FÅ‘oldal

Korunk 1934 Március

A mai szlovák középrétegek


Clementis Vladimir

 


 

A „csehszlovák kölcsönösség” gondolata abban a formában ahogy azt az államfordulat elÅ‘tt hirdették a Köztársaság megalakulásával adott problémák megoldására nem volt alkalmas. Ezért teremtették meg a „csehszlovák nemzet egységének” a theoriáját. A polgárság funkcióiba és tulajdonságaiba belenövÅ‘ szlovák értelmiség legfejlettebb része, a cseh polgárság s ennek irodalmi és tudományos képviselÅ‘i, továbbá a cseh kispolgárság széles rétegei magukévá tették ezt az államalkotó theoriát s szolgáltatták a bizonyitékokat mellette.

Dr. Stefanek A. 1919ben a prágai filozófiai egyesületben így állítja fel és oldja meg a csehszlovák problémát: „Ha feltesszük a kérdést, hogy micsoda a csehszlovák nemzet ,,azt felelhetnénk rá: egy kialakulófélben levÅ‘ új nemzet.” S az arról folyó vitához, hogy a szlovák nyelv önálló nyelve, vagy csak a cseh tájszólása, így szól hozzá: „A kérdésnek praktikus jelentÅ‘sége tulajdonképpen nincsen, de ez dönti el, hogy a szlovákság nemzete vagy csak a cseh nemzet egy része. (Csupán mellékesen jegyzem meg, hogy a csehszlovák probléma tulajdonképpen csak nyelvi probléma)”. Dr. Stefanek a további évek folyamán meggyÅ‘zÅ‘dhetett arról, hogy az egységes új nemzet, nem alakult ki, ezzel szemben a szlovák nacionalizmus nÅ‘tt, — s arról is, hogy a csehszlovák probléma — mellékesen — nem csak nyelvi kérdés. Viszont e folyamat megértéséhez és helyes értékeléséhez, legalább futólag meg kell vizsgálnunk e fejlÅ‘dés partnerét és alkotótársát, a cseh polgárságot és kispolgárságot Szlovenszkóhoz való közvetlen vonatkozásaikban. Politikájukat jól megvilágítja egy idézet Ivan Olbracht, kiváló cseh író cikkébÅ‘l, mely a DAV-ban jelent meg az új csehszlovák együttműködésrÅ‘l rendezett ankét folyamán:

„Az államfordulat után, mikor a viszonyok kezdtek a Köztársaságban valahogy megszilárdulni, kitűnt, hogy azok a gyárak, melyeket Ausztria viz és olcsó munkaerÅ‘vel a vidékeken épített, (fÅ‘kép Szlovenszkón, valamint Cseh és Morvaország hegyvidékein,) — csak az Osztrák Magyar Monarchiában működhettek, ahol 52 millió embert láttak el, de nem állhatnak fenn a kicsiny Csehszlovákiában. Csökkenteni kellett az ipart és megkezdték a „leépitést”, — ahogy ezt akkor nevezték. De hol? A forrongó Prágában megfosztani az embereket kenyerüktÅ‘l és exisztenciájuktól, — ez nem volt célszerű s nem volt tanácsos ez a történelmi országok érett, szervezett és radikalizálódó munkásságával sem. A legkisebb ellennyomás helyét keresték tehát ki, ahol a legkisebb ellenállást várhatták: Szlovenszkót. Bezárták a textilgyárakat, beszüntették a cellulózegyárakat, a vasipari üzemeket leszerelték és a gépeket Magyarországra szállították. Kizárólag ágitációs jelszó, hogy ezt csak a csehek csinálták, — hisz, világos, hogy mindez nem történhetett a gazdag osztályok szlovák képviselÅ‘ivel való megegyezés nélkül. Ezeknek az iparszövetségek megtérítették a szenvedett kárt, sokszoros kárpótlást kaptak a földreform megvalósításával és máskép is. EttÅ‘l kezdve nagyobb nyereséggel s biztonsággal a cseh vállalatokban helyezhették el pénzüket. Ezzel a szlovák vidékekre beköltözött a nyomor: nem volt kereset. S a nyomort növelte az emelkedÅ‘ szaporulat, Amerika elzárása a kivándorlók elÅ‘l és a magyar síkság elvágása, ahová azelÅ‘tt szezónmunkára jártak.

