Korunk 1930 December

Az aranykor és a paradicsomi élet legendája II.


Doktor Sándor

 


A bűnbeesés legendájában úgy tesz az osztálytársadalom, mint a vádlottak padjára került gonosztevő: egy kis engedetlenséget, kis gyümölcslopási ügyet bevall azért, hogy elterelje a figyelmet az igazi gonosztettről. Aminthogy ez a számítása évezredeken keresztül bámulatosan be is vált.


Majdnem kísértetbe jövünk azt gondolni, hogy a legenda szövője — nem személy, hanem egy osztály, talán ravasz papi osztály— nem is volt olyan naiv, amilyennek mutatja magát, sőt magas foku művészi érzékkel választotta meg azt a formát és tartalmat, amely „fog”. Van-e benne csakugyan ilyen magas fokú tudatosság és tervszerűség, itt ne vizsgáljuk. Beérhetjük annyival, hogy a Morgan-felfedezte őstörténelemnek itt egy ujabb értékes tanujára akadtunk. Lássuk inkább azt az igazi bűnbeesést, melyről az osztálytársadalomnak, ennek az igazán „vén gonosztevőnek”, így sikerült elterelni a figyelmet.


Már láttuk is. Itt csak ismételjük, pár sorral bővítve, az egyik Engels-idézetet:


„Mint Marx mondja, az ősi közösségek hatalmát meg kellett törni s ez meg is történt. De olyan befolyások törték meg, melyek eleve lealacsonyodásnak kell, hogy Látszassanak, amelyeknek következtében a régi nemzetségi társadalom erkölcsi magasságából a bűnbeesett a társadalom, Az új civilizált osztálytársadalmat a legalacsonyabb érdekek teremtik meg, az aljas bírvágy, komisz élvezetvágy, piszkos irigység s a közös javak önző eltulajdonítása; a régi osztálymentes nemzetségi társadalmat a legaljasabb bűnök ássák alá, a lopás, az erőszak, a csalárdság, a csalás”. (A magántulajdon, a család és az állam eredete 77 l.)


Ime az igazi bűnbeesés. Tehát nem holmi gyermekes engedetlenség, nem apró gyümölcstolvajlás volt a bűnbeesés. Sokkal nagyobb értékeknek a lopása és nemcsak lopás, hanem rablás, csalás stb., szóval az erkölcsi romlás egész skálája terheli a valóságban a vádlottat. S ezekkel a bűnökkel már teljesen arányban áll a bűnhödése.


Minden gyermekességével se tudja leplezni a legenda ezt az erkölcsi romlást. Ádámja már nemcsak pipogya férfi, ahogy imént bemutattuk, de az erkölcsi sülyedés jeleit is elárulja azzal, amivel vázolt eljárását bekoronázza: A számonkéréskor siet kibujni a felelősség alól, sőt nem átallja, csak hogy magát mentse, társát azonnal beárulni, mondván: „Az asszonyi, akit mellém adtál, adott nekem a gyümölcsből, úgy evém”. Mintha kissebithetné ezzel a saját felelősségét, mintha már így muszáj lett volna neki is enni a gyümölcsből és bűnbe esnie, mert az asszony kínálta!


De ha már evett, ha már elcsábítatta magát, az első szóra el is árulja a csábitóját. A kis ártatlan! A gyáva!


Mikor gyerekek voltunk, arra tanitottak bennünket, hogy merjük vállalni a felelősséget, ha már valamit elkövettünk. Igy illik, így szebb. Sőt megtörtént, hogy esetleg azért a lányért, ki — nem is tudtuk meg miért — nem volt nekünk közönyös, magunkra vállaltunk idegen vétket is, hogy mentesitsük őt és méltán éreztük magunkat hősöknek, ha ártatlanul szenvedtünk önként, ő érte. Ma már ilyen az erkölcsi felfogás.


Az egyszeri diák kapta azt a tanácsot: si fecisti, nega. Tagadd, ha megtetted. Még ebben is van valami erő, elszánás. De a legenda Ádámja csak szepeg, tagadni se próbál, ellenben siet az első szóra beárulni a társát. S még hozzá az adott körülmények közt, melyeket fentebb jellemeztünk. Egy kissé romlatlanabb erkölcsi érzékkel be kellett volna látnia, hogy a felelősség az egész bűnesetért első sorban és 90 százalékban őt terheli. És ha van benne erkölcsi épség, vállalnia kellett volna 100 százalékig. Az ő viselkedése azonban már igen alacsony erkölcsi színvonal mutatója. Ennyire sülyedt már a legenda korában az osztálytársadalom erkölcse.


