FÅ‘oldal

Korunk 1934 Március

A zsidókérdés és a cionizmus


Varga László

 


A zsidókérdés örök létezésének a hiedelme ugyanúgy az osztálytársadalom idteológiai terméke, mint pl. az a meggyÅ‘zÅ‘dés, hogy a nÅ‘szellemileg kevesebb értékű mint a férfi, Az osztálytársadalom fontos tartozéka u.i., hogy a végzetszerűség jellegét kölcsönözze mindenolyan ellentétnek, amit tulajdonképpen Å‘ maga fejleszt ki. Hogy azután mikor mit és mennyiben tüntet fel végzetszerűnek, az különfélemódon nyer alkalmazást. A végzetszerűség állandó jellegével elsÅ‘sorban azokat az ellentéteket illeti, amelyek az osztálytársadalom fennállása óta hatóerÅ‘vel: birnak. Ilyen pl. az osztálykülönbség gondolata, amivel kapcsolatban azt a legendát terjeszti, hogy „vagyonosnak ésvagyontalannak mindig kell lenni” Ilyenféle az is, amikor arról beszél, hogy a szomszéd nemzetek, nemzetiségek egymás iránti ellenszenve örök. Az idÅ‘nként jelentkezÅ‘ vagy kiélezÅ‘dÅ‘ ellentétek végzetszerűségét viszont átmenetinek mondja. A gazdasági válságokat pl. olyan „csapások”-nak minÅ‘síti, melyeknek törvényszerű visszatéréséta prosperitás idején tagadja. Hasonlóképpen periódikus érvényűnekveszi azokat az ellentéteket, amelyeknek az eltüntetésére korábbanvagy részben lehetÅ‘sége volt. Ez a beállítás olyankor jelenik meg, amikor a társadalmi rendszer megrendülése következtében képtelena kiegyenlités meginditott folyamatát végigvezetni. A végzetszerűség azonban ekkor is Å‘srégi, hogy a teljes megoldást késÅ‘bbre is kilátástalannak tüntesse föl. Azok az erÅ‘szakos rendszabályok, amiketilyen alkalmakkor valamely társadalmi problémával szemben, megkisérel, szintén csak a végzetszerűség aláhuzását célozzák. A végzetszerűség sugalmazása mindig az osztálytársadalom pozició erÅ‘sítésére irányul s az a célja, hogy a reform engedményekkeli való megelégedésre neveljen.

Hasonló összefüggés állapítható meg a zsidóság és a polgári társadalom között. A polgári' társadalom erÅ‘södése idején a polgári osztály egyenrangúnak ismeri el az osztályát kiegészítÅ‘ zsidóságot, mivel a polgárságnak ebben a szakaszban az értéktöbblet minél simább elosztása az érdeké s ezért osztályából lehetÅ‘leg minden ellentétet kiküszöböli S mert a zsidóság ekkor még nem számit „konkurrenciának”, természetes, hogy a polgári rend „hasznos elemeknek”, „jó polgárnak” és „kitűnÅ‘ hazafiaknak” nyilvánitja Å‘ket. Ez a helyzet változatlanul megmarad ott, ahol az asszimiláció idejében végig járhatta a maga utját. (Anglia, Franciaország, Olaszország, Németalföld, Csehország, stb.) Ahol azonban az asszimilációs folyamat csak késÅ‘bb, s akkor is gátló körülmények között indul meg, ott a világszerte bekövetkezÅ‘ polgári visszafejlÅ‘dés feleuton akasztja meg a zsidóság áthasonulását. (Kelet és Középeurópa; Németország). Ez utóbbi helyeken a zsidósággal szembeni surlódás az asszimiláció zsenge volta miatt a „destrukció”, az „élÅ‘sdiség”, a „káros” és „nemzetellenes” jelzÅ‘kkel illeti a zsidóságot. Természetesem a zsidóság önértékelése is különbözÅ‘ a két fázisban. Az elsÅ‘ben népi kisebbértékűségi érzését úgy küzdi le, hogy a befogadó nép nyelvét, kulturáját, szokásait a magáévá teszi, nevet változtat stb. Az „idegem”, nem hazai, zsidó kényelmetlenné, sÅ‘t lenézetté válik elÅ‘tte. Ahol viszont az asszimiláció erÅ‘tlennek, s ezért eljátszottnak bizonyul, ott saját magát értékeli többre s „a zsidó nép etikája”, ,,magas erkölcsi nivója”, „történelmi multja” stb. nyer részétÅ‘l éles kihangsulyozást.

