Kisebbségkutatás 9. évf. 2000. 4. szám

Integráció vagy asszimiláció?:
A Szovjetunió etnokulturális politikája Besszarábiában 1944-1989 között

Caşu, Igor: Integrare sau asimilare? Politica etnoculturală a Uniunii Sovietice în Basarabia (1944-1989). = Anuarul Institutului de Istorie "A. D. Xenopol" 1997. Ed. Academiei Române, Iaşi 271-294. p.

A Román Akadémia "A. D. Xenopol" Történeti Intézetének 1997-es évkönyvében az Etnikai és vallási kisebbségek szerepe és helye a társadalomban című fejezetének tanulmányai a románság kapcsolatait vizsgálja más nemzetiségekkel, illetve felekezetekkel.

Az ismertetésre kiemelt tanulmány a téma aktualitása miatt érdemel különös figyelmet. Fő kérdésfeltevése az, hogy egy multikulturális államközösségen belül a nemzeti államok mennyire képesek megtartani saját identitásukat. A Szovjetunió és Besszarábia viszonylatában ez a probléma azért is érdekes, mert ez esetben egy olyan területet kebelezett be a bolsevik nagyhatalom, amelynek a lakossága román anyanyelvű volt, és önálló államiságot nem ismert. A szerző igen nagy forrásanyagra alapozva írta meg értekezését, és számottevő jegyzetapparátust csatolt hozzá.

A tanulmány két fő részre tagolódik. Az elsőben mutatja be a moldáviai szovjet etnokulturális politikát, a másodikban pedig statisztikák és népszámlálások tükrében a szerző megpróbálja felmérni e politika hatását.

1924. október 10-én, amikor Moszkva létrehozta az Autonóm Moldáviai Szovjet Szövetségi Köztársaságot a Nyeszter folyó jobb partján, az új állam az "eljövendő szovjet Románia bölcsője" tiszteletreméltó feladatot kapta. Ennek érdekében a román anyanyelvű értelmiségnek tág önmegvalósítási teret biztosítottak. Az első, 1926-os népszámlálás alkalmával "moldvaiak, románok" megjelölést kapták. Természetesen a latin betűs írásmód is teljes jogot nyert. Amikor 1940-ben Besszarábiát is bekebelezték, a sajtó még mindig latin írással jelent meg.

1944-ben Románia is belépett a szovjet érdekszférába, ezzel okafogyottá téve az új állam létrehozását. Az új ideológia szerint azonban a moldvaiak nem tartoznak a románsághoz, hanem egy olyan önálló nemzetiséget alkotnak, amely történelmileg, nyelvileg egyaránt közelebb áll az orosz és ukrán néphez. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a saját történelem és irodalom kialakítása is. Feltevődik a kérdés, hogy Eminescu, Creangă, Alecsandri román vagy moldvai nemzetiségűek voltak? Nagy Istvánt, Ráres Pétert, Dimitrie Cantemirt pedig kérdések nélkül a moldvai nép leghíresebb uralkodóinak nyilvánítják. A latin írásmódot betiltják.

Moszkvának mindehhez a helyi lakosság segítségére is szüksége volt. Kihasználva az országon belüli feszültségeket a besszarábiaiak és a Nyeszteren túliak között, a központi hatalom egyre inkább beleavatkozik a beszélt nyelv belső struktúrájába is, megtéve az első lépéseket egy esteleges új nyelv kialakításához. Az értelmiség ellenkezését szovjetellenesnek és arisztokratikus magatartás megnyilvánulásának minősítik.

Hruscsov hatalomra kerülésével az erőszakos nemzetiségromboló politika látszólag lecsendesül. Az ukránokat és beloruszokat hivatalosan egy rangra emelik az oroszokkal. Gyakorlatban azonban ez úgy nézett ki, hogy a két nép egyazon intenzív asszimilációs politikának lett kitéve. Besszarábia számára annyiban hozott enyhülést a vezetőváltás, hogy hivatalosan is elismerték a moldvainak kikiáltott irodalmi és történelmi személyiségek román nemzetiségét is. Ezzel egy időben a lázadó értelmiség egy részét is rehabilitálják.

