Korunk 1926 Március

Marioara Ventura „Szent Johannája”

Strindberg csak egy izben kísérelte meg, „Julia kisasszony”-ában, hogy a darab elé irt dramaturgiában részletes beszámolót, utasítást adjon mindarról, ami a dráma neki szűknek tetsző kereteiből kiszorult. Strindberg csak egyszer tette és azt is nyilván haszontalannak látta. Shaw rendszert csinált belőle és Don Juan drámája óta meg sem álta, hogy produktiv szellemének bőséges áradatát és próféciai meglátásainak gazdagságát a neki egyébként oly megfelelő drámai keretek közé szorítsa. Igy Szent Johanná-jához is irt egy terjedelmes előszót és útbaigazítást, sőt a még innen is kiszorult vallásfilozófiai szemlélődései és szociológiai megvillanásai egy további kötetre valót szolgáltattak, amely kötet a. „Kereszténység kilátásai” cimen most látott napvilágot és nem csak a Johanna, hanem az „Androclus” történelmi magyarázataként is elengedhetetlenül fontosnak látszik.


De amit e drámához irott előszavában történelmi helyreigazításokon, nemzet- és vallásfilozófiai észrevételein kivül leszögez, Röntgen-sugarakat lövelő elméjével belevilágítva a pléh-sisakok mögé az agyakba és a vértezetek alá a szivekbe, mindaz éppen elég ahhoz hogy egy színjátszó művészt kétségbeejtsen a szerep eljátszhatatlansága vagy annak tulontúl kötött volta miatt.


Shaw többek között a következőket szögezi le Johannáról : ravasz parasztlány, rendkívüli szellemi erővel és fizikai bátorsággal megáldva, de hijján a tudásnak. Számító és megfontolt, politikailag érett és nem vakon hiszékeny ; de a magasabb politikát nem érti és a vallás és egyház közötti ellentétet még csak felfogni sem képes. Sohasem ugynevezett „dáma”, sohasem romantikus ; az embert mindig közvetlenségével és bájával megnyerő, zavart és fontoskodást nem ismerő „bakfis.” Nem szép és azt ő maga is tudja, mégis határtalan önbizalommal van eltelve maga iránt. Nyelve tud éles és tud légy lenni, de azért mitsem tud a bársony kesztyükbe bujtatott vas-ökölről.


Hogy a történelmileg is beigazolt, romantikától vagy vak gyülölettől purifikált eseményei; et elhihessük, el kell fogadnunk Johannának Shaw jellemrajzéban, körülírásaiban és drámájában festett képét, de ezt a képet megeleveniteni, ezt a képet megjátszani... Megjátszani mindig is hálásabb lehetett a Nórát, noha ez, a maga idejében, sokkal nagyobb forradalmi tett volt.


Mindez kissé rendszertelen összevisszaságban fordult meg agyamban, miközben a bukaresti Nemzeti színház előcsarnokában Goethe, Ibsen és Caragiale szobrai között lökdösődtem ide-oda. És eszembe jutott azonkívül : Párisban Venturát ünneplik és a románság legnagyobb szinésznőjének vallja. A renomé sokra kötelez és a türelmetlen várakozót szkeptikussá teszi.


Érezni, hogy művész és közönség rég összemelegedett itt már és a befogadottság és nagy hirnév tömegszuggeszciója alatt áll ; tapssal előlegezi a bizalmat. Megállapítom az első jelenet után : Ventura nem abból a fajtából való, amely egy csapásra meghódít; a páncélos harcosokat igen, a kritikust nem. Összeszokunk lassan mégis. Öt felvonáson keresztül látom játszani, jól megbirkózni a szerző sokszerü és komplikált, szinte csak papíron elképzelhető alakjával. Mozdulatai, gesztusai könnyedek, nagy kardja kereszt jén nyugovó keze természetes, játéka a nadrágszerepek trivialitásától teljesen ment és a süldő-lányba bujt bátorság, eredetiség és különcködés természetes, magátólértetődő és hihető volt. Azaz felvonásról-felvonásra egyre jobban azzá lett.


A hatodik felvonásban már nem volt többé az a kitünő színész, akinek addig láttam, már nem birkózott a szerep elképzelhetetlen nehézségeivel, már egyáltalában nem volt szinész, a bírái előtt már maga Johanna volt. Megkapó, fönséges és szép ! Vinnyogó, siránkozó, megtört kis cseléd és Szt. Katalin büszke küldöttje, eretnek és szent, alázatos és kihivó egyszerre és szemében, az elkínzott, meggyötört és bíráinak butaságától és elfogultságától kétségbe kergetett emberkének szemében igazi könynyek csillogtak. Meggyőző, megható, megindító, igazi könnyek !


Az epilógusban ismét más volt. Álomszerü és valószerü, gunyos, szarkasztikus és meghatódottan naiv és könynyed gráciával siklott át azokon a nehézségeken, melyeket Shaw isteni szeszélyével lábai elé hintett.


Hangjával is nehezen barátkoztam meg eleinte, mig utóbb szégyenkezve be nem vallottam magamnak, hogy éppen a hangja hajlékonysága, melegsége és hihetetlenül gazdag skálája az, amiért érdemes lesz nekem legközelebb ismét néhány száz kilométernyi útat és néhány türelmetlen oldalbalökést elszenvednem, hogy mégegyszer hallhassam.         


 


Dido


 


 


Vissza az oldal tetejére | |