Korunk 1932 Február.

Tőkés külkereskedelem


Jeszenszky Erik

 


A tőkés országok külkereskedelmének fejlődését az jellemzi, hogy külkereskedelmükben előbb árúkiviteli, utóbb árúbeviteli többlet mutatkozik. Ez a tény a tőkekivitel következménye. (A nemzeti fizetési mérleg egyéb, a külkereskedelem alakulását ugyancsak befolyásoló, de kevésbé fontos tételeit itt egyszerüsítés kedvéért mellőzzük.) A tőkekivitelt, ha nem is kifejezetten, már érintettük az eddigiekben. Először, amikor megállapítottuk, hogy a külföldi tőkés piac megteremtésének egyik eszköze tőkék kölcsönzése az elmaradottabb országoknak nagyipari szállítási rendszerük a tőkés termelésük kifejlesztésére, (és egyéb célokra.) Másodszor épen az imént, amidőn leírtuk a termelőeszközök külföldi piacának létrejöttét annak következményeként, hogy a tőkés ország maga hozza létre a nagyipari szállítási rendszert és a tőkés termelést az elmaradott országokban, tehát tőkéi egyrészét átviszi ezekbe. A tőkekivitel a tőkés külkereskedelem szempontjából előbb árúbevitellel egyidejüleg meg nem fizetett árúkivitelben nyilvánul meg a tőkés ország külkereskedelmében. A kivitt tőke kölcsönvétele által szerzett vásárlóerő arra képesiti az elmaradt országot, hogy árúellenérték szolgáltatása nélkül is árút vásároljon a tőkés országban, (ami éppen a tőkekikölcsönzés célja és feltétele a tőkés országban). A tőkének közvetlen termelés céljából való átvitele az elmaradott országokba pedig közvetlenül azoknak az árúknak árúellenérték nélkül való kivitelében nyilvánul meg a tőkésországból az elmaradott országba, amelyek az utóbbiban a tőkés termelés megindításához szükségesek. Itt azért lehetséges árúkivitel az ezt kiegészítő árúbevitel nélkül, mert a tőkés ország ugyanakkor, amidőn levezeti az árúkivitel útján túltermelését, az azt kiegészítő elégtelen termelésének pótlásáról az árúbevitel útján lemond. Másszóval ez annyit jelent, hogy a tőkés ország a tőkekivitel által csökkenti tőkefelhalmozását azzal az esettel szemben, amidőn az árúkivitelt árúbevitel fedezi. Mig úgyanis az utóbbi esetben a kivitt árúk ellenében behozott árúk átalakulnak termelőtőkéje elemeivel addig a tőkekivitel esetében az árúkivitel ellenértékét képező árúk bevitele elmarad és így csökken a tőkefelhalmozásra rendelkezésre álló árúkészlet. De azért persze a tőkefelhalmozás a tőkekivitellel kapcsolatban mégis magasabb színvonalon játszódik le azzal az esettel szemben, amikor a tőkekivitel hiányában túltermelés áll be s ezért a termelést korlátozni kell.


Azonban a kikölcsönzött és közvetlenül befektetett tőke után az elmaradott országnak kamatot, osztalékot, profitot kell fizetni. Azon a fokon azután, amelyen a korábban kivitt tőke után fizetett kamatok stb. értéke meghaladja már az egyidejüleg újabban kivitt tőkék értékét, az árúkiviteli többlet árúbehozatali többletté változik át a tőkés országban. Ezen a fokon ugyanis az elmaradottabb ország újabb tőkebevitellel nem fedezett kamat stb. tartozását árúban fizeti meg, vagyis itt már a tőkekivitel árúkivitellel meg nem fizetett árúbevitelben nyilvánul meg a tőkés ország külkereskedelmében. Itt azután azért lehetséges árúbevitel árúkivitel nélkül, mert az árúbevitelt nem a belföldi termelési ágak aránytalansága folytán beálló elégtelen termelés teszi szükségessé. Másszóval ez annyit jelent, hogy ezen a fokon a tőkevitel már növelőleg hat a tőkés országokban folyó tőkefelhalmozásra azzal az esettel szemben, amidőn az árúbevitelt árúkivitel fedezi. Míg ugyanis az utóbbi esetben a termelőtőke elemeivé átalakuló árúmennyiség változatlan marad, addig ezen a fokon elmarad az árúbevitel ellenértékét képező árúk kivitele s így növekszik a tőkefelhalmozásra rendelkezésre álló árúkészlet a tőkés országban. S a tőkekivitel egyáltalában csak addig hat csökkentőleg a tőkés ország tőkefelhalmozására, amig a tőkekivitel folytán árúellenérték nélkül kivitt árúk értéke alatta marad a tőke, kamat, stb. fizetés folytán árúellenérték nélkül behozott árúk értékének. Ha az utóbbi az előbbit már meghaladja, a tőkekivitel magasabb fokon beállható következményeként a tőkefelhalmozás már gyorsabb lesz, mint tőkekivitel hiányában, mert a tőkekiviteli számlán kivitt árúellenérték nélküli bevitt árúmennyiség mutatkozik, amely átalakul a termelőtőke elemeivé.


