FĹ‘oldal

Korunk 1930 Január

Gereblyés László versei


Haraszti Sándor

 


Gereblyés azok közé a fiatal magyar költők közé tartozik, akik számára az osztályművészet (ez esetben: a proletárművészet) kötelező valóság. Teljesen tisztában van azzal, hogy a költőnek, nem szépcsinálás a feladata, hanem az osztályharcvonal erősítése. S mindennek dacára Gereblyés verseiben erősen stilizált (és ezzel természetesen eltussolt) formákban jelentkezik csak a tartalom. A lázadás: szimbólumok lázadása és nem a valóságé, mint például: ...immár hagyományaink vannak, ideáljaink


 


megelevenedtek,


harsány igéket hallatunk,


mostan is bőven buzog énekünk


forrongásból


és fájdalomból fakadó forrása,


dallal, halálraszántan menetelünk


az országútakon világunk


irányába.


 


     Másszóval: ez az az „ünneplős” proletárirodalom, amely szimbolumok mögé bujva”lelkesedik” anélkül, hogy valakit is lelkesítene. A hétköznap, a proletárhétköznap nem érdekli (holott csak ebben és ezen át szólhat ma a költő), egyrészt azért,mert nincs benne, másrészt mert akkor túlságosan „nyiltan” kellene beszélni, ami. viszont nem mindig opportunus. A szimbólumok és egyéb romantikus attitüdök erősen rabságban tartják Gereblyést, akinek — egyébként talentumos és vérbeli — verseiben nem minden ok nélkül lát az egyszerű munkás keresztrejtvényt. Tompa csak egy allegórikus költeményt írt, nála minden versnél kulcs kell a szimbólumok hoz, különben elvesztik jelentőségüket. A költő pedig nem csupán azért költő, mert szocialista hit bujtogat benne, hanem, mert segít harcolni, hinni, szenvedni, gyűlölni, szeretni. látni! Gereblyés, mint költő már eljutott addig, hogy az előretörők kel lép, álmodik: most már csak az van hátra, hogy kivetkőzzön a szimbolumokból is és a hétköznap valóságainak „oldozza föl a nyelvét”. (Budapest)


*Gereblyés László verseiből. (Épitők könyvtára, Budapest.)


 


Vissza az oldal tetejére