Főoldal

Korunk 1932 Február.

Megnőttek és elindultak


Vas István

 


Nagy regényírók legjellemzőbb sajátsága, hogy a realitásból kiindulva, sőt ahhoz ragaszkodva, műveik egy egész külön világot alkotnak, saját törvényekkel, külön nehézkedési szabályokkal, külön levegővel. Egy szobának a leirása teljesen élethű, mindennapi és mégis érezzük, ennek a szobának csak egyszer és itt van jogosultsága, hozzátartozik a regény öntörvényű világához. Ilyen rendszereket alkotnak Homeros és Dante époszai, Stendhal, Balsac, Zola, Dosztojevszkij, stb. regényei, sőt a fiatal irodalom nagy alkotásai is. Kassáknál természetesen ilyesmiről szó sem lehet. Alakjai és történései művészileg, teljesen indokolatlanok, önkényesek, rendszertelenek és minden logika hijján valók. Igy vele szemben nem léphetünk fel a kritika magasabb igényeivel, nem mérhetjük le tehetségének elsődlegesen alkotó erejét, nem állapithatjuk meg rendszerének törvényeit, képleteit. Kénytelenek vagyunk megelégedni kevésbé művészi szempontokkal, a részletek vizsgálatával, pszichológiájának, jellemzőerejének, stílusának stb. kérdésével.


Hiszen így is bukkantunk értékes eredményre. Nem nagyszabású munka, mondhatnók, de jó munka, mester kezeműve. És bizalommal is fognánk hozzá a könyvhöz, hiszen a fiatalságról szól és ki szólhatna nagyobb hozzáértéssel e tárgyhoz, mint Kassák, aki a fiatalság zászlajával és eléggé pathetikus himnuszaival kezdte irodalmi pályáját és aki ma is a fiatalság nevében kezdi és végzi szólamait. De ez a könyv jó példa arra, hogy az irónál nem a külső élmény a lényeges, hanem a meglátás. Kassák úgy áll a fiatalsággal szemben, mint azok a bizonyos álexotikus irók a vad törzsekkel, akiket mint tőlünk merőben különböző lényeket állítanak be, majdnem négy szemmel és két orral ábrázolván őket, holott, mint ezt a vad népek művészetéből tudjuk, ösztönviláguk bámulatosan megegyezik a mienkkel. Kassák is ilyen „vadaknak” írja le a fiatalságot. Hőseinek legnagyobb része csunya és nyavalyás, — született gonosztevők, akik csupán gyávaságból nem ölik meg szüleiket, szerelmi életük meggondolatlanság és erkölcstelenség, lázadásuk a fennálló rend ellen nem egyéb éretlen suhanckodásnál, munkakerülésnél. A legbegyepesedettebb ügyész vagy tanár sem háborodhatna fel jobban a fiatalok erkölcstelenségén. A másik, elenyészően csekély rész viszont merev fabábú. Nem ismerik a szerelmi vágyat, szocialisták, de szocializmusuk csak tanulnivágyásból áll. Épp ily kevéssé ismeri Kassák a különböző osztályokat. Proletárfigurái élettelenek, hiszen ezzel az osztállyal már rég megszakadt a kontaktusa, a burzsoáziáról viszont elképesztően papirszagú fogalmai vannak. Regényének egyetlen megokolt és elfogadható jelleme sincs s ha a „Napok, a mi napjaink” a középkori vitadrámákra emlékeztetett, a „Megnőttek és elindulnak” alakjainak és történéseinek valószerűtlenségével már a ponyvaregénybe hajlik. Vádirat ez a könyv a fiatalság ellen? Ahhoz nem elég komoly. Hiszen a mai fiatalság valóban gyönge és önállótlan és megérdemel támadást, de ez a könyv nem egyéb gyűlöletteljes acsarkodásnál a fiatalság felé. Hogy ennek a gyűlöletnek mi az oka, azt maga Kassák is elárulja öntudatlanul. Az író a könyv elején találkozik egy fiatal lánnyal és azt kérdi tőle: „Miért néz rám ilyen vizsgálódón? Keresi rajtam az öregség jeleit?” Nem véletlen, hogy Kassáknak ez az aggálya támadt, hiszen elég jogosult aggály ez részéről. Nincs is sok vizsgálódásra szükség, hogy az öregség jeleit felfedezzük nála, egyik legismertetőbb jele például ez a gyűlölet és irigység a fiatalsággal szemben. Mint amikor a virágon nyálas testű csiga kuszik végig, úgy torzítja Kassák a fiatalság legszebb és legegyszerűbb érzéseit sötétbe és betegesbe.


