Kisebbségkutatás -  13. évf. 2004. 1. szám

A hagyomány felemelt tőre

Válogatott és új tanulmányok az 1918-1945 közötti (cseh)szlovákiai magyar kultúráról Filep Tamás Gusztávtól

A szerző már jó néhány éve publikál az alcímben adott témakörben, értékes és hasznos tanulmányokat. Ezek közül néhány már megjelentet egészített ki kifejezetten ehhez a kötethez írt tanulmányokkal. Az alcím eléggé világossá teszi a témát. Az enigmatikus főcím is világosabbá válik, amikor kiderül, hogy az egyik tanulmánynak ez a címe, és valóban központi jelentőségű. Ebben veti fel ugyanis a szerző a korszak alapkérdéseit. A különválás, idegen országba kerülés utáni tanácstalanságot, az ebből kivezető utak keresését. Az ottani magyar társadalom a hungarus-tudatban nőtt fel, amely szerint Magyarország lakosai bizonyos értelemben (de nem egyértelműen) magyarok. Ez most hirtelen megváltozott, szlovákok és németek visszataláltak eredeti nemzetiségükhöz, a magyar értelmiség jó része viszont kénytelen volt átköltözni a megmaradt anyaországba. Az onnan jövő baloldali emigránsok szervezték meg a kulturális életet sok dilettánssal együtt. A magyaroknak megmaradottak körében két párt is szerveződött, az egykori függetlenségi alapokra építő Magyar Nemzeti Párt, és az "őslakosok" érdekeit az előtérbe állító, ezért nemzeti jelzőt nem vállaló keresztényszociális párt. Bár sok tekintetben együttműködtek, de egységes pártban csak az utolsó pillanatokban, 1936-ban egyesültek. A régi értelmiségi vezetők konzervatív álláspontot foglaltak el, a fiatalok baloldali hatás alá kerültek, bár a szociális kérdés óhatatlanul mindkét irányzatnál az előtérben állt. Végig alapvető kérdés maradt az aktivizmus problémája, vagyis a kormányzattal való együttműködés az ellenzékiség helyett, amit Masaryk elnök egymilliós adománya elősegített, ebből hoztak létre egy csehszlovákiai magyar irodalmi, kulturális és tudományos egyesületet, ez azonban hamarosan tönkrement, a kisebbség körében népszerűtlen maradt mint valamiféle "nemzetáruló" irányzat. A Tiso-féle önálló szlovák állam létrejöttével persze a magyar kisebbség helyzete alapvetően megváltozott, hiszen tizedrészénél is kevesebbre csökkent a létszáma. A legfontosabbakat azonban ennek a szakasznak a vonatkozásában is elmondja a szerző.

Azért ismertettük viszonylag hosszan ezt a mintegy kulcsszerepet játszó tanulmányt, mert a kötetben közölt írások egyik típusát képviseli, a mintegy összegezőket. Ilyen jellegű a terminológiai dilemmákat felvető írás: mi értendő csehszlovákiai magyar irodalmon, mi van a magyarok által nem magyar nyelven írott munkákkal, vagy mi legyen azokkal, akik egy idő után eltávoztak, hogy csak Márai Sándorra utaljunk. Az egyértelmű, hogy az itteni irodalom a magyar irodalom szerves része. A kötetet záró tanulmány a társadalmi és kulturális élet feldolgozását ígéri 1919 és 1945 között, de a politikai fejlődésre is kitér.