Az uralkodó osztályok ideológiáikat a többi társadalmi rétegekbe is beleoltják olyannyira hogy azokat ezek a rétegek még az uralkodóosztályoknál is nagyobb meggyÅ‘zÅ‘déssel vallják. Ez a körülmény lényegesen megnehezíti a társadalmi összefüggések helyes felismerését. Hogy a legelsÅ‘ sarunkban használt példához visszatérjünk, Bebel emliti, hogy: „a nÅ‘ még mai napig is magától értetÅ‘dÅ‘nek hiszi alárendelt helyzetét; emiatt nehezen lehet megértetni vele, hogy alárendelt helyzete méltatlan...” A zsidóságnál is erÅ‘s gyökeret vert sorsa végzetszerűségének hiedelme s ezért hangsulyozza visszaviszszatérÅ‘ rezignációval, hogy „a társadalomba való beilleszkedése kilátástalan.” Ennek a kilátástalanságnak a jegyében születtek meg azután mindazok a magatartásai, amelyeket a környezetével elÅ‘álló konfliktusok során kiváltott magából. Ezek a magatartások már nem egyszerűen népiegyéni önértékelést, hanem általános, szociális állásfoglalást tartalmaznak s ami még jellemzÅ‘bb, ezek a magatartások minden esetben olyanok, hogy azokkal a zsidóság a társadalmon kivül helyezi önmagát.

A zsidóságnak a külvilággal való konfliktusai már a feudális idÅ‘kben társadalmi jelleget öltenek. A hűbéresi idÅ‘k viszonyainak merevsége még csak kísérleti lehetÅ‘séget sem enged arra, hagy a zsidóság helyzetén bármiként is enyhíthessen. A surlódásokkal szemben a zsidóság visszahatása ekkor csak csodavárásban és miszticizmusban nyilatkozhat meg. A középkori álmessiások, majd a: kabbaliszitika, még késÅ‘bb a chasszidizmus fellépésének ez a magyarázata. A polgári társadalom alkonyán fellépÅ‘ surlódásokra a védekezés már egész más formában történik. A modern államok és a polgári fejlÅ‘dés korszerű példával szolgál s megadja a lehetÅ‘séget a társadalomból való menekülés „praktikus” (nemzetállami) elképzelésére, a cionizmusra (Ez a „kisérlet” késÅ‘bb már nemcsak nemzeti, mert szocialista vonatkozásban is kitermel egy társadalmon kivüli zsidó specialitást: a cionista ,,szocializmust”). És ahogy a zsidó ellenesség — a korszellemnek megfelelÅ‘en — már nem vallásos, hanem áltudományospoltikai irányt követ, ezért a zsidóság ellenhatása is a cionizmusban hasonló párhuzamot kísérel meg. (Egyrészt HerzlJabotinsky „politikai” programjai, másrészt GordonBorochov cionista szociológiái). Persze a cionizmus érvelésében döntÅ‘ szerepet, játszik a» a hiedelem, hogy a zsidó sors végzetszerű s ez a sors a társadalmon belül megváltoztathatatlan. Herzl ugyanúgy mint elÅ‘dje, Pinsker feltétlenül szükségesnek véli a cionizmust, mert gyógyíthatatlan pszichózist látnak az antiszemitizmusban” (Adolf Böhm: Die zionistische Bewegung”. I. K. 103. o.) A „végzetszerűség” azzal nyer aláfestést, bogy a sajátos problémát a ténylegesnél is sajátosabbá hangsulyozzák, (,,A zsidó hontalanok szét vannak szórva”, „nincsenek a termelés elsÅ‘ ágaiban” stb.) S mindez jogcímet ad arra. hogy egyrészt az izolált megoldási kísérletet — az általános megoldásnál — sürgÅ‘sebbnek tételezze, másrészt, hogy a részmegoldást az egész ügyévé tegye. Igy ezután érthetÅ‘, hogy a cionizmus minden vonatkozása — szemükben — „specifikus”; a cionizmus ,,különbözik minden más nacionalizmustól”; a szocialistacionizmus „felismeri”, hogy a zsidókérdés szociális megoldásának eltérÅ‘ utat kell megszabni; a zsidó ultranacionalisták ugyanilyen természetességgel tiltakoznak az ellen, hogy Å‘ket a fasizmussal állítsák egy sorba: a „zsidó véderÅ‘” nemesebb veretű minden, más millitarizmusnál, stb., stb,

