Kisebbségkutatás 9. évf. 2000. 2. szám

A zsidóság a lengyel parasztpártok megítélésében a XIX. század végétől 1939-ig

Struve, Kai: Die Juden in der Sicht der polnischen Bauernparteien vom Ende des 19. Jahrhunderts bis 1939. = Zeitschrift für Ostmitteleuropa-Forschung 48. Jg. 1999. 2. Heft. 184-225. p.

A nemzeti demokraták és a szociáldemokraták mellett a parasztpártok a harmadik nagy politikai csoportosulás a XIX. század végén a lengyel területeken, sőt még a II. Köztársaság idején is ők játszottak komoly szerepet az ország politikai arculatának alakításában. A parasztmozgalmakat egyrészt a nemzeti érzelmű, baloldali értelmiség támogatta (hogy a föld népét megszabadítsa a földesúri függéstől), másrészt maguk a parasztok igyekeztek jobb gazdasági, kereskedelmi, szociális körülményeket teremteni a maguk számára.

A jelzett időszakban az ukránok mellett a zsidók voltak a lengyel népesség második legnagyobb kisebbsége. A lengyel-zsidó történelmi-politikai viszony elemzése szerteágazó kutatást igényel, a parasztpártok álláspontja ennek a kapcsolatnak csak egy, bár nem elhanyagolható részét jelenti.

A zsidók már régtől fogva köztes szerepet játszottak a földesurak és a parasztok között mint intézők vagy földbérlők, mint kocsmák bérlői, kereskedők és házalók, tehát akik árucikkekkel látták el a parasztokat, illetve akik fölvásárolták a terményeiket. A "köztes kisebbség" (middleman minority) elnevezés tehát mind társadalmi helyzetüket, mind gazdasági tevékenységüket jelölte. Ezek a körülmények elsősorban a keleti területeken (Galíciában és a Kongresszusi- vagy Orosz-Lengyelországban) alakultak ki, és maradtak fenn még a két világháború között is. Az utóbbi területen - az 1897-es népszámlálás adatai szerint - a zsidók majd' 80%-a a kereskedelemben, a hitel- és biztosítási ügyletekben tevékenykedett, Galíciában ez a szám a 88%-ot is elérte. Sőt, számarányuk még az 1931-es népszámláláskor is meghaladta a 70%-ot. A fő különbség azonban a két terület között abban állt, hogy Orosz-Lengyelországban a zsidókat eltiltották az alkoholüzlettől és a kocsmabérlettől. Az osztrák hatóságok ellenben már a XVIII. század végétől erőfeszítéseket tettek, hogy Galíciában a falvakból eltávolítsák azokat a zsidókat, akik nem a mezőgazdaságban tevékenykedtek - nem sok sikerrel. 1848 után, a jobbágyfelszabadítást és a földek tehermentesítését követően Galíciában a pénzgazdaság egyre nagyobb jelentőségre tett szert. A robot megszűnésével a lengyel parasztság számára a zsidók (a kereskedők, a kocsmárosok és a hitelezők) lettek a legfontosabb gazdasági szerződő felek. A zsidók testesítették meg ugyanakkor az "idegen" fogalmát is, ahol az idegen a közvetítőt jelentette a külvilág felé, de a zárt paraszti közösség világától is idegenek maradtak. A lengyel népkultúra elbeszéléseiben a zsidó gyakran "az ördög reprezentánsaként" jelenik meg, ami a szláv mitológiában többször is előfordul, az ördög azonban bizonyos szerepet kap a teremtésben és a világ kormányzásában is. A középkori mondákat vallásos elemek szőtték át, amelyek a zsidók büntetését és szétszóratását indokolták (Jézus megöletéséért), illetve az evangélium igazát bizonyították.

A lengyel néphit a zsidókat egyszerre tekintette veszedelmes és erkölcsileg felelős személyeknek, és felruházta őket mágikus képességgel, rabbijaikat tisztelték, alkalmanként tanácsért, segítségért mentek hozzájuk.