Ezekután most már teljes képet nyerhetünk az, elmaradott nemtőkés országok jelentőségéről is a tőkés országok számára a külkereskedelemmel kapcsolatban. A nem-tőkés országok nemcsak azt teszik lehetővé a tőkés ország számára, hogy termelési ágainak a belföldön hiányzó arányosságát piacok segítségével helyreállítsa. Ezenkívül a tőkés ország az átlaghaszonráta emelését érheti el azáltal, hogy a mezőgazdaság által termelt élelmiszerek és nyersanyagok egyrészét a nem-tőkés ország piacán olcsóbban szerzi be. S ép így átlaghaszonrátáját emeli az a különhaszon is, amelynek birtokába, azáltal jut, hogy ipari tömegfogyasztási cikkeit a nem-tőkés ország piacán adja el s hogy a nem-tőkés országban bevezeti a, tőkés termelést. Továbbá jelentős a nem-tőkés ország piaca a tőkés ország számára azért is, mert azon beszerezheti az élelmiszereket és különösen ipari nyersanyagokat, amelyek természeti okokból az illető tőkés országban nem termelhetők. Végül a tőkekivitellel kapcsolatban a tőkés ország árúellenérték nélküli árúszolgáltatásra is kényszeritheti a nem-tőkés országot. A tőkés nemzetek között tehát a nem-tőkés országok iparcikkfelvevő piacáért, a nemtőkés országokban való termelésért, illetve az ezekből eredő különhaszonért s a nem-tőkés országok nyersanyagforrásaiért is küzdelem folyik s ebben a küzdelemben is többé-kevésbé monopolisztikus helyzethez jut az a tőkés nemzet, amelynek sikerül a nem-tőkés országot politikai uralmának valamilyen alakban alávetni. Ez a tény azután a másik fontos meghatározó oka a tőkés gyarmatpolitikának. Ebben a vonatkozásban a tőkés gyarmatpolitika nem más, mint a tőkés nemzetek küzdelme egymással a gyarmati ipari piac és a gyarmatokban folytatott tőkés termelés által biztosított gyarmati különhaszonért s ezáltal átlaghaszonrátájuk emeléséért s a gyarmati nyersanyagforrások birtokáért. S ebben a küzdelemben a már megszerzett gyarmatok megtartása külön jelentőséget nyer azáltal, hogy a tőkés ország termelési ágainak a gyarmati ország piacára is kiterjedő arányossága, amelynek fentartását a gyarmati uralom biztosítja, feltétele a tőke zavartalan újratermelésének az elért színvonalon. Végül, minthogy meghatározott fontos ipari nyers- és segédanyagok (pld. kőolaj, nyersgumi, magánérc) természeti okokból csak meghatározott országokban és korlátolt mennyiségben termelhetők, az ezeken az országokon gyakorolt gyarmati uralom egyben monopolisztikus uralmat biztosit a többi tőkés nemzettel szemben is a kérdéses nyers és segédanyagokon, ami a többi tőkés nemzettel szemben is monopolhaszon forrása s így az átlaghaszonráta emelésének további eszköze lehet.


A gyarmati különhaszon a gyarmati termelőktől ellenérték nélkül elsajátított értékekből áll elő, akár iparcikkek eladása, akár a termelésben közvetlenül hasznosított bérmunka a forrása. Ellenérték nélkül elsajátított gyarmati értékekhez jut a tőkés ország akkor is, amidőn a gyarmati termelőktől vesz élelmiszereket és nyersanyagokat, az által, hogy gyarmati termelőknek nem fizeti meg a földjáradékot, a tőke-hasznot, sőt még munkaerejük teljes értékét sem. S végül a tőkekivitel is árúknak ellenérték nélkül való elsajátítását teszi lehetővé. Mindezeket a tényeket az egyenlőtlen árúcsere fogalma foglalja össze a tőkés ország és a gyarmati ország viszonyában, amely tehát abban áll, hogy a gyarmati ország „többtárgyiasitott munkát ad természetben, mint amennyit kap.” (Tőke III/1. 219.) Ennek az egyenlőtlen árúcserének az ellentéte fejlődik ki azután a monopolkapitalizmus korszakában az árúdumping alakjában, amidőn ellenkezőleg a tőkés ország árúi egyrészét a külföldi piacokon értékükön alul adja el s az így elvesztett értékeket a belföldi fogyasztókból vonja ki monopolhaszon alakjában.