S ha már nélkülözzük Kassáknál a fiatalos látást és lendületet, joggal elvárhatnók, hogy fölleljük nála az öregség ajándékát: egyszerű, kemény és tökéletes irásművészetet. Ugy tapasztaljuk azonban, hogy e téren viszont Kassák kamaszossá változott s mi sem árulja el, hogy már hosszú irodalmi mult van háta mögött. Stilusa naturalista, de ez nem a Flaubert és Zola sulyosveretű, nemes naturalizmusa, hanem földhözragadtság és pongyolaság. Régi irásainak lendülete és változatossága eltűnt s már csak fülsértően csikorognak az élettelen kassáki szólamok és magyartalan mondatszerkezetek. Ebből a könyvből hiányzik a könnyed és spontán nyelvformáló erő, de az író becsületes és fárasztó munkájának nyomai sem látszanak rajta. A futurizmus, dadaizmus és konstruktivizmus kápráztató rakétajátékában nehezebb volt megállapítani, mi a tüzijáték művészi magva, de közben az egész fiatal irodalom letisztulásával Kassák is változott és otthagyta az izmusok szines légvárait. Ez az új, leegyszerűsített stílus azonban a legnagyobb erőfeszítést és irói készséget igényli és így alkalmasabb választóvíz a művészi és talmi megítélésére. Kassák számára tehát ez a megváltozott stilus volt a „hic Rhodus, hic salta”. S Kassák ugrott is nagyott, azonban úgy járt, mint a magasugró, aki ugrásában a mércét is leveri sarkaival. Határozzuk meg ennek a könyvnek a helyét? Azt hisszük, szerepe jóval inkább társadalmi és politikai s hogy ez a szerep milyen természetű, azt Kassák eddigi pályája után nem nehéz kitalálni. Egyik hőse, aki az író szócsöveként szerepel, azt mondja: „Forradalom... ezzel a szóval is nagyon sok visszaélés történik... Ez ate utóbbi hiba leginkább a fiatalságnál fordul elő. Sokan közülük ugyanugy extázisba jönnek ettől a szótól, mint mások a jazz-muzsikától, az alkoholtól vagy az ópiumtól. Vigyáznunk kell arra, hogy a fiatalság el ne veszitse magát ebben a zürzavarban.” Nos, Kassák ennek a vigyázónak a szerepét tölti be. A szereplők közül néhányat politikai szervezkedés miatt letartóztat a rendőrség és ketten közülük éhségsztrájkban meghalnak. Ezek után a könyv befejező szavai a következők: „Dolgoznunk tovább! De nem úgy, mint ők... Mennél kevesebb áldozattal, mennél egyenesebben a cél felé.” Kassák valóban elég kevés áldozattal és elég egyenesen halad célja felé. Hihetőleg nemsokára el is éri.


Ha ezt a regényt nem Kassák írta volna, aki mindezek dacára szocialista írónak szeretné feltüntetni magát, olyan írónak, aki harcol a fiatalságért és szabadságért, úgy említésre sem volna érdemes. Igy azonban hű tanubizonyság a mai Kassákról, legautentikusabb holtnak nyilvánítás a szocialista mozgalom és az irodalom számára egyaránt. Requiescat in pace! (Budapest)


* Kassák Lajos: Megnőttek és elindulnak. Pantheon kiadása. Budapest 1931.


 


Vissza az oldal tetejére | |