A cseh polgár szentimentális képzeteket alkotott Szlovenszkóról. Képzeteket a szép népviseletű szlovákokról, a puha, éneklÅ‘ és művészi emberekrÅ‘l, arról a törzsrÅ‘l, melyet elnyomtak a magyarok és amely — szereti a cseh testvéreit. A prágai korcsmákban és dalegyletekben túltengÅ‘ érzésekkel szlovák dalokat énekeltek, a kisasszonyok szlovák népviseletbe öltöztek, a Venceltéren, a Stepán Hotel elÅ‘tt szlovák nÅ‘k varrottasokat és díszeket árultak s a turistaklubokban a külföld bojkottálásáról s a szép Szlovenszkó megismerésérÅ‘l beszéltek. Ezalatt Szlovenszkón a gazdasági harc átterjedt a munkásosztályról az intetlektuelek és félintellektuelek rétegére. A cseh egyetemek s a megszaporított középiskolák évente a cimmel ellátott és cimnélküli emberek tömegeit ontották magukból, akik mind megélhetést kerestek. Bosznia, Hercegovina, az adriai hajóraj és a nagy oszrák vasuti hálózat nem tudott többé technikusokat alkalmazni, a cseh jogászok és alárendelt hivatali munkaerÅ‘k számára a bécsi hivatalok végkép elvesztek, s a cseh tanítók és erdészek elÅ‘tt bezárult Oroszország. Mi történjen az intelligencia és félintelligencia eme tömegével? Szerencsére itt volt Szlovenszkó és Kárpátalja. Idedirigálták tehát a nagy tömeget a magyarosítás megszüntetésének jelszavával, segítségül a szlovák és ruszin testvéreknek. Technikusok, tanítók, hivatalnokok, vasutasok, csendÅ‘rök, rendÅ‘rök, adóhivatali személyzet, pénzügyÅ‘rök, tehát olyanok is, akik soha és sehol nem válnak kedveltekké Szlovenszkóra özönlenek. És mivel a különbözÅ‘ kultur és nemkulturigényekkel bíró ember számára Szlovenszkó valami félreesÅ‘ helye egyáltalán nem kellemes lakóhely, büntetésbÅ‘l helyeztek át ide hivatalnokokat. — tehát rossz kvalifikációjú embereket. A „bürokrata”fogalom azonossá vált a „cseh” fogalommal. S itt már nem szervezetlen és rosszul informált munkások régi exisztenciájáról volt szó, mint a beszüntetett iparnál, hanem még az uralkodó s a kormányban képviselt osztályokhoz tartozók új exisztenciájáról; mert a szlovák középiskolák meg a pozsonyi egyetem is ontja magából évente az exisztencia után kiáltó emberek tömegét. Itt a harc kikerülhetetlen volt. Ha a köztársaság elsÅ‘ éveiben csak a szolgai és alárendelt állások betöltésénél volt sok kellemetlenség, melyekre az alacsonyabb iskolákból kikerült szlovákok is igényt tartottak, a harc most kiterjedt a szlovák intellektuelek és félintellektuelek egész rétegére. S mint minden gazdasági harcnál, melyet egyoldalúan mint nemzetiségi ellentétet fognak fel, a harc nemzetipolitikai agitációval és a nemzetiségi gyűlölet jelszavainak terjesztésével kezdÅ‘dik. Igy történt itt is.”

Hogy e folyamat gazdasági bázisa egészen világos legyen elÅ‘ttünk Olbracht leírását ki kell pótolnunk néhány adattal.

Szlovenszkó az államfordulat után gazdaságilag elég különös jelenség volt. A kapitalizmus akkor rekonstrukciós idÅ‘szakának és relatív megszilárdulásának küszöbén, állott. Természetesen egyáltalán nem volt mentes alapellentmondásaitól s ölében, sokkal inkább, mint ezelÅ‘tt, a legsulyosabb válság, a viszonylagos túltermelés válságának elÅ‘jeleit hordta, mely most a szemünk elÅ‘tt az egész kapitalizmus általános és kiutnélküli válságává nÅ‘tte ki magát. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy míg a háború utáni évek más kapitalista országokban a termelés növekedését, a bérek látszólagos emelkedését, új gyárak építését, stb. jelentették, addig Szlovenszkó már ebben az idÅ‘ben is az a terület volt, ahol az ipart — szokatlanul gyors tempóban — leépítették. Ennek a bizonyos mértékben kizárólagos jelenségnek okait Szlovenszkó speciális viszonyaiban kell keresnünk, Szlovenszkón u.i. akkor folyt le a „csehszlovák gazdasági egységesítÅ‘ folyamat”, vagy egyszerűbben, a cseh és késÅ‘bb a csehnémet tÅ‘ke foglalta akkor el Szlovenszkót eredményes állami támogatás mellett 3 pesti tÅ‘kével szemben.