1955-ben Kisinovban tartják meg a Szovjet Nyelvészek Kongresszusát, amely deklarálja: nem talál elég bizonyítékot ahhoz a hivatalos állásponthoz, hogy a moldvai nyelv különbözne a romántól. Az állásfoglalásra a nemzetközi közvélemény is felfigyel, és szakértői vélemény gyanánt az egyetlen különbségnek a két nyelv között a latin, illetve a cirill írásmódot jelöli meg. A témát akadémiai körökben szabadon lehetett vitatni, mert így a pártvezetés ellenőrzés alatt tudta azt tartani. A nyilvános hírközlés számára azonban továbbra is tabu maradt. Ezzel az "engedékeny" politikával Moszkva elérte azt, hogy a vezető értelmiséget lefoglalta, míg a tömegeket ugyanúgy az orruknál fogva vezette az előre megírt forgatókönyv szerint. Az 1959-es oktatási törvény sokatmondóan bizonyítja a szovjet felfogást a nemzeti államokkal szemben. A nemzetiségi államokban élő orosz anyanyelvűek számára megszünteti az ország nyelvének kötelező elsajátítását, de természetesen a nemzetiségek számára továbbra is elsődleges maradt az orosz nyelv. Létrehozták az úgynevezett két tannyelvű iskolákat, amelyek biztos talajt jelentettek a kétnyelvűség kialakulásához. A bilingvizmus terjedésével elősegítették a társadalmi mobilitást és ezzel együtt a nemzeti hagyományok lassú feladását. A hivatalos várakozások szerint a kommunizmus világgyőzelmével egy időben az osztálykülönbségek eltűnésével az önálló nemzetiségek is megszűnnek.

1970-es évek fontos változást hoztak a Szovjetunió etnokulturális politikájában. A hivatalos fórumok szerint a szovjet állam modernizációjának nem célja a nemzetiségek felszámolása, asszimilációja. Valójában az álca mögött a legdrasztikusabb határozat született meg: Moszkva döntése értelmében a politikai vezetés részarányos etnikai alapokon való kiválasztását felcserélte tisztán szakmai kritériumra. Ennek értelmében az összes döntéshozó szerv apparátusát orosz anyanyelvű tisztviselőkkel töltötték fel, visszaszorítva a nemzetiségeket a politikai életből.

Besszarábiában a feszült külpolitikai helyzet miatt a fenti elvet fokozott szigorral hajtották végre. Románia részéről Gheorghe Gheorgiu-Dej, majd később Ceauşescu hol burkoltan, hol nyíltan területi igényekkel állt elő. Védekező reakcióként a szomszédos irredenta igényekkel szemben Moszkva a kulturális szabadság növelésével válaszolt. A cenzúra átengedte a tiszta román nyelven írt publikációkat, és beengedték az országba a latin betűs könyveket is.

Az elő "moldvai" nemzetiségű párttitkár Ivan Ivanovics Bodiul lett, Brezsnyev személyes jóbarátja és jobbkeze. Erőltetett oroszosító politikájának köszönhetően hamar az elnemzetlenítés szimbóluma lett. A moldvai nép romántól való különállóságának hangsúlyozásában odáig ment el, hogy hivatalos romániai látogatására tolmácsot vitt magával, hogy románról moldvaira fordítson neki. Az "idegen" befolyás ellensúlyozására olyan ünnepeket vezettet be, amelyek a moldvai nép különállóságát hivatottak bizonyítani.

