A Stadtparks in der österreichischen Monarchie 1765-1918 (Városi parkok az Osztrák Monarchia idején 1765–1928) című könyv tanulmánykötet, mely 2007-ben a bécsi Böhlau nyomda kiadásában jelent meg. A könyv alcímében felsorolt országok – Ausztria, Magyarország, Horvátország, Szlovénia –, illetve Krakkó városának jelentősebb parkjai képezik a kötet anyagát.

A szóban forgó könyv a Monarchia országait felölelő kutatásnak az eredménye, melyet a könyv szerkesztője Hajós Géza, az osztrák állami hivatal történeti kertek részlegének vezetője kezdeményezett. A könyv előszavában, melyet Walter Krause fogalmazott, illetve a szerkesztői megjegyzésben ennek a kutatásnak részleteire derül fény. A városi zöldövezetek tudományos kutatása Nyugat-Európában már némi hagyományra tekinthet vissza. Az országok élvonalában természetszerűleg Anglia áll, melynek előzetes kutatásai nagymértékben megszabták a vizsgálat tudományos szempontjait. A Hajós Géza által vezetett kutatói tevékenység, annak ellenére, hogy egy jól behatárolt földrajzi és történelmi egységet tárgyal, ennek az európai folyamatnak a része kíván lenni és a kutatást a tárgyalt térségre is kiterjesztené.

A kutatás az 1765–1918 közötti időszakot tárgyalja. Vízválasztó eseménynek az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásának időpontját, az 1867-es évet tekinti, és ez alapján szerkeszti meg a könyv fejezeteit is. A fejezetek az említett országoknak a jelentősebb parkjait mutatják be.

A kötet a városi zöldövezetek alapítását az urbanizáció egyik sajátos tényezőjeként értelmezi. A Monarchiában az első zöldövezeti beruházásokat maga az uralkodó kezdeményezi. Ezeket azonban már megelőzik azok a rendeletek, melyeknek köszönhetően egy már létező uralkodói park válik nyilvánosan látogathatóvá. A parkok alapítására kiváló alkalom mutatkozik a városfalak lebontásakor. A napóleoni háborúk után a városok erődítményei értelmüket vesztik, jelenlétük gátolja a városfejlesztést, így egyre több várfalat bontanak le, és nyernek általa új területeket. Ezeket a területeket a korban különböző módon hasznosítják. Sugárutak, villanegyedek, lakótelepek épülnek rajtuk, és nem hiányozhatnak a parkok sem, melyekre egyre nagyobb igény mutatkozik. A természet, a zöldövezetek utáni vágy, mely részben a parkok létesítését hívja életre, főképp akkor válik hangsúlyossá, amikor a munkásréteg a nagyvárosok összlakosságának számottevő részévé válik. Ennek következményeként főképp a munkásréteg számára egyre több bérlakás épül. A megépült bérlakások mostoha körülményei, melyek híján vannak bármifajta kényelemnek, szinte létfontosságú elemként követelik meg a parkokat. Ilyen tekintetben a parkok a zsúfolt nagyvárosi élet enyhítésére szolgálnak.

A városi parkok, zöldövezetek kezdeményezésében fontos szerepet játszik az uralkodói reprezentáció. Az uralkodó által megszabott értékeszmény a felállított emlékműveken és szobrokon keresztül közvetítődik. Az 1900-as évekre szinte elképzelhetetlen, hogy egy osztrák parkban ne legyen egy Ferenc József császár tiszteletére felállított mellszobor. Magyarország, illetve Krakkó esetében a parkok létesítése a nemzeti törekvéssel, önkifejezéssel fonódik össze, lásd például a magyar millenniumi ünnepség alkalmával megújuló budapesti Népligetet.

A könyv a szó szoros értelmébe vett városi parkokon kívül a kúrparkok jelenségére is kitér, melyek a 19. században felértékelődő természetgyógyászat, illetve egészségügy szempontjából is értékessé válnak. A kúrparkok alapítása e célt szolgálja, vagyis azt, hogy a természet gyógyhatását az emberekhez közelebb hozza. A korabeli gyógyfürdőket, melyek az egészségügynek fontos kiegészítői voltak, kúrparkok vették körül. A fürdőhelyek gyógyászati sajátosságaként megjelenő légkúra kúrparkok nélkül elképzelhetetlen volt.

A városi parkok alapítását kezdetben az uralkodók kezdeményezték. Annak ellenére, hogy az idő folyamán egyre több polgári és városi tanács által szorgalmazott létesítésről számolnak be az okiratok, az uralkodói jóváhagyás mindegyikhez szükséges volt. A könyv ugyanakkor felhívja a figyelmet a bécsi parkok példamutató jellegére, mely mérceként szolgált más parktervezők számára. Bécs utánzása Monarchia-szerte általánossá vált, s ennek következményeként egy hasonló elemeket magába olvasztó stílus jöhetett létre.

A stílus kapcsán a szerkesztő megjegyzi, hogy két irányzat létezett: az egyik az átlátható szerkezetet, a geometrikus formákat részesítette előnyben, a másik pedig az angolpark jellegzetességeit olvasztotta magába. A park esetében gyakran nem is lehetett e két stílust mereven különválasztani, mivel kialakításában mindkét irányzat megoldásai fellelhetők.

