Kisebbségkutatás 9. évf. 2000. 2. szám

Búcsújárás a Vajdaságban

Raj Rozália - Nagy István: Magyar búcsúsok a vajdasági kegyhelyeken. = Létünk, 29. évf. 1999. 1-2. sz. 5-12 p.

 A búcsújárás a katolikus vallási népélet legmélyebb közösségi élménye, amely ünnepélyes keretek között, megszentelt hagyományok tiszteletben tartásával zajlik.

A doroszlói és a tekijai búcsújáró-helyekről hazai és külföldi kutatók (Bárth János, Bánszky Mária, Kovács Endre, Raj Rózsa, Csorba Béla) egyaránt bőven értekeztek, de a többi, egyházmegye által elismert kegyhelyekről (Versec, Töröktopoly) nem vagy alig szólt eddig a szaktudomány. Bálint Sándor és Barna Gábor magyar búcsújárást feldolgozó monográfiájában (Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Bp. 1994. Szent István Társulat 384 p.) sem találhatók a nagybecskereki püspökség területén lévő búcsújáró helyekről adatok. Adós továbbá a hazai kutatás búcsúvezetők, szent emberek tevékenységének feltárásával. Nincsen tudományos igénnyel összeírt jegyzéke a csodatévő kegyhelyeknek. Senki sem foglalkozott a búcsúsénekekkel, a délvidéki parasztság ének- és imarendjével.

Hálás témát választott tehát a Kis Lajos Néprajzi Társaság, amikor 1998-as őszi vándorgyűlésén, Versecen a búcsújárás néprajzát vitatta meg. Az előadások, melyeket az Üzenet tematikus száma közöl, betekintést nyújtanak a délvidéki magyarság búcsújáró szokásainak gazdagságába, a topolyai, muzslyai, szajáni, doroszlai, apatini nép búcsújáró hagyományaiba. Helyszűke miatt azonban csak Raj Rozália és Nagy István előadását ismertetjük részletesen.

Mint korábban, a ma emberét is foglalkoztatja egy-egy kegyhely létrejöttének valamennyi körülménye. A néprajztudomány mai álláspontja szerint a tárgyi és a szellemi kultúra határai nem választhatók szét élesen, így a népi kultúra egészét vizsgálva a búcsújárás ideje, módja, indítéka a kor emberének életében betöltött szerepe felismerhetővé válik.

Bár az egyház sok esetben tartózkodó a csodák, látomások és magánkinyilatkoztatások értékelése során, mégis úgy tartja, hogy az ilyenfajta jelenségek a természetes vallásosság megnyilvánulásai. Mária-jelenésekről még napjainkban is hallani a vidéken (Töröktopolya, Međugorje). A Vajdaság területén napjainkban is létező öt kegyhely, melyeknek eredete különböző korokra tehető, a katolikus magyarság vallásos életében igen jelentős, annál is inkább, mert az egykori búcsújáró területek száma az első világháború utáni regnum-váltás következtében és a napjainkban dúló események miatt jelentősen lecsökkent.

A búcsúk népies jellegét, spontán alakulását a benne részt vevő, az ünnepi eseményt alakító egyszerű nép határozza meg. A kegyhelyekre zarándoklók emlékezetében az esemény egésze mint a zavartalan áhítat emléke marad meg általában.

Egykor a búcsújárás egy közösségen belül a búcsúvezető személyéhez kötődött. Kézzel írott és nyomtatvány jellegű énekeskönyveiket általában egymásra hagyományozták. Napjainkban a szervezést jórészt az egyház vállalja. Többnyire buszokkal érkeznek az emberek a kegyhelyekre, papjaik vezetésével, de van, ahol felelevenítették a régi gyalogos zarándoklat hagyományait. Az út és az utazás imával és énekkel telik. A kegyhelyen való éjszakázás a búcsú előestéjén Doroszlón és Tekiján mindmáig megmaradt. Az esti gyertyás körmenet kialakulásának ideje és szokása is változó. Sokan ezt tartják a búcsú legmeghittebb részének, és ha többet nem is időznek a kegyhelyeken, az esti gyertyás körmeneten részesednek az áhítatban. Szemben a korábbi éjszakázások csendes ájtatosságával, napjainkban késő éjszakába nyúló szertartások: szentségimádás, szentmise, vallási előadások zajlanak. A magyar zarándokok általában mind és mindig ugyanazokat az imákat, énekeket zengik (beköszöntő, búcsúzó, keresztút). Az idősek régi, kedves Mária-énekeket idéznek, a fiatalok kortárs zenével kísérik éneküket, és napjainkban a nemzet megmentéséért fohászkodó énekek is gyakoriak.

