FĹ‘oldal

Korunk 1926 November

Szintézis

 


E cim alatt egy periodikusnak induló kiadvány első kötete jelent meg Budapesten (az Amicus kiadásában), amely, mint alcíme mondja, tanulmányokat hoz a szellemi tudományok köréből. A szerkesztő Nagy Sándor rövid előszavában pregnáns szavakkal vázolja a kiadvány célját. A mindennek dacára az életet mégis igenlő és az élet felelősségét érző és vállalni akaró fiatalság lehiggadt komoly szavait hallatja. Ha túltekintünk nyomoron, gonoszságon, szenvedésen és halálközelségen, ami mind létünket jött megalázni, mégis éreznünk kell, hogy a mienk ma az élet, ma élőké s mi képviseljük most az életet az örökké- valóság előtt.


Talán egy generációnak sem volt oly nehéz a helyzete, irja Nagy Sándor, mint a ma fiatalságának Csúfabb tanulságu időben alig nevelkedett fel még fiatal nemzedék. Minden ideál meghurcoltatott és megaláztatott, a szeme láttára; emberek, akikben bizott, szellemi irányok, amelyekben vakon hitt, inogtak meg előtte. Meglátván mindennek a fonákját is, alapvető meggyőződéseiben kellett kételkednie. Ez az oka annak, hogy ez a generáció még mindig a preludiumóknál tart s talán még egyetlen halhatatlan szava sem volt; mert sokkalta mélyebbre keli magában ásnia, a világ sokkalta egyetemesebb alapját kell magában leraknia, mint máskor, hogy jogot, erőt, képességet szerezhessen magának az alkotáshoz.


De épen mert minden megrendült benne, mert egy világ összeomlásának volt tanuja, vár nagy feladat erre az ifjuságra. Felhasználni mindent, amit tanulságokban a kor nyujthat, megteremteni, amit elvesztett: tradiciót és ideált egyként s lankadatlanul fejteni és hordani a követ egy emberibb, egy emberi jövő épületéhez — ez a mai fiatalság nehéz, heroikus feladata.


Nagyobb alázattal lenni a valóságok iránt, de ugyanakkor el nem feledni, hogy a kézzelfogható valóság nem a végső érték, mert ez a valóság örökre börtöne marad saját lehetőségeinek, a megismerő és célkitüző szellem segítsége nélkül — ezt a zsinormértéket adja a „Szintézis” bevezetése a mai ifjuság kezébe, amelynek feladatául tüzi ki, hogy közös munkával probálja ujra megállapítani a múlt értelmét és a jövő követelményeit.


A „Szintézis” első megjelent kötete nyolc tanulmányt hoz korunk néhány speciális, de általános jelentőségű szellemi problémájáról. A szerkesztő Nagy Sándor Spenglerről ir hosszasabban. Célja, hogy a német filozófiai fejlődés keretébe beállítsa a sokat emlegetett kulturfilozófust. Nagy Sándor szerint Spengler történetfilozófiájának agreszsziv éle van a modern lélekkel szemben. Már magának az elmulás gondolatának is agresszív a tendenciája. Miért hangsulyozza Spengler csak az elmulást, a halált? Azért, mert az elpusztulás jelenti az utat a nemlét felé és a nemlét Spengler számára több, mint a lét. A nemlét utáni vágy egy uj transcendens világérzés utáni vágy. Ha a racionalizmus megdöntötte a metafizikai realitásba vetett hitet, Spengler a racionalizmus ádáz ellenfele, ujból keresi az útat a realitás felé. S minthogy nem misztikus s nem metafizikus, aki pozitív tudomást szolgáltathatna az Abszolutum világáról, azért legalább negatíve igyekszik annak létezését dokumentálni azzal, hogy ki próbálja mutatni a mi világunknak, a racionalizmus világának semmis és mulandó, jelenség- és tünemény voltát.


