Korunk 1932 Február.

Fiatal olasz írók


Nemes Lajos

 


Fiataloknak csak koruk miatt nevezhetjük őket, mondanivalóikban öregebbek a mult század olasz íróinál. Ezek a fiatalok itt is, ott is feltünnek egy-egy pár száz példányban megjelenő folyóirat köré csoportosulva. Csak annyiban írók és érdekesek, hogy fiatalok és írnak és egy negyvenmiliós nép legújabb, legfiatalabb irodalmának képviselői. Az egyik, a legtekintélyesebb gárda a Solaria cimü lap köré gyülekezett. Ez a folyóirat most lép hetedik évfolyamába, Firenzében jelenik meg és szerkesztői: Alberto Carocci és Alessandro Bonsanti. Egy másik csoport a Circoli című, Genovában megjelenő folyóiratot adja ki, minden második hónapban díszes kiállításban, kizárólag költeményekkel. Utóbbiról csak annyit jegyezhetünk fel, hogy munkatársai és szerkesztői jómódu, sőt gazdag fiatalemberek, akik verseket irnak. E versek értékei még az individualista líra legsilányabb alkotásáig sem érnek fel: dilettánsok erőlködései. Máskép áll a helyzet a Solarianál, ahol van egy, két irnitudó, sőt tehetséges ember, akik azonban legalább is eltévedtek s még annyiban sem állnak közel a másnépbeli fiatal irók irányaihoz, új világszemléletéhez és a fiatal irók természetes forradalmiságához, mint az rendszerint tapasztalható. Ezek a fiatalok teljesen távol állnak 1932 Európájától és anak problémáitól. Irodalmi és világszemléleti (?!) irányuk sem egységes. A század elején divatos irányok impresszionizmus, futurizmus, expreszionizmus, kubizmus, dadaizmus, szürrealizmus híveivel rögtön tisztába lehetett jönni. Az ideológus, a bíráló tisztán látta céljaikat. Egészen máskép állunk a Solarianusokkal. Ezeket a fiatalokat figyelve csak annyit állapithatunk meg, hogy zavarosak, sötétek — nem azért, mert fiatalok, vagy ahogy polgári kritikus mondaná: kiforratlanok. De a Solarianusok: harmincas és harmincon felüli valóságtussoló virtuózok, irodalmi akarnokok és fenegyerekek.


Az irodalmi dokumentáció kedvéért, a kórkép teljessége miatt érintkezésbe léptünk Aldo Capassóval, a mozgalom egyik az olasz bírálók szerint legjelentékenyebb alakjával, hogy vázolja fel a Solaria céljait. Válaszából — hangsulyozzuk: a dokumentum kedvéért — a követ kező részeket idézzük: „a) a Solarianusok közös jellemvonása: a külföldi irodalom szeretete es az a vágy, hogy a legmerészebb formákat is megértsék; b) majdnem mindegyik Solarianus azt a tényt igyekszik bebizonyítani, hogy a művészet nem csak inspirációt igényel, hanem: elmélkedést, okoskodást ós kritikai lelkiismeretet” (most azonban nem ugy folytatja Capasso, ahogy azt várni lehetne, hanem megállapítja, hogy fenti követelmények miatt a Solarianusok) „neoklaszszikusok és antiromantikusok.” Majd pedig: „c) a Solarianusokat két csoportba lehet sorolni: az egyikbe azokat, akik pszichológiai elbeszéléseket irnak és mindenekfelett pszichológusok, a másikba azokat, akik a tiszta lírát művelik, amelyekben a nyelv legnagyobb intenzitását érik el s a lehető legélesebben különbözni törekszik a mindennap praktikus és utilitárius nyelvétől, d) a Solaria munkatársai és szerkesztői az élő és elhalt írók közül Marcel Proustot, Paul Valeryt, Italo Svevot és Giacomo Leopardit tisztelik” Azután a Solaria íróit jellemzi Aldo Capasso. „Alberto Carocci (a lap egyik főszerkesztője) érzéki novellákat ír; elsősorban elbeszélő, prózájának természete: az egyre idegesebb fokozódás. Arturo Loria: egyik legjobb olasz novellista, fantasztikus novellákat ír, melyekben nagyszerü nyersességgel mutat be különös és furcsa környezeteket. Egyik főmunkájában egy madarak és üvegharangok közé zárt sas utolsó emócióját írja le. Alessandro Bonsanti (a lap másik főszerkesztője): novellista, a kevésbé modernek közül való; megírta 1850 Olaszországát kis vidéki jelenetekben.”


És most ugorjunk át néhány hasonló és ezért alig érdekes jellemzést és nézzük mit ír Aldo Capasso saját magáról: „Aldo Capasso: kritikus és költő. Mint költő Petrarca és Leopardi tradícióit követem. Mint kritikus mindenütt a tiszta lírát keresem; ezt akarom kísérleteimben is megcsinálni. A filozófiában: szkeptikus és irracionalista vagyok, azt állítom, hogy logikánkat úgy kell használni, mintha az abszolut volna. Klasszikus vagyok, amennyiben világos önkritikával kisérem a romantikus érzéseket: a legtisztább esztétikai célkitűzéseket a Solaria mozgalmában találom...”


Tovább nem is megyünk. Ez a Capasso képviseli az új olasz irodalmat fentebb felsorolt és még sok hasonló társával együtt. A mai olasz kritika Capassot „vezéregyéniségnek” veszi. Ezért is időztünk annyi ideig nála. A töbi név: Leo Ferrero, a gárda filozófusa, Giacomo Debenedetti, jónevű kritikus és novellista, Ugaretti, — a legjobb élő olasz költőnek tartják, — vallásos, bigott individualista, eltévelyedett tehetség. És a többi: Stuparieh, Montale, Solmi, Vittorino, Franchi.


Aldo Capasso most nyerte meg az Umberto Fracchia irodalmi, diját. Az 1931-es év első helyezettje Capasso; második helyen Eurialio de Michelis futott be. Az 5000 lirás dijat kettőjük között osztották szét. Ezzel a győzelemmel Capasso hivatalosan is az uj olasz irodalom egyik vezére lett. Más új irodalmi megnyilvánulás, a fentleírtakon kívül, nincs Itáliában. Jellemzésül róluk elég ennyi. (Genova)


 


Vissza az oldal tetejére | |