Kisebbségkutatás -  13. évf. 2004. 1. szám

Régiók, államok, azonosságtudat Közép- és Kelet-Európában

Region, State and Identity in Central and Eastern Europe. Eds.: Judy Batt and Kataryna Wolczuk, 2002, Frank Cass et Co. Ltd, London, ix+218 p.

A Frank Cass Kiadónak Nacionalizmus és Etnicitás sorozatában megjelent kötet, melynek bevezetőjét - a kötet címével azonos címen - Judy Batt, a Birminghami Egyetem Orosz és Kelet-Európai Tanulmányok Központjának adjunktusa írta, nyolc tanulmányt tartalmaz az újonnan csatlakozó országok regionális reformjaival, ezen belül eurorégiók alapításával kapcsolatos fejleményeiről, a különösen a határrégiókban, a "perifériákon" újraéledő regionális azonosságtudatról, valamint arról, hogy éppen a 2004-es csatlakozás nyomán szigorodó, schengeni vízum- és vámszabályok állítanak új akadályokat olyan organikusan egybetartozó régiók megalakulása elé, mint a Bánát, Narva vagy az általa Transzkárpátiának nevezett régió, melyeknek egy-egy jelentős, ha nem jelentősebb része egyelőre az Unión kívül marad.

E periferikus régiók lokális azonosságtudata , - ahogyan az Összegzést író másik szerkesztő, Kataryna Wolczuk, ugyancsak a birminghami kutatóközpont kutatója megjegyzi: "a multikulturalizmus - ami az etnikumok közti viszonyoknak e történelmi régiókban mindig is proklamált normája volt - eltávolítja e régiókat saját nemzetállamuktól, bár ugyanakkor közelíti őket "Európához".

Ha már előkerült az "Európához" való közeledés: a tanulmánykötet egyik fő ereje abban rejlik, ahogy - nemegyszer az iróniáig menő kritikával - sorozatos példákat kapunk arról, ahogyan a térség különböző, egymással vetélkedő mozgalmai végső igazoló érvként mindig azt hangsúlyozzák, hogy ők és a ő céljaik az igazán "európaiak".

A kötet meglepetése pedig, legalábbis a szemléző számára, hogy a '89-'90-es fordulat idején (vagy ahogyan az Összegzésben Wolczuk datálja: "végül 1990-1993-ban") három kommunista többnemzetiségű föderáció dezintegrálódik Közép- és Kelet-Európa nehézségekkel terhelt történelmében". Birminghamből nézve tehát Csehszlovákia szétválásának ugyanakkora súlya van, mint a Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlásának.

Ki, honnan és mit néz, illetve mit mutatnak a térképek? A kötet elején két vázlatos térképet találunk. Az első az Államok és régiók Közép és Kelet-Európában, a második a Két eurorégió címet viseli. Az elsőn az államhatárokon belül jelzik a régiókat. Podkarpackie és "Transcarpathia" csak a lengyel és ukrán határokon belül tűnik fel (csak a Bánát kisebb része nyúlik át Szerbiába: Belgrádig), a másodikon a Kárpáti Eurorégió már tartalmazza, egészen Szolnokig nyúlva a magyar, valamint a romániai és szlovákiai területeket, a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió (DKMTE) pedig túlnyúlik Belgrádon. Különös módon a Bácska kifejezés az egész tanulmánykötetben sehol sem tűnik fel. (Igaz, a legújabb magyar kiadású Nagy képes világatlasz sem jelöl sem Bácskát, sem Bánátot, csak Bánság nevű térséget.

Nem csoda, hogy - amint a kötet elején a köszönetnyilvánításokból kiderül, a tanulmányok a "Fuzzy Statehood" and European Integration in Central and Eastern Europe, azaz a "kusza államiság..." projekt keretében készültek, amit Economic and Social Research Council finanszírozott.

Az egyes említett régiókról szóló részletes tanulmányok előtt Judy Butt bevezetőjét olvashatjuk, aki helyzetképét "A kelet-európai kisállamok nyomorúságából" vett Bibó-idézettel kezdi: míg Nyugat-Európában természetesen, világos precizitással és konkrétan jelen volt a közösségi tudat,... "Kelet-Európában...a nemzeti keret olyasvalami volt, amit ki kellett alakítani, amit karban kellett tartani, amiért harcolni kellett, amit folyamatosan védelmezni kellett, nemcsak a dinasztikus államban létező erőtényezők, hanem az ország saját lakossága egy részének érdektelensége és a nemzeti tudatosság hullámzó állapota ellenében is."

