Főoldal

Korunk 1928 Június

Elhaggyák egymást és meghalnak


Déry Tibor

 


Éjfélkor megeredt az eső. Irizáló sötétkék csillogással hangtalanul zuhaut, vizszaggal töltötte meg a levegőt. A pókok ijedten elmenekültek. A köd mögül kirepült egy nagy madár. A magányos erdei nyaralóban a nászutasok felkeltek az ágyból, az ablaküveghez nyomták orrukat, nevettek, ásítottak és visszafeküdtek. Az eső zuhogott. Reggelre már ellepte a viz a tornác első két lépcsőjét s a körülötte növő páfrányokat. Édes puha a víz, mint a fény. A fű lágyan ingadozott benne, hullámosan kikerülve a megfulladt méhek és gyikok apró úszó holttesteit. Esik az eső.


Délben, mikor a fiatal férj felkelt, hogy reggelit főzzön, a víz már a párkányig ért. Világoszöld volt, mint egy reflektor fénye. A nap nem sütött, a fiatal férj meggyujtotta a villanyt. A hullámok csobogtak. Egy megfulladt gyöngytyuk koppanva ütődött a ház falának. Azt hiszem, esik az eső! mondta a fiatal feleség, megeresztette a fürdőkád csapját, megfürdött és visszafeküdt az ágyba. A haja dús volt és szőke, mint egy égő város, a férj letérdepelt eléje, megcsókolta a köldökét, a két térdét és az orra hegyét. Elaludtak.


Esik az eső. A csillagok hunyt szempillái mögül zuhog Hangja, mint a tavasz lihegése. Az órák megálltak. A víz ellepte a tetőt, csobog és illatozik, mint az idegen égitestek, ha a föld közelébe kerülnek. A ház melletti betongarázsban aludt a soffőr, felébredt és megfulladt. A benzin s az olaj kifolyt a tartályokból s a víz felszínére lendült a nyaraló fölé, egy pillanatig árnyékot vetett a tetőre, majd tovaúszott. A ház csöveiből is kifolyt a gáz, bugyborékolva felszállt, majd hangos pukkanással tovarepült a rejtett hold felé. A sofför holtteste szabadult ki utolsónak a garázsból, dühösen úszik az ellebegett benzinfoltok után.


Azt hiszem, elállt az eső mondta a fiatal asszony félálmában s átölelte férje nyakát. Hallgatóztak. Csend. Tengerfenéken mozdulatlan a víz. A kéményen át egy hal úszott be a konyhába, a konyhából a hálószobába, széles uszonycsapásokkal suhant el az ágy fölött. Kis madár! mondta a férj. Milyen kedvesen csicsereg! mondta az asszony. Könnyeztek a meghatottságtól, szájon csókolták egymást s felkeltek.


Az ég ma egészen zöld. A levegő puhább, mint augusztusban. Mi ez a halk zubogás, nem látod a méheket? Nincs nap, a tölgyfák hajladoznak, mint a spongyák. Minden egyenes, a bokrok alatt rákok csattognak. Nem vagyok éhes. A levegő sűrű, mint a víz. A zöld suhogó fény alatt, ugye ez a tavasz csobogása, édes?


Milyen egyszerű az élet, ha két ember szereti egymást! A fiatal férj összecsomózta cipőzsinórját. Az asszony lába elé úszott s a fogával szétbogozta. American Shoe Comp, vizhatlan gummitalppal! A fiatal férj nem találja gallérját, a gallér a lámpa alatt uszik, dupla létrát hoznak be, kétoldalt felmásznak, a csúcson leülnek, a függönyrúddal halásszák a gallért. A fiatal feleség elveszti kis csipkés szoknyáját, lebegve merül alá, mint egy hófelhő. Lábát megcsípi a hal. Sir.


Hány óra van? kérdi a férj. Az óra megállt.


*


B. 1927 május. Kiküldött tudósítónk jelenti: H.-en 40 nap és 40 éjszaka óta esik az eső. Az 0. már a harmadik napon kiöntött. A völgykatlan színültig tele van vizzel. A telefon- s táviróösszeköttetés teljesen megszakadt. A vonatok csak R.-ig közlekednek. A környező falvak néptelenek, a parasztok állataikkal együtt elköltöztek a hegyekbe. A szomszéd hegycsúcsokról látni a völgyben az ár felszínén uszó emberi s állati hullákat. A hegyek tele vannak madarakkal.


