Gerrits, André – Berg, Ger van der: Human rights and legal chance in the Russian Federation. = Helsinki Monitor, 11. vol. 2000. 3. no. 3–23. p.

Oroszországban az emberi jogok helyzete sajnálatosan ambivalens. Egyrészt törvényeiben elismeri azokat éppúgy, mint más demokratikus ország, másrészt viszont az alapvető emberi jogok megsértésének számtalan oroszországi példáját felsorolhatjuk, elég, ha csak a Csecsenföldön zajló háborúra gondolunk.

Oroszországban súlyos problémát okoz, hogy gyenge a civil társadalom, sőt ma kevesebb erővel rendelkezik, mint a kommunizmus végnapjaiban. Ebből a szempontból összehasonlítva a Borisz Jelcin-féle érát Gorbacsov idejével, nem a „demokratikus" időszak kerül ki győztesen; ennél sokkal nagyobb volt a társadalom kohéziója Gorbacsov irányítása alatt. Egy közvélemény-kutatás során arról kérdezték az orosz embereket, hogy szerintük nagyobb beleszólásuk van-e az ország kormányzásába, mint a szovjet időkben. A megkérdezettek több mint fele nemmel válaszolt.

Egy államról kizárólag törvényei és intézményei alapján nem lehet megmondani, hogy valóban demokratikus ország-e, fontos az is, hogy betartsák a törvényeket, és az intézmények őrködjenek a demokrácia felett. Oroszországban az 1993. december 12-én elfogadott alkotmány biztosítja az orosz állampolgárok alapvető szabadságjogait, a szabad választás jogát, a független igazságszolgáltatást, a sajtószabadságot stb. Ennek ellenére mégsem beszélhetünk tökéletesen megvalósított demokráciáról: a valódi döntéshozatal nem a törvények alapján történik, hanem személyes kapcsolatok mentén. Nagyon könnyen nyerhetők és éppoly könnyen el is veszthetők a politikusi állások, minden az aktuális döntéshozók szimpátiájától függ.

A politikai pártok sem igazán erősek. Általában a választások közeledtével kerülnek jobban a figyelem középpontjába, akkor szerveződnek választási szövetségekbe, amelyeknek szerepe később elvész. Ráadásul a már említett közvéleménykutatás során kiderült, hogy az orosz állampolgárok nem bíznak a kormányzati intézményrendszerben, és a politikai pártok azok, amelyek felé legnagyobb a bizalmatlanságuk.

Oroszországban nagyon erős a gazdaság és a politikai hatalom összefonódása. A gazdasági érdekcsoportok erőteljesen harcolnak egymással a politikai vezetők támogatásáért. A mai orosz elit – akár gazdasági, akár politikai – a régi kommunista nomenklatúrából származik, azonos beidegződésekkel és kevés társadalmi érzékenységgel.

Éppen ezért nem könnyű definiálni a mai orosz posztkommunista politikai rendszert. Egy orosz szerző „rezsim"-ként határozza meg, amelyben keverednek demokratikus, diktatórikus és bürokratikus elemek. Szerinte az államhatalom gyenge, de ugyanakkor önhatalmú, önkényes. Megosztottsága egyszerre horizontális és vertikális: Moszkván belül is harcolnak egymással a – főleg gazdasági – érdekcsoportok, de sokszor mást akarnak az országon belül a helyi vezetők, mint a központiak.

Az 1993-as alkotmány Oroszországot mint jogállamot definiálta. Az ott lefektetett politikai rendszer inkább a prezidentális államhatalmat tekintette mintának, mint a parlamentáris demokráciát, az államfőnek széles jogkört adott. A törvényhozásban vétójoggal rendelkezik, ő irányítja a hadsereget is.

Putyin elnök beiktatásakor erősebb államot ígért és szabadabb egyént. Úgy tűnik, igyekszik állni a szavát, például a parlamenthez intézett üzenetében egy erős pártrendszer kialakítása mellett tett hitet, amelyre majd fel lehet építeni egy polgárok akaratán is nyugvó biztos, erős államot.