De még az itélő bírón is látszik, hogy már férfi-isten. A férfiuralom idején, férfiak alkották a maguk képére és hasonlatosságára. Elfogult a férfi irányában! És más isten már Babilonban nem volt. A nőnek már nem volt istene, mint a görög hitregében, ki melléje állt volna a perben, védte volna ügyét s rámutatott volna a tényállásban szembeszökő felelősségi fokozatokra. A nő már elnyomott volt, nem talált védőre a férfival szemben se égen, se földön.


Ezért alakult az első fokú ítélet úgy, ahogy a legendában olvassuk.


De ez még csak az első fokú ítélet, nem a végső döntés, mint az olcsón menekült vádlott, az osztálytársadalom híreszteli. A nagy per, íme megértük, hogy — revízióra kerül s az összehordott új bizonyítékok már eddig is mutatják, hogy a tényálladék más volt, mint a legenda előadja. A következő fórum itélete fel fogja menteni1 a nőt, ellenben végleges számüzetésre fogja ítélni a vádlottat, az osztálytársadalmat.


Mi is hát az igazi tényálladék e nagy perben az eddig előadottak szerint?


A „bűnbeesés” előtt volt olyan idő, a nemzetségi társadalom kora, mikor mint aranykorban vagy Édenkertben boldogan élt az emberiség, szegényen ugyan, de békében, ártatlanságban, mert a nemzetségi közösségben élt, mely vállalta az egyesnek, gyermeknek, betegnek, öregnek a gondját; szenvednie pedig nem kellett, mert romlatlan, ép testü volt és segítő testvére egyik a másiknak. Ez az igazi tényálladék egyik része.


Miért sóhajt ez időre vissza a legenda kora?


Mert akkor már ki volt az ember űzve az Édenkertből, vége volt az aranykornak, a vaskor ridegsége, keménysége jött a helyébe. Jött az osztálytársadalom: szegénység helyett gazdagság, de magántulajdonban, mint a kisebbség kiváltsága; békesség helyett osztályharc, ártatlanság helyett erkölcsi romlás. És jött testi szenvedés is, a nőre az anyai hivatás teljesítése közben, nőre és férfira egyaránt a túlsok munkában, ha nem. tartozott a gazdagok kiváltságos osztályához, az uralkodó osztályhoz. „Orcájának verejtékével ette már a kenyerét”, de csak a dolgozó. Az uralkodó osztály ellenben verejtékezés nélkül nemcsak jobb kenyeret evett, hanem gazdagságát is egyre növelte amazok munkájának kizsákmányolásából. Ez tette keserűvé immár az életet. Ez szitotta az osztályharcot, táplált gyűlöletet, erőszakolt, tenyésztette a bűnök és szenvedések minden nemét. Ezért kaptak lábra hibás életszokások, melyek hamar kezdték megrontani mindkét osztály testi épségét s hamar felidézték a betegségek minden formáját.


Nem egyszeri megtántorodásból elkövetett egyetlen kihágási cselekmény tehát az igazi bűnbeesés, melynek egy pár ember volt a tettese, hanem végetnemérő sorozata a legsúlyosabb bűncselekményeknek egész a testvér- és apagyilkosságig, melyeket az osztálytársadalom — kialakulásakor és kialakulása óta. máig elkövetett és elkövet.


S mi az eredendő bűne ennek a civilizált osztálytársadalomnak, melyben fogantatott s melyben leledzik máig is?


Nem valami vérében rejlő misztikus fogyatkozás. „Az ember természettől fogva jó, csak az intézmények tették rosszá”, mondták már a francia enciklopedisták. Az eredendő bűn a magántulajdonba került gazdagság, melytől elválaszthatatlan a testi (és erkölcsi romlásinak minden neme. Bűnnek, bajnak, romlásnak, szenvedésnek nem is lehet vége addig, mig ettől az eredendő büntől meg nem szabadul az emberiség.