*


Hány óra van? kérdezte a férj. Az asszony, mint egy szőke erdő leomlott a létrán, kiuszott a tornácra. Cukorkát rágcsált. A férfi egyedül maradt, ült a létra tetején. Hány óra van? Hány óra van? Hány óra van? Már nem érti a szavakat. A nap huszon négyórára van osztva. Nem érti, mi az a nap? Az óra 60 percre. Perec. A perec 60... A férfi fázik. Az idő elmult. A férfi egyedül maradt. Harminc éves vagyok. Nem érti. Egy vörös hal úszik el arca előtt, homlokának támaszkodik. Hány óra van? kérdi a hal tól. A hal férgek után kapkod, elbiggyeszti állati száját. Vizi indák hajladoznak a létrafokokon, zöld csápjaikkal közelednek meztelen talpa felé. Csend van. A férfi egyedül maradt. Hány óra van. Az utolsó másodpercek bugyborékolva szállnak ki a duplafedelű arany órából. Segítség! Egyedül maradtam! Segítség! Megfull...


A fiatal feleséget ájultan veti be egy hullám a hálószobába. Egymás karjaiba zuhannak, felélednek. Az asszony sír. Majdnem megf... – mondja. De már nem érti, hogy mit akart mondani. Mi történt velünk, édes? A tornácon feküdtem, egy karosszékben, ringott mint a hajó. Egyedül voltam. Én is, mondja a férfi. Hideg volt, egy vörös hal úszott felém, az ölemnek támaszkodott. Megláttam, hogy meztelen vagyok.


Menjünk sétálni! mondta a férfi. Nem vagy mezte len! Együnk perecet!


Esik az eső. A viz alatt nagy fény van. A nászutasok kinyitják az ajtót, karonfogva kilépnek a kertbe. Folyékony zöld üveg között járnak. Az szalaeák görbén ringatóznak. A rózsákból halványvörös páraként felfelé száll a lélegzet, mint hajlékony festékoszlopok a folyadékban. Apró gyöngyfényű csigák ülnek a faleveleken. A ház mögött kis deszkatelep van, a lécek s deszkák egyenként leválnak a rakásból s lassan rezegve a magasba szállnak mint egy szökőkút.


    – Szép idő van! A táj mintha megváltozott volna! mondja az asszony.


A szerelem sötét verem mondja a férfi s megcsókolja mandarinillatu köldökét. Miért bugyborékolsz? kérdi a nő.


Sétálni mentek. Csókolóztak. A keresztúton a fiatal asszony meglátta a szomszédék szürke kancáját. Meg akarta cirogatni, de az nem hagyta magát. Tüskéit meresztve, gyors uszonycsapásokkal elúszott. Hogy megváltozott az Ilus! mondta az asszony. A vizi szörnyeteg dühösen hátraröfőgött. Csókolóztak. Az égről lassan egy fekete folt szállt alá. Beborul! mondta a férj. Milyen szép és erős vagy! mondta az asszony. A fekete folt megnövekedett.


Olyan mint egy úszónadrág! mondta a férj. Az úszónadrág libbenve alászállt, fennakadt egy tüskebokorban. Kiderült mondta az asszony. Csókolóztak.


Betértek a szomszéd házba. Egy özvegyasszony lakta, megduzzadva lebegett a karosszékben. Milyen jó szinben van, Mariska néni! kiáltotta a fiatal feleség. Aludni tetszik? kérdezte a férj. Senkisem felelt. A falról levált egy Mackart csokor s mint egy dicsfény rászállt a vizihulla homlokára. Ne zavarjuk! mondta a férj, kiúsztak az ajtón. Csókolóztak. A szomszédházban egy özvegyember lakott. A divány alatt feküdt, csak a lábai látszottak ki vörös flanellnadrágban. Mit tetszik ott keresni János bácsi? kérdezte a fiatal férj. Leesett a szemüvege? kérdezte az asszony.


      A zsebkendője esett le? kérdezte a férj. A tubákos szelencéje? kérdezte az asszony. A pipája? A zsebkése? A zsebórája? A pipaszurkálója esett a divány alá? A töltőtolla? A zseblámpája? A petroleumlámpája esett a divány alá, bácsi? kérdezte az asszony, összeölelkeztek s az ajtó elé libegtek.


