek. A kiértékelésnél a válaszokat 14 témakörbe csoportosítottam, amelyek a gondolat sorrendje szerint kerültek súlyozásra (1. táblázat).

.

  1. táblázat A helyi lakosság első gondolatai a falusi turizmusról


Vidékfejlesztés

1

Hírnév

8

Munkalehetőség

2

Mozgalmasság

9

Bevétel

3

Hétköznapok ünnepélyessége

10

Befektetés

4

Környezetszennyezés

11

Kapcsolatteremtés

5

Információszerzés

12

Nevezetességek bemutatása

6

Összetartás

13

Programszervezés

7

Gasztronómiai különlegesség

14

(Forrás: a kérdőíves felmérés alapján szerkesztette Ambrus T. 2007)

A válaszadók első gondolati képei azt bizonyítják, hogy a környezeti ingerek közötti szelekcióban benne van az egyéni tapasztalat asszociálása. Jól kirajzolódik a falusi turizmus pozitív gazdasági hatásainak érzékelése (Aubert A. – Csapó J. – Szabó G. 2008), hiszen az első gondolatok a fejlesztési, a munkahelyteremtési, bevételi, befektetési lehetőségekkel társulnak. Ha a további gondolatokat vizsgáljuk látható, hogy a tapasztalatok keverednek a sztereotípiákkal. A kapcsolatteremtés, a nevezetességek bemutatásának lehetősége, a programok szervezése, a hírnév, a mozgalmasság, a hétköznapok ünnepélyessé tétele az 5-10. helyen kerül említésre. Ebből a turizmus társadalmi és közösségi előnyeinek észlelésére lehet következtetni. Van, aki a turizmus negatív hatásait is észleli, pl. a környezetszennyezést.

A kínálati halmaz egyik összetevője maga a vonzerő, azaz valójában a nevezetesség (Aubert A. 2001). Ha a tudatban területileg differenciáltan helyezkednek el és változatosak ezek a nevezetességek, akkor annak a térségnek jó esélye van arra, hogy az oda érkező turisták hosszabb időt töltsenek el, ezzel növelve a meglátogatott hely turisztikai bevételét (Michalkó G. 1998). Ezt erősíti a felmérés azon része, amelyben a válaszadók felsorolták azokat az értékeket, amelyeket leginkább megmutatnának az oda érkező turistáknak. Célszerű volt az említett értékeket természeti és ember alkotta kategóriába besorolni. A megkérdezettek összesen 49 turisztikai nevezetességet említettek, amelyből 30 természeti, 19 pedig ember alkotta érték (2. táblázat). A nevezetességek között első helyen a szakrális emlékek fontos jelképei, a templomok, illetve a kápolnák állnak, de maga a táj is, mint komplex turisztikai vonzerő előkelő helyen szerepel. Nem meglepő a borvízforrásokra való gyakori hivatkozás (összesen 21 borvízforrást és 5 népi fürdőt neveznek meg), hiszen a posztvulkáni tevékenység során felszínre törő különböző vegyi összetételű ásványvizek, mofetták egy jellegzetes tájpotenciált hoztak létre a térségben.


2. táblázat A legismertebb turisztikai nevezetességek a megkérdezettek körében



Sorrend

Nevezetesség

Említés %

Természeti értékek

1

Szép táj

14

2-22

Borvízforrás

14

23

Szent Anna-tó

6

24-25

Büdös barlang/gödör (mofetta)

5

26-29

Természetvédelmi terület

2,3

30

Mohos

1

Társadalmi értékek

31

Templom, kápolna

26

32-36

Népi fürdő

9

37

Lakóház

8

38-40

Emlékház

6

41

Borvízmúzeum

3,1

42

Hagyományok

3

43-45

Vár

1

46

A falu

0,7

47

Csíksomlyó

0,5

48

Állatkert

0,4

49

Gazdasági épület

0,4

(Forrás: a kérdőíves felmérés alapján szerkesztette Ambrus T. 2007)

