Főoldal

Korunk 1929 Február.

Marathoni táncosok


Reményi József

 


A minap egy ohiói városban tanuja voltam a „marathoni táncosok” versenyének. Förtelem? Enyhe jelző! Undor? Plein air szépség a realisztikus jelzőcsatornában! Csak amikor pár évvel azelőtt Ohio fővárosában, Columbusban jelen voltam egy szerencsétlen magyar gyilkos kivégzésén, szégyellem magam annyira emberi mivoltam miatt, mint ez alkalommal. Dostojevskynek igaza van: minden bűnért felelősek vagyunk.


De nem akarok moralizálni, mert van eset, amikor a moralizálás valóban céltalan fintor.


Amerikai barátaim (megértő emberek, akik gyöngéden és jóakarattal kíváncsiak voltak arra, hogy a hivatásos „intellektuel” hogyan reagál a megszervezett emberi butaság és ostoba kegyetlenség megnyilatkozására) elvittek ennek az ohioi városnak legnagyobb tánctermébe. Hadd lássak valamit, amit eddig még nem láttam! Fiatal párok tizennyolc-husz év körüliek akik már tiz napja táncolnak s még négy hétig táncolni akarnak. Dicsőségért? Nem. Azért is, de elsősorban nem azért. Esetleg felléphetnek a vaudevilleben vagy Hollywoodba, kapnak szerződést? Nem kizárólag ennek a reménytelen ujjongásnak reményében! Hát akkor? Persze, hogy pénzérti Az első díj nyertese a bajnoki cím mellett ezer dollárt kap. Az ezer dollárt megosztják a két táncos között. Aki közben kidül ha csak nem táncolt ötszáz órát nem kap semmit. Azután minden óráért egy dollárt.


A versenyben eredetileg huszonöt pár vett részt. Kaliforniai, texasi, michigani, newyorki, stb. táncosok. Tizennyolc pár már kidült. A hét pár fáradtan, vontatottan táncolt. Arcuk? Kifejezéstelen. A mumia arca értelmesebb. Óránként tizenöt percig pihenhetnek. Akkor a nők saját termükbe s a férfiak ugyancsak saját termükbe vissza vonulhatnak. Megmasszírozzák őket. A nők megmossák hajukat. Többen levelet írnak hozzátartozóiknak. Van olyan, aki azonnal elalszik, mihelyt ledül az ágyba s fantasztikus tébolyodottsággal, szinte iracionális képpel ébred fel, amikor megszólal a sikitó, rikácsoló kürt, amely a tánc folytatásának jele. Az órából legalább tizenöt percet tényleges táncmozdulatokkal kell kitölteni. A további félórában az a fontos, hogy a táncosok feltétlenül mozogjanak. Többen alusznak, mialatt mozognak. A partner vállára hajtják fejüket, de testük, lábuk nem szünik meg bágyadt, félelmetesen értelmetlen ritmusban mozogni. Az állatkertben mozognak hasonlóan közönyös ritmusban a megszelídített, tétlen vadállatok.


Brutális degeneráltság!


A táncosoknak persze enniök is kell. Sandvichet esznek, tejet isznak. Evés közben is mozogniok kell. Van, akit etetnek s van, aki olyan marathoni tánctechnikára tett szert, hogy tánc közben is tud enni. Néha furcsa, hisztérikus sikoly hangzik. Idegen, értelmetlen, kaotikus világnak értelmetlen, idegen, kaotikus hörgése. A hangszálak lázadoznak. A táncosok ösztönös intelligenciája, bármilyen kezdetleges is, lázadozik. Az ösztön erősebb az öntudatnál. Az ösztön értelmesebb az akaratnál. Az ösztön becsületesebb az önzésnél.


S közben makog és nyerit és visit a zenekar s a jazz muzsika stílusosan alkalmazkodik ehhez a korlátolt őrültséghez. A közönség sorából többen pénzt hajigálnak a táncosoknak. A sarokban háromszáz fontos ápolónő ül. Tudatában van fontosságának, mert némán ül, tehát komolyan. Elvégre hivatást tölt be. A vékony dongájú, kőarcú orvos szivarozik. A vállalkozó idegesen jár-kel a közönség sorában. Fáradt. Nagyon fáradt. Mintha az öszszes táncosok petyhüdtségét hordaná magában. De mikor megszólítom, eleven lesz. S mert nincs hivatás a világon, amelyet ne lehetne morálisan igazolni (hóhér-következetesség!) tehát ő is lelkesedni kezd. Business, igaz, business, de több annál. Az orvostudománynak alkalma van az emberi test szívosságát kipróbálni. Az orvostudománynak tulajdonképpen hálásnak kellene lennie a marathoni táncosoknak. Nézze ezt a táncost. Eddig tizenegy versenyben vett részt. Még ezer órára jó. Nézze amazt. Nyolcszáz órára jó. Akar ezzel a táncosnővel beszélni? Ezzel a szőke hajuval? Hogyne akarnék!


S a szőke hajú a vállalkozó (promoter) jelenlétében kérdésemre így válaszolt:


Nem vagyok fáradt. Sőt ma jobban érzem magam, mint tegnap. (Mosolya olyan, mint egy bábué).


De a vállalkozó tárgyilagos is akar lenni. Nehéz munka. Borzasztóan nehéz. Különösen reggel négy és nyolc óra között fáradtak a táncosok. A kimerültség majdnem leveri őket lábukról. Nyolc óra tájban magukhoz térnek. Megint olyan frissek, mint az élet! Inteligensek-e? Könyvet nem olvasnak, de olyan értelmesek, mint minden „józan ember”. Olyan értelmesek... like sensible human beings!


A vállalkozó Indianapolisban harmincezer dollárt keresett a marathoni táncversenyen. (Cleveland, Ohio).


 


Vissza az oldal tetejére