*

A cionista ideológia szorosan összefügg, a zsidó mult történeti beállításának módjával. Az általános zsidó és cionista felfogás szerint a zsidóság szétszóratásában, s közvetítÅ‘ pályákra váló szorulásában tulajdonképpen a külvilág a bűnös; a zsidó állani elpusztítása és a zsidók száműzetése eredményezte az elszóródást, minden más pályáktól való távoltartásukkal pedig a „népek” egyenesen rákényszerítették,. ránevelték a zsidókat a közvetitÅ‘ foglalkozásokra. Ez az „erÅ‘szakos” helyzet — mondják — mindaddig nem szüntethetÅ‘ meg, amíg a zsidók régi államiparaszti életükhöz „vissza nem térnék” és történelmüket — mail változatban — ott nem folytatják, ahol annak abbahagyására kényszerültek. Ezekre utalt Herzl a német császárral folytatott beszélgetésében is. A cionizmus mai u. n. „elemzÅ‘ s tisztázottabb szempontú” irányzatai is szószerint ezt a felfogást vallják. A bukaresti Histadruth Hasomer Hazaír egyik buletinjében (1933. VII.) olvassuk: „Mi a zsidó probléma? A zsidó nép legnagyobb szerencsétlensége a Galuthba (számüzetésbe) való érkezésével kezdÅ‘dik. A Galuth gazdasági szempontból a saját terület elveszítését jelenti... A területnélküli népek nem rendelkeznek saját nemzeti gazdasággal. Ezek a népek, hogy megélhessenek, az idegen gazdaságba kénytelenek behatolni... Amikor a zsidó Spanyolországba vagy Németországba hatolt és kereskedelemmel kezdett foglalkozni (és ehhez a foglalkozáshoz nem speciális pszichikai készsége folytán, hanem más alternativa hiányában kényszerült), az illetÅ‘ népek nem láttak benne versenytársat... stb.” Amint a zsidóság történelmitársadalmi utjának ez a beállítása hijján van a fejlÅ‘dés törvényszerűségei felismerésének, úgy a megoldási ajánlat is figyelmen kivül hagyja a további fejlÅ‘dés szükségszerűségének a felismerését Már pedig a zsidóság eddigi útja ugyanúgy egy elkerülhetetlen fejlÅ‘dési arányt követ, mint minden más társadalminépi folyamat.

*

Herzfeld, Kautsky, Uljanov, Heller tisztázták, hogy a zsidóság már történelmi fellépése idején milyen szociális kategória, s kimutatták azt is, hogy ez határozta meg késÅ‘bbi sorsát Palesztina mint a Nílus és a Tigris-Eufrat mentién fekvÅ‘ nagy centrumok összekötÅ‘ területe, földrajzi fekvésénél fogva, bennlakóit — elÅ‘bb a kanaánitákat, késÅ‘bb a hébereket — árukereskedelemre és áruszállításra determinálta A kanaániták gazdagsága késztette a héber törzseket a sorozatos támadásokra; míg végüli sikerült a kanaániták területét, s ezzel együtt a gazdasági elÅ‘nyöket is megszerezniük. Az ókor kezdetén különben is a nomádok a kereskedelem elsÅ‘ képviselÅ‘i; állataikat tenyésztve legelÅ‘rÅ‘llegelÅ‘re ezek mozognak a különbözÅ‘ országok között A bibliai Å‘sszemélyiségek (Ábrahám, Lót stb.) mindnyájan állattenyésztÅ‘k s egyben nagy vagyonnal rendelkeznek. (Ábrahám már a „kereskedÅ‘i értékrÅ‘l” is beszél.) A nomádkereskedelembÅ‘l fejlÅ‘dik ki a szervezettebb karavánkereskedelem, s ismeretes, hogy Palesztinát több nagy karavánut szelte át. Hogy a Biblia azoknak, akik „messze uton esnek tisztátalanságba” rendszeres módon ad lehetÅ‘séget (egy hónappal késÅ‘bb!) a husvéti áldozat bemutatására, az csakis ilyen természetű utazások általános elÅ‘fordulásával magyarázható. (Parasztelemek a határból sem igen szoktak kimozdulni.) A Talmud is megemlíti Jákobról, hogy S'chem városába a vásár és a piac szabályozása, más vélemény szerint pedig a pénzrendszer kidolgozása végett utazott A Biblia egyébként számos helyen utal a zsidóknak erre a kialakult foglalkozására. Figyelmeztet pl. a súlyés ürmérték megbízhatóságára. Ebben az összefüggésben érthetÅ‘k csak a hamis esküre, a kimondott szó fontosságára vonatkozó intelmei. Határozottan a kereskedÅ‘ foglalkozásra utal Jákob Zebulin törzsére mondott áldása, mely szerint az „a hajók közelében, Föníciai átellenében lakozik”. A zsidók azonban — amíg Palesztinában élnek — általában inkább szárazföldi mint tengeri kereskedÅ‘k, s ezért vívták a legelkeseredettebb harcokat a filiszteusokkal, akik a tengerparti szegélyt birtokolták. Ezért nem volt a zsidók kereskedelme gyarmatositó, mint a föníciaiaké és görögöké, viszont a gyarmatosítás elmaradása folytán lehetett késÅ‘bb szabad és az egész világon elterjedt.