Elmondható, hogy a táblázat adalékul szolgál a turisztikai nevezetességek sokféleségének és a területi differenciáltságainak. A felsorolásokból jól kirajzolódik a vallásturizmus (Csíksomlyó), az ökoturizmus (természetvédelmi területek), az ismeretszerző (emlékház, múzeum), valamint az örökségturizmus (vár, hagyományok) alanyi alapjainak lehetőségei. A megkérdezettek 0,7 százaléka mutatná meg magát a falut. A hagyományok feltüntetésén kívül egyetlen egy válaszban sem jelenik meg a tízesekhez kapcsolódó turisztikai vonzerők (hadi utak, a térbirtoklást igazoló szakrális emlékek: keresztek, csengettyűk, haranglábak, esztenalátogatások stb.) említése. Hipotézisem ezen a ponton messzemenően igazolódott. Nem eléggé tudatosult helyi lakosság körében, hogy olyan ősi kultúrát őriznek, amelyek az Árpád-kori településrend kialakulásához kötődnek. Negatív képet mutat ugyanis a kiegészítő kérdések azon pontja is, amely arra kérdez rá, hogy melyik korhoz kötődik a falutízesek kialakulása? A megkérdezettek 28,6 százaléka tartja a letelepedéshez kapcsolódó örökségnek (15. ábra).


%

15. ábra Mely korhoz kötődik a falutízesek kialakulása?

(Forrás: A mentális térképekhez kapcsolódó kiegészítő kérdések alapján szerkesztette Ambrus T. 2007)



6. Következtetés


Az alkalmazott kutatás eredményei alapján megállapítható, hogy a közelmúlt és a jelen őrzi és tárolja a századokat átélő otthonteremtő kultúra régi formáit, módozatait, hogy a Kárpát-medencének egy olyan településszerkezeti specifikumáról (szeres, tízes) van szó, amelynek alapja történeti realitás. Olyan realitás, amelyhez adekvát magatartásforma és mentalitás, a természeti és társadalmi viszonyoknak megfelelő sajátos életmód kapcsolódik. Ezért úgy vélem, hogy a rendszert kidolgozó elődök példája – amely összehangolt fegyelem, begyakorolt gondolkodás és tevékenység szimbiózisának eredménye – érdemes a figyelemre és a számontartásra. Ha ennek a tájnak egy tradicionális, tájba illő, kiérlelt és letisztult stílusát, arculatát egyszer kialakították, nem tűnhet el még akkor sem, amikor a születéséhez vezető feltételek már elenyésztek. Ennek a felismerésnek az érdekében időszerű és célszerű lenne a székelyföldi tájtörténeti kutatásokat módszeresen folytatni. Nem egy romantikus faluszerkezet visszaállításáról van szó, társadalmi-gazdasági keretszükséglet követeli meg a falutízesek fennmaradását.

A napjainkban sűrűsödő társadalmi-gazdasági feszültségek kezelésekor tehát adott a kérdés: van-e kereslet a falutízesekre? Ha úgy gondoljuk, hogy a kereslet élénkülhet, akkor van feladat, hiszen „az aranytojó tyúkot meg kell védeni”. Ha a turizmus a létben jól jelenik meg, attól a lét lesz gazdagabb. (Az a spontán idegenforgalom, ami napjainkban is zajlik, egyre nagyobb méreteket öltve, óhatatlan konfliktusokhoz vezethet (Gyuricza L. 2008). Ha a helyi specifikumok védelmét, ismeretét és értékesítését nem támogatja az állam, illetve az Európai Unió, akkor a helyi forrásokból kell elkülöníteni e célra.






Felhasznált irodalom


Ambrus T. (2006): Falutízesek a székely székek településszerkezetében Csík- és Kászonszék példáján. In. Füleky Gy. (szerk.): A táj változásai a Kárpát-medencében Település a tájban. Környezetkímélő Agrokémiáért Alapítvány, Gödöllő, pp. 22-29.

Aubert A. (2001): A turizmus és a területfejlesztés stratégiai kapcsolata Magyarországon. = Turizmus Bulletin 5. évfolyam 1. szám. pp. 44-49.

Aubert A. – Csapó J. – Szabó G. (2008): A geográfia és a turizmus területi aspektusai. In Aubert A. (szerk.) Térségi turizmuskutatás és tervezés módszerei, eredményei. PTE-TTK., Pécs pp. 133-150.

