Kisebbségkutatás - 11. évf. 2002. 1. szám

 

Futala Tibor: Horvátország metamorfózisa. Beszélgetés Stipe Mešic-tyel

Hofnung, Thomas [rip.]: Croatie : la métamorphose. = Politique internationale, 2000., 89. no., 199-209. p

Néhány héttel a „horvát függetlenség atyjának", Franjo Tudjmannak a halála után pártja, a Horvát Demokratikus Tömörülés vereséget szenvedett a törvényhatósági választásokon és a Szociálliberális és a Szociáldemokratikus (exkommunista) Párttal szemben ellenzékbe került. Ekkor még úgy tűnt, hogy az elnökválasztáson sikerül revansot venni a vereségért. De másképp történt: Stipe Mešic – 56%-os támogatottsággal – került ki győztesen a küzdelemből. Az 56 éves Mešic kimondottan ellentéte Tudjmannak. A szocialista Jugoszlávia utolsó, 1991-ben menesztett elnöke mintegy észrevétlenül vészelte át egy kisebb ellenzéki párton belül az elmúlt tíz évet. Mešic, Tudjman politikájával minden tekintetben szakítani kíván (pl.: korrupcióellenes harc, a média szabadságának elismerése, közeledés az Európai Unióhoz, távolságtartás az ultranacionalistáktól, stb.). Első külföldi útjai Szlovéniába, majd Boszniába vezettek. Mostarban felszólította az ottani horvátokat, hogy „Szarajevóra nézzenek ezentúl és ne Zágrábra". Az európai tizenötökhöz folyamodott, hogy sürgősséggel vegyék fel Horvátországot az Unióba. (Miközben a nemzeti össztermék 45%-át a külső adósságok kiegyenlítésére fordítja és 20%-os a munkanélküliség az aktív munkavállalók körében.) Kilenc hónappal váratlan megválasztása után is igen népszerű, noha időnként halálos fenyegetést kap. Tényleges sikert ért el 2000 májusában azzal, hogy az országot a NATO békepartneri programjába fölvették.

A riportot Thomas Hofnung, újságíró készítette. Elsőként az elnökválasztás körülményeiről érdeklődött. A Horvát Demokratikus Tömörülés (Tudjman pártja) lényegében az egypártiságot folytatta, ami Jugoszlávia nyomasztó hagyományát követte. Mešic szerint erre a jelenségre szánt reakciónak kell tekinteni megválasztását. Tudjmanék hibájának rója fel az Európától izoláló külpolitikájukat, s hogy nem fogtak össze Miloševic minden áldozatával hogy megbuktassák az agresszort. A kormányzathoz közeli körök jelentős magánvagyonra tettek szert, s amikor erről már az újságírók is írtak, újra megválasztották a szocialista politikust.

Összességében véve Mešic a XVII-XVIII. századi politikusok sorába utalja elődjét, aki – szerinte - sosem értette meg a demokrácia lényegét.

Jacques Chirac személyében Mešic (a Franciaországhoz fűződő történelmi kapcsolatok miatt is) Horvátország egyik fő támogatóját reméli megtalálni. A külföldi tőke becsalogatása érdekében az Unióval harmonizáló jogrendszert kívánnak bevezetni az országban. Biztatóak az Unió részéről jövő jelzések: pl. támogatnák egy Olaszországot és Törökországot összekötő autóút építését, vagy a Duna megtisztításának munkálatait. Így végre egy hajdan virágzó város, Vukovár is megint a figyelem középpontjába kerülhetne. De Brüsszel támogathatná egy, az Adriát a Kaspi-tengerrel összekötő olajvezeték kiépítését is.

A jelenlegi horvát elnök retorikájában sokszor szerepel az „egyesítés" kifejezés, ami a „régiót" illeti. Fontosnak tartja a jószomszédság politikáját, de az Európához tartozást is. Nehézséget jelent az országnak, hogy a boszniai horvát-muzulmán hadsereget ő tartja fönn.

Szerbiával kapcsolatban Mešic úgy nyilatkozott, hogy Miloševictől megszabadulva egy, az 1945 után Németországban végbement katharzisra (sic!) van szüksége a demokrácia kiépítéséhez. A szerbek egy része még mindig nem tudja elhinni, hogy gyalázatos gyilkosságokat követtek el az ő nevükben Horvátországban, Boszniában, Koszovóban. Ugyanakkor a horvátok közül sokan attól rettegnek, hogy egyszercsak visszaállítják Jugoszláviát…

A boszniai hadsereget Tudjman anyagilag támogatta, mert annak 4%-a ottani horvátokból verbuválódott, s mert valamiképpen Horvátországhoz tartozónak érzett minden talpalatnyi helyet, ahol horvátok élnek. Mešic ezzel szemben tévedésnek tartja, hogy pl. Hercegovina szeretne Horvátországhoz tartozni. Vagyis a jelenlegi országhatárokat nem kívánja módosítani. Tény, hogy a korábbi összeg felével ugyan, de még mindig támogatja az „anyaország" a boszniai hadsereg horvát tagjait. Távlatokban azonban gazdasági együttműködés kiépítésére törekszik Boszniával.

Mešic úgy véli, hogy a háborús bűnök olyan egyéni bűnök, amelyekkel az egyénnek kell elszámolnia a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt, legyen az szerb, horvát, vagy bosnyák. A mostani Horvátországon belül elkövetett bűnöket, illetve azok megengedését, vagy következmények nélkül hagyását mind a defenzívával magyarázza. Vagyis a szerbek által megszállt szülőföld megvédése e szerint nem számít bűntettnek.

Milan Levart a saját háza előtt gyilkolták meg, mert nyilvánosan elítélte a horvát katonák által elkövetett tetteket. Nyilvánvaló, hogy Levar gyilkosai a nemzet kifosztásán munkálkodnak továbbra is. Horvátország azonban ma jogállam, így nem lehet következmények nélkül való semmilyen gaztett .Mešic elnök eltökélt szándéka még megbízatása idején az országot az Európai Unió és a NATO keretein belülre kormányozni.

Vissza