stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 December

Esős nyolcasok; Ketten (versek)


Balla Zsófia

 


Az ég behúzza függönyét,

eloltja reflektorait.

Áramtalan csöndbe az úr

szétfújja magvas titkait.

Halk hő a hallójáratokban,

csigaház görbületein

csepp csusszan, eső sustorog,

suhogva arcom kémleli.

 

Csöpp dob, aprócska ropogás,

ahogy lassan terjeszkedik:

előbb a porba pöttyöt ír,

az ablakig merészkedik, –

a párkányt, üveget szeli,

majd áthúz minden háztetőn,

telik, akár a Bolero,

egyre több nesz hangszereli.

 

Száz kicsi ujjbegy csontosul,

ahogy az ablakot löki,

száz vízerecske zúdul, és

tengermoraj öltözteti.        

Zörög, csikar, hogy szél forog

vele. A zápor vicsorog,

ezer seprűszállal veri

fűbe-fába a himnuszát,

 

mindenbe, mi elrejtheti,

mindenbe, ami elnyeli

s beissza. Az fog fel esőt,

ami értelmet ad neki.

Erővel ráz, süvítve hull

ablakra, kertre, napra, főre,

mindenre, ami cimbalom-

kalapácsától létre gyúl,

 

mindenre, ami zeng vele,

tőle termékenyül, fogan.

Esik, zuhan, beszél, forog,

vizét lebbenti, lengeti,

kis hólyagot vet, úgy szalad,

vagy jéggel, zúgva pergeti

sörétes mézét. Repülő,

ha anyagát kiengedi.

Felesel, a földbe fejel,

dübögve lüktet és dobog,

átitatja hullásomat,

nincs más, csak ő, a rongy eső,

ahogy életünk műveli,

testem öklelve ölelő,

– mint erőmű zúg a nagy idő:

átfog a támadó erő,

 

cafatos éghús, víz velő,

porc csapkodás, eső, eső!

Lapoz, pördül, üt-ver, csorog,

a földbe vet, markába fog.

Léleknél tisztább most a csont.

Régi ajtónkon cetli áll:  

„Kerestelek, de nem valál.”

Zuhogok s élesztek talán.

 

 

 

Ketten

 

Szeretlek-e, ki tudja.

    A zötykölődő föld elzúg

velünk: a mélyben dübörög

    a múlt. Csupa ujj, csupa

bőr, csupa szem

    ragyog át a szitán.

Derekam láncra fűzi napjaim.

 

Kerülöm ordító dühöd,

    falom a suttogásod.

Látom, félsz, menekülsz,

    sorban olvasom tagjaid,

bátor bűbáj fogja-köti 

    szorosra szíved.

 

A feledésnek adtam át magam,

    elfeküdtem az égben.

Rátámasztom sejtjeimet

    a semmire.

Minden részecském

    lágy köddé párolog.

Súly göngyölgeti tagjaim.

 

Meghosszabbítja-e valaki

    innen és túl világom?

Megszűnésem érlel és alakít.

    Ha innen eltűnök,

senki sem fogja bánatod kezét.

   

Tízezer lépés hova vitt a hóban.

   

Megfertőztem-e, megigéztem

    lángommal vakon valakit?

Lettem, aki vagyok, hogy

    megismerkedtünk.

Ó, spóra-ízű bor! Ittléted

    cseppjeit szerteszórtam.

 

 




Vissza az oldal tetejére

+ betűméret | - betűméret