A kötet tanulmányainak többsége, persze egyenként jóval kisebb terjedelemben, mint az előbb említett átfogó írások, a kisebbségi élet jó néhány szereplőjének az életútját vagy életművét elemzi. Előbb a korábbi nemzedékekét, így Erdélyi Pálét (Bach és Beneš közt címmel), aki 1914 előtt budapesti és erdélyi könyvtárakban is dolgozott, a háború után visszatért csallóközi birtokára, és az összekötő kapcsot jelenti Erdélyi János, az atya és Erdélyi Zsuzsanna és T. Erdélyi Ilona, a lányok között. Viszonylag hosszan tárgyalja Filep Maléter István tevékenységét (ő, a szepesi származású kultúrmunkás Maléter Pál atyja). Azt mutatja ki, hogy Maléter István nem volt elkötelezetten baloldali és kozmopolita, ahogy 1956 után idehaza be akarták bizonyítani, hanem igenis nemzetvédő álláspontot foglalt el. Peremmagyarok a háború idején címen egy fényképből indul ki a szerző, ez 1940-ben a budapesti könyvnapon mutatja a szlovákiai magyarok sátra előtt Esterházy János grófot, az akkori politikai vezetőt és Csáky Mihály grófot, a kulturális ügyek felelősét, akik konkurensek is voltak, és 1944-re már élesen szembekerültek egymással, a szocializmus felől indult Csáky ekkorra már egyértelműen németbarát. Esterházy szerepével egy hosszabb tanulmány is foglalkozik, munkáinak jóval halála után kiadott gyűjteménye alapján, kiegyensúlyozott képet ad az erősen katolikus ihletésű politikusról, aki lehet, hogy nem volt nagy politikai gondolkodó, de a rábízott feladatokat lelkiismeretesen teljesítette. Persze ugyanúgy a szovjet Gulagra került, mint Csáky, és csak meghalni engedték haza, de akkor is csupán a börtönbe. Egy európai polgár emlékezete címen a szerző Szvatkó Pál tevékenységét elemzi, évekig a Prágai Magyar Hírlap, az ellenzéki magyar pártok közös, magas színvonalú napilapjának volt a munkatársa, majd főszerkesztője, a bécsi döntés (1938) után Magyarországra került, itt is publicistaként dolgozott, de sokfelé elkalandozott, és végül 1956 után a Szabad Európa rádió munkatársa lett, de hamarosan meg is halt. Peéry-Limbacher Rezső alakjával két írás is foglalkozik, az egyik a hazatérőt mutatja be, a másik a száműzetés géniuszában hívő irodalmárt. Peéry valóban 1945 után Magyarországon tevékenykedett, Sopronban, 1956 után megint száműzetésre kényszerült. Szalonbolseviknak indult, és a szlovákiai magyar kisebbség sorsfordulóinak értő és együttérző krónikásává lett. Végül az ugyancsak a Prágai Magyar Hírlapnál indult, később jelentős magyarországi publicistává vált Borsody István 1936-1944 közti publicisztikáját teszi mérlegre a szerző, ebben az esetben is pozitív kicsengéssel.

Ha vannak is arisztokraták a szereplők sorában, zömmel a felvidéki polgárok - értelmiségiek pályáiról esett szó ebben a kötetben. Jelen sorok írója gyermek és ifjúkorát 22 éves koráig ugyancsak ebben a csehszlovákiai-szlovákiai közegben töltötte, és igazolhatja, hogy a máshonnan a kérdéskörhöz került Filep Tamás Gusztáv valóban jól látja a korszak fő vonásait. Talán nem ad elég helyet a baloldalnak, amely persze ekkor elsősorban a kommunistákat jelentette. Ha Peéryvel két tanulmány is foglalkozik, egyet a többször emlegetett Szalatnai Rezső is megérdemelt volna. És feltűnő, az 1945 utáni, végeredményben sokkal hosszabb kisebbségi történelemről nem szól a szerző. Ez valahogy a ma is ott élők gondja maradt. De a szerzőnek mindenképpen érdemes továbbdolgoznia a tematikában. Mert végül egy összkép a magyar kisebbség 1918-2000 közti fejlődéséről netán az egyesült Európában is érdeklődést kelthetne a szakértők körében.

Niederhauser Emil

Filep Tamás Gusztáv: A hagyomány felemelt tőre. Válogatott és új tanulmányok az 1918-1945 közötti [cseh]szlovákiai magyar kultúráról. Bp. 2003. Ister, 443 p.

<< vissza a főoldalra