Látjuk tehát, hogy a tőkés külkereskedelem távolról sem csupán az a természetileg és technikailag meghatározott nemzetközi munkamegosztáson alapuló harmónikus együttmüködés a nemzetek között, amelynek a kapitalizmus képviselői alapjában véve feltüntetni igyekeznek. A tőkés külkereskedelem okai között az előbbiek mellett ott találjuk a tőkés termelés különleges szerkezetét is az elmaradott országok munkaerői magasabbfokú kizsákmányolásának és a nyersanyagforrások uralma által nyujtott monopolhaszonnak a lehetőségével együtt, amelyek ádáz küzdelemre vezetnek a tőkés nemzetek között a termelési ágak hiányzó arányosságának a helyreállításáért és a haszon megnöveléséért, továbbá a belföldi mezőgazdasági termelést megdrágító monopolisztikus földtulajdont, — az állandó jellegü természeti viszonyok mellett a tőkés társadalom múló történeti viszonyait. A tőkés külkereskedelem elsősorban nem harmónikus együttmüködés a nemzetek között, hanem a tőkés nemzetek összecsapása a világpiacon a kapitalizmus belső ellenmondásainak a legyőzéséért, a világpiac kiaknázása által lehetővé tett haszon elragadásáért, a gyarmati különhaszonért, a nyersanyagforrások birtokából származó monopolhaszonért és át- meg átitatják a nemzetközi kizsákmányolás tényei. S ez az öszecsapás, amelyben a gazdasági eszközök használata állandóan összefonódik a hatalmú eszközök használatával, az ellenmondások megnövekedésének bizonyos fokán átcsap a tiszta hatalmi küzdelembe, a gazdasági háborúból a fegyveres háborúba. Ezzel azután a tőkés külkereskedelmi terjeszkedésnek még egy utolsó okát is érintettük, azt, amely még a „béke” idejében a háború viteléhez szükséges nyersanyag- és élelmiszerforrások biztosításában áll. A tőkés nemzetek azért is igyekeznek politikai uralmat szerezni a nyersanyag- és élelmiszerterületeken, hogy a szükséges nyersanyagok és élelmiszerek háború idejében is rendelkezésükre álljanak, amidőn rendes kereskedelmi beszerzésük esetleg már nem lehetséges többé.