Nem rátermettségbÅ‘l és hajlamból lettek tehát a zsidók kereskedÅ‘k, hanem a földrajzi tényezÅ‘k következtében. A zsidó nép nagy része a nomád életmód felhagyásával kétségtelenül a földművelésre tért át, a nép jelentÅ‘s része azonban tovább is kezében, tartotta és fejlesztette társadalmi hivatását, a kereskedelmet. (A fÅ‘pap hosszunapi könyörgésében „.haszonbÅ‘ évért” könyörög). Népi jelleget a zsidó kereskedÅ‘i foglalkozás a babilóni számüzetéssel ölt. A száműzetésbe a gazdagokat viszik, otthon a szegény paraszti elemek maradnak, akiknek a helyzete romlásnak indul. A száműzöttek a centrumokba kerülnek s mert az iparban a zsidók minthogy nemrég még nomádok voltak, fejletlenek a hatalmas birodalomban csakis mint kereskedÅ‘k érvényesülhetnek. A nagy méretek persze fejlettebbé teszik ezt a foglalkozást is, s ezért a babilóni száműzetés döntÅ‘ jelentÅ‘séggel bir a zsidók további társadalmi fejlÅ‘désére. Már Babilonban megkezdÅ‘dik a kapcsolatok kiépítése és továbbvitele érdekében a zsidók szétszóródása a gazdasági ütÅ‘erek mentén. A Babilon örökét hamarosan átvevÅ‘ perzsa birodalomból származó Hámánlegenda már a zsidók teljes elszórtságáról emlékezik meg. Az európai diaszpora egyik elágazása már innen indul ki. A zsidók Kisázsián át az Égeitenger partvidékére és még tovább is származnak el. Akik Babilonból Palesztinába visszatérhettek, azok teljesen megváltozott lehetÅ‘ségekre találtak. A mezopotámiai birodalmak hanyatlása következtében Palesztina gazdaságilag megszünt összekötÅ‘ terület lenni; a világkereskedelem új erÅ‘vonalakat rajzolt föl (Szíria, Egyiptom» Róma) s a kereskedÅ‘népnek azok felé kellett huzódnia. A zsidók jóval Jeruzsálem második bevétele elÅ‘tt mind nagyobb és nagyobb számban telepedtek le Antiochiában, Alexandriában és Rómában. Egyiptomban Ptolomäus idején 8 millió lakos közül 1 millió zsidó. Mindezeken a helyeken a zsidók nagy és gazdag hitközségekben éltek. A gazdasági kapcsolatok kimélyitése végett egyre messzebb szóródtak. Herzfeld 52 várost sorol fel, ahol már akkor zsidók éltek. Ezek közül 39 virágzó kereskedelemmel birt. Közismert az is, hogy a prágai hitközség már a második templom idején fennállott. Rövid idÅ‘n belül elkerültek a zsidók Németországba, sÅ‘t a britt partvidékig. A második templom lerombolásakor már több zsidó lakott a diaszporában, mint Palesztinában. A zsidók kereskedése (a kor szükségletei szerint) elsÅ‘sorban fényüzési cikkekre irányult, a fölöslegbÅ‘l azonban kölcsönügyleteket, adóbérletet stb. is bonyolitottak le. A zsidók nélkülözhetetlenségük következtében ezidÅ‘ben mindenütt szívesen látott és kiváltságos elemek. Nagy Sándor, Julius Caesar és Augustus jóindulattal kezelik Å‘ket. Ez a gazdasági szerep magyarázza meg, hogy mért fejlÅ‘dött vissza a héber nyelv már akkoriban Palesztinában. A diaszporában az arameus, a görög, sÅ‘t a latin nyelv volt használatban; közöttük A zsidóság példátlan elszóródása különben is csak szerepükbÅ‘l magyarázható, mintahogy a zsidóság történelmitársadalmi fennmaradását is csak az tette lehetÅ‘vé, hogy amikor a maradék nemzetiparaszti elemek Palesztinában a hóditókkal szemben utolsó élethalál harcukat vivták s (fÅ‘leg Jeruzsálemben, ahonnan a legtöbb próféta származott) társadalmi harcokban (papi osztály, farizeusok, szaducceusok, zeloták, esszeusok majd ujkeresztények) Å‘rlÅ‘dtek fel, akkor a zsidóság a külvilágban már kellÅ‘en kiépitette a maga pozicióit, ha. közben Palesztinával való kapcsolatait ápolta is.