      Az ebédlőcsillárja? A halott lába felemelkedett. Kirug minket! mondta az asszony és sirni kezdett. Az országúton csókolóztak. Egy feketepettyes cethal érkezett az erdőbe, kidöntötte sz ezeréves tölgyfát. Milyen vad ez a Riska! mondta az asszony s a zsebkendőjével megfenyegette.


A magasból fekete kagylók hulltak a fövényre. Megérett a meggy! mondta a férj, felszedtek egy marékkal s megették. A krétafa fehéren csillogott a fehér iszapban. A templom körül sárga éretlen halottak guggoltak, a viz áramában ingadoztak mint a napraforgók. Úgy látszik vasárnap van mondta a férj hallod a prédikációt? Csókolóztak, felfutottak a dombra, a fűben lefeküdtek, énekeltek, mint két spongya. A buborékok spirális alakban szálltak a viz üvegesen csillogó felszíne felé, mely magasan fejük fölött keményen feszült a hegyek között.


Esik az eső. Halványsárga áram húz el fejük fölött. A halak szaporodtak. Moszat burjánzik. Fehér korallbokrok nőnek a házak között. Valamennyien egy óriási gyöngy hátán élünk. Ez a gyöngyélet.


Csókolóztak. Egy tengeri szörny suhan a mezőre, elnyeli őket. Egyszerre szippantja be a két izes fiatal testet. Tüskés nyelve kissé felhorzsolja a férj könyökét. Vérzik. Az asszony sir. A férj csitítgatja. A torok szűk, nyelés közben a két falat bukfencet vet, zilált állapotban kerülnek a gyomorfalak közé. A gyomorfalak nyálkás szürke és rózsaszín rétegei otthonosak, mint a gobelének. Hanyattfekszenek, pihegnek a kiállott ijedtségtől. A fiatal feleség nyaldossa férje vérző könyökét. Sötét van. A gyomorsav megtámadja őket, de sértetlenek maradnak, mint a napsütésben a barack. A bélgázok is hiába gomolyognak körülöttük. Csókolóznak. Emészthetetlenek. A tengeri szörny kihányja őket. Egy fa tetejére esnek.


Szép gesztenyefa! mondja a férj. Szép, de tölgyfa! mondja az asszony. Gesztenyefa! Tölgyfa! Gesztenyefa! Tölgyfa! De édes szivem, gesztenyefa! Ugyan édes fiam, tölgyfa! De hát nem látja...! – Tölgyfa! De hát nézzen...!


Tölgyfa! De hiszen...Tölgyfa! Most már elég, csend legyen, nem vitatkozom olyas valakivel, akinek annyi müveltsége sincs, hogy egy tölgyfát meg tudna különböztetni egy közönséges gesztenyefától. Tölgyfa! Csend. Tölgyfa! Csend. Tölgyfa, a chorypetalaek osztályából, hasított levelű, cserjés tölgy, a Clayton- Schuttleworth féle nemesítési eljárás diadala! Csend.


Leszállnak a fáról, hazaindulnak. Beborult. Hallgatnak. Hűvösödik. A porfirállatok feketén véreznek az út két oldalán.


Nézze édes fiam, lássa be, hogy tévedett...! – Tölgyfa!


A férj lehajlik és beleharap a fiatal feleség bokájába. A feleség megmarkolja a férj arcát. Hörögnek. Az asszony futásnak indul. A férj vérző arccal utána. Nehezen lélegzenek. Az asszony a melléhez kap. Sulyos nyomás a fejükön s a tüdejükon, mintha viz alatt jár nának. Nem értik, mi történik velük, ijedten az égre néznek. Nin csenek csillagok.


A kapu előtt a fiatal feleség lihegve megáll. Vallja be, hogy... – mondja a férj. Az asszony elindítja az autót. Elhaggyák egymást. A következő pillanatban meghalnak. A fiatal férj leesik a földre, összelapította a víznyomás. A fiatal feleség megfulladt az autóban. Az autó tovaszalad, két nap mulva elér a száraz hegycsúcsokra. Egy mélyvízi hal lóg hűtőkészüléke alatt. A hal egyedül van, tehát meghal. Esik az eső. Irizáló sötétkék zuhogással hangtalanul zuhan, vizszaggal tölti meg a levegőt. A pókok ijedten menekülnek.


Vissza az oldal tetejére