És most már birtokában vagyunk azoknak az adatoknak is, amelyek segítségével a tőkés ország különböző termelési ágainak úgy belső, mint külső okokból létrejövő aránytalansága és az ezzel kapcsolatos külkereskedelem egymást kiegészítő két megnyilvánulása, a kivitel és a bevitel közelebbről meghatározható. Láttuk, (lásd e dolgozat 1. közleményét a Korunk októberi számában) hogy a „tiszta kapitalizmus”-ban a tőkés termelés különbözői ágai között tendencia szerint kialakuló legfontosabb aránytalanság az, amely a technikai fejlődés következtében a tömegfogyasztási cikkek túltermelésére vezet. A „tiszta kapitalizmus”-sal szemben a történeti kapitalizmusban a kivitel már lehetőséget nyújt a tömegfogyasztási cikkek túltermelésének a levezetésére. De az imént láttuk azt is, hogy a tőkés ország a mezőgazdasíig által termelt élelmiszerek és nyersanyagok egyrészét a tőkés fejlődésben elmaradottabb országok piacán szerzi be, vagyis ezeket elégtelenül termeli. S azt is láttuk, hogy a tőkés ország ipari tömegfogyasztási cikkeket akkor is kivinne, vagyis ezeket illetőleg belföldi vonatkozásban akkor is túltermelést idézne elő, ha ez a túltermelés nem is állna be a tőkés termelés belső erőinél fogva. A tőkés országnak külföldi piacot kereső túltermelése a tömegfogyasztási cikkekben tehát közelebbről mint az ipari tömegfogyasztási cikkek belföldi túltermelése határozódik meg, amit kiegészít a mezőgazdaság által termelt tömegfogyasztási cikkek, vagyis élelmiszerek és a mezőgazdasági nyersanyagok belföldi elégtelen termelése. S ennek a túltermelésnek a levezetésére a külföldi országok annál könnyebben meghódítható piacot nyujtanak, minél elmaradottabbak és az elmaradott országok piacának meghódítását is megkönnyíti más versenytársakkal szemben az ez országokon gyakorolt gyarmati vagy félgyarmati uralom. Mindezekből az okokból a tőkés országot jellemző kivitel elsősorban mint az ipari tömegfogyasztási cikkek kivitele határozódik meg és pedig mint elsősorban az elmaradott országok s ezek között is a tőkés ország uralma alatt álló gyarmati és félgyarmati országok piacára irányuló kivitel. De ez a helyzet módosul az elmaradott országok gazdasági fejlődésével. Módosítja a nagyipari szállítási technika, majd ezt követőleg a tőkés termelés bevezetése az elmaradott országokban, amelyek piacot teremtenek ezekben a tőkés országban termelt termelőeszközök számára is. A tőkés ország kivitelében tehát megjelennek most már az ipari tömegfogyasztási cikkek mellett a termelőeszközök is. De a tőkés termelés kifejlődésével az elmaradottabb országokban ezek mindinkább maguk állítják elő az ipari tömegfogyasztási cikkeket, mindjobban csökken tehát a tőkés országban túltermelt ipari tömegfogyasztási cikkek kivitelének lehetősége az elmaradottabb országokba. Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan a tőkés ország ipari kivitelében a tömegfogyasztási cikkek helyét mindinkább a termelőeszközök foglalják eh E mellett ugyan az ipari tömegfogyasztási cikkek belföldi túltermelése még mindig levezethető, ha nem is kivitel útján, de azáltal, hogy a termelőeszközök belföldi termelésének megnövekedése, amelyet a külföldi termelőeszköz-piac kifejlődése maga után von, megnöveli az ipari tömegfogyasztási cikkek belföldi piacját is). (Lásd a dolgozat 3. közleményét a Korunk decemberi számában.) Végül azonban a tőkés fejlődés útján lévő országokban a termelőeszközök termelése is kifejlődik, aminek következtében most már korlátozódik a tőkés ország termelőeszköz-kivitele is. Amilyen mértékben azután ez a folyamat előrehalad, olyan mértékben korlátozódik a tőkés országban túltermelt ipari tömegfogyasztási cikkek túltermelése levezetésének a lehetősége is. Azonban ennek az egész fejlődésnek a következményei csak a kapitalizmus mai történeti korszakában váltak jelentőssé, azzal tehát itt részletesebben nem is foglalkozunk, mindössze megállapítjuk, hogy a fenti okokból a tőkés ország kivitelében az ipari tömegfogyasztási cikkek mellett tényleges szerepet játszanak a termelőeszközök is. Az ipari tömegfogyasztási cikkek és a termelőeszközök kivitele mellett azután nagyobb hely jut még a tőkés ország kivitelében azoknak az árúknak, elsősorban ipari-, nyers- és segédanyagoknak, amelyek a termelés természeti feltételeinek különbözősége folytán más országokban nem termelhetők s végül azoknak az árúknak, rendszerint megint iparcikkeknek, amelyeknek termelését a tőkés ország technikai fölényénél fogva többé-kevésbé monopólizálja. Igy a tőkés ország kivitele túlnyomó részben ipari árúkból áll.


Annak megfelelően, hogy a tőkés ország ipari árúkivitelben megnyilvánuló belföldi vonatkozású túltermelését a mezőgazdaság által termelt élelmiszerek és nyersanyagok elégtelen termelése elégíti ki, a tőkés ország bevitele mindenekelőtt élelmiszerekből és mezőgazdasági nyersanyagokból áll. Ehhez járul a tőkés országban természeti okokból nem termelhető árúk bevitele, amely növekvő mértékben ipari nyers-és segédanyagokból tevődik össze az élelmiszerekkel szemben és végül a többi tőkés ország által technikai fölényüknél fogva a termelést illetőleg monopólizált árúk, rendszerint iparcikkek bevitele. Igy a tőkés ország bevitele túlnyomó részben élelmiszerekből és nyersanyagokból áll.


