Kisebbségkutatás - 11. évf. 2002. 1. szám

 

Fehérorosz jelenlét Litvániában

Muraška, Lâvon: Belaruskaâ prysutnasc’ u Litve. = Golas Radzěmy, 2001. 6. no. 6. p., 7. no. 6. p., 8. no. 6. p

A litvániai fehéroroszok két csoportra oszthatók. Az elsőbe az őshonosok tartoznak, akiknek az ősei már sok generáció óta itt élnek. A másodikba azok tartoznak, akik a II. világháború után érkeztek Litvániába, hogy a klaipedai kikötőben, a jonavai és a kedainiai-i vegyi művekben, a maeikiai-i olajfinomítóban, a vilniusi hőerőmű építésén dolgozzanak, meg persze olyan katonatisztek is, akik leszerelésük után itt telepedtek le családjukkal együtt. Kompakt fehérorosz lakosság Visaginas, Maeikiai, Jonava, Kedainiai, Klaipeda városokban, valamint a švencionysi és šalcininkai-i járásban van. Tudvalevő, hogy az autochton és a migráns fehéroroszok együttes aránya a lakosságon belül Vilniusban a legnagyobb. A legutóbbi népszámlálás szerint Litvániában mintegy 63 ezer fehérorosz élt, ma számuk hivatalos adatok szerint 55 ezer körül van, nem hivatalos becslések szerint kb. 110 ezren lehetnek.

A litvániai fehéroroszok pontos számát azért is nehéz meghatározni, mert sokan maguk is ingadoznak nemzeti hovatartozásuk meghatározásakor. Kelet-Litvániában (Vilnius környékén, amely a két világháború között Lengyelországhoz tartozott) sok családban otthon fehéroroszul beszélnek, de mivel katolikusok, a katolikus papok pedig lengyelek, ezért lengyelnek tartják magukat.

Az újra függetlenné vált Litvánia hatóságai hagyományos jóindulattal kezelik a fehéroroszokat, akik a nemzeti megújhodási folyamat során maguk is szervezetekbe tömörültek.

Vilnius (lengyelül Wilno, fehéroroszul Vil’nja) mindig soknyelvű város volt. A két világháború között fontos fehérorosz kulturális központi szerepet is betöltött, sok fehérorosz tudós és művész, politikus és egyházi vezető működött itt, számos fehérorosz szervezetnek volt itt a székhelye.

A második világháború, a fehérorosz értelmiséget sújtó sztálini önkény, a fehérorosz társadalmi szervezetek feloszlatása jóvátehetetlen csapást mért a litvániai fehérorosz életre. Utolsó intézményüket, a fehérorosz gimnáziumot 1944-ben zárták be. Megszűnt az Ěvan Luckevěc által alapított páratlan gazdagságú fehérorosz múzeum is.

Úgy tűnt, hogy a fehérorosz társadalmi élet végleg kihalt Vilniusban. Mégsem így történt, csak rejtve maradt a nagyobb nyilvánosság elől. Felvették egymással a kapcsolatot azok a fehéroroszok, akik elkerülték a száműzetést vagy a lágereket. Lassan kezdtek visszatérni a száműzöttek is. Találkozásaikra a családi és a vallási ünnepek szolgáltattak alkalmat, helyszínük többnyire magánlakások voltak. Az első, máig is működő fehérorosz klub 1988-ban alakult. 1989-ben megalakult a Fehérorosz Művelődési Társaság, amely művészeti és kulturális rendezvényeket szervezett, megemlékezett a fehérorosz nemzeti és egyházi ünnepekről, meghívta a fehéroroszországi szellemi élet kiválóságait. E társaság nevéhez fűződik annak kezdeményezése és megvalósítása, hogy a Vilniusban élt neves fehérorosz személyiségek emléktáblát kapjanak itteni lakóhelyük falán (Francisk Skaryna, Janka Kupala, V. Lastouski, B. Taraškevic stb.). 1989-től működik fehérorosz nyelvű adása a litván rádiónak, és létezik rendszeresen jelentkező fehérorosz műsora a litván televíziónak is.

Vannak fehérorosz rétegszervezetek is, mint például a fehérorosz volt politikai foglyok és száműzöttek egyesülete vagy a fehérorosz iskolaegyesület. Igen sok a regionális és lokális kulturális egyesület, társaság. Ezek összefogására jött létre 1995-ben a Litvániai Fehérorosz Társadalmi Egyesületek Szövetsége. Ez politikai szervezeteket nem fogad tagjai közé, ezért nem válhatott e szövetség tagszervezetévé az egyébként kulturális téren is tevékenykedő, Francisk Skarynáról elnevezett fehérorosz nyelvi társaság: ez ugyanis szövetségre lépett a litvániai lengyelek egyik politikai szervezetével (Akcja Wyborcza Polaków Litwy).

A vilniusi fehérorosz közösség nagy eredményt ért el az iskolaügy terén. 1992-ben indult az első fehérorosz nyelvű óvodai csoport, 1993-ban pedig megnyílt a tizenegyosztályos fehérorosz középiskola, amely később Fr. Skaryna nevét vette fel. A sok áldozat árán létrehozott és működtetett iskola összfehérorosz jelentőségű: jelenleg ez a 170 tanulót oktató intézmény egyetlen [!] teljesen fehérorosz iskola a világon.

Vissza