Ez az igazi tényálladék, melynek a bűnbeesés legendája csak leplezésére szolgált. Ez az, amit az osztálytársadalom és bűneinek haszonélvezője, az uralkodó osztály, soha nyíltan be nem vallhatott. Az önbeismerés gyors bukását jelentette volna. Be kellett kötni a legendával is a tömegek szemét. Egy értékes fegyver lett a legenda is az uralkodó osztály ideológiai fegyvertárában. Egy fegyverét csavarjuk azzal is ki a kezéből, ha a legenda igazi értelmét kihámozzuk.


Korjelző értéke van a legendában annak is, ahogy az „Ur” fogalma és lélektana ki van benne domborítva.


A nemzetségi társadalom még nem ismert se urat, se szolgát. A legenda kora azonban már nagyon jól ismerte az „urat”. Az „úr” az, aki parancsol s nem tartozik számadással róla, hogy mit miért parancsol. Megmondja, ha jó kedvében van; ha nincs, akkor nem. Parancsol szeszélyből is csak azért, hogy „úr”-voltát éreztesse. Ha pedig parancsa nincs teljesítve, büntet. Irgalom nélkül, keményen büntet, mert „úr”.


Ilyen lehetett valóban az osztálytársadalom kezdetének ura. Kenhetett hozzá egy pár emberöltő, mig így parancsolni megtanult a gazdag. Az első gazdagok még ehhez nem értettek, ha azt is meg tudták tenni, hogy együtt dolgoztak rabszolgáikkal. Még nem szokták meg, hogy olyan nagy távolság lehet ember és embertársa között.


Jóval később a civilizáció folyamán ismét szelídült az „Ur” jelleme, erre vall az ószövetségi szigora, kemény, boszuálló istennek a keresztyén istenné szelidülése. Emebben már az atya jelleme is megjelenik, ki szeretni, jóságos lenni is tud.


A legenda „Ura”, még a saját gyermekeihez se tud ellágyulni, kiket csak imént teremtett. Szűkkeblű, irigy úr, ki épp a két legértékesebb fától tiltja el őket, még csak nem is sejtjük, hogy miért? A tudás fája és az élet fája mái eszünk szerint miképen lehet veszedelmes az emberre, hogy óvni, tiltani kelljen tőle? Nem a legbecsesebb adomány-e mindakettő a földön? Vagy talán épp ezért az „Ur” csak a maga kiváltságainak akarta azokat megőrizni s úgy érzi, értékükből veszitenének, ha másokkal is meg kellene azokat osztani? Az „úr” jellemétől nem idegen ez a szükkeblüség.


Szintén korhü és elbájolóan gyermeteg a legenda természetrajzi tudása, melyet a kígyó festésében árul el. „Hasadon járj és port egyél”. Már nagy haladás az az ismeret is, hogy a kígyóis csak magról szaporodik: „Ellenségeskedést szerzek a te magod és az ő magva között”. Ugy látszik, ekkor már tudta az ember, hogy tojásból lesz minden élő, omne vivum! ex ovo. De az ellenségeskedés nyilván megvolt már a legenda előtt is, ezért kapta benne épp a kígyó a megrontó szerepét. Nagyon különösnek tünhetett fel, hogy a hasán csúszik, lábak nélkül s ebből következtették, hogy porból él. Ezért kapta büntetésképpen is épp ezt az átkot.


 


A PSZICHOANALIZIS ÉRTELMEZÉSE


A teljesség kedvéért emlékezzünk meg arról, hogy a modern lélekelemzés olyan magyarázatát adja a bűnbeesés legendájának, mely kizáróan a nemi életre vonatkozik.


E szerint a tiltott gyümölcs a nemi érintkezés jelképe akar lenni. Ehhez képest maga a gyümölcs alma, mely alakjával a nő emlőjére emlékeztet. A jónak és gonosznak tudása a nemi élvezet megismerése. Ennek megkívánása vitte az első emberpárt bűnbe. Előbb pedig a paradicsomi élet ártatlansága csupán a szűzies nemi ártatlanságot jelentené.