A tőkés külkereskedelmet s annak egymást kiegészítő két megnyilvánulását, a kivitelt és a bevitelt fenti közelebbi meghatározásaikban tehát egyidejüleg hatva hozzák létre a tőkés ország termelési ágainak belső okokból kifejlődő aránytalansága, az e termelési ágak aránytalanságát kifejlesztő sajátosságai a külföldi piacnak és a termelés természeti és technikai feltételeinek különböző volta az egyes országokban. Igy például az ipari tömegfogyasztási cikkek kivitelét egyaránt előidézi ezeknek a technikai fejlődés folytán beálló túltermelése és az elmaradott külföldi országok piacán eladásukkal elérhető különhaszon lehetősége. És az ipari tömegfogyasztási cikkek kivitele ép úgy előidézi a mezőgazdaság által termelt élelmiszerek és nyersanyagok bevitelét, amint a tőkés országban természeti okokból nem termelhető ipari nyersanyagok bevitele előidézi az ipari tömegfogyasztási cikkek kivitelét.


Mindazok a jelenségek, amelyeket a tőkés külkereskedelemmel kapcsolatban összefoglaltunk, legtisztábban a kapitalizmus klasszikus földjén, Angliában valósultak meg, más tőkés országokban kifejlődésüket nagyobb mértékben korlátozták természeti és történeti okok. Ezért végezetül még két fontos, a külkereskedelem folytán a történeti kapitalizmusban a „tiszta kapitalizmus”-sal szemben létrejövő vonatkozást az angol kapitalizmus történeti adataival fogunk szemléltetni.


Az egyik a tőkekivitellel (és mellette persze a nemzeti fizetési mérleg egyéb tételeivel) kapcsolatos, a túltermelési válságok egész sorozatát átölelő hosszabb történeti időszak távlatában megmutatkozó az a tény, hogy míg a tőkés fejlődés bizonyos fokáig a tőkés ország több árút termel, mint amennyit elfogyaszt, tehát termelő ereje nagyobb, mint fogyasztóereje, addig ezen a fokon túl a tőkés ország már több árút fogyaszt, mint amennyit termel, tehát fogyasztó ereje tényleg nagyobb, mint termelőereje. A tőkekivitel, mint láttuk, fejlődése első szakában árúkiviteli többlettel jár. Itt a tőkés ország több árút visz ki, mint amennyit behoz, tehát többet termel, mint amennyit elfogyaszt. A fejlődés második szakában azonban a tőkekivitel árúbeviteli többletet von maga után, itt tehát már a tőkés ország több árút hoz be, mint amennyit kivisz, tehát többet fogyaszt is, mint amennyit termel. (Ami mellett persze — más szempontból — a túltermelési válságokban időszakosan mindig újból kifejezésre jut a fogyasztó erőt meghaladó termelőerői ténye is).


Nézzük ebből a szempontból Anglia külkereskedelmi mérlegének az alakulását. Az alábbi táblázatban a külkereskedelmi mérleg adatai mellett feltüntettük a termelő erőnek a fogyasztó erőhöz való viszonyát is a nemzeti jövedelemre vonatkozó adatok alapulvételével. A nemzeti jövedelem a nemzeti termelés értékét képviseli. A kiviteli többletet a nemzeti termelés százalékában kifejezve, megkapjuk azt az arányszámot, amellyel a termelőerő meghaladja a fogyasztóerőt. Viszont a beviteli többletet a nemzeti termelés százalékában kifejezve, megkapjuk azt az arányszámot, amellyel a fogyasztóerő meghaladja a termelőerőt. A külkereskedelemre vonatkozó adatok az általános külkereskedelmet tüntetik fel és Woytinsky, Die Welt in Zahlen cimű munkájából vettük őket. (V. kötet 178. o.) A nemzeti jövedelemre vonatkozó adatokat azi ugyanebben a munkában (I. kötet 205. o.) közölt adatokból számítottuk ki az egyes évekre, ahol szükséges volt, eltérő számadatok átlagának vétele útján. A nemzeti jövedelemre vonatkozó becslések minden bizonytalansága mellett az alábbi táblázat a szóban forgó tendenciát határozottan kifejezésre juttatja.


 























































































Év


Aru-


Aru-


Kiv. többi.


