Zoltán András

Elárvult kisebbség:
Udvari István utolsó könyvéről

A hazai rutenisztika legsokoldalúbb és legszélesebb látókörű művelőjét veszítette el Udvari István nyíregyházi egyetemi tanár (1950. VII. 14. – 2005. XI. 9.) korai halálával, [1] aki ráadásul az általa alapított tanszéket valóságos szlavisztikai kiadói műhellyé is fejlesztette. Ez a műhely forráskiadványokat, monográfiákat, tanulmányköteteket, szótárakat, tankönyveket és a keleti szomszédság felvilágosítását célzó ukrán nyelvű magyar néprajzi, irodalomtörténeti stb. összefoglalásokat ontott magából hallatlan tempóban, s nem túlzás azt mondani, hogy a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb szlavisztikai kiadójává vált. A kiadványok a tanszék profilja és vezetőjének fő szakmai érdeklődése következtében nagyobb részt valamilyen módon a hazai ruszinság művelődéstörténetéhez kötődnek. Udvari István felvállalta azonban az időközben piacosodott tudományos könyvkiadás által visszautasított olyan hézagpótló munkák kiadását is, mint például Botlik József, Dezső László, Hollós Attila, Medve Zoltán vagy Király Péter könyvei. [2]

Udvari István munkásságának jelentős részét képezi a ruszin művelődés főleg XVIII. századi dokumentumainak összegyűjtése, feldolgozása és kiadása. Első nagyobb lélegzetű munkája e téren 1987-ben megvédett kandidátusi disszertációja volt, amely nagy késéssel ugyan, de könyv alakban is megjelent. [3] A különböző szakfolyó­iratokban rendszeresen publikálta ezeket szakértő kommentárokkal ellátva, majd kötetekbe rendezve is kiadta őket. Így született a most ismertetendő, Udvari István utolsó, még életében megjelent szerzői könyvének bizonyult kötet, amely az általa 1993-ban indított Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia című sorozatnak immár 17. kötete, s a szöveggyűjteményeknek is a második darabja. [4]

Az új kötet metanyelve az orosz, míg az előzőé a ruszin volt. A nyelvváltást nyilván a szélesebb szakmai közönség megszólításának a szándéka motiválta. Előszavát (5–6. p.) Igor Kercsa, az ismert kárpátaljai ruszin költő, műfordító és kulturális munkás írta, aki egyben a kötet szerkesztője is. A kötet anyagát képező iratok nagyobb része Hodinka Antal (1864–1846) akadémikus kéziratos hagyatékából származik, amelynek feldolgozásában és a Hodinka-életmű közkinccsé tételében Udvari Istvánnak kiemelkedő szerepe volt. [5]

Hodinka élete végéig gyűjtötte a ruszinokra vonatkozó forrásokat, ezeket egy kötetben ki is szerette volna adni, de a háborús időkben erre nem nyílt lehetőség. El is készítette a tervezett kötet orosz nyelvű előszavát, amelyet most e szöveggyűjteményben is olvashatunk (7–8. p.). Hodinka ebben kifejti, hogy egy ilyen dokumentumgyűjteményt már valamikor az 1820-as években ki kellett volna adni, mert ez megtakaríthatta volna azt a rengeteg hiábavaló fáradságot, amellyel a magyarországi ruszin értelmiség naiv módon hol a nagyorosz (moszkvofil irányzat), hol a kisorosz (ukrainofil irányzat) kultúrához próbált csatlakozni. E dokumentumok időben történő tanulmányozása meggyőzhette volna őket arról, hogy a cirill  ábécén és a keleti rítuson kívül a ruszinságot nem fűzi már semmi sem a Kárpátok túloldalán élő ukránsághoz, a távoli Moszkvához pedig főleg nem. Ezek a dokumentumok Hodinka szerint az egyházi szláv és a helyi dialektus koronként különböző arányú vegyületén keletkeztek. A szövegek nyelvi jellegére vonatkozó ismereteinket Udvari István a közlésüket kísérő nyelvészeti kommentárban finomítja.