E magyarázatban még volna valami, ami alkalmas lehetne a bűnbe esett Ádám pipogya magaviseletét érthetőbbé tenni, mert in sexualibus a férfi csakugyan sokszor árul el olyan korlátolt beszámithatóságot, aminőnek a legenda Ádámja jelét adja. A nemi ösztön és nemi vágy hatása alatt feledkezett volna el e szerint a neki adott tilalomról, e hatás alatt felejtette el, mivel tartozik férfiui méltóságának s engedte szó nélkül útjára az események folyását azzal az elszánással, hogy — jöjjön, aminek jönni kell. Tény az, hogy ilyesmi a mai civilizált férfival nem ritkán megesik.


Nagy kérdés azonban, ugyanilyen volt-e a férfi lelki szerkezete a régi korokban is? Bizonyos, hogy az erotika csak a mai ember lelki világában foglal el olyan nagy teret s ma is csak az uralkodó osztály és a városi ember életében. Azt a sexológusok maguk is állítják, hogy a kulturával az idegéletnek ez a területe is fejlődött, szélesedett s a multban nem, játszott s a falusi élet egyszerűbb viszonyai között ma se játszik olyan nagy szerepet az egyes és a társadalom életébem mint a lélekelemzés hívei hiszik.


Igy az se bizonyos, hogy az alma a legenda keletkezése idején is jelképe lehetett már a női emlőnek, nem is szólva arról, hogy az Éden kertjében vagy Babilon vidékén valami egyéb is lehetett a tiltott gyümölcs, olyan mint a datolya, szilva, ami nem is emlékeztethet a női emlőre. * Teljesen önkényes belemagyarázás éppen almának tartani, hogy e feltevésre lehessen épteni magyarázatot. Az „Éva almája” kifejezés valószínűen ujabb keletű, már a legenda hatása alatt jött használatba.


De nincs is e magyarázat jól alkalmazva a legendára. Hisz tiltott gyümölcsnek ma is csak az illegitim nemi érintkezést tekinti a közfelfogás. A férj és feleség között nem. Kissé erőszakolt magyarázat az, hogy Ádám-Éva számára ez lett volna a tiltott gyümölcs. Sőt az ókor egyszerűbb emberének a szemében az illegitim nemi élet se volt olyan tiltott, mint ma, hogy csak jelképekben beszélt volna róla.


Csak a keresztyén morál vetette egyre jobban tilalom alá a nemi életet, mint „a hús és vér kívánságai” teljesítését, az illegitim nemi életet pedig még inkább s valószínűen csakis a keresztyén világban, épp a jól ismert legendából kölcsönvéve, jött használatba a „tiltott gyümölcs” kifejezés is a nemi életre vonatkoztatva. A legenda keletkezése korában pedig nem volt olyan tiltott gyümölcs, hogy a legenda alapmotívumául szolgálhatott volna.


Közelebb áll az igazsághoz az a feltevés, hogy a mai művelt osztály túlzott szexualitása magyarázza csak bele a nemi életet a legendába is. Ma csakugyan tapasztaljuk, hogy még a tudományos irodalom is szereti hangsúlyozni a szexuális vonatkozásokat a természetben is; a szépirodalom, színpad, közfelfogás pedig keres és talál szexuális vonatkozásokat ott is, ahol előbb nem voltak. A modern művelt ember mindenben felfedez szexuális célzást, vagy jelképet, mert ő maga van szexualitással jobban telítve mint elődei voltak. Valószínűen reakció ez a keresztyén morál ellenkező túlzásával szemben.


De nem elégíthet ki a legenda szexuális jelképes magyarázata azért sem, mert nem is érinti a legenda legsúlyosabb tartalmát: a büntetéseket, melyek az egyedüli valóságok benne. Avagy „orcád verejtékével eszed a kenyeredet” és „fájdalommal szülsz” — hát igen, ez így van, ezek tények, melyek magyarázatra nem szorulnak, melyek ellen nincs mit tenni.


Igy ez a magyarázat olyan párja a theológiai dogmatikusnak, mely szintén csak a figyelmet elterelni alkalmas a fődologról, a legenda szociális tartalmáról és vonatkozásairól. Hogy ezeket ne is bolygassuk, magyarázásukon ne is törjük a fejünket: ez felel meg az uralkodó osztály érdekeinek.