Az ősegyházba visszanyúló offerálás hagyománya az adományozás különböző formáiban napjainkban is él a kegyhelyeken. A magyarság körében leggyakoribb a pénzadomány. Tekiján a szláv hívek megkerülik az oltárt, és több méter kelmét és egyéb textiliát helyeznek a kegyszoborra, miközben a szobor lábát megcsókolják. A horvát zarándokok arany ékszereket is ajándékoznak. Fogadalmi ajándékul régen főleg gyertyát vittek. Ez a szokás ma is él Versecen; a cigányság feltűnően nagyméretű gyertyákat vásárol. A magyarság Doroszlón, Szabadkán, Tekiján, Versecen gyakran helyez el élő virágcsokrot a kegyszobor, a kegykép vagy a feszület körül. Ritkábban köszönetet kifejező márványtáblákat is hagynak a kegyhelyeken.

Több helyen: Doroszlón, Tekiján, Szabadkán csodás erejű forrás, szentkút is található a kegyhelyen, melynek minden esetben csodás, gyógyító hatást tulajdonítanak a zarándokok. A kegyhely környékéről szedett gallynak, levélnek, nádnak bajelhárító, gyógyító erőt tulajdonítanak.

A szerzők kutatásaik során megállapítják, hogy bár változások is bekövetkeztek a búcsújárás szokásaiban, a zarándokló magyarság mégis ugyanabból a belső indíttatásból, vallási meggyőződésből vállalja az utat, mint egykor. A magyarok tömegesen a doroszlói (a szabadkai egyházmegyéhez tartozó), egykor Bajkútként emlegetett kegyhelyre járnak. A legtöbb liturgia, így a főpásztori szentmise is magyar nyelven folyik, bár általában szlovén, ruszin, horvát-sokác, cigány és kevés német ajkú hívő is részt vesz az ünnepi eseményen.

A másik bácskai kegyhely a sándori, ökumenikus jellegű, itt a magyar mellett horvátul is folyik liturgia. Tekiján a legösszetettebb a búcsúsok nemzetiségi aránya. A magyarság jelenléte viszont az 1950-es évekhez viszonyítva drasztikusan megcsappant.

A verseci hegyen álló kis kápolna valójában a régi kálvária végállomása is. Ősi búcsújáró helye ez az egész Bánát magyarságának és az al-dunai katolikus székelyeknek. Itt csak magyar nyelvű szentmise folyik. A többi nemzetiség közül tömegesen csak a cigányság van jelen. Közép-Bánát magyarsága Nagyboldogasszony ünnepén (augusztus15.) a töröktopolyai kegyhely búcsúján vesz részt. Más nemzetiségű zarándokok csak elenyésző számban jelennek meg, de egy horvát nyelvű misét azért itt is tartanak. A szerzők megítélése szerint ez a legnagyobb búcsú a vajdasági zarándokhelyek közül. Az utóbbi időkben már az is előfordul, hogy magas rangú egyházi személyeken kívül közéleti méltóságok (belgrádi magyar nagykövet, vajdasági magyar polgármester) is megjelennek egy-egy nagyobb búcsú alkalmával, és a vajdasági magyar sajtó is beszámol a kegyhelyi búcsúkról.

Összességében azonban megállapítható, hogy az 1930-as, majd az 1960-as és az 1980-as évekhez képest a magyarság képviselete igencsak leapadt a vajdasági kegyhelyeken.

Vissza