1965-ben a Moldvai Írószövetség egyik nyilvános ülésén felvetődik a latin írásra való visszatérés lehetősége. A hatalom drasztikus fellépése bizonyította, hogy a hivatalos engedékeny politika álarca mögött semmilyen eltérést nem engedélyeztek a kemény szovjet hegemóniától, az önrendelkezés pedig szóba sem jöhetett. Egyúttal jelezte Moszkva számára, hogy a nemzeti öntudat ébren van, és ellenállás várható a nemzetpusztító rendelkezésekkel szemben.

A nemzeti megújhodás másik fontos állomása a Hazafias Nemzeti Front nevű titkos politikai szervezet létrehozása 1972-ben. Célja a Romániával való területi egyesülés, ám vezetőit: Gheorghe Ghimput, Valeriu Graurt, Alexandru Usatiucot és Alexandru Săltăianut rövid úton elítélték állam- és szovjetellenesség vádjával. Lényeges következménye volt az ügynek a határon túli románságba vetett hit megrendülése. A KGB ugyanis Ceauşescu bejelentése nyomán szüntette meg a szervezkedést.

1981-ben, az iskolai tananyagokban bevezetik a Szovjetunió történelme mellé a nemzeti államok történelmét is. Gorbacsov hatalomra kerülésekor a nemzetiségi kérdés államközösség-szerte egyre árnyaltabb lett, és egyre jobban látszott, hogy a szép terv amelynek folytán a nemzetiségek eltűnnek, kudarcot vallott.

Az Írószövetségnek ismét fontos szerep jutott a nemzeti függetlenséghez vezető rögös úton: égisze alatt az államhatalom által is támogatott irodalmi körök működtek, amelyek fő célja tulajdonképpen a nemzeti identitás és hagyományok ébren tartása volt. Újra napirendre kerül a latin betűs írásmódra való visszatérés.

1988 októberében a Szovjet Újlatin Nyelvészek Kongresszusán egy határozatot fogalmaznak meg, amely a nemzeti önrendelkezés megvalósítása terén az első lépésnek tekinthető:

"1. A nemzeti nyelv mint hivatalos nyelv elfogadása.

2. A Moldvai Szovjet Köztársaság és a Román Szocialista Köztársaság területén beszélt nyelv egységének elismerése.

3. A latin betűs írásmódra való visszatérés."

Ezzel a határozattal egy új fejezet vette kezdetét Moldávia történelmében.

Arra a kérdésre, hogy milyen eredménye volt a romboló szovjet etnokulturális politikának, a statisztikák és a népszámlálási adatok segítségével próbál választ kapni a szerző.

A vegyes házasságok számát vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a besszarábiai románok aránylag szívesen házasodtak más etnikumúakkal. Összehasonlítva más hasonló helyzetben levő nemzetiségekkel, helyzetük közepesnek tekinthető.

A 1959-, 1970-, 1979-, 1989-es népszámlálások adatokat közölnek a kétnyelvűekről, azokról, akik új anyanyelvüknek tartják az orosz nyelvet, valamint akik megőrizték régi nemzeti identitásukat. Az 1989-es adatokat nézve, amely már egyfajta eredményt adhat, elmondhatjuk, hogy a lakosság 95,4%-a őrizte meg eredeti anyanyelvét, 2,9% vált orosz anyanyelvűvé, és a fennmaradó százalék kétnyelvűnek vallotta magát. A következtetés az, hogy a besszarábiai román ajkú lakosság körében nem volt tömeges nyelvelhagyás. Jellemzőbb a kétnyelvűség, mint az asszimiláció.

A szovjet etnokulturális politika eredményét azonban mégis a nyelvben történt változásokat vizsgálva érhetjük tetten. A román nyelv szláv eredetű szavakkal való erőszakos felduzzasztása mentalitásbeli változást hozott létre a lakosság körében. Ilyen formában valóban létrejött a "moldovanizmus", amelynek igen mély érzelmi töltete van. Kifejezi mindazt a nemzeti és kulturális különállást, amelyet egy fél évszázad alatt kivívtak maguknak a besszarábiaiak.

Gombár Szeréna

Vissza