Nem eti


Többtermi


 


bevitel


kivitel


Bev. többl. +


jövedelem


Többfogy. +


 


milllió


fontok


 


1820


32


49


— 17


455


— 3.7


1830


46


70


— 24


485


— 4.9


1840


67


117


— 50


515


— 9.7


1860


211


166


+ 45


689


+ 6.5


1870


303


245


+ 58


959


+ 6.0


1880


411


286


+125


1199


+10.4


1890


421


328


+ 93


1442


+ 6.4


1900


523


354


+169


1712


+ 9.9


1910


678


534


+144


1980


+ 7.3


 


A fordulópont 1850 körül van. Míg az első időszakban 1820 és 1840 között, a többtermelés folyton növekedett a tőkekivitel rohamos emelkedése következtében, addig a második időszakban, 1860 és 1910 között, állandósult a többfogyasztás. A többfogyasztás nem mutat határozott tendenciát sem emelkedésre, se csökkenésre, amiben, feltéve, hogy a nemzeti jövedelemre vonatkozó adatok a valóságtól nem mutatnak lényeges eltérést, az a tény jut kifejezésre, hogy a tőkekivitel üteme ebben az időszakban, a fordulópont után, újból gyorsult.


A másik fontos tény abban áll, hogy a külkereskedelem folytán a történeti tőkés országban a különböző termelési ágak aránytalansága folyton növekedik. Láttuk” (lásd e dolgozat 1. közleményét a Korunk októberi számában) hogy a „tiszta kapitalizmus”-ban a válság a különböző termelési ágak arányosságát tendenciálisan mindig újból helyreállítja. A válság persze a történeti kapitalizmusban is mindig újból helyreállítja a különböző termelési ágak arányosságát, de nem a meghatározott tőkés országban, hanem a tőkés ország piacának a külkereskedelem által kiszélesített síkján, általánosabban, az egész tőkés és nem-tőkés árútermelésre kiterjedő síkon, országhatárokra való tekintet nélkül. Igy a tőkés országot a külkereskedelem függetleníti termelési ágai egymáshoz viszonyított arányosságának a törvényétől, termelési ágainak egymással szemben való aránytalansága nem szorul azok közé a szük korlátok közé, amelyek a „tiszta kapitalizmus”-ban az aránytalanságot korlátozzák, hanem ezektől szabadon kibontakozik s az egyes termelési ágak fejlődését csak annak a piacnak a terjedelme korlátozza, amely számukra a bel- és külföldi, úgy tőkés, mint nemtőkés árútermelésben van adva, A tőkés ország termelési ágainak egymáshoz viszonyított aránytalansága és ennek következményei, a túltermelés és az elégtelen termelés, ahelyett, hogy időszakonkénti kifejlődésük után mindig újból visszafejlődnének, mint ahogy a „tiszta kapitalizmus” rendszerében történne, állandósulnak egymás mellett és ezen felül folyton növekednek. A belföldi termelési ágak egymásra vonatkoztatott aránytalanságának, a növekvő túltermelésnek és elégtelen termelésnek tényleges kifejlődését nyomon kisérhetjük Anglia külkereskedelme, bevitele és kivitele súlyának folytonos növekedésében a nemzeti termelését kifejező nemzeti jövedelméhez viszonyítva.


 




































 





























































Év


Nemzeti


Aru-


Aru-


Kiv.


a nemzeti


 


 


jövedelem


bevitel


kivitel


jöv.


százalékában


*


millió


fontok


1820


455


32


49 70


 


10.8


7.3


1830


485


46


,


14.4


10.0


1840


515


67


117


 


22.7


14.4


1860


689


211


166


 


24.1


28.7


1870


959


303


245


 


25.5


29.8


1880


1199


411


286


 


23.9


31.0


1890


1442


421


328


 


22.7


27.4


1900


1712


523


354


 


20.7


27.8


1910


1980


678


534


 


27.0


31.9


 


A belföldi vonatkozásban túltermelést kifejező kivétel aránya a termeléshez 1820 és 1910 között — az 1870-től 1900-ig tartó megszakítástól eltekintve — ép úgy növekedett, mint a belföldi vonatkozásban elégtelen termelést kifejező bevitel aránya a fogyasztáshoz. — megint eltekintve az 1880-tól 1900-ig tartó időszaktól. Az utóbbi megszakítástól eltekintve, amely összefügg az 1870 és 1900 közötti időszak itt közelebbről nem érintendő különleges piacviszonyaival, az angol kapitalizmus termelési ágainak túltermelésre és elégtelen termelésre vezető belső aránytalansága folyton növekedett. A tőkés országokban a különböző termelési ágaik között így kifejlődő aránytalanság jelentősége a kapitalizmus mai történeti korszakában nyilvánul meg.


* Bevitel a nemzeti fogyasztás (nemzeti jövedelem, levonva a kiviteli töbletet, ill. hozzáadva a beviteli többletet) százalékában.


 


Vissza az oldal tetejére | |