Az 1. rész (9–86. р.) három egymást követő munkácsi püspök – Blazsovszky Gábor (1738–1742), Olsavszky Manuel (1743–1767) és Bradács János (1767–1772) – cirill betűs iratainak mélyenszántó elemzését és mintaszerű publikálását tartalmazza. Ezek az iratok szerzőik magas presztízsű hivatalánál és tekintélyénél fogva nagy hatást gyakoroltak az alsóbb papság írásgyakorlatára. Udvari István az iratok nyelvezetét szerzőik életrajzi adataival összevetve arra a következtetésre jut, hogy a nyugat-kárpátaljai, lemkó nyelvi vonások megjelenése ezekben a dokumentumokban azzal magyarázható, hogy a vezető ruszin egyházi értelmiség ebben a korban többnyire a nyugatabbra fekvő ruszin lakosságú területekről (Sáros, Szepes, Zemplén vármegyék) származott. A 2. rész (87–187. p.) ugyanebből a korból származó, de már nem a legfőbb papi méltóságok, hanem az alsóbb papság, továbbá világi személyek – hivatalnokok és magánszemélyek – iratait elemzi és mutatja be (Dél-máramarosi szerződések; A ruszinok bácskai megtelepedésének egy forrása; Bejegyzések az urbárium üres helyeibe; Balutyánszky Péter javainak összeírása; Különféle dokumentumok a XVIII. századból). A Mellékletek (189–211) a korszak határain túlra nyúló, de a könyv két fő részében tárgyalt nyelvi jelenségekre mint hagyományra építő, tudománytörténeti érdekességű szövegeket közöl (Elementa; Hodinka Antal bécsi leveleiből; Duchnovics Alekszandr a ruszin irodalmi nyelvi hagyományok folytatója). A könyvet orosz, angol és magyar nyelvű rezümé (212–223), valamint az illusztrációk és szövegek mutatója (225. p.) zárja.

Udvari István egész munkássága során rendkívül nagy figyelmet szentelt az interetnikus folyamatoknak, a történeti Magyarországon egymással szoros nyelvi és kulturális kölcsönhatásban élt népek érintkezésének. Ennek nyelvi nyomait követve minden nyelvemlékcsoportnál kitér egyrészt a hazai ruszin nyelvjárási vonások tükröződésére az iratokban, másrészt az igen gyakori magyar nyelvi hatásokra a szókincsben és a frazeológiában. Nyelvészeti kommentárjai a leglényegesebb vonásokat ragadják meg. Szövegkiadásai kutatók nemzedékeinek fognak még értékes és megbízható forrásanyagot nyújtani, s így idő előtt távozott kollégánk fentebb ismertetett munkája is a korszak nyelv- és művelődéstörténészeinek gyakran hivatkozott alapművévé válik.

(Udvari, Ištvan: Sobranie istočnikov dlâ izučeniâ rusinskoj pis’mennosti II. Episkopy Gavriil Blažovskij, Manuil Ol’šavskij, Ioann Bradač i ih vremâ . – Udvari István: Szöveggyűjtemény a ruszin írásbeliség tanulmányozásához II. Blazsovszky Gábor, Olsavszky Mihály Manuel, Bradács János püspökök és koruk. Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, 2005. 228 p. [= Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 17.]):



[1]  Vö.: Zoltán András: Udvari István (1950. VII. 14. – 2005. XI. 9.). – In: A Modern Filológiai Társaság Értesítője 22/3 (2005. december), 2–4. p.; Takács Péter: Egy európai magyar a periférián: Udvari István (1950–2005). – In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 41/1 (2006), 81–84. p.; Jánosi Zoltán: Búcsú a Professzor Úrtól. Udvari istván emlékezete. – In: Főiskolai Tükör (Nyíregyháza), 2005. november–december, 4. p.

[2]  A tanszék eddigi kiadói teljesítményéről (és részben a sajnálatos módon félbeszakadt munkálatokról is) részletes adatok szerezhetők a tanszék internetes oldalán (http://www.urft.hu/).

[3]  Udvari István: Ruszin (kárpátukrán) hivatalos írásbeliség a XVIII. századi Magyarországon. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1995. Vö. ismertetésünket: Zoltán András: Filológiai Közlöny 43 (1997), 61–63. p.

[4]  Az első kötetről vö. Abonyi Andrea: Könyvismertető: Udvari István: Szöveggyűjtemény a ruszin írásbeliség tanulmányozásához. I. Bacsinszky András munkácsi megyéspüspök cirillbetűs körlevelei. – In: A Modern Filológiai Társaság Értesítője (2002. szeptember), 3–4. p.; Zoltán András: Szöveggyűjtemény a ruszin írásbeliség tanulmányozásához. – In: Kisebbségkutatás 12/1 (2003) 186–187. p.

[5]  Vö. többek között: Hodinka Antal emlékkönyv: Tanulmányok Hodinka Antal tiszteletére. Szerk. Udvari István. Nyíregyháza: Bessenyei György Tanárképző Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, 1993.