A kötet kimondott tárgyalása hat fejezetből áll. Az első fejezet, mely az 1765–1867 közötti időszakot tárgyalja, az Osztrák Monarchia parkjainak kialakulását vizsgálja. Az 1765-ös dátum a Prater, a császári vadaspark megnyitásának az időpontja. Ebben az évben II. József az egykori császári birtokot a köz javára bocsátja, vagyis megnyitja a nyilvánosság előtt. Hasonlóan rendelkezik az Augar-tennel is, melyet 1775-ben bocsát a nagyközönség számára. 1825-ben a városmagot körbevevő várfal lebontásával kialakítják a Ringnek elnevezett útvonalat, fontos tartozékával, a Volksgartennel, melyet egy egykori bástya helyére alapítanak. A Volksgarten, ahogy a neve is jelzi, Népkert, az első olyan beruházás, mely születésétől fogva nem magánparknak, hanem nyilvános parknak készült. Ezek az első bécsi parkok mind kialakításukban, mind létesítésükben példaértékűvé váltak, és nagymértékben meghatározták a Monarchia vidéki városainak is a parkosítását.

A következő fejezetben Ausztria 1867–1918 között alapított jelentősebb parkjai kerülnek lajstromba. A fejezet tárgyalása látszólag arra törekszik, hogy a bemutatásra kerülő parkokat folyamatba ágyazza, és hogy ennek eredőjeként a bécsi mintaképeket hangsúlyozza. A városi parkok mellett az alsó-ausztriai fürdőhelyekhez tartozó kúrparkokat is bemutatja, továbbá a 19. század városépítészetének egyik jellegzetes mozgalmát, az ún. cottage, vagyis villanegyedek zöldövezeti megoldásait.

A harmadik fejezet a kiegyezés utáni Magyarország parkosításait tárgyalja. Az általános körkép ismertetése során bemutatja a parkosítással kapcsolatos intézményeket, a kertegyesületeket, illetve a városszépítő bizottságokat. A főváros zöldövezeti beruházásai közül azt a négy jelentős kezdeményezést (Margit-sziget, Városliget, Népliget és a Gellért-hegy) hangsúlyozza, melyek jelenleg is a budapesti városkép meghatározó elemei. A fejezet nem csupán a parkok történetét ismerteti, hanem a mögötte rejlő indokokat is. Magyarország fővárosaként Budapest építészetének, illetve parkjai kialakításának híven tükröznie kellett a város rendeltetését. Mind a parkok, mind pedig az épületek fontos célkitűzéseivé váltak a korban felerősödő nemzeti öntudat kifejezésének.

A negyedik fejezet Horvátország parkjait városok szerint tárgyalja. Először Zágráb jelentősebb parkjait ismerteti, mint amilyen az egyetemi tér, az akadémiai, valamint Ferenc József tér körül van, továbbá a botanikus kertet és a város nyugati felén húzódó nagyobb kiterjedésű parkövezetet. Zágrábon kívül külön kitér Eszék, Zára, Pola, illetve Fiume városainak parkjaira.

Az ötödik fejezetben szlovén fürdőhelyek kúrparkjainak jellegzetes kialakításai, illetve Ljubljana parkjai kerülnek bemutatásra. A monarchia kori fürdőéletben nagy jelentőséggel bírtak a szlovén fürdőhelyek, így nem csoda, hogy parkjaiknak elemzésekor a fejezet nagymértékben fürdőparkokra hagyatkozik.

Az ötödik fejezet Krakkó parkjait mutatja be. Az 1850-es évektől Krakkó városának városszépítő bizottsága külön figyelmet szentel a zöldövezetek kialakításának. Parkjai közül Plantyt fontos megemlíteni, mely az egykori városfal helyén, az óváros körül alapult. A zöldövezeti beruházások szempontjából említésre méltóak a gyerekek számára készült játszóterek. Elsőként a világon itt létesültek olyan parkok, melyek kivételesen a fiatal közönségnek, a gyerekeknek készültek. Az első ilyen rendeltetésű parkot dr. Henryk Jordan alapította, és a park jelenleg is az ő nevét viseli.

A könyv a különböző parkok története mellett külön kitér a parkok esztétikai kialakítására. Stilisztikai kérdésekkel is foglalkozva, igyekszik behatárolni az adott irányzatot.

A kötet korabeli felvételekkel, térképekkel gazdagon illusztrált kiadvány. Nyelvezete nem egységes, mivel tanulmánykötetről van szó, és több szerző munkáit foglalja magába. Bár egy nemzetközi kutatóprojekt eredményeként értelmezhető, a könyv eddig sajnos csak német nyelven jelent meg.

A téma szempontjából mindenképp újdonságként hat ez a kiadvány, az első ezzel a területtel foglalkozó átfogó jellegű munka. Ennek tudható be a részletezések hiánya, melyet azonban nem lehet a könyv hibájaként emlegetni; sokkal fontosabb ugyanis iránymutató munkának tekinteni a kiadványt és bízni annak folytatásában. Mert mint a fenti példa is jelzi, nemzetközi összefogással igencsak szép eredményeket lehet elérni.

 

Böhlau Verlag. Wien, 2007.