A kelet- és közép-európai átalakulást Butt, számunkra kissé meghökkentő módon a Harmadik Világ kolonializmus utáni időszakának vezető politikai antropológusára, Clifford Geertzre való hivatkozással kezdi, aki szerint a felszabadult államoknak egyrészt meg kell találniuk önazonosságukat, másrészt fel kell zárkózniuk a "korszellemhez". Butt azt is kifejti bevezetőjében, hogy a régiók működtetése ugyan európai elvárás, de az EU mégsem ad erre "recepteket". Az EU tapasztalatai (Spanyolországot kivéve) nem is vetettek fel különösebb többnemzetiségű, határok menti regionális kérdéseket, Kelet-Közép Európa megszabadult, vagy új államalakulatai azonban önazonosságuk keresésekor nacionalizmusaikban erősödtek, és ez a vizsgált régiókban feszültségeket gerjeszt.

Sajátságos vonása e tanulmánykötetnek, - melynek munkálatai 2000/2001-re koncentrálódnak -hogy Közép- és Kelet-Európa tárgyalásakor még korántsem érezzük az utóbbi egy-két évben az ún. SEE-térség, Délkelet-Európa iránt megerősödött figyelmet. Így a bevezető szól arról, hogy Szlovákiában a létező "magyar kérdés" akadályozza átfedő eurórégiók kialakítását, de a vajdasági magyar kérdést nem taglalja a Bánát, illetve a DKMTE kapcsán.

A Bevezető leghangsúlyosabban arra hívja fel a figyelmet, hogy a területi és adminisztratív és regionális reformok, melyeket a csatlakozó országoktól elvár az EU, olyan "szuverén" területeit érintik ezen országoknak, melyek a legféltékenyebben őrzött politikai terrénumokba esnek, mivel az alkotmányok megreformálását érintik.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy az "Európába való visszatérésnek" nemcsak előnyei vannak, de ára is van, és a terhek nagy részét ebben a sérülékeny határterületek s az ezekben tervezett régiók kell, hogy viseljék.

A kötet három ország: Magyarország, Szlovákia és Ukrajna területi-adminisztratív reformjait vizsgálja egy-egy bővebb tanulmányban; a lengyel viszonylatban két esettanulmányt találunk Felső-Sziléziáról és a keleti határvidékekről.

"Magyarország: A területi-igazgatási reformmal kapcsolatos politikai konfliktus mintái " címmel Birgid Fowler, az említett birminghami Központ kutatója tanulmányát közlik. Az l990-től a tanulmány 2001-es megírásáig eltelt időben a szerző három mintát mutat ki. Az első a kommunista időszak hagyományai folytatásának fontossága regionális önkormányzatokkal kapcsolatos politikai szóhasználatban, a második az 1990-es reformok örökségére való hivatkozás, a harmadik a regionális kormánybiztosok 1990 és 1994 közti működésének öröksége. A magyarul is idéző szerző egy helyen szemléletesen elemzi, hogy az 1995-ös viták során területfejlesztés, vidékfejlesztés, illetve harmadikként regionális politika kifejezések, valamint akörül folyt a vita kisgazdák és MSZP-sek között, hogy vajon a kommunizmus időszakában a "tanács", vagy a "bizottság" kifejezés devalválódott-e jobban. A tanulmány azt is érzékletesen mutatja be, hogy az "Európa"-fogalom még egy olyan területileg és etnikailag homogén államalakulatban is, mint Magyarország, a posztkommunista időszak területi-közigazgatási reformja során milyen gazdag tárházát kínálta az "Európához való visszatérés" körüli vitákban a pártérdekeknek, valamint "Magyarország prekommunista és kommunista múltja és poszt-kommunista tapasztalatai változó magyarázatainak".

A bevezetést is író Judy Batt: Reinventing Banat = A Bánát újrafeltalálása címen, alapos történelmi előtanulmányok, valamint 2000 decemberében Temesváron és 2001 szeptemberében Krassóban folytatott interjúk alapján ad színes képet a bánáti multikulturális hagyományok továbbéléséről, amiben az a meglepő, hogy a román betelepítéseknek és a sváb kivándorlásnak "köszönhetően" a Bánát sokáig tartó többnemzetűsége gyakorlatilag eltűnőben van. Hogy a régióból mégis kirakat, és e tanulmánykötetben csattanós zárófejezet lehetett, annak Batt szerint is gazdasági magyarázata van: a német alapítványok támogatása és német cégek által folytatott privatizáció. Bukarest (és a szerző egy másik megjegyzése szerint a román Ortodox Egyház) ellenkezése dacára a bánátiak kitartanak "szeparatizmusuk" mellett, bár már 1993-ban arra figyelmeztette egy nyugat-európai tudós kollégáját egy tekintélyes román akadémikus, hogy "a régiók Európája" nemcsak leegyszerűsítő, hanem veszedelmes törekvés is lehet, ha a Balkánon akarják alkalmazni, és ezt meg kell érteni mindenkinek, aki el akarja kerülni a "jugoszláv eset ismétlődését".