A zsidóság társadalmi szerepének felel meg az a vallási beállítódás is, amit a végleges szétszóródás idejében a papok helyett a törvénymagyarázó és alkotórabbik határoztak meg. A vallás esetében mint tudjuk: „két forrást különböztetünk meg, amelyekbÅ‘l! vallási szemléletek erednek. Az elsÅ‘ az emberek viszonya a természethez... A második... az embereknek a társadalomhoz való vonatkozásai. A társadalomhoz való viszony alapja a termelési mód... amellyel az emberek anyagi életüket biztositják.” (A. Thalheimer: Einführung. .17. o.) A vallásnak ez a második forrása akkor lett a zsidóknál elhatározó jelentÅ‘ségű, amikor a héberek törzsi hite a! vallás egy magasabb, tisztultabb fokára jutott el. A zsidóságnak a termeléshez és az áruhoz való viszonyából eredt gyors szétszóródása teszi érthetÅ‘vé, hogy miért éppen a zsidók népistene alakulhatott már a korai idÅ‘kben oly világistenséggé, amely helyétÅ‘l szabadulva fiaival mindenütt megjelenik s csakis velük tart. A kiváltságos helyzet következménye, hogy a zsidók a kiválasztott népnek hitték magukat s privilégiumaikat szigorú és különleges, élétmegnehezitÅ‘ vallásifaji jellegzetességekkel védték. Ugyanakkor a közös érdek kifejlesztette a szoros öszszetartást, amit a haza elvesztése után a haza reménye s a messiási megváltás hit szított. A zsidók életpályáját tükrözi vissza vallásuk aprólékossága és rendszerezése. A zsidó vallás józan, racionalisztikus, nem ismer érzékiképi momentumokat, a képkultuszt nem tűri. Amig a zsidók általános anyagi helyzete kedvezÅ‘, addig hiányzik a zsidó vallásból minden misztikum; a régi zsidó vallás még a tulvilágról Berni tud; büntetés, jutalmazás csak a földön történik. Az ilyen vallás melegágya az absztraháló és a mathematikaikalkulációs képességnek. Werner Sombart emeli ki, hogy a zsidók körében mily meghitt hangzása van a „tachlith” szónak, amely valaminek a célját, értelmét jelenti és keresi.

ElÅ‘bbiek után szükségszerű, hogy a zsidóság mint szociális kategória külön testként helyezkedett él az idegen társadalmakban. A zsidóság számára az izoláltság mindig cél volt s ez a cél mindaddig a javát szolgálta, amig elfoglalt helyét a termelöviszonyok védték. Ez a pozíció sokáig szilárdan állt. A középkor termelésitársadalmi viszonyai azonban lassan kérdésessé tették. A középkorban a birodalmak helyére a szétdarabolt, féltékeny kis államalakulatak kerülnek, s a kor gazdaságilag a mind merevebb elzárkozás felé halad. S minél átütÅ‘bb ez az igyekezet, annál jobban összezsugorodik a zsidók társadalmi szerepe, mígnem egyszerre az egész kategória fölöslegessé válik. A nyomás a 11. században lép föl, s az elhatározó tragikus fordulat a 14. század táján következik be, amikor a középkori városok a nemesség gyámsága alól többékevésbé kikerülve kis gazdasági egységekké alakulnak. Az új Városgazdaságok kitermelték: a helyi kereskedÅ‘polgárságot s a kötött céhrendszert. Ez a középkori városi kereskedelem helyhez kötött, élénkebb világpiaci tevékenységet nem ismer, hosszú ideig csak a város önszükségletének a kielégitése a célja. ,,A helyi elzárkozottság kifelé, helyi tömörülés befelé, a falvakban a Mark (földközösségi szervezet), a városokban a céhek testülete jellemzik ezt a kort” (Engels: AntiDühring.) A magukba merevedett apró gazdasági egységek pórusaiban a zsidók nem maradhattak meg; hivatásuk — nyers erÅ‘szakkal is — mind fölöslegesebb. Az áruközvetitést fokonként elveszítették, s versenytársak vagy fölöslegesek lettek s ezzel megkezdÅ‘ditek a zsidók elleni társadalmi surlódások. A keresztes hadijáratok zsidóüldözései s a 11. század tömeges álmessiásai a zsidók utjának elsÅ‘ kilóméterkövei. Ekkor s nem pedig „amióta csak zsidó van a világon” kezd a zsidókérdés társadalmi jelleget ölteni, mert eddig zsidóüldözésekrÅ‘l — az elszigetelt alexandriai megmozduláson kivül — nem tudtunk. S ha eddig önkéntes volt az izoláltság, úgy ettÅ‘l kezdve erÅ‘szakos: a középkor gazdasági kötöttsége mindenféle társadalmi feloldást lehetetlenné tesz. A zsidóság kitaszítottsága egyre nagyobb; rájuk kényszerül — most már akaratuk ellenére— a ghettóélet, a megkülönböztetÅ‘ ruhaviselet, a sárga folt, a fej., és védelmiadó stb. Az áruközvetitésrÅ‘l hovatovább (kizárólag a pénzközvetitésre, a kölcsönügyletekre tolódnak át. A zsidók egy vékony rétege ilyen minÅ‘ségben is pozícióhoz juthat, ez azonban már társadalmi megbecsüléssel nem jár. Igy jelennek meg az u. n. „udvari zsidók” és pénzváltók, a kis bankházak tulajdonosai. A többséget kisszabású kölcsön ügyleteivel a falvakra szorítja ki a város, hogy a hűbéresek, jobbágyak stb. terheik fedezéséért mindig hozzájuk forduljanak pénzért. Természetesen ez a társadalom alsó osztályaiba is beágyazta a zsidókkal szembeni társadalmi idegenkedést. Az uzsora ekkor lesz tiszteségtelen fogalom, mert pl. a rómaiaknál még nem volt az, miután náluk az ideológiát diktáló uralkodóosztály is foglalkozott uzsorával. Az ezutáni zsidóüldözések már az adósságelengedés jegyében folynak le Tipikusan ebben az irányban mozog a zsidóság útja Németországban; a spanyolországi zsidóüldözések fÅ‘leg az adósságtól való megszabadulást célozzák. Az ezekkel a tünetekkel párhuzamosan fejlÅ‘dÅ‘ kabbalisztikusmisztikus irányzat a zsidók anyagi életének szellemi visszatükrözÅ‘dése. Ugyanekkor a zsidók — alapjában véve mindig optimista — szellemi életében nagy helyet kap a fájdalomkultusz. (Jehuda-Halevy Cion keservei stb.)

