Korunk 2009 Február.
Versek (Balázs Imre József fordításai)
Naum a kései román szürrealista költészet alighanem legjelentÅ‘sebb alkotója. 1915-ben született Bukarestben, és filozófia szakos egyetemi hallgató volt ugyanitt, 1933 és 1937 között. 1938 és 1939 között Párizsban tanul, ugyancsak filozófiát – itt személyes kapcsolatba kerül a párizsi szürrealisták André Breton vezette csoportjával. 1944-ig három saját verseskönyvet jelentet meg. 1941-ben Gherasim Luca, D. Trost, Virgil Teodorescu és Paul Păun társaságában létrehozza a bukaresti szürrealisták csoportosulását, kiáltványokat, közös szövegeket is megjelentetnek, legismertebb ezek közül az 1945-ös Critica mizeriei (A nyomor kritikája), illetve a L’infra-noir (Infrafekete, 1947). A kommunista hatalomátvétel után Naum az a román szürrealisták közül, aki a legkevésbé találja helyét az új rendszerben. Csupán 1968-ban jelenik meg újabb könyve, az Athanor. Pályájának fontos állomása a Zenobia című regény 1985-ös megjelenése, amely újra nemzetközi sikereket hoz számára. (Németül, franciául, angolul és görögül is olvasható.) Megérdemelt írói elismerésben igazából 1990 után van része, számos romániai és külföldi díj kitüntetettje. 2001-ben hunyt el.
2004-es válogatott verseskötetének (Despre identic ÅŸi felurit / Azonosság és sokféleség) összeállítója, Simona Popescu az állandó újrastrukturáló igyekezetet emeli ki a Naum-költészet kapcsán, amely a versek újabb és újabb ciklusszerkezetekbe történÅ‘ beillesztésére is vonatkozik, de azt is jelenti, hogy már a legkorábbi kötetekben készen áll az a motívumrendszer és látásmód, amely újabb és újabb kombinációk szerint rendezÅ‘dik majd el az életműben: a szavak „vidám tudománya”, a nonkonformizmus, a hivatalos értékekkel és autoritarizmusokkal szembeni bizalmatlanság, a regiszterkeverÅ‘ beszédmód, a radikális testábrázolás és egyfajta ironikusan kezelt önéletrajziság. Az itt közölt fordítások az 1944-es Culoarul somnului (Álomfolyosó) című verseskötet anyaga alapján készültek.
(B. I. J.)
A csöndes reggelek
(Tăcutele dimineţi)
Csöndes reggelek vagy csöndes éjszakák
egy csípÅ‘ vagy egy comb vagy épp egy párduc
A válladat próbálom megérinteni
mintha egy hegedűért nyúlnék
mintha egy lepkehálóért
és a hajad megszólal mert álmodik
a szempillád kivirágzik mert fúj a szél
a kezed felüvölt mert itt az éjszaka
a füled elszenderedik mert éhes
a cipőd felnevet mert elgondolkodott
s a vállad felröpül mert már késÅ‘re jár
A kezed elhallgat mert most tengeri kagyló
vérereid vágtatnak a nadragulyától
combod hallgatózik mert még susognak a lombok
véred felhabzik az árnyékok miatt
Ruhád felsikolt mert halálán van
árnyékod verdes mert meggyulladt
körmeid a függönybe mélyednek mert az ibolyaszínű
lábad nyugtalan a felhÅ‘k miatt
tüdÅ‘d elalszik mert sötét van
s ha vállaid úgy érzed fojtogatnak
biztosan a fák miatt van így
Általában
(De obicei)
Általában minden egyes hajótöréskor a hajamat használom
távcsÅ‘ként s a körmeimet használom hogy neved
a hullámokra írjam. S hogy éppen Å‘ket választom annak csakis
az lehet az oka hogy annyira mozdulatlanok.
Elégedetlen vagy a szemed színével ezért takarod el
nadragulyával és villámokkal. De arra jár a hipnotizÅ‘r s a költÅ‘k
munkához láttak: sorra szabadítják ki az éjszakai madarakat
hajszálaik közül. Az ablakod tárva-nyitva hagytad így hát
utazhatunk alvás közben zavartalanul.
Alig várom hogy mozdulatlan s mégis magabiztos úszóként
átjussak az álmaid háborgó vizein.
Vigyázz ne törj be egyetlen tükröt sem. Nehéz lesz majd
újra összeraknod magad.
Mindez azért van mert a folyékony részem azt álmodja
hogy a foszforeszkáló felem eltakarja földpát szemét
hogy lássa másik részét amely vérbÅ‘l van
amaz pedig felerészben tigrisbÅ‘l annak fele füvekbÅ‘l
és így tovább.
Ez az az óra mikor kinyílnak a húsevÅ‘ virágok.
Ezért álltak le a járókelÅ‘k is.
Lyukas az ablakom így hát látom a sötétséget vagy látom magam
ahogy vámpírfigyelemmel követem az alvajárók szokásos
esti kirajzását. Figyelek ahogy egy tükrön át csak most az egész
áttetszÅ‘bb és kegyetlenebb.
Minden villámlásnál kihagy egy csillag fénye. Épp errÅ‘l beszél valaki
s még ezer más dologról. Csodálkozhatunk vagy újrakezdhetjük
vadsággyakorlatainkat fejünkkel a gyökerek között.
