Kisebbségkutatás -  10. évf. 2001. 1. szám

Danilo Kiš és a mai szerb irodalom

Varga Anikó: Szemelvények a Közép-Európába tartó járatok menetrendjéről. = Üzenet, 2000. 105-111. p.

Varga Anikó tanulmánya Daniló Kiš-i próza és a szerb posztmodern próza relációs viszonyát elemzi.

A közép-európai valóság megfoghatatlanságának gondolatát Danilo Kiš indította útjára a szerb irodalomban. Danilo Kiš történettöredékei, formai jelei, képei újra meg újra megjelennek a szerb prózairodalomban, majd visszahatnak, újradinamizálva a kiši szövegeket. "A szerb posztmodern próza és Danilo Kiš prózája közti dialogikus viszony jelentkezhet kontextusként, amikor az élő, alakuló szövegként kezeli Kiš prózáját, azt amellyel vitatkozik, amelynek ellentmond, amelytől kérdez." És ezt a diskurzust a régióhoz kötöttség, a közép-európaiság hozza közös nevezőre. Mivel Kiš prózájában elhallgathatatlan a történelemmel folytatott párbeszéd, ezért a szövegeivel párbeszédbe lépő sem szakadhat el ennek vonzatától. Valójában éppen ebben a köztes gondolatiságban történik kísérlet a posztmodern túlhaladására.

Danilo Kiš regényei, elbeszélései közül jó néhányat a szerb modernitás legjellegzetesebb alkotásai közé sorolnak az irodalomtörténészek. Jól nyomon követhetők benne azok a mozzanatok, melyek által a próza beleütközik a modernitás ellentmondásaiba, másfelől tetten érhető az az útkeresés, melynek során az író rátalál a posztmodern prózai jegyekre, és vállal egy ezzel szembehelyezkedő antimodern álláspontot is. Danilo Kiš a 20. századi ember gondjain tépelődve a kiutat nem az értelem és a lét egységében keresi, hanem a különbözőség, a mérhetetlenség megváltásában.

Amikor a jelenkori szerb próza a kiši szövegeket interpretálja, valójában önnön történetét hallgatja végig úgy, hogy abban Kiš prózája már egy befogadó által alakított olvasat; ebben a formában válik eredet-szöveggé, felmutatva hogyan fordult a szerb próza posztmodernitásba, és merre indulhat tovább.

A kultúra moralitása az, amiben Danilo Kiš prózája gyökeredzik, s amelynek az sem mond ellent, hogy írásműveinek legszembetűnőbb formai jegye a dinamizmus, mert e dinamikus forma valójában annak a költői hitvallásnak a leképezése, melyben a hit nem állapot, hanem mozgás, a kétségek, az örök gyanakvás táplálta úton-lét. Az életrajzi adatok birtokában bizton állítható, hogy maga a kiši élethelyzet is feltételezte ezt az írói állásfoglalást.

Hasonló jegyekre bukkanhat a kutató, ha Danilo Kiš prózájában a cselekvő, megismerő ember jellegzetességeit vizsgálja. Írásainak egyik meghatározó alakja Eduard Sam figurája. Sam a világ ellenében fellépő szubjektum, olyan értelemben irracionális személyiség, mint aki a világ ész általi birtokbavétele helyett önmaga megteremtésére törekszik. Ezzel szemben a modernitás szubjektuma a világ egyre átfogóbb birtokba vételével mind jobban felszámolja önmagát. Ilyen értelemben "Kiš közép-európai emberei, akiket a történelem határoz meg, Közép-Európa nyílt paradigmáját rakják össze. Ezáltal nyilvánvalóvá válik, hogy Kiš prózája valójában imaginárius utópikus térkép, mely tudati leképezése Közép-Európának."

Kiš prózájának ezeken a pontjain nem tud változtatni a szerb posztmodern szövegekkel folytatott dialogikus viszony, akkor sem, ha teljesen átértékelődve jelennek meg az említett területek. A szerb próza részben vonzódik Danilo Kiš hitvallásához, többször körbejárja, bele-beleütközik, és bár nyilvánvalóvá vált számára a forma mint megváltás reménytelensége, ennek ellenére nehezen tud eltávolodni tőle.

A szerb posztmodern próza úgy tűnik, olyan bezáruló körpályát követ, melyről le szeretne térni. Bár akár a prózai egészet vizsgálja a kutató, akár egy-egy alkotói pályát, mindig a monotonitás bezártsága tűnik szembe.

Kiš szövegének és a szerb posztmodern prózának közös témája, hogy mindkét próza élettere, közege Közép-Európa, melynek sajátosságaitól elvonatkoztatni nem lehet...E térbeni együttléthez kapcsolódik a posztmodernitás gondolatmenete, melyben egy egészen új játék teremtődik a kiši szöveg és a fiatal szerb próza között. A valósággal szemben megszülető hiperrealitás az a közeg, ahová mindkét szöveg tökéletesen belehelyezkedik, és ahol sor kerül az egymásra találásra.

Cholnoky Olga

Vissza