A zsidóság helyzetének középkori változása azonban más következménnyel is jár. Amíg azelÅ‘tt a zsidóság törekvése arra irányult, hogy a gazdasági élet lüktetÅ‘bb vonalait keresse, ekkor már beéri azzal, hogy a fejletlenebb gazdasági vidékeken keressen férÅ‘helyet. Igy kerülnek a zsidók tömegesen Keletre. A kezdetleges lehetÅ‘ségek itt persze csak kereskedelmi, kölcsönközvetitési szerephez engedik, hogy azután a gazdaságilag fejlÅ‘dni képtelen és sürűsödÅ‘ tömegek késÅ‘bb a satnya nyomorkézművesség felé forduljanak. Az álmessiások (Sabbatai Zwi és Frank) a keleti zsidóság szociális helyzetébÅ‘l sarjadnak ki, s ebbÅ‘l a helyzetbÅ‘l születik meg késÅ‘bb a chaszidizmus is.

Amikor a középkor kötött viszonyai oldódásnak indulnak, egyidejűleg lazulni kezdenek a zsidóság társadalmigazdasági kötelékei is. De csak annak a zsidóságnak, amely az új fejlÅ‘désbe, a tÅ‘kés termelésbe bekapcsolódhat. A tÅ‘kés termelés és szabadkereskedelem a városok zárt gazdasága ellen küzdve fejlÅ‘dött ki s a kirekesztett zsidók ebben az új szabad érvényesülésben az elsÅ‘ közt találhatták meg a helyüket. Werner Sombart túloz ugyan, amikor azt állitja, hogy ugyszólván a zsidóságnak köszönhetÅ‘ minden társadalmi fejlÅ‘dés, de mégis helyes az a megállapítása, hogy „a modern kapitalizmus jelentÅ‘s része történelmileg a pénzkölcsönzésbÅ‘l nÅ‘tt ki.” (Juden und) das Wirtschaftsleben 223. o.) A zsidó pénzkölcsönzés pénzváltókká, majd családi bankházakká, míg legkésÅ‘bb pénzintézetekké tágul. A zsidók — a politikai emancipációt jóval megelÅ‘zÅ‘ gazdasági egyenjogusítás következtében — ismét közvetlenül vállalnak részt a magasabb fokú áruközvetitésben. Szerepük ezen a fokon ugyan már nem kiváltságos, de a zsidóság mégis a polgárság alkatrészévé lesz A korán virágzásnak indult Hollandia, Anglia, Hamburg stb. fiatal polgárságában serényen munkálkodnak a zsidók is az új rend érdekében. A zsidók polgári emancipálása a polgárság ügye lesz, a zsidók céltalanná és akadállyá vált izoláltságukat felbontani igyekeznek. A zsidóságnak a gazdanépek új uralkodóosztályához való asszimilációja hihetetlen gyors ütemben megindul. Helyenként rövid idÅ‘ alatt sajátosságaiból nem is marad más hírmondó, mint pár szociális helyzetébÅ‘l eredÅ‘ jellemkülönösség.

