stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 Január

Merész nekifutás. Vagy mi


Török Zsuzsanna

 

Dankuly Csaba: Á. Merszek

 

Nemrég egy ernyedt zöld borítós kötet ordított fel a legtöbb magyar könyvesüzlet polcain: Á. Hogy valóban hangoskodás ez vagy sem, az olvasó dolga eldönteni. Dankuly Csaba, a szerző mindenesetre merészkedik (amint ezt az alcím is jelzi), már másodszorra. (Amint a kötet fülén olvasható információ jelzi: első kötete Egyfajta edzés címmel jelent meg, 1999-ben.).

Taktik, Schizo, Egy X Help. Ezek a címek (potenciális) ciklusok neveként jelennek meg a tartalomjegyzékben, egy-egy bennük szereplő vers címét is jelölve. Nem a legmagyarabb szavak ezek, és ez jó: a versek számítógép ízű nyelvezetére gondolva máris sokat elárulnak abból amit a kötet kínál. De mit kínál? Száraz tömörséget, internetklub-feelinget, e-mail nyelvvel való játékot, és véleményem szerint nem kevés pesszimizmust is.

Taktik című versével kezd, melynek olvasása után rögtön felmerül a kérdés: mire is vonatkozik ez a taktik(a)? És mennyire megfontolt? Taktika az, hogy „kicsit később érkezett”(a költők sorába), vagy írói gyakorlatát akarja megnevezni? Kiolvasható ebből az is, hogy tisztában van azzal, amit az asztalra tesz, talán egy percre saját verseinek olvasójává is válik, és tudatosan kezeli a megszokott pattern-keresést egy kötet elemzésekor. Ezzel azt is megelőlegezi, hogy a kötet többi versében is rábukkanunk majd olyan nyelvi, képi, meg egyáltalán olyan ízű megoldásokra, melyek taktiká(k)nak/taktik(ok)nak tűnhetnek.

Ilyenek például a szavak kétértelműségével való játékok. Amikor csak alkalma van, ezeket folyton kipróbálja, rendszerint közvetlenül egymás után tálalva a különböző változatokat: „nem is ütött. Se vissza, se az órája”; „szikrázik a levegő (a szemem?)”; „ha nem lett volna annyira sötét. Ