Korunk 1930 Március

A szaporodás forradalma


Rudolf Goldscheid

 


A születések csökkenésében, amely az utolsó félszázadban a kulturnépeknél általánosan tapasztalt jelenség, a szaporodásgazdaság legerősebb szerkezeti változása jut kifejezésre.


A szaporodás, mint minden organikus jelenség, alkalmazkodás az embernél: szellemi tényezők által befolyásolt alkalmazkodási folyamat.


Technikai termelési folyamat és organikus szaporodási folyamat szoros kölcsönhatásban állanak.


Az az ember típus, amelyet a mai gazdaság megkíván, hogy mindig nagyobb hozadékot érjen el, nem képes ugyanazt a gyermekszámot létrehozni és felnevelni, mint amennyit az az embertípus képes volt, amellyel a régebbi korok gazdasága dolgozott. Először, mert a mai gazdaságnak a nőre, mint •munkaerőre is szüksége van, s ezért lehetetlenné teszi a nő számára, hogy olyan mértékben szentelje magát a szaporodás feladatának, mint régebben. Másodszor, mert a technika mai állása mellett az általános iskoláztatásnak is olyan mértékére van szükség, amelynek előfeltétele a gyermekmunkának legalább is 14 éves korig Való eltiltása. Ez által azonban az előlegezett tőkebefektetés, amelybe minden gyermek bejekerül, jóval nagyobb lesz, mint volt akkor, amikor a gyermekek már hat éves koruk előtt dolgozni kezdettek.


A képzettebb, gazdaságilag és politikailag érettebb ember tudatosabb lesz, akaratának nagyobb befolyása lesz cselekvéseire, előrelátóbb s ezért nem határozza el magát oly könnyen, hogy több gyermeket hozzon a világra, mint amenynyit emberhez méltóan fel tud nevelni. Ha tehát összeütközésre kerül benn: az önfentartás a fajfentartással, akkor inkább a gyermekszám leszorításával tér ki a gazdasági nyomás elől.


Ezt a tendenciát megerősíti a gazdaság racionalizálása s a munka ezzel összefüggő intenzifikálása; még pedig annál nagyobb mértékben, minél inkább behatol a kapitalizmus a mezőgazdaságba is.


A produkció (a termelés) racionalizálása automatiktisan maga után vonja a reprodukció (a szaporodás) racionalizálását, egyelőre ugyan nem szociális, hanem csak egyéni racionalizálását. A népesség szaporodási aránya fogy s az ember megszűnik fölös számban jelen levő árúcikk lenni. Közgazdasági értéke emelkedik, ami viszont arra kényszeríti a társadalmat, hogy gazdaságosabban bánjon az emberanyaggal, vagyis jobban védje mint eddig szociálpolitikai berendezésekkel. Igy nyilatkozik meg a születések csökkenésében a legmélyebbre ható szociális forradalom, amely valaha is volt: a szaporodás forradalma, amelynek hatása az, hogy a lassú népességgyarapodás a fejlődés tulajdonképeni rugójává lesz.


A szaporodás forradalma lesöpri azt, ami minden osztályuralom legerősebb fundamentuma: a szaporodási kizsákmányolást. Ha a nő nem hajlandó többé organikus; tőkéjét számtalan terhességben idő előtt kínban és szükségben felhasználni, akkor a kizsákmányolásnak minden tekintetben enyhülni kell, ha nem akarjuk, hogy a szaporodás forradalma a népesség gyors lecsökkenéséhez ne vezessen. A nőnek a társadalomban kivivott helyzete határozza meg az ember gazdasági értékét Miért is a nő felszabadítása, különösen pedig felszabadítása az anya-rabszolgaság alól, az első fontos lépés általában az ember felszabadítása felé. Biztosítani kell a nőben az anyaság örömét, Dehogy a gyermektől való aggodalom nagyobb legyen, mint a gyermek akarása. S a szaporodás forradalmát még kevésbé lehet erőszakkal leverni, mint a többi forradalmakat. Kulturnépek nem tudnak nemakart s a büntetőtörvénykönyv által kierőszakolt gyermekekkel élni. A gazdasági viszonyok kell hogy olyanok legyenek, hogy két-három gyermek ne jelentse a szegények számára sem a gazdasági tönk veszélyét, minden demoralizáló következményével.


A szükséges reakció tehát, a fogyó szaporodásra az ember-eko no mia rendszeres kiépítése, azon meggondolásból, hogy a gazdaság a maga egészében a javak és az ember ekonomiájából áll. Miért is eljön egy pillanat, amikor a javak ekonómiájának további fejlesztése egy tudományosan megalapozott ember-ekonómiát gondosan átgondolt életekonomiát tételez fel a halott anyag kizárólagos ekonómiája helyébe.


Az ember-ekonómia az organikus tőke tana, amely a föld-az ipari-, kereskedelmi- és banktőke mellett mindinkább az érdeklődés középpontjába kerül s mint ilyen, az emberi munkaerő felépítésének, forgalmának és elhasználásának a tana. Kiinduláspontja a felismerés, hogy az ember élete három fázisból áll: a felnevelés és hivatásra előkészítés korszaka, a tulajdonképeni termelő korszaka, amikor a munkaerő terméshozadékát leadja és a többé nem egészen s majd egyáltalában a nem, termelő korszaka, — az öregség. Elhatározó jelentősége természetesen a második korszaknak van. Azt a körülményt, hogy milyen teljesítményre képes ebben a korszakban az ember és azt hogy ez a korszak mennyi ideig tart, az dönti el, hogy miképen alakítható az első és a harmadik korszak. Minél rövidebb a teljes munkaképesség kora az érettség idején, annál rövidebb lesz a nevelés és a hivatásraelőkészítés ideje is. Más szavakkal minél gyorsabban használódik el az ember a munkában, annál több ember kell szülessen s megfordítva: minél jobban ápoljuk a munkaerőt s minél jobban kihasználjuk, annál kevesebb születéssel kijövünk.