Az asszimilációt megzavarják ugyan azok a társadalmi ellentétek, amelyeket a tÅ‘kés termeléssel járó válságok felszínre hoznak, a polgári fejlÅ‘dés ideje azonban elegendÅ‘ az asszimiláció teljes kifejlÅ‘désére mindenütt, ahol a tÅ‘kés fejlÅ‘dés idejében indult meg és az asszimiláció normális elÅ‘feltételei biztosítottak. Középeurópa polgári fejlÅ‘désének rövid tartama erre sem idÅ‘t, sem módot nem nyujthatott. S nem nyujthatott Németország sem, amely még kapitalizálódó szakaszában sem tudott megszabadulni heterogén összetételével járó egyenlÅ‘tlen fejlÅ‘désének tehertételétÅ‘l, ami a belsÅ‘ surlódásokat állandóan ébren tartotta Németországban az elÅ‘relendült fejlÅ‘désben sem tűnhettek el az atavisztikus népitársadalmi ellentétek. Ezek miatt

az ellentétek miatt jelentkezett oly' nagy hévvel a német zsidóság, aszszimilációs készsége s ezek az ellentétek válthatták ki a német népbÅ‘l az oly alacsony befogadási hajlandóságot. Az a felfogás tehát, hogy a ,,zsidóság asszimilátorikus és izolatorikus tényezÅ‘i közül az izolatorikus kerekedik felül” minden történelmi igazolást nélkülöz; a valóban nyugateurópai és kellÅ‘ tÅ‘kés multtal rendelkezÅ‘ államok zsidóságának asszimilációs törekvése megvalósulhatott.

A keleteurópai zsidóság nyomortömegei számára elesett a polgárság által való megoldás lehetÅ‘sége A gazdaságitársadalmi állapotok merevsége itt alig csökkent, s a maradi, félfeudális országok társadalmi átalakítását már nem a polgárság végzi el. A nyugati polgári fejlÅ‘dés idejében megindult a keleti zsidóság vándorlása a régi irányban, a gazdasági ütÅ‘erek, a nyugati centrumok felé, jóllehet itt már a keleti zsidóknak avval is be kell érniök, hogy csak mint bérmunkások keressenek elhelyezkedést. A nyugati zsidóság is koncentrálódik, faluról városba szivárog, a város viszont az asszimilációs folyamat hatékony elÅ‘segítÅ‘je. „1910 körül a zsidóság egyhatoda 10 nagy ivarosban lakik... s érthetÅ‘ okokból a nagyvárosok lesznek az asszimiláció fÅ‘fészkei.” (Adolf Böhm.)

Amikor a tÅ‘kés termelésben a tÅ‘kekoncentráció érezhetÅ‘vé válik, társadalmi erjedést vált ki, a zsidók társadalmi surlódásai ismét elÅ‘térbe kerülnek — polgári formában. A polgárilag erÅ‘sebb területeken — Franciaország (Dreyfussper) Belgium stb. — a jelenség átmeneti, a surlódások a társadalmi kérdés jellegét öltik. A tÅ‘kekoncentráció ideje, a tulérettség stádiuma megindítja a hanyatlást s az ellentétek kiélezÅ‘dését. A szabadverseny visszaszorulása a monopolisztíkus törekvésekkel szemben szellemileg a liberalizmus térvesztését is jelenti. Ahol tehát az asszimiláció elkésett, ott a kellÅ‘kép' fel nem oldott zsidó rétegekkel szemben kifejlÅ‘dik az aktiv antiszemitizmus. Ezt az antiszemitizmust kezdetben a régi erÅ‘k (nemesség, papság) szítják;, az egész rendszer hanyatlásakor azonban már maga a polgári osztály is kiaknázza a „zsidókérdést” s arra törekszik, hogy a „zsidókérdést” a „nemzet” minden osztályának ügyévé tegye, s ezzel biztosítsa továbbra

lé vezetÅ‘szerepét. A zsidókérdésnek ez a felnagyítása csalhatatlan mértéke a polgári rend lejtÅ‘re kerülésének. A hanyatlás kísérÅ‘jelenségei ezuttal is a zsidóellenesség (antiszemitizmus) társadalmi részrÅ‘l, és ennek elháritásai próbálkozása, a cionizmus zsidó részrÅ‘l. A középkor misztikus és csodatevÅ‘, megváltó szelepei után a zsidóság a „modern” korban „modern” formában védekezik, s a védekezés ismét kikapcsolódás a társadalomból, minek következtében a vállalkozás nincs arányban a probléma terjedelmével és fejlÅ‘désével. A zsidóság eddigi útja pontosan igazodott a társadalom utjához. Törvényszerűen ment végbe: szociális kialakulása, szétszóródása a világon, társadalmi elkorcsosulása a középkorban, két részre (nyugatipolgári és keletipauperizáltnemzetiségi) részre való elkülönülés az újkorban. Mai kritikus helyzete szintén törvényszerű következmény, feloldása tehát csak magasabb nivón lehetséges. A zsidók milliónyi kapcsolata a társadalom egészével szükségszerűen az egész társadalom sorsával hozza párhuzamba. A fejlÅ‘dés is az egész irányába, elÅ‘re törekszik s nem visszafelé, mintahogy pl. az sem a fejlÅ‘dés törvényének felel meg, hogy a történelmileg egyszer már elintézett héber nyelvet mesterségesen (Ben-Jehuda) feltámasszák.