Ezt a folyamatot a szoc. dem. Robotnicke Noviny fÅ‘szerkesztÅ‘je, Klega, aki akkor még a Lidové Noviny szerkesztÅ‘ségének volt tagja, így dicséri: „Azt lehet mondani, hogy a régi FelsÅ‘magyarország iparának Szlovenszkó iparává való átszervezése teljes befejezést nyert. Szlovenszkón ez sok nehézséget okozott, mert az ipar igen gyorsan végrehajtott csökkentését jelentette.” (Lidové Noviny, 1524. XII. 4.)

Idézhetnénk még autentikusabb szavakat errÅ‘l a „reorganizációról”. Megtalálhatnánk azokat Scotus Viator Uj Szlovenszkó cimü könyvében: „Akárhol fordultam meg Szlovenszkón, mindenütt abból a cikkbÅ‘l idéztek nekem, amelyiket Winter exminiszter írt, (szociáldemokrata) a Manchester Guardian Commercial Supplementbe s azt úgy magyarázták, hogy e cikk szerint a szlovenszkói ipar áldozati bárány kell, hogy legyen.”

Az itt felsorolt tények, valamint a cseh hivatalnoksereg Szlovenszkóba özönlése vezettek arra a — valamikor még a baloldal soraiban is terjesztett — nézetre, hogy Szlovenszkó gyarmati jelleggel bír a történelmi országokhoz viszonyítva. Ez. a nézet téves és sok politikai hibához vezetett. Ez a felfogás s a kérdés ilyen felvetésének helytelensége akkor tűnik ki legjobban, ha követjük a csehszlovák gazdasági fejlÅ‘dést rekonstrukciós idÅ‘szakában, beleértve 1928at is. Kiderül pl., hogy az új vállalatokba invesztált tÅ‘kének majdnem 60 százaléka Szlovenszkóra jut. Ez a szám bizonyítja a legjobban, hogy a cseh tÅ‘ke a ,,reorganizációs idÅ‘szak”ot befejezettnek tekintette, s így talán fokozatosan a Szlovenszkó és a történelmi országok közötti olyan gazdasági különbségek eltüntetésére került volna a sor, mint amilyenek a máig át nem számított vasuti tarifák, az állami szállítások cseh cégeknek való kiadása, az adópolitika különbsége, stb. — Sor került volna, ha... Ha közben nem került volna az egész világ kapitalizmusa a mai kiút nélküli válságba. Igy Szlovenszkó bajba jutott. Az ipar még itt maradt része visszatarthatatlanul eltűnt. A parasztság elszegényedésérÅ‘l beszélnünk sem kell; olvashatunk róla a kormánylapokban is.

Ha az intelligencia és a középrétegek sorsa nemcsak az ehhez a réteghez tartozók képzeleteiben, de a valóságban is azonos lenne a nemzet sorsával, — akkor a „sors” tényleg erÅ‘sen sujtotta volna a szlovák nemzetet. Már említettük, hogy amikor a francia polgári forradalom hullámcsapásai következtében nemzetiségi mozgalmak keletkeztek, akkor a szlovákokkal szemben a központi államhatalomba szervezett feudalizmus állt; erre akarta alapítni Stúr a szlovákok felszabadulási harcát, ezt az objektiv jellegében antifeudális harcot(!) Mikor aztán ennek az államalakulatnak a keretén belül bekövetkezett a kapitalizmus kifejlése, nem alakulhatott ki egy, vagy egynéhány nemzeti állam, ami minden nemzetiségi mozgalom alaptendenciája (Uljanov), de kialakult az Osztrák Magyar Monarchia, melynek keretében a szlovák középrétegek ellen nemzeti elnyomó harcot vezettek.

1848—49ben nem volt meg az a szlovák polgárság, amely képes lett volna a felszabadulásért való harcot vezetni. A középrétegek vékony rétege, a papok által vezetett vidéki intelligencia, az alig felszabadított és még a feudalizmus ellen küzdÅ‘ parasztság — ezek voltak azok a káderek, akiknek a harca csak sután végzÅ‘dhetett.