De ma már nem nyugodhatunk abba bele, hogy a verejtékes munka = testi munka átok és a nő szülési fáidalmai megmásíthatatlan végzet legyenek. A testi munkáról kezdjük megtanulni, hogy az egészség szempontjából szükséges mindenkinek, hiba volt az osztálytársadalomtól, hogy külön választotta a szellemi munkától; az egészség és minden érdek azt követeli, hogy a kétféle munka újra egyesíttessék s az átok legyen a munkáról levéve. — A nő szülési fájdalmainak pedig a mai tudomány ugyancsak kezd rájönni a forrására a nő elkorcsosulásában s ennek okára alárendelt társadalmi helyzetében. Minden reménnyel biztat is a tudomány, hogy ha ez okokat elhárítjuk, az okozatot is sikerül megszüntetni. E reménynek nyujt támpontokat a legenda fentebbi szociális magyarázata is, mikor olyan időkre, fejlődési fokokra utal, melyeken a nőnek még nem kellett annyit szenvednie, mint ma, az osztálytársadalom kialakulása óta. Lehet, hogy evégből a paradicsomi ártatlanság állapotába kell visszajutnia a nőnek és pl. mezítelenül járnia anélkül, hogy szégyenlené, de ez talán nem visszafejlődés lesz, ha azt a célt lehet általa elérni, hogy, legyen róla a legenda átka levéve. Nem csupán ezzel az egy, változással természetesen, a tudomány fog még e célra más eszközöket is ajánlani.


Mindent számbavéve, a bűnbeesés legendájának szexuális jelképi magyarázatát épp úgy nem tartjuk elfogadhatónak, mint a theológiait. Nem fogadjuk el azért se, mert úgy minden kapcsolatát elveszítené az aranykor legendájával, melynek pedig a fentebbiek szerint ikerpárja. Együtt a kettő két tanunak egybehangzó vallomása az osztálytársadalom ellen és az előtte uralkodott társadalmi forma, a nemzetségi társadalom mellett, annál becsesebb megerősítése az őstörténelmi kutatások eddig tárgyalt eredményeinek, mert magának a vádlottak padjára került osztálytársadalomnak okmánytárából valók s meg nem cáfolható tanuságot tesznek — nem történeti eseményekről, hanem — az élet alapberendezéseiről és az ember testi és erkölcsi kvalitásairól egyik és a másik társadalmi rendben.


Van aztán a bűnbeesés legendájának még két müvelődéstörténelmi adata, melyeket szintén érdemes kiemelni. Egyik a ruházkodás történetéhez szolgáltat adalékot. A legenda keletkezése idején még élt a hagyományban is annak az emléke, hogy a letünt boldog korban az ember meztelenül járt és természetesen nem szégyellé. Utóbb pedig a bőrruha volt az első ruhadivat: „csinála az Ur Isten Ádámnak és a feleségének bőrruhákat és felöltözteté őket”. De ki is üzé ezzel az embert a paradicsomból!


A másik adat orvostörténelmi: „Bocsáta az Ur Isten mély álmot jaz emberre és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül és hússal tölté be annak helyét”. (Móz. I. 2.21) Bármily különösnek lássék is első tekintetre, alig magyarázhatjuk másként e bibliai helyet, mint hogy a bordaresectionak narkózisban való elvégzését olvassuk ki belőle. A babiloni papok előtt, úgy látszik, már nem volt ismeretlen ez a műtét, s hozzá az elaltatásnak valamilyen módja.


Nem lesz olyan meglepő ez az adat, ha tudjuk, hogy másik hasonló súlyú műtétről van már tanubizonyságunk még régibb kulturfok idejéből. Nevezetesen a kőkorszakból találtak már ismételten koponyákat olyan szabályos kerek likkal a koponyaboltozaton, hogy az csak orvosi műtét: a koponyalékelés eredménye lehet. Miért csinálta ezt a maga kezdetleges kővésőjével már a kőkorszak embere s miért a bordaresectiót a későbbi barbár vagy civilizált utód, — erre csak feltevésekkel felelhetnénk, melyekre itt nem terjeszkedünk ki. Érdekesek maguk a tények s alkalmasok arra, hogy emeljék szemünkben kulturőseink tekintélyét.


* Csakugyan azt olvassuk a lapokból, hogy Nielsen dán tudós a Britisch Muzeumban talált ókori képen azt fedezte fel, hogy a péri gyümölcsfa volt a tilalom alá vetett fa, azon a vidéken az ókorban nagyon elterjedt fajta.


 


Vissza az oldal tetejére | |