A Szovjetunió összeomlásával az addig etnikai alapon szerveződő autonóm köztársaságok független államokká váltak. Oroszország területén azonban továbbra is sok nem orosz ember él, az ország maga is föderáció. Szabályozzák az államberendezkedés jogi kereteit, de nem mindig alkalmazzák, legalábbis a moszkvai központ számos esetben sokkal inkább próbál beleszólni a régiók irányításába, mint az egy jól működő demokratikus államban illenék. Ráadásul néhol olyan helyzet adódik, hogy a központi irányítás helyi szervei nem saját felsőbb hatóságuktól fogadnak el utasításokat, hanem a régiók vezetőitől, egész egyszerűen azért, mert a helyiek gondoskodnak az épületről, sőt a fizetésről is, nem pedig a központ. Putyin elnök ebben a kaotikus rendszerben megpróbált rendet teremteni: hét nagy régiót hozott létre, amelyeknek élére saját embereit nevezte ki. Ezenkívül a helyi hatalmasságok szerepének csökkentése érdekében kizárta őket a szenátusból.

Elsősorban azt kellene Putyin elnöknek elérnie, hogy a papíron létező törvényeket a valóságban betartsák, hiszen az országban a jogalkalmazás diszkriminatív és tetszőleges. Vannak olyanok, akik a törvények fölött állnak, a személyes kapcsolatok és a lojalitás gyakran fontosabb, mint a jogi megszorítások. A bíróságok túlterheltek és alulfizetettek. Az ügyek sokasága miatt a letartóztatottak embertelen körülmények között gyakran évekig várnak arra, hogy sor kerüljön tárgyalásukra. A rendőri brutalitás mindennapos jelenség éppúgy, mint a kínzás és a korrupció. Számos emberjogi szervezet felhívta már erre a figyelmet, de mindhiába.

A bíróságok túlterheltségét jól mutatják a statisztikák. 1993-ban kevesebb mint kétmillió esettel foglalkoztak különböző szinteken, 1996-ban már több mint hárommillióval, 1999-ben pedig megközelíti az ötmilliót a tárgyalt ügyek száma. 1995 és 1999 között megduplázódott a vitás gazdasági ügyek száma. Nehéz ezek tárgyalását emberi és anyagi eszközökkel bírni.

1997-ben lépett érvénybe az új Büntető Törvénykönyv. Ebből már eltűnt számos korábbi államellenes bűncselekmény-kategória, ugyanakkor megpróbáltak jogi eszközökkel megküzdeni a szervezett bűnözéssel. Számos esetben joga van a bíróságnak 15 éves vagy annál hosszabb börtönbüntetést kiszabni, nem ritka az életfogytig tartó bebörtönzés lehetősége sem. 1996–1997 folyamán 200 esetben hirdettek ki halálos ítéletet. Amikor Oroszország belépett az Európa Tanácsba, moratóriumot kellett volna hirdetnie a halálbüntetések végrehajtására, az orosz kormány azonban úgy vélekedett, hogy ez csak ajánlás a nemzetközi szervezet részéről, és formálisan nem léptették életbe. Az orosz igazságügyminiszter úgy nyilatkozott 1996 májusában, hogy a Büntető Törvénykönyvben megmaradt ugyan a halálbüntetés, de a gyakorlatban már nem alkalmazzák. Erről azonban ellentmondó adatok láttak napvilágot. Az Izvesztyija 1996-ból 62 végrehajtott halálos ítéletről tud, az Amnesty International viszont 140-ről. Az orosz hivatalos szervek azonban úgy nyilatkoztak, hogy 1996. augusztus 2-án hajtották végre az utolsó halálos ítéletet. Az Európa Tanács felfüggesztéssel fenyegette meg Oroszországot (és Ukrajnát is ugyanezen okból), erre történt meg a moratórium jogi szabályozása. 1999 májusában pedig Jelcin elnök megkegyelmezett azoknak, akiknél kihirdették a halálos ítéletet. 1999 februárjában az orosz Alkotmánybíróság kimondta, hogy a halálbüntetés ellentmondásban van az alkotmánnyal, ez találkozik az Európa Tanács elvárásával, egyelőre azonban a jogi szabályozás mindezt nem tükrözi, a Btk. szerint még kiszabható ez a büntetés.