És ma? Ma a szlovák polgárság uralomhoz jutott. Elvontan nézve, ma meglenne az alap a szlovák középrétegek, a szlovák intelligencia kifejléséhez. Meglenne, ha... Ha ez nem a polgári uralom alkonyán történne, amikor annak hatalma csak fasizálódó tendenciákkal vagy nyílt fasizmussal tartható fenn.

Nos, milyen a sorsa a szlovák középrétegeknek ebben az idÅ‘ben, jobban mondva a csehszlovák együttélés által kialakított viszonyok között?

A gazdasági helyzet átértésíébÅ‘l1 világosan következik, hogy a szlovák középrétegek két nehézséggel küzdenek: a kapitalizmus általános válsága sujtja Å‘ket. de nem kevesebb nehézséget jelent számukra azoknak a helyeknek a visszaszerzése, melyeket tizezrenként foglaltak el Szlovenszkón a cseh középrétegek.

Fejtegetésünk teljességéhez meg kell jegyeznünk, hogy a szlovák középrétegek (s még kevésbé a proletariátus és a parasztság) soraiban a legkisebb nyoma sincsen az irredentizmussal való szimpatizálásnak vagy pedig valami vágynak aziránt, hogy a régi vagy új Magyarország nemzetiségi elnyomásának formáit felujítsák. Mivel azonban a szlovák kispolgárság és intelligencia „küzdelme” az osztálytársadalom keretein belül folyik, világos, hogy a kiút vagy polgári, vagy az ellentéte lehet.

Hogy a polgári kiút minden esetben a dolgozó rétegek kárára történÅ‘ megoldást jelent, az vitán felül áll. S így az a vita, amely Szlovenszkón két csoport, a „kormány” (agrárok, szociáldemokraták és nemzeti szocialisták) és ,,ellenzék” (Hlinka néppártja és Rázus nemzeti pártja) csoport között folyik tulajdonképpen a körül forog, hogy a megoldás csak a dolgozók kárára történjene (a kormánypártiak), vagy pedig a Csehországból Szlovenszkóra jött középrétegek terhére is (ellenzékiek). Az utóbbi idÅ‘ben — Hitler példája nyomán — természetesen kísérletek történnek arra, hogy a középrétegekbe zsidó, nemzetiségi, s kisebbségekellenes hangulatot vigyenek be.

Mindkét csoport igen jól tudja, hogy okvetlenül számolniok kell a dolgozók növekvÅ‘ osztálytudatával és követelményeivel s hogy ezeket nemcsak féken kell tartani, de be kell fogni Å‘ket saját érdekeik hámjába. Ezt mindegyik csoport a maga módján meg is teszi, sajátos jelszavakkal, kihasználva a parasztság és munkásság nagyrészének politikai tájékozatlanságát, vagy pedig a beléjük gyökerezett tradiciókat és ösztönöket.

Míg az agrárok a „vidék egyetlen nagy család”jelszó „filozófiai” kifejtésére vetették magukat, addig a néppártiak és nemzetiek a Szlovenszkón még elég nagy befolyással biró vallásra és egyházra támaszkodnak, s igyekeznek a nemzetiségi sovinizmust felkelteni és terjeszteni, melynek hordozója elsÅ‘sorban a fÅ‘iskolás diákság, a tanulmányait befejezett munkanélküli intelligencia.

Szlovenszkón az államfordulat után a vezetÅ‘szerepet az u.n. „Hlas” generáció intelligenciája vette át. A hatalmi pozíciók, igazgatósági tagságok és maradékbirtokok segítségével hamarosan a polgárság pozícióiba jutott. Ezeket a pozíciókat nemcsak hogy meg akarta szolgálni, de meg is akarta tartani és kiterjeszteni.

Az elmondottakat egy idézettel egészítjük ki: „A hlasizmus ideológiája belsÅ‘leg hasonlóan alakult ki Szlovenszkón, mint a masarykizmus, — akkor, amikor a magyar kapitalizmus fejlÅ‘dése elérte azt a fokot, hogy ki akarta pótolni a feudalizmusban elmulasztottakat, — amikor is el akarta nyelni az összes nemzetiségeket és belÅ‘lük nemzeti polgári államot alakítani, s amikor Stúrék ideológusai nemcsak hogy nem tudták az idÅ‘közben kifejlÅ‘dött polgárságnak megmutatni a védekezés eredményes módjait ez ellen az agresszivitás ellen, hanem a védekezést egyenesen fékezték. A szükség, mint az emberi történelemben már annyiszor, most is kialakította a megfelelÅ‘ eszközt: — a hlasiz. must. Igaz, hogy a masarykizmus sikerei s annak a szlovák polgárság ideológusaira gyakorolt közvetlen hatása siettették kialakulását. Mivel a szlovák polgárság történelmének és a nemzetiségi mozgalomnak különlegessége épp az a körülmény, hogy e mozgalom tömeghordozója ez idÅ‘ben nem a városi kispolgárság, hanem a vidéki, — azaz a parasztság és a vidéki intelligencia.— ennek soraiból a kapitalista fejlÅ‘dés törvényeinek hatására szintén kialakul a közép és nagypolgárság az egyik s a proletariátus a másik oldalon. Ezért azután a hlasisták ideologiáján is visszatükrözÅ‘dik ez a különbség. Kispolgári ideológia ez, mint amilyen a masarykizmus is, de a vidéki kispolgárság ideológiája. Ha akarjuk: agrárváltozata a masarykizmusnak.” (Dav, 1932.)