Babbie, E. (2000): A társadalmtudományi kutatás gyakorlata. – Balassi Kiadó, Budapest, pp. 30- 491.

CséfalvaY Z. (1990): Térképek a fejekben. – Akadémiai Kiadó, Budapest, 156 p.

CséfalvaY Z. (1989):„Behaviorista forradalom” a geográfiában. = Földrajzi Értesítő 38 (1-2): 145-165.

Downs, R. M. (1970): Geographicalspace perception. – In. Cséfalvai Z. 1989: „Behaviorista forradalom” a geográfiában. – = Földrajzi Értesítő 38 (1-2), pp. 147-165.

Egyed Á. (2006): A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig. – Pállas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 318 p.

Endes M. (1938): Csík-, Gyergyó-Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. –Akadémia Kiadó, Budapest, pp. 1-96.

Fodor F. 1936: Adatok a magyar gyepük földrajzához. – = Hadtörténeti Közlemények 37. évf., pp. 113-144.

Gál V. (2006): Középiskolás vizsgálati csoportok Dél-Dunántúl képe kognitív térképeken. – In. Pap N. (szerk.): A Balatontól az Adriáig. – Lomart Kiadó, Pécs, pp. 201-210.

Gyuricza L. (1998): Természeti és Társadalmi adottságok idegenforgalmi szempontú értékelése és komplex turisztikai kiskörzetek kialakítása Nyugat-Zala példáján. = Földrajzi Értesítő XLVII. évf. VII. Füzet, pp. 173-187.

Gyuricza L. (2008): Turizmus nemzetközi földrajza. – Dialog Campus Kiadó, Pécs, 302 p.

Hajnal K. (2006): A fenntartható fejlődés elméleti kérdései és alkalmazása a településfejlesztésben. PhD disszertáció, Pécs, 2006. 184 p.

Hargita (2005): Képes megyeatlasz. Topo Service Rt. Csíkszereda, pp. 17- 142.


Imreh I. (1983): A törvényhozó székely falu. – Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, pp. 7-271.

Imreh I. (1973): A rendtartó székely falu. – Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 294 p.

Kánya J. (2003): A székelyek eredettörténete. – In. Horváth Gy. (szerk.): Székelyföld. MTA RKK. – Dialóg - Campus Kiadó, Budapest - Pécs, pp. 27-60.

Letenyei L. (2006): Településkutatás I-II. Módszertani kézikönyv. – Új Mandátum Kiadó – Ráció Kiadó, Budapest, 703 p.

Lakotár K. (2004): „Bennünk élő” szomszédainkról. – = Iskolakultúra 14 (11), pp. 109-116

Michalkó G. (1998): Mentális térképek a turizmus kutatásában. A magyar középiskolások Olaszország képe. = Tér és Társadalom, 12.1-2. pp 111-125.

Milleker R. (1939): A székely tízesek. =Debreceni Szemle, XIII. évf., januári 1 (128) szám.

Orbán B. (1868-1871): Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból. 1-26 füzetek. – Helikon és a Magyar Könyvkiadó, Budapest.

Tóth J. (1998): A település fogalma. – In. Tóth J – Vuics T. (szerk): Általános Társadalomföldrajz I. – Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, pp. 389-393.

Varga, G. (2001): A székelység eredete. Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest

Vámszer G. (2000): Helytörténeti adatok a hajdani Csík Vármegye (Csík, Gyergyó és Kászon) településtörténeténete – Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 167 p.

Vámszer G. (1977): Életforma és anyagi műveltség. Néprajzi dolgozatok, adatok, gyűjtések (1930-1975). –Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, pp. 259-284.

Vofkori L. (2004): Utazások Székelyföldön. – Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, pp 8-36.

Zayzon, S. (1997): Településszerkezet Székelyföldön kézirat, pp. 1-5.





1 Doktorandusz, PTE TTK Turizmus Tanszék

2 a juhtartás közösségi irányítása, szervezése

3 kaláka: segítségmunka, amely alapvetően az egyén és közösség között létrejövő kapcsolatok szabályozására szolgál

16