Boleslaw Wyslouch (PSL) programja az etnikai nemzetfogalomra épült, mivel mind a német, mind az orosz fennhatóság alatt álló országrészben előrehaladt az asszimiláció, a lengyel függetlenséget hirdette tehát a lengyel nemzet megtartása érdekében. Az etnikailag homogén nemzetállam lebegett Wyslouch szeme előtt, ebbe az idegen, sőt ellenséges zsidók csoportja (főként a városokban) nem illett bele. A zsidók viszonylag szűk, képzett és asszimilálásra hajlandó csoportját elfogadta a lengyelség részeként, a cionista zsidó csoportok ellenben a német kultúrához vonzódtak, Wyslouch ezeknek a kivándorlását tartotta kívánatosnak Palesztinába.

Stojanowski, a másik paraszttömörülés, a ZSCh alapítója az antiszemita propagandát is felhasználta a galíciai választásokon (1895-1897), emiatt azonban az egyház kiközösítette. A választást kilengések követték, zsidó boltokat fosztogattak, a hatóságok pedig 3500 embert vettek őrizetbe. Stojanowskit tették felelőssé a zavargásokért, ő viszont válaszként meghirdette a zsidó üzletek és ügyletek bojkottját.

A PSL elzárkózott a zsidóellenes hecckampánytól, a parasztok gazdasági helyzetének a javítását sürgette. A kisbirtokok elaprózódása, a parasztok eladósodása azonban feltartóztathatatlan volt, többnyire éppen a zsidó bérlők és hitelezők tevékenysége következtében. A lengyel parasztok önsegélyező pénztárakat és modern agrártechnikai köröket szerveztek, a keresztény üzleteket népszerűsítették, hogy bajaikból kilábaljanak.

Hamarosan az asszimilációra hajlamos zsidó értelmiséggel is szembekerültek. Céljuk volt, hogy kiszorítsák a zsidókat a falvakból, a mezőgazdaságból, sőt később a kisvárosokból, végül pedig egész Lengyelországból. A jobbágyfelszabadítást követő fél évszázad után a gazdasági hatalom birtoklása kérdésében egyre feszültebb lett a helyzet a galíciai lengyel parasztság, valamint a zsidó bérlők és hitelezők között. A gazdasági érdek és az etnikai-kulturális identitás közötti különbség (amely nemrég még a két parasztpárt között is eltérést okozott) eltűnt, a két párt a parasztság gazdasági emancipációja mellett a politikai emancipációt is meghirdette.

Orosz-Lengyelországban csak az 1905-ös forradalom után álltak a parasztmozgalom rendelkezésére azok a politikai eszközök és szervezetek, amelyek Galíciában már mintegy másfél évtizeddel korábban megjelentek. A lengyel parasztmozgalom legjelentősebb sajtófóruma az 1907-1915 között megjelenő Zaranie c. hetilap volt, amely Pilsudski politikai programját támogatta.

A mozgalom itt radikálisabb elemeket hordozott, nélkülözte a nemzeti érzelmű földbirtokosok és az egyház támogatását, viszont erősen alapozott az akkoriban formálódó szakszervezeti tevékenységre. A "Sami sobie" (Magunk magunkért) jelszó azonban mellékértelmet is tartalmazott, a zsidó kereskedők bojkottálását sürgette. Sőt a további zsidó bevándorlásnak is elejét akarta venni.

Amikor 1918 őszén Lengyelország visszanyerte függetlenségét, a két nagy parasztpárt hamarosan szembekerült egymással. Az I. világháború idején a parasztságnak súlyos gazdasági nehézségekkel kellett szembenéznie, ezt is jórészt a zsidók számlájára írták. Az idegen elnyomás megszűnése a parasztokban spontán szabadság-hangulatot eredményezett, a földesúri hatalmat fölszámolták, egyúttal azonban a zsidó bérleményeket is kifosztották. A "szociálforradalmár" tendenciák azonban az ország külső védelmét és belső rendjét egyaránt veszélyeztették. Az orosz forradalom kezdetben (az 1917-et követő években) élesztő hatással volt a lengyel parasztmozgalmakra, hamarosan azonban a bolsevizmust is "a zsidók művének" érezték. Sőt, az új lengyel állam legfőbb ellenségének is a zsidókat kiáltották ki.

1919 júniusában M. Rataj javaslatot terjesztett a szejm elé, amely "a legszigorúbb eszközök" alkalmazását követelte a zsidókkal szemben. A pogromok kiváltó okát a nép elkeseredésében látta, amiért "Lengyelországban a kereskedelem döntő többségében a zsidók kezében van". A javaslat azonban a parlamenti bürokrácia süllyesztőjébe került.