A hajdani hlasisták — jelenlegi miniszterek és képviselÅ‘k — ehhez a történelmi tradíciójukhoz hiven en gros kezdték gyártani az „agrárdemokráciáról”, az „agrárrurálfilozófiáról”, stb. szóló theóriákat. Kezdetben ezeknek a theóriáknak, — melyekre puszta eklekticizmusuk volt jellemzÅ‘ s úgy hatottak, mint a tud. szoc. és masarykizmus szerencsétlen keveréke, — majdnem anekdóta jellegük volt. Néhány mutatvány:

„Csak azt akarjuk, hogy mindenki a saját fejével gondolkozzék és hogy a paraszt ne engedje gondolkodását befolyásolni a polgár által, mert hogy a paraszti agy nem lehet olyan rossz, mutatja az, hogy összes nagy államférfiaink, zenészeink, költÅ‘ink és művészeink parasztkunyhókból származottak és maga a világ ÜdvezitÅ‘je sem szégyelt jászolban, parasztok között világrajönni.” (Az agrárpárt központi lapja, a Slovensky Denik, 1924. V. 29.) Vagy: „Pártunknak (az agrárpártnak), a többi pártok között különleges helyzete van, mert örökkétartó, amint örök a föld is. — Amellett igen jól meg lehet figyelni, hogyan szűnnek be az összes többi pártok, mert feladataik beteljesültek. Például: a szociáldemokrácia azért pusztul, mert feladatai a mi köztársaságunkban megvalósultak. A nagyipar, kézműipar, stb. szintén beszünhetnek, aminek bizonyítéka épp a cipészek krizise.” (Szlovensky Denik, 1924. IV. 15.)

A hatalmi pozíciók növekedésével és megszilárdulásával azonban ezek a theóriák is „tökéletesednek” s fÅ‘ként két célt akarnak elérni: elfedni az osztálydifferenciáció tényét a vidéken és megnyerni a vidéki és kisvárosi intelligenciát, meg középosztályt; ezek Szlovenszkón, ahol tulajdonképpen Pozsonyon kivül nincsen városi központ, nagy többségben vannak. Ennek a mai agrártheóriának jellemzéseül álljon itt két idézet az „agrárfilozófia” „atyáitól”:

„A két logikai norma (!) — a liberalista az egyik oldalon és a történelmi materialista a másik oldalon — küzdelme közé egy új, nagy tényezÅ‘ empirikus felismerése tolult: a világon nemcsak munkaadó és alkalmazott van, de van itt még egy tényezÅ‘, amelyiknél a munkaadó egy személyben egyesül az alkalmazottal. E tényezÅ‘nek el nem ismerésében rejlik a materialista számítás hibája. Igaz, hogy a földmüves nem volt erejének tudatában, — bár ez az erÅ‘ olyan régi, mint ez a világ, mint amilyen régi a föld. Csak most jut el e tényezÅ‘ erejének felismeréséhez — s máris megcáfolta véres forradalmak nélkül a marxista számitást, pusztán azzal a ténnyel, hogy jelenvolt, létezik és tovább is tart. Nem két tényezÅ‘rÅ‘l van itt szó, amelyek között kell eldölnie a kollektivizmus harcának a civilizációval; egy harmadik tényezÅ‘ is van. A földműves nem polgár és nem proletár. A földműves mint a termelÅ‘ társadalom új típusa, mint az individualizmus új tényezÅ‘je jelenik meg, mert vállalkozó és termelÅ‘ is — és mint szövetkezeti tag egy új tipus Å‘, melyben mindkét tényezÅ‘ — a munkaadó és alkalmazott — egyetlen egységbe került. Az individualizmus és kollektivizmus közötti széles úton új jelenség halad. Jön és — mivel, mint már említettem, polgárságunknak nincs meg az a tradiciós ereje, hegy feltartsa a bolsevisták civilizáció elleni támadását, — átveszi a vezetést. Benne, egyedül benne van a biztosítéka annak, hogy az emberi civilizáció elleni nagy, szervezett támadás visszaverése megtörténik. A földműves mint döntÅ‘ tényezÅ‘ jelenik itt meg. A polgári oldal jogosan lát benne szövetségest, s a demokrácia a saját döntÅ‘ központi tényezÅ‘jét; a kultura joggal látja benne a reformátort és a bolsevizmus helyesen érzi meg, hegy ha lesz valakinek annyira rugalmas és hatalmas ereje, hogy támadását megtörje, akkor ez csak a földműves lesz, termelÅ‘ jellegével és filozófiájával.” (Hodzsa Milán: Cikkek, beszédek, tanulmányok. IV. köt 102—103. o.)

