Kisebbségkutatás -  9. évf. 2000. 3. szám

    Vallás és politika

Benchenane, Mustapha: Religion et politique. = Défense nationale, 55. vol. 1999. 11. no. 35-53. p.

A laicizmus intézménye a sok francia kivétel közül az egyik. A francia történelem terméke, a szekularizációt szabályozó megegyezések eredményeképp jött létre. De, mint ahogy az másutt is lenni szokott, a laicizmus témakörében sem véglegesen elismertek itt az erővonalak. Ha a világot egy falunak tekintjük (!) a probléma általánosítható és belátható, hogy a vallás és a politika közötti viszony különösen kényes.

A vallás nem annyira az egyes ember dolgaival foglalkozik, mint inkább a közösségével (pl. a haláltól való rettegés kérdésében, az emberek közötti eföldi együttélés morális imperatíviszait illetően, és a különféle valóság-magyarázatokkal), s mint ilyen, máris érintkezik terrénuma a politikáéval.

Az ókori kultúrák többségében az uralkodó egyúttal az imádandó istenség szerepét töltötte be. A laicizmus gyakorlata - mely a kereszténységtől is legalább oly idegen, mint a többi vallásokban az - viszonylag új keletű. Szent Pál és Péter apostolok leveleiből tudjuk, hogy minden hatalmat (potestas) Istentől eredőnek tartanak.

A tanulmány szerzője ezen a ponton leszögezi, hogy a XI. századtól kezdve az iszlám nagyon is hasonló gondolatot vall sajátjának. A 'kalifa'-státus egy időben csak egyetlen személyt illetett meg: az Omeyyades-dinasztiát 660-tól, az Abbassides-eket 750-től. Ez utóbbiak kiirtásától kezdve (1258) a szunnita államhatalom vette át az irányítást. Averroes tanítása szerint néhány kiválasztottnak kell, hogy engedelmeskedjen a többség.

A síiták szerint az imám funkciója nem is választható, hiszen maga Isten jelöli ki őt, s mint isteni hatalommal bírónak vannak alávetve a hívek. A Próféta halála óta azonban a politikai hatalom birtoklása szűnni nem akaró vita tárgya; ma is sokan úgy vélik, hogy a kalifát megölhetik a hívek, ha az Isten parancsai vagy a Próféta rendelései ellen vét.

A vallás és a politika közötti fúzió talán sosem volt olyan erős, mint napjainkban (pl. Írországban vagy Algériában az 50-es évek végén). Algériában ma a reménytelenség és a nihilizmus bújtatott formában, vallási köntösben jelentkezik. Az eltorzított tan az "iszlámizmus", illetve ennek enyhébb változata, a "mérsékeltebb iszlámizmus".

Benchenane, a tanulmány írója számára egyértelmű, hogy a volt Jugoszláviában az etnikai tisztogatás és valamennyi konfliktus alapja a vallási különbözőségen alapszik. A koszovói USA-NATO-bombázások eredménytelensége a józanság és civilizáció diadala annyiban, hogy nem húzott árkot végérvényesen a keresztények és a muzulmánok közé. Másrészt talán a Szovjetunió szerepe is lelepleződött visszamenőlegesen: gondoljunk a vallás erőszakos eltüntetésére az 1990-es éveket megelőző időszakban.

Az identitás megőrzésének, az ellenállás eszközének legszebb példája a szovjet totális rendszerrel szemben Lengyelországban bontakozott ki.

Az emberiség történetének során a hatalmat vagy a törvény vagy az ideológia vagy a vallás legitimálta. Az újkori Izrael esetében mindhárom egyszerre. Egy jövőbeli palesztin állam politikai rendszere úgyszólván közömbös a Hamasz és az iszlám Dzsihad tagjai számára. Ők a vallási különbözőségből eredő nemzeti felszabadító harcot vívnak a zsidó állam ellen.

Kemal Mustapha forradalmáról általában elfelejtik megjegyezni, hogy az a vallás ellen is irányult. Az elmúlt években integrista politikát folytató Rafah-párt a nyomás következtében megerősödött iszlámot hozta vissza a török politika színterére. A török hadsereg lépett föl a legálisan hatalomra jutott Erbakan kormányával szemben! A NATO-tagországok ebben az esetben nem tiltakoztak az államcsíny ellen.

Afganisztánban a Szovjetunió elleni győztes iszlámisták tulajdonképpen sem nem republikánusok, sem pedig nem demokraták. Ezzel szemben a lehető legszélsőségesebben iszlámisták. A szovjet expanziót megfékezendő támogatta az Egyesült Államok Szaudi Arábiát, miközben ez utóbbi az iszlámizmus terjesztésére fordította a kapott dollárokat. Ez már a vallás és a nemzetközi politika összefüggése.

Bizarr példa ugyanerre az Iran-gate, amelyben izraeli-amerikai fegyverekkel harcolt az Amerikát "nagy Sátán"-nak tituláló perzsa Irán az arab Irak ellen. Ennél is tragikusabbak voltak a libanoni polgárháború eseményei, melyekben "a kereszt nevében" harcoltak a maronnita keresztények - állítja Benchenane.

Úgy tűnik, hogy politika és vallás szétválasztásának valóban ritkán megvalósítható példáját adja a gyakorlatban Franciaország - vonja meg a mérleget a tanulmányíró. Ezzel együtt nem lehet tagadni, hogy mindenütt a nyugati világban az egyházakhoz tartozó hívek hallatják hangjukat minden, a társadalmat érintő problémában: ld. a fogamzásgátlás, abortusz, AIDS, bevándorlók, liberalizmus kérdéseit stb. Márpedig ezek egy sor politikai problémát is fölvetnek, azaz vallás és politika nem válik szét. Még ha meg is akarnánk szüntetni egy vallást, helyébe egy másikat kellene helyeznünk. (Ld. pl. a Francia Fforradalom Legfelsőbb Lénye fikcióját.)

Az iszlám országok fölemelésében kulcsszerepe lehet a józan ész kritikájának (la rationalité critique); s az egyén jogainak biztosítása mellett a jó értelemben vett éber és toleráns laicizmus is helyére kerülne egy szükségszerű társadalmi, politikai, kulturális paktum jegyében.

Fordította: Kakasy Judit

Vissza