Ahogy a Bánátot a török idők után főképpen "svábok" hozták létre, Észtország kirakatát, Narvát dánok alapították a 14. században, majd a környék minden soron következő politikai alakulata rátette a kezét. Észtország 1991-es önállósága óta, de már azt megelőzően, ahogy a tanulmányt író David. J. Smith, a Bradfordi Egyetem Európai Tanulmányok Tanszékének adjunktusa bemutatja, különösen 1988-tól 1993-ig " a város és a körülette fekvő Ida-Virumaa régió a regionális autonómia igényének élharcosa a központi észt egységesítő és "nemzetiesítő" tendenciákkal szemben. A Narva folyó túlsó, oroszországi partján fekvő Ivangoroddal együtt speciális vámmentes övezetet terveztek, ezt azonban Észtország EU-tagságának (és esetleges NATO-belépésének) kapcsán nem lehet fenntartani. A városban, melynek mindössze 4%-nyi észt lakossága van, a többség pedig az államnyelvet sem beszélő betelepített orosz vagy egyéb volt szovjet állampolgár, időközben megjelent a svéd és az amerikai tőke, azonban újabb példájaként annak, hogy a tanulmánykötet történelmi, politikai, etnikai, antropológiai, (multi-)kulturális kérdések mellett szinte teljesen tartózkodik gazdasági jelenségek elemzésétől, ennek hatásait ez a cikk sem elemzi. Hogy Narva bányái és két óriás erőműve az amerikai NRG Energy Company kezébe kerülnek, nyilván nem közömbös kérdés, legalább olyan fontosságú, mint a napisajtóból is évek óta jól ismert sajátságos észt probléma: a csak oroszul tudó szovjet-korszakbeli bevándorlók nyelvi és kulturális integrálása.

A kötet Összegzését a másik szerkesztő, Kataryna Wolczuk állította össze. Megállapítja, hogy Kelet- és Közép-Európában a "kommunizmustalanítás", az európaizálás, valamint az etnikai és regionális azonosságtudat újraéledése közül csak az első két jelenség kapott eddig kellő tudományos figyelmet. Magyarország kivételével (a szerzők tanulmányaik 2000/2001-es írásakor nem észlelik a roma azonosságtudat éledését Magyarországon) a régió posztkommunista államai bizonyos tekintetben "új" államok, amelyeket erősen terhelnek a kommunizmus alatt elfedett regionális és etnikai diverzitások megoldandó kérdései, olyan alulról ható erők, melyeket a soron levő területi-közigazgatási újjászervezések során a központi kormányoknak kezelniük kell. Egy szupranacionális európai szervezetben a csatlakozó országoknak meg kell határozniuk, mit jelent náluk a sokszor hivatkozott "európaiság". Ennek fő eleme mindenképp a demokratizálás, amire például, a szomszédos Németország erős, Landokra tagolt felépítését szem előtt tartva Lengyelország az ugyancsak erős önállósággal bíró vajdasági rendszert építi fel, Magyarország azonban csak olyan igazgatási és a cikk meghatározása szerint működésükben sajátságos (functionally specific) régiókat hozott létre, melyeknek jogkörei nem lépik túl azokét a hagyományos megyékét, melyekből összeállították őket.

Wolczuk összefoglalójának végén tragikus jövőt jósol az uniós csatlakozásból kimaradó

periferikus régióknak, a kötetben elemzett Bánátnak és Transzkárpátiának és az abból kimaradt Galíciának, majd összegzése lezárásául mint immár passé jelenséget, a csatlakozó országok viszonylatában elbúcsúztatja a ‘80-as évek divatját, a "közép-európaiságot", megjegyezve, hogy ez az egykori Habsburg Birodalomhoz vagy annak hatásköréhez való tartozást idéző szóhasználat és eszmerendszer már csak Románia és Ukrajna esetében életképes: azaz Közép-Európa keletebbre tolódott. A kibővült EU határán kívül maradt országok stabilitását nehéz előre jelezni, és különösen a határigazgatási politikára kell az EU-nak különös figyelmet fordítania.

Tokai András

<< vissza a főoldalra