Más statisztikai adatok is figyelemre méltóak a büntetések kiszabásával kapcsolatban. Az egy főre eső elítéltek száma itt az egyik legmagasabb a világon, az Egyesült Államokéval azonos szinten áll. Oroszországban található a legtöbb gyilkosságért, emberölésért elítélt, számuk 1999-ben 31 ezer volt, ami 10–15-ször több, mint Nyugat-Európa államaiban. Megszigorodtak a kábítószerrel kapcsolatba hozható ítéletek: 1998-ban több mint százezer ember kapott emiatt büntetést, szemben az 1991-ben regisztrált tízezerrel.

Emberi jogi szempontból számos esetben merül fel probléma a letartóztatottakkal történő bánásmód miatt. Körülbelül 500 ezer embert tartóztatnak le évente, 60–70%-ukat bűncselekmény elkövetésével vádolják. Sokan közülük rendőrségi zárkába kerülnek, ahol nincs biztosítva az ellenőrzés a bíróság részéről. Ha bűncselekmény alapos gyanúja miatt vettek valakit őrizetbe, akkor joga van ügyvédhez, de csak a letartóztatás után 24 órával, ami a rendőrségnek nagy hatalmat ad. Vizsgálati fogságba általában 275 ezer ember kerül, de a fogdák kapacitása nem több mint 180 ezer fő.

A börtönök rossz állapotban vannak, mégis úgy tartják, hogy jobb ott lenni, mint a fogdákban. Utóbbiakban 1994-ben 5094-en, 1995-ben 6484-en haltak meg, az egyik vizsgálat szerint verés, túlzsúfoltság, fertőzés, illetve elégtelen egészségügyi ellátás miatt. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma által 1999-ben lefolytatott vizsgálat megerősítette az előző megállapításait, ezúttal kiterjesztve azokat a börtönökre is. Eszerint 1994-ben 31 ezer ember szenvedett tüdőbetegségben, ez a szám 1999-re 96 ezerre nőtt. A HIV-fertőzöttek aránya 1200-ról (1997-es adat) 4000-re emelkedett.

Amikor Oroszország az Európa Tanács tagja lett, vállalta, hogy a bebörtönzött emberek minimális szükségleteinek szabályozását beépíti jogrendjébe. Ez meg is történt, csakhogy az életbeléptetést feltételhez kötötték: a szabályozást akkor végzik el, amikor létrejönnek a szükséges gazdasági és társadalmi feltételek. 22 billió dollárra lenne szükség (az éves költségvetés 88%-ára) a törvény maradéktalan betartásához.

Az ügyészség Oroszországban viszonylag független szervezet, amely nincs alárendelve más állami szervnek. Feladata szerint kötelessége feltárni a törvénytelenségeket, és vizsgálatot indítani az emberi jogok megsértése esetén. Ezenkívül a büntetőeljárásban a vádat képviseli. Feladataival összefüggésben különleges jogosultsága van az információgyűjtéshez, nyomozáshoz. Ugyanakkor az ügyészségnek gyenge a politikai érdekérvényesítő képessége, ami részben összefüggésben van relatív autonómiájával. Jellemző adat: az elmúlt tíz évben egyetlen legfőbb ügyész sem töltötte ki ötéves hivatali idejét.

Ma már Oroszországban is létezik az ombudsman intézménye. 1997-ben választották meg az első állampolgári jogok biztosát. Ha ennek működése hatékonyabb lenne, akkor az ügyészség jobban tudna a büntetőügyekre és az államapparátus törvényes működésének vizsgálatára koncentrálni, erre azonban még várni kell.

Összefoglalva elmondható, hogy Oroszország még nem jogállam, de megvan intézményrendszere, amely helyes működéssel azzá teheti. Nehéz azonban megjósolni, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy maradéktalanul érvényesüljenek az országban az emberi jogok. Egy olyan államban, ahol hosszú hagyománya van a diktatórikus vezetésnek, a politikai rendszer még mindig az informális kapcsolatokra épül, és jogi kultúrája alacsony, ehhez valóban sok idő szükséges. Súlyosbító körülmény, hogy az ország gazdasági válsággal küzd, a bűnözés mindennapos jelenség, és Csecsenfölddel folyamatos a konfliktus. A problémák megoldásához erős elhatározás szükséges és sok türelem; felszámolásuk csak fokozatosan történhet meg. Putyin elnök hozzálátott ehhez; elkezdődött az ország stabilizációja és valódi demokratizálása.

Biczó Krisztina

Vissza