A tájékozott elsÅ‘ pillantásra világosan látja, miben rejlik ennek a kispolgári teóriának regresszív volta. Itt épp a paraszt leggyengébb oldalát emeli ki, szociális helyzetének épp ellentmondó jelleggel való terheltségét, melyet elÅ‘nynek tüntet fel; — meghamisítja így a történelmet, amely arra tanít bennünket, hogy épp ennek a kispolgári típusnak túlhaladásával fejlÅ‘dött ki a nagyipari termelés. Meghamisítja másodszor is a történelmet, amikor a „paraszti rend”~et ügy állítja be, mint örökké stabilizált, örökké ugyanazon törvények által uralt rendet, mintha a parasztság mai formájában nem éppen a feudalizmus legyÅ‘zésével és a föld — a termelÅ‘ eszköz — magántulajdonba vételével keletkezhetett volna.

Ilyen formájában azonban az „agrorurális” filozófia nem lenne elegendÅ‘ a középosztályok és a vidéki intelligencia megnyerésére, bár határozottan számol ennek regresszív lélektanával. Ezért aztán így egészíti ki: ,,A tehetÅ‘sebb s a mai világhoz jobban hozzáidomult középparasztokat és földbirtokosokat nem lehet apriori kizárni a vidéki társadalomból. Ugyancsak a vidékhez tartoznak azok a papok, tanítók, hivatalnokok, kereskedÅ‘k, iparosok, akik hosszabb ideje intim kapcsolatban élnek a paraszti lakossággal S köztük működnek, a parasztságtól anyagilag függenek, vélük vérrokonságban vannak s többékevésbé aktív részt vesznek a községi és nyilvános munkákban. A földművesek. műveltségi, szociális, gazdasági különbségei (földbirtokosok, közép és kisgazdák, földmunkások) a vidéken jelentÅ‘sek s as agrár politikusoknak nem kis nehézségeket okoznak, de ezek nem Olyan jellegűek s nem olyan intenzivek, mint az iparban.” (Dr. A. Stefánek: Az agrárdemokratikus filozófia alapjai és fejlÅ‘dése, Slovensky Denik, 1933. V. 29.) Ugyanebben a cikkben — egész nyiltan — még azt írja dr. Stefánek, hogy ennek az ideológiának egyik feladata „az a képesség, hogy összhangba hozzák a tehetÅ‘sebb és kisgazdákat a fölmunkásokkal.”

Mit feleljünk erre? „A polgárság érdekei (melyeket a nemzetiek vakon követnek) megkövetelik a parasztszegénységnek a parasztpolgársággal való elkeveredését; A szegénység érdekei megkívánják a harcot e keveredés ellen s az osztályok világos szétválasztását követelik mindenütt, így a parasztság között is. Nem kell Önmagunkat és másokat ámítani a ,,parasztság”-ról való beszéddel: meg” kell tanulnunk és meg kell a parasztságot is tanítani arra, hogy a parasztságon belül is naprólnapra mélyebb szakadék támad a szegénység és a polgárság között.” Vagy: „Saját tapasztalatunkból tudjuk — s bizonyítékát megtaláljuk minden forradalom kifejlésében, ha az új kort nézzük, mondjuk az utolsó 150 esztendÅ‘t, az egész világon, hogy mindenütt és mindig ez volt az eredmény: általában a kispolgárság, s különösen a parasztság minden kísérlete, hogy saját erejét kipróbálja, s hogy maga szerint rendezze el a gazdasági életet és politikát, kudarccal végzÅ‘dött. Vagy a negyedik rend, vagy a tÅ‘kések vezetése alatt, — középút nincsen. Mindazok, akik arról álmodoznak, — álmodozók, fantasztáik. Megcáfolja Å‘ket a politika, a gazdaság, a történelem.” (Wl. Uljanov.)

