Főoldal

Korunk 1929 Május

Hanna nagy utja


Kemény Gábor

 


Háborús történet ugyan, de annak, ami itt végbemegy, mégis csak keretül szolgálnak a háborús dolgok. Mélyről, nagyon mélyről szakadnak fel ennek az egyszerű kis történetnek szálai és ép ezért messzire is nyúlnak, az új ember igérkező, tapogatozó ködös világába. Az új ember e történetben Hanna, a vöröshajú, púpos Mermelstein Jákob árván maradt leánya. Hanna, aki szent énekeket énekel az apja kedvéért mindaddig míg meg nem fordul a városban, míg meg nem nyílik a szeme, míg ki nem robban belőle a keserűség:


– Nem énekelek többé. Tudd meg, hogy nem énekelek. Én tanulni akarok. Tanulni akarok és nem énekelni meg imádkozni... A vörösszakállú kántor megmártja kezeit az asztalra öntött borban, elmondja az áldást aztán felkap egy öreg könyvet és Hanna fejébe vágja. Aztán hullnak az ütlegek. Hanna a földre esik. Könnyei végigmázolódnak arcán ... Azután oly nehéz más útra térni! minden marad a régiben. Hanna tovább énekel, bár a tanulást sem tudja elfelejteni. Titokban könyveket hozat, titokban tanul, tizenkilenc éves korában már bátran nekivághatott volna a maturának ... Ekkor már háború volt. Hanna megismerkedik Nesztorral, a fogolyként idekerült orosz tanítóval. Uj világ népesíti be az eddig is zaklatott fantáziát: Tolsztoj világa, Dosztojevszky világa és a szerelem minden korlátokat elsodró világa. Most már minden, ami a regényben van – Pál Gáspárék viszálya a részeges apával, a postás Nelli és az óvónő Etel vénkisasszony – alakjai, a Hannáért epekedő kereskedősegéd mulatságos figurája – csakugyan puszta keretül szolgál arra, hogy Hanna és Nesztor igaz szerelmét megmutassa és éreztesse a szakadás nagy tragédiáját. Húzza, húzza a mult az embert és Hannának, aki már kilencéves korában fellázadt a vallásos énekek monotón gajdolása ellen, nagy küzdelmébe kerül, hogy otthagyja púpos atyjának az egyszerű házát. De mégis mennie kell. Hívja Nesztor, a nagy darab orosz ember, akiből valóságos gyerek lett, mikor feketekendős kis anyjára gondolt, meg Novgorodra, meg a bundás kis kutyájára... És hívta a gyermek, mely már mozgolódott szíve alatt és hívta az új, a kiteljesedő élet ...


Hanna a templomban van. Hoszszúnapkor. Apja, a púpos kántor, kivénhedt hangján énekli a nagy imádságot: „Hibáztunk, hűtlenkedtünk, raboltunk, káromkodtunk, hűtlenkedtünk”. És az emberek jajgató, esdeklő könyörgéssel töltik meg a templomot ... Nehéz innen megmozdulni, de mégis megmozdul. Hanna: hosszúnapkor szakad el a multjától, hogy elinduljon Nesztorral az élet új, nagy útjára ... Egyszerű történet ez is, mint első regényének a Vadludaknak szimbolikus meséje, de ha a történtek újsága nem is izgat bennünket, a könyv hőseinek becsületes harca felett nem tudunk könyen napirendre térni. (Budapest)


*Sásdi Sándor regénye. Budapest, Dante kiadás, 1928.


 


Vissza az oldal tetejére