A kisebbségvédelmi törvényt a párizsi békekonferencián Lengyelország is aláírta (bár magáról a törvényről akkoriban azt tartották, hogy ez is "a zsidók műve", és ők a haszonélvezői is). De része volt ez annak a szerződés-együttesnek, amely a modern Lengyelország határait megszabta és szavatolta, bár a pártok - elsősorban a nyugati határok kérdésében - elkeseredett küzdelmet folytattak egymással.

1920-ban "a zsidó tematika" lekerült a lengyel politika és a lengyel parasztpártok napirendjéről, a politikai konszolidáció folyamatában "az orosz minta szerinti szociális forradalom" nem fenyegetett közvetlenül. A lengyel földreform nem következett be, a parasztok helyzete csak kismértékben javult. Ekkor erősödött fel az ún. "baloldali antiszemitizmus" irányzata, amely már korábban is jelen volt a lengyel parasztmozgalomban. Ők a fő ellenséget a "negatív hármasban: a nagybirtokosokban, a zsidókban és a klérusban" látták, paraszthadsereg vagy kommandós egységek felállítását sürgették.

1920 nyarán a szovjet Vörös Hadsereg átlépte a keleti lengyel határt, és megindult Varsó felé. Az elmaradt földreform miatt a parasztok nem jelentkeztek a nemzeti hadseregbe, Witos miniszterelnök így érvelt, amikor harcba hívta őket: "Az új urak és a zsidók nem fogják megvédeni az új Lengyelországot!" A válság elmúltával a zsidókérdés egy időre ismét lekerült a napirendről. Az 1923-as parlamenti választások előtt a parasztpárt szövetségre lépett a nemzeti demokratákkal (ZLN), a megerősödött Witos pedig kilátásba helyezte a numerus clausus bevezetését az iskolákban, az egyetemeken és a hivatalokban a kisebbségekkel szemben, hogy a lengyel lakosság megfelelő részarányát biztosítsák, és az "idegen, nemkívánatos elemek" előretörését korlátozzák. Az intézkedés közvetlen kiváltó oka a zsidók nagyszámú bevándorlása volt a Szovjetunióból. Végrehajtására azonban a nemzetközi tiltakozás következtében nem került sor. Sőt, W. Kiernik, a Witos-kormány belügyminisztere védelmébe vette azokat a zsidókat, "akiket érdekük lojális viszonyba hoz a lengyel állammal".

A gazdasági válság éveiben a zsidó hitelezők szerepe ismét megnövekedett a lengyel gazdaságban, ugyanakkor a lengyel parasztok milliói elvesztették földjüket. Rataj egy interjúban (1934-ben) az antiszemitizmus növekedése ellen a zsidóknak az emigrációt ajánlja. Az 1930-as években a "zsidókérdés" megoldására jóformán minden lengyel párt az emigrációt javasolja. Ám 1938-as kongresszusán a parasztpárt nyíltan bírálta az antiszemitizmust. Ez - hangoztatták - alkalmat ad a diktatúra fenntartására, és arra, hogy a parasztok figyelmét elvonja a jogért és az egyenlőségért vívott harcról Lengyelországban. A "zsidókérdés" ezt nem oldja meg, amíg a földesúri hatalom továbbra is fennáll, és a szlachta ezt törvényes hatalmával támogatja. Megjegyzendő, hogy a nagy sztrájkhullám idején (1937-ben) számos összecsapásra került sor a parasztok és az államhatalom között, a zsidókkal szemben azonban ekkoriban egyetlen atrocitás sem történt.

A lengyel parasztpártok tevékenysége közel fél évszázadon keresztül tehát lényegében arra irányult, hogy a lengyel parasztságot jobb gazdasági-kereskedelmi körülmények közé juttassa, hogy - ezzel összefüggésben - a zsidókat visszaszorítsa a mezőgazdaságból. A parasztfiatalok képzésében erőfeszítéseket tettek, hogy a kereskedelem felé fordítsák figyelmüket, mivel az ipar kevés megélhetést biztosított. A kereskedelemből kiszoruló zsidók számára az emigrációt kétszer fogalmazták meg: 1903-ban és 1935-ben, ami egy politikai szellemi folyamat két végpontjának is tekinthető.

Fordította: Lukáts János

Vissza