Friedmann Ernő Logika és misztika cimü tanulmányában a szellem ez az általánosságban egymást kizárónak tartott két szférája közötti rokon vonásokat és kapcsolatokat keresi. Azt mutatja meg, hogy a logikában is van misztikus elem s a misztikában is logikus elem. Sőt a kettő lényegében egymásba van oltva. Ha a tiszta logikában mindig tovább és tovább haladó abstrakció után a végső relációk birodalmába, egy ideális logikai világ sajátosságaihoz jutunk és gondolkozásunk egész rendszerének pilléreire bukkanunk, akkor itt ugyanazt a légkört fogjuk megtalálni, mint a misztikában, ugy hogy jogosultnak tartjuk a logika misztikájáról beszélni. Viszont, ha a misztika megnyilvánulását figyeljük, akkor rá fogunk jönni arra, hogy itt is megtalálható egy olyanféle formai elem, amely logikaszerü, ami jogot ad arra, hogy a misztika logikájáról beszéljünk. Kinszki Imre a „háboruutániság” lelkiállapotát vizsgálja általa legtipikusabbnak tartott képviselőjében, Chestertonban. Tény az, hogy uj lelkiállapot, egy uj mentalitás alakult ki a háboru óta. Kinszki ennek fő jellemvonását az antinaturalizmusban látja szemben a mult századnak a mehanikus természettudományra és a mehanikus társadalomtudományra esküvő, becsületes, de felelötlenül optimista fatalizmusával és teljes érzéketlenségével a morális. kérdések, általában az érték-szempontok iránt. Chesterton ezzel a mentalitással szemben a legélesebb oppozició álláspontját veszi fel s oeuvre-jének lényege az értékszempont őszinte felvetése. Ezért tipikus kifejezője a háboruutáni mentalitásnak. Biró Pál Weininger-tanulmányában Weininger tragikus egyéniségét boncolja, ennek kulcsát az etika és természet végzetes azonosításában találja meg. Weininger szélsőségessége az, hogy fentartás nélkül érzi az etika imperializmusát, az egész természetben etikai szimbolumok megnyilvánulását akarja látni. De aki számára a világhoz való kapcsolat az egyoldalu mindent önmagára-vonatkoztatással azonos, az gőgös ember, aki nem ismer el mást, csak önmagát. A dolgok és a világ iránti alázat teljes hiánya a magyarázata annak, hogy “Weininger félelem és állitat nélküli kritikát gyakorol a világ egésze fölött. Székely Lajos a freudi pszihoanalizis szellemtörténeti helyét próbálja megállapitani. A lélekelemzés szellemtörténeti jelenség egyrészt, mert az első pszihológia, amely megérteti velünk, hogy micsoda princípiumok szerint mennek végbe a lelki jelenségek s ezzel a felfedezéssel történelmiekké teszi nem egy eddigi nézetünket az álomról, emberről, társadalomról, vallásról, stb., másrészt pedig, mert nyilvánvaló, hogy a pszihoanalizis szerepet fog játszani az európai világnézet és morál kialakulásában. A nyugati kultura racionalista stádiumának, a mindenséget kizárólag összefüggések rendszereiben feloldó, funkcionalizáló determinizmusnak betetőzése a lélekelemzés, amely az emberi lelket, az emberi ént is funkcionalizálja. A lélekelemzés a pszihológiai determinizmus legkövetkezetesebben keresztülvitt rendszere.


Németh Antal az uj orosz szinpadművészetröl ir, amelynek legjellemzőbb jegyei szerinte az együvétartozás és a közös munka intenziv érzése, minden ember összetartozásának állandó belsőséges tudata, a kollektív érzés, amely szembe helyezi Nyugat korlátolt individualizmusának anarchiájában megrekedt színjátszásával. Az orosz szinpadművészet útja a lélek kollektivitásától a test kollektivitásához, a lélek misztikájától a tér misztikumához vezetett. Juhász Vilmos ir még Dosztojevszkiről és Sárközi György a magyar irodalom kilátásairól.


Mindent összegezve, a „Szintézis” fiatal magyar gondolkodók értékes és biztató kezdeményezése, amely, ha meg tudja valósitani hirdetett programmját, tényleg „hozzá fog járulni a nagy közös takaráshoz”, amelynek a jövő felé kell megnyitni az útat.                                       d. l.


 


Vissza az oldal tetejére