Az erÅ‘szak ibolyaszín madara
(Pasărea violetă a violenţei)
Az üvegharisnyák mind itt vannak
volna hely még néhány póknak is
Pazar csipkébÅ‘l font tálakon
nÅ‘i melleket hoznak csillogó üvegekben
s a legszebb nÅ‘k tenyerében
medúzák alszanak vulkánkitörésrÅ‘l álmodva
IdÅ‘ben ott leszünk a találkán
átmegyünk az éjszakán nyomokat hagyunk
mintha csak foszforban lépkednénk
s az út végén vár majd ránk
árnyékunk mint egy rég levetett cipÅ‘
néhány itatóspapírból készült lepke hogy kiszívja vérünk
és minden elveszített kesztyűnk minden szemhéj
melyet szívesen csókoltunk
mindaz amit találtunk és soha nem törÅ‘dtünk vele
minden ajak amely gyűrűként tapadt mellünkre
a növények melyek arcunkból nÅ‘ttek ki alvás közben
a tiszta víz a poharakban
s az akasztottak krétaszínű kezeikkel
A fekete kastélyokban vár ránk a homály
mellünkhöz súrlódik majd a hallgatás
mellünk ott vattából lesz és sötétségbÅ‘l
Vár ránk a halál zenedoboza
az összes nÅ‘k viaszarcképe kikkel
nem találkoztunk még soha
a vastag függönyök amelyek mögött zavartalanul ölhetjük meg magunk
vár egy reggel elveszített csillagával együtt
és vár az alvajárók tiszta tekintete
Annyit aludtam már
hogy elszoktam a mozdulatlanságtól.
Egyedül és mozdulatlanul
(Singură şi imobilă)
Ahogy megállsz a tükrök elÅ‘tt
egy kéz nyúl ki feléd a kristálytiszta vízbÅ‘l hogy megsimogasson
és ez a kéz mindig a tiéd
nadragulyából és papírból van
engem pedig arra emlékeztet
hogy fúltak sorra kudarcba saját találkozásaim a tükrökkel
Ezúttal a vállamnak már nincs árnyéka
lábam szomorú bicikli kalapokkal tele hordó
csak a lábam vagyok és épp szaladok
Úgy megyünk majd át az úton hogy ne lássunk semmit
ebben a csomagban van hamupipÅ‘ke összes használt cipÅ‘je
de ez nem ránk tartozik
abban az üres szobában harmonikázik a halál nemsokára
Egy lepkét elütött a vonat ezt látom most
véred olyan mint egy dús fa megérintem
hajad tengeri kagyló most hallgatom hogy zúg
Undorító emlékek kísérnek íme elfelezett testem
az egyik fél vörös a másik kék színű
és íme a tisztán kivehetÅ‘ vonal amely kettéosztott engem
és amely akkor készült mikor tenyeremet harapdáltad
Íme a nyugodt részem és a kétségbeesett részem
erÅ‘sebb tű kell neked ha összevarrnád Å‘ket
rugalmasabb cérna mozgékonyabb ujjak
egyedül kell majd szétvernem mindazt amit együtt szerettünk
és legfÅ‘képpen szabadon kell mozognod
mikor végigmegyek majd a kihalt városon
csillogó búvárruhámban
A vak tükör
(Oglinda oarbă)
Egy vérfonal kilóg a zsebembÅ‘l
egy gyapjúszál kilóg a szemembÅ‘l
egy szál dohány kilóg a fülembÅ‘l
egy lángfonal kilóg az orromból
Lehet most azt hiszed hogy dohányzik a fülem
de az emberek az út közepén megálltak és engem bámulnak
ez lesz az éjszaka amikor minden szobrot feketére festenek
az álmatlanság éjszakája melyet jól ismersz
afféle mindennapi álmatlanság krétából és agyagból
álmatlanság amely leginkább egy kályhához vagy ajtóhoz hasonlít
de még inkább egy üres ajtókerethez
azt szeretném bújjunk az ajtó mögé s az emlékezésrÅ‘l beszélgessünk
úgy szagolj mintha egy ablak volnék
úgy hallgass mintha egy fa susogna
úgy érints meg mintha létra volnék
úgy nézz rám mint egy toronyra
Álomfolyosó
(Culoarul somnului)
ElidÅ‘ztem a fekete tükrök elÅ‘tt. Elfelejtették elhozni nekem
a kedvenc csillagomat és valami meleget. Azt mondják:
mindig a kezedben kell tartanod a csillagot. És ami
a szerelmet illeti: sok-sok kékkel fesd be inkább szemeid
vagy hunyd le Å‘ket. Azt fogjuk hinni majd hogy te lettél a csillag.
A kép jelentkezik a szellemnél: két kéz ugyanabban
a teljességgel átlátszó kesztyűben már csak a lovak hiányoznak
elhozhatnánk Å‘ket mindegy milyenek lehetnek akár csikóhalak is.
Hogy jobban megismerhessem az éjszakát készítettem magamnak
egy arcot hullott levelekbÅ‘l sohasem indulok el nélküle. Ritka dolog
ezzel teljesen egyetért a medúza s a két farkas is akik a véremben laknak.
Melled egyik kezemben hajad az összes zsebemben
s a szél már nem is létezik.
Alávetni magad a vágyaknak. Ebben a poétikus játszmában
s e játszma kedvéért cinkosunk lesz minden elem.
S az óriási kristály melyet szemedben viselsz.
Balázs Imre József fordításai