FĹ‘oldal

Korunk 1934 Március

A magyar Bábel


n.l.

 


Nagy vihart kavart Horváth Árpádnak, a Nemzeti Szinház Madách elĹ‘adásáról szóló tanulmánya, amely a NYUGAT-ban jelent meg. Igen figyelemre méltóak ezek a megállapításai: „A magyar színpad, az európai modern színpadfejlĹ‘déssel szembeállítva kihagyásokat mutat. Színészetünk még mindig kizárólag túlsullyal járja a realizmus útját. Utolsó színpadi forradalmunk, a század elején, a Thalia volt, amely a pathetikus deklamációs stilussal szemben, (ami legfeljebb technikai virtuozitásokban tudott frissülni) a naturalizmus felszabadító betöltését hozta el a magyar színjátszás számára. Azóta éppen: csak véletlen vagy kényszerű beszivárgás, de nem program és studium formájában érvényesítĹ‘ hatás az, amit az európai fejlĹ‘dés a mi színészetünknek juttatott, holott a magyar színész anyag, — a világnak egyik legelsĹ‘bb komédiásmatériája, — tudna s tudott volna az élen. is haladni. S amikor Madách a génius mai megszólaltatásának felelĹ‘sségét rágördíti a mai színpad lelkiismeretére, éppen az Ĺ‘ kultuszának tradiciótiszteletében kell lehajtanunk fejünket s arra a 30 éves fejezetre gondolnunk, amit a korszerű színpadstilus fejlĹ‘déshiánya a mai magyar színpad számára a mult légüres tereként hagyott.”

Supka Géza a SZÁZADUNK-ban Georges SorelrĹ‘l, „a modern diktaturák apjáról” ír tanulmányt. Foglalkozik benne Leninnek és Mussolininek Sorelhez fűzĹ‘dĹ‘ kapcsolataival. „Lenin és Trockij — irja — Svájcban való tartózkodásuk idején, a háború alatt tanulmányozták Sorelnek az erĹ‘szakról irt könyvét.. Hivatkozás történik annak fĹ‘ként a következĹ‘ passzusára: — Az egész emberi történelem menetében egyetlen nagy és komoly tényezĹ‘t ismerünk s ez az erĹ‘szak, feltéve, ha az osztályharc brutális és közvetlen kifejezését képviseli. Csak erĹ‘szakból születhetik emberhez méltó nagy dolog. Csakhogy ennek az erĹ‘szaknak nem úgy, minit eddig: felülrĹ‘l lefelé, hanem lentrĹ‘l felfelé kell majd ezután hatni.” Ahogy a tanulmány ezt az idézetet felhasználja, könnyen vezethet félreértésre, mert a cikkíró nem emliti, hogy az osztályharc nem az egyéni erĹ‘szakot jelenti.

Supka foglalkozik Mussolini és Sorel kapcsolataival is.

Mussolini még 1914nyarán — közli a tanulmány — a hires anconai szociáldemokrata kongresszuson, mint a párt hivatalos lapjának az Avantinak fiatal szerkesztĹ‘je, elĹ‘adást tartott SorelrĹ‘l és azt követelte a párttól, hogy térjen le a demokratikus parlamentarizmussal való folytonos megalkuvások utjáról és lépjen végre a közvetlen akciók mesgyéjére. Ennek a beszédének következménye volt aztán, hogy szakítani kellett pártjával.”

A cikk a továbbiakban elmondja, hogy Sorel 1921ben levelet irt Mussolini lapjához, a Popolo d'ltaliahoz.

A „fasiszták bebizonyították — irja Sorel — hogy a maguk erĹ‘szakos föllépésével igen elĹ‘nyösen pótolhatják az állami hatalmat, amely nyugodtan eltűrte, hogy a szocialisták vadul leterrorizálják a polgárságot. A fasisztákat az az ihletett gondolat töltötte el, hogy önmagukat állítsák az állam helyébe a szocialisták ellenében s hogy igy védjék meg és tartsák épségben a Garibaldi által megszerzett nemzeti szabadságot. A fasizmusban olyan mozgalom kiindulásánál tartunk, amely szükségképp lefogja rombolni a naprólnapra mind használhatatlanabbá váló parlamentarizmus egész épületét.”

A cikkíró a fentiekbĹ‘l aztán levonja a maga és társadalma hibás konkluzióját, hogy „a tulzó nacionalizmus között mindig is voltak bizonyos kapcsolatok.”

A PROTESTÁNS SZEMLÉben Harsányi Pál cikkezik Szabó Pál magyar iróról és ez alkalommal ezeket az általános érdekű megállapításokat teszi: „Az író nem kötelezhetĹ‘ társadalmi reformok hirdetésére, de joga van a nyílt ostorozó szóhoz. Azért, ha valaki észreveszi a papság körében terjedezni kezdĹ‘ gyöngeségeket, a tornyosuló problémákat: még nem feltétlenül egyházfelforgató és istentagadó. Azért, hogy valaki szólni mer a hitbizományi birtokok óriási nyomásáról, embersors nehezítĹ‘ kihatásairól, még nem feltétlenül bolsevista. De természetes, ha valaki reformálni, javítani akar, nem hízeleghet örökké. Nem árt ha az írók beszéde néhanéha úgy csendül mint a társadalom lelkiismeretének szava.”

Felekezeti lapban ennyi szabadelvűség mindenesetre tiszteletreméltó, a baj csak az, hogy az a társadalmi lelkiismeret — amelyben az író hisz — maga is problematikus. (Budapest 

Vissza az oldal tetejére