Napjainkra jellemzÅ‘, hogy a tények egyforma megállapítása elÅ‘l mindkevésbé tér ki; hogy pl. még a katholikus orgánumok is nagytÅ‘keellenes hurokat ütnek meg: — társadalmi törekvéseket, mozgalmakat azonban nem a megállapitások ilyen vagy olyan helyessége szerint kell értelmeznünk, hanem konkluzióik szerint. A cionizmus is megállapitja és érvelési bázisul használja fel a keleti zsidóság szörnyű nyomorát, anélkül, hogy annak átfogó likvidálása részérÅ‘l lehetséges volna. A maga javára könyveli el a hitleri antiszemitizmust, a „kapui megnyitását” ajánló Palesztina azonban a német zsidóságnak ép azt a részét fogadhatja be a legkevésbé (a szabadfoglalkozásúakat), akiket a hitleri rendszer a legérzékenyebben sujt. A cionizmus igéretei közben a német zsidóság kénytelen szomorú sorsához alkalmazkodni és az adott lehetÅ‘ségek közt úgyahogy biztositani további fennmaradását. A német zsidók többségére nem várhat más sor. A polgári zsidóság ilyen kényszerű kiegyezésére a „kurzus” utáni magyar zsidóság viselkedése és helyzete világos példa. Az antiszemitizmus gyujtópontjain a zsidó polgárság megtalálja a gazdasági megférés útját, a pauperizált zsidó tömegek kérdése viszont egybeesik az illetÅ‘ gazdaságterület összes kérdéseivel. Utalunk itt a hitleri kormány egyik rendeletére, mely állami rendelések felülbirálásakor eltanácsolja hiveit a szóbajöhetÅ‘ cégtulajdonosok származásának „tulzott” kutatásától, ha azok fajnémet alkalmazottakat foglalkoztatnak. A zsidó cégtulajdonosok persze felfüggesztik népi szolidaritásukat és elbocsájtják zsidó alkalmazottaikat...

A zsidókérdéshez sokban hasonlít az északamerikai négerprobléma (természetesen igen sokban különbözik is attól. A négerek pl. nem privilégizált, hanem rabszolgasorsból jutottak mai helyzetükbe, társadalmi rétegezÅ‘désük elosztottabb mint a zsidóké stb., stb.), mert minden szociális kérdésnek épp az a közös vonása, hogy társadalmi jellegű s a társadalom viszonyaival áll vonatkozásban. A négerek is kisebbségben, nagyfoku faji és társadalmi elnyomásban, ,,idegenben” élnek, a néger probléma megoldását azonban mégsem a honnan származás, hanem jelenlegi szociális vonatkozásai határozzák meg. „Csak hal valamely adott társadalom együttes és külön kölcsönvonatkozásainak összességét objektive vesszük figyelembe, vagyis ha a szóbanforgó társadalom! és más társadalmak közti kölcsönvonatkozásokat tekintjük, lehet helyes alapunk az elÅ‘refejlÅ‘dÅ‘ osztály taktikájához. Ugyanekkor az összes osztályokat és országokat nem statikájukban, hanem dinamikájukban kell figyelembe vennünk, azaz nem merev állapotukban, hanem mozgásukban (s ezeknek a mozgásoknak törvényei minden osztály gazdasági létfeltételeibÅ‘l erednek). A mozgást viszont nem a mult, hanem a jövÅ‘ szempontjából kell néznünk, még pedig nem az „evolucionisták” lapos felfogása szerint, akik csak lassu változásokat látnak, hanem dialektikusan”. (Wl. Uljanov.) S amint vonatkozik ez a megállapitás az egyes társadalmakra ugyanúgy áll ez az egyes társadalmi csoportokra és minden társadalmi jelenségre. Bármely szociális kérdés csak társadalmi kapcsolatainak és fejlÅ‘dési helyzetének megfelelÅ‘en itélhetÅ‘ meg. Az pedig nem vitatható el, hogy a zsidókérdés — minden speciálitása mellett — a társadalmi kérdések egészébe tartozik.

 

 

 




Vissza az oldal tetejére