A születések csökkenése tehát, aszerint ahogyan felelünk reá, vagy memento mori vagy memento vivere lesz számunka. Magában véve a legnagyobb gazdasági haladás, hogy sikerült lényegesen kisebb szaporodási munka felhasználásával egy minőségileg sokkal jobb s mennyiségileg is elégséges szaporodási munkaszolgáltatást elérni. Fennáll azonban a veszély, hogy súlyos károkat szenvedünk a szaporodás forradalma által, ha a ritkábbá váló emberanyaggal éppen olyan pazarlóan akarunk továbbra is bánni, mint régebben teljesen más társadalmi viszonyok között, nevezetesen ha az embert az utódtermelésben társadalmilag cserben hagyjuk.


A kapitalizmus virágkorában egyszerre gyors áru- és embertermelést tudott produkálni. Ma már a javak termelését csak az emberszaporítás gyors ellassúsításának rovására tudja gyorsítani. Minthogy igen nagy mértékben használ el munkaerőt, már: ma is passzív népesedési mérleggel dolgozik s ezzel létük gyökerét támadja meg. A technika kapitalisztikusan organizált racionalizációja azzal fenyeget, hogy az élet messzemenő irracíonalizálásába fog elfajulni.


Mindamellett teljesen önkényes feltevés egy nép vitalitásának fokát születési számának magasságával mérni. A legmagasabb születési számot a legalacsonyabb kulturfokon álló népeknél találjuk. Ezeknél a gyors iramú szaporodás egyáltalában nem a fejlődés hatékony ösztönzője, hanem ellenkezőleg fizikai, szellemi és gazdasági felemelkedésük legnagyobb akadálya. A népek, amelyek lassan szaporodnak, mindenütt hasonlíthatatlanul magasabb gazdasági hozamot mutatnák fel, mint a népek, amelyek igen gyorsan szaporodnak. Magasrafokozott teljesítőképességük rendkívüli vitalitásuk legcsalhatatlanabb bizonyítéka.


A modern társadalomban a születések szabályozása elkerülhetetlen. Automatikusan s különösen a nők számára végtelen sok egyéni veszteséggel és kínnal kierőszakolja magát akkor is, ha nem vesszük tervszerűen szociálisan a kezünkbe, hogy a produkció racionalizálását a reprodukció racionalizálásával új módszerekkel összhangba hozzuk. Tudatos szaporodásszabályozás azonban egyben rendszeres halandóság-szabályozás és társadalmi amortizáció-szabályozás is kell legyen. Értékes emberanyagot csak akkor tudunk termelni elegendő mennyiségben, ha megpróbáljuk minden egyes munkaerő élettartamát lehetőleg meghosszabítani, miáltal pedig a népesség korszerinti tagozódásának racionalizálását érjük el, ami viszont nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a születések csökkenését a nagyfokú szociálekonómiai nyereség kiegyenlítse.


Egész eddigi gazdasági életünk szenvedett az alatt, hogy csaknem kizárólag az árútőke árúgazdasági tőkeképződéséből indult ki s igen kevés figyelmet fordított az organikus tőkeképződés folyamatára. Hogy arra törekedett, hogy csupán a külső technikai többletértéket s nem egyuttal a belső organikus többletértéket is fokozza. Ezért nem ismerte fel azt sem, hogy mily szorosan összefügg belsőleg a gazdaságtudomány és a népesedéstan, annyira szorosan, hogy ma már a gazdasági történelmi felfogást gazdasági-nép esedési történelmi felfogássá kell kiszélesíteni, különösen ha a gazdaságtudomány a gazdaságosság tudományává akar emelkedni.


A gazdasági-népesedési történelmi felfogás legfőbb eredménye annak belátása, hogy a gazdaságilag és kulturálisan magasabban álló népek nem gondolhatnak arra hogy a szaporodási versenyt alacsonyabban álló népekkel felvegyék. Magas kulturfokon álló népek alacsonyabban állókkal csak az emberanyag minősége, de nem annak mennyisége tekintetében konkurálhatnak sikeresen, ezért ferra keli törekedniök, hogy elősegítsék azok szaporodásának gazdaságossá tevését is, hogy ezzel termelésüket is felfokozzák, ahelyett, hogy mint eddig, azon népek szaporodási kizsákmányolásának haszonélvezői maradnának. A hátramaradott népek embergazdaságának alacsony foka az, ami az előrehaladottabbakat kulturájuk kifejtésében és megtartásában a legjobban hátráltatja


A szaporodási forradalom így tehát korunk legkomolyabb Menetekel-je, a leghatalmasabb figyelmeztetés, hogy az embergazdaságnak mindinkább szélesebb alapokra helyezett biztosításával a népgazdaság és a fejlődésgazdaság fokozatos kiépítését előkészítsük.


Mert annyi bizonyos: hogy az emberi nem jövőbeli szellemi hatalma a természet felett, valamint a vezető népek helyzete a népek közösségében elsősorban attól fog függeni, hogy Európa, illetve az egész világ a szaporodás problémáját kielégítően megtudja-e majd oldani.


 


Vissza az oldal tetejére | |