Dr. Stefánek és dr Hodzsa nevével már találkoztunk az „egységes csehszlovák nemzet” theoriájával összefüggésben. Nem véletlenül. Logikus, hogy épp Å‘k voltak azok, akik az államfordulat után ilyen formában és változatban fejtették ki a csehszlovák kölcsönösségrÅ‘l szóló teóriát.

Azonban a valóság objektiv fejlÅ‘dése erÅ‘sebbnek mutatkozott e theóriáknál. S így az agrárpárt ifjú generációjának egyik multévi (1933 május), zólyomi gyülésén megtudtuk, hogy egységes csehszlovák nemzet nem létezik, hanem a szlovák és cseh nemzet, az az a cseh és a szlovák nacionalizmus a csehszlovák állami egység ideájával.

Ez a „zászlócsere”, — ahogy a gyűlésnek ezt az eredményét a Tvorba nevezte, — nem az agrárpártban vagy az érdekszférájába» levÅ‘ parasztok kedvéért történt, hanem fÅ‘képp a szlovák középrétegek és intelligencia kedvéért. Hogy a politikai fejlÅ‘dés e stádiumát megértsük, legalább röviden, de foglalkoznunk kell Szlovenszkó másik megváltójával — a Szlovenszkón számszerint állandóan erÅ‘s mozgalommal, az autonomizmussal.

Természetesen ennek a mozgalomnak is megvannak a maga fejlÅ‘dési szakaszai, változásai; radikális programszerüségétÅ‘l a kormány, s majd ismét a mai napok „ellenzéki” politikájáig. Ez a mozgalom tudta magához vonni a fÅ‘iskolás fiatalság legnagyobb tömegét, — nem annyira klerikalizmusával, mint inkább programjának hangoztatásával, amely program megvalósítása a szlovák intelligencia válságának megoldását jelentené azoknak a terhére, akik a ,,történelmi országok”-ból jöttek. Természetesen csak — jelentené. Mikor a néppárt miniszterei a kormányban voltak, a párt ugyan alaposan diszkreditálódott, — azóta azonban megnÅ‘tt a gazdasági válság s megnÅ‘ttek a munkanélküli intelligencia sorai. Hogy a mai autonómista mozgalom tipikus intelligenciamozgalom, ennek épp az utóbbi idÅ‘ben azok a politikai akciók a bizonyítékai, melyeket ezekkel a jelszavakkal vezettek azok a módszerek, amelyekkel ezeket levezették.

Az autonomista mozgalom feléledése harccal kezdÅ‘dött. De nem a leállt gyárak meginditásáért, a földmunkások bérének emeléséért s a kisgazdák elleni végrehajtások beszüntetéseért vagy a pittsburghi szerzÅ‘désért, — hanem a szlovák helyesírásért. 1932 május 12-én a szlovák tudományos kulturintézet (melyet még a mult században: alapítottak s melyet Tisza idejében a kormány betiltott), a Matica közgyűlésén Turócszentmártonban összetűzésre került a sor a nyelvkutató szekció vezetÅ‘ségén belül; ez ugyanis új helyesírási szabályokat adott ki nyilvánvalóan csehesítÅ‘ tendenciával. A közgyűlésen heves vita után kilépett a Maticából majdnem az egész nyelvtudományi szekció, valamint a cseh tagok nagyrésze. Azóta heteken, sÅ‘t hónapokon keresztül nem volt Szlovenszkó számára fontosabb esemény, nem volt fontosabb politikai probléma, mint az a kérdés, hogy „límec”-et írjanake, (csehesített forma), vagy „goliert”.

Nem jellemzÅ‘e, hogy ez a „regenerált” nacionalizmus épp az olyan minimális követelményekért indította a legerÅ‘sebb kampányt, mint a „nyelvi tisztaság” s azt sem akkor, amikor számszerint a legerÅ‘sebb volt, hanem pontosan abban az idÅ‘ben, amikor már erÅ‘sen meg volt tizedelve? Nem jellemzÅ‘e továbbá, hogy az autonomizmusnak TukaidejébÅ‘l való többi „radikális” követelményeit ebben az alkalmas pillanatban nem húzták elÅ‘ a lomtárból?

Ez azonban csak kezdete volt a szlovák intelligencia nemzeti „tömeg”mozgalmának,

A második támadási pont Trencsénteplic volt, ahol 1932 juniusának végén tartották meg az egész fiatal szlovák generáció kongreszszusát politikai pártkülönbségekre való tekintet nélkül. Ez elÅ‘adásokkal és egészen általános vitával kezdÅ‘dött: — a mai társadalmi rendrÅ‘l. A vita eredményét — fÅ‘képp a DAV hatása alatt — a következÅ‘kben foglalták össze:

„A vitából világosan látszik, hogy a résztvevÅ‘knek a mai társadalmi rend nem felel még. Egyesek a rend teljes eltávolitását kivánják, mások, — a többség — csak nagy hibáinak eltávolítását kivánják. A mai társadalmi renddel senki sem ért egyet. El kell tálvolitani hibáit — a kollektiv elemek minél intenzivebb bevonásával. A kollektivum érdekét a résztvevÅ‘k az individuum érdekén felülállónak tartják.”

Meg kell jegyezni, hogy a gyűlésen meglepÅ‘en sokan vettek részt s a szlovák intelligencia, nemcsak minden politikai pártból, hanem Szlovenszkó minden vidékérÅ‘l képviselve volt.

A legmélyebb indokot ahhoz a visszhanghoz, melyet ez a gyűlés Szlovenszkó egész közéletében keltett s amely sok tekintetben még ma sem ült el, a napirend második pontja fölötti vita” szolgáltatta, melynek lényege: ,,Szlovenszkón egyhangúan elitélik a centralizmust. Az egész ifjú generáció: autonomista; a nézetek csak a fokot illetÅ‘en különböznek. Egyesek a föderalizmust tartják fontosnak, mások megelégszenek egyelÅ‘re a törvény által biztosított teljes regionalizmussal.”

Ez a rézümé ugyan nem fejezi ki valóan a vita lefolyását, de mindenesetre kifejezi az eddigi „vezetÅ‘ politikai eszmék” csÅ‘djét Szlovenszkón.

Ezek után érthetÅ‘bb lesz lelÅ‘ttünk, hogy miért volt szükség „zászlócserére” az ifjú agrárak multévi szlovenszkói gyülésén.

Az autonomista mozgalom természetesen igyekezett a Maticában és Trencsénteplicen történt események által elÅ‘idézett helyzetbÅ‘l minél többet nyerni. Manifesztációs gyülést hívtak össze Zólyomba s a mindkét felekezetű autonomisták (a Hlinkaféle katholikus néppártiak és a Rázusféle evangélikus nemzetiek) „dolgozó” kongresszusát Trencsénbe; manifesztumokat adtak ki, melyekben az autonomisták követelményeit maximálisan konkretizáljálk. Kiderül ezekbÅ‘l, hogy ez az „össznemzeti” mozgalom mennyire polgári tendenciájú és célzatú. A szlovák polgárság félretolt részének teljes kielégítésérÅ‘l s a szerencsétlen helyzetbe került szlovák intelligencia amilyenolyan kisegítésérÅ‘l van ezekben szó. Hogy kinek a számlájára, azt már megmondottuk.

Fejtegetésünk természetesen sok tekintetben csak nagy vonalban mozoghatott. Még így sem volna azonban teljes, ha legalább futtában nem emlékeznénk meg a szlovák intelligencia aktivista részérÅ‘l,amely elÅ‘ször a szocialista diákegyesület körül kezdett csoportosulniPrágában, késÅ‘bb pedig a DAV folyóirat köré. A szervezÅ‘ munka azintelligencia között természetesen kétszeresen nehéz. Ez egyrészt magából a dolog jellegébÅ‘l folyik s az intelligenciának a tényleg aktiv,mozgalomhoz való tömegviszonyából, másrészt abból, hogy egy ilyenszervezethez tartozás existenciális kérdés, melyet csak néhány „szabad” foglalkozású ember s ma már igen kis mértékben: a fÅ‘iskolásdiákság engedhet meg magának.

De azzal, hogy ebbe a csoportba kiviálló szlovák írók tartoznak s hogy e csoport aktive résztvesz Szilovenszkón a politikai életben, nagy szimpátiára tett szert nemcsak a szlovák intelligencia között, de a munkásság soraiban is.

 


 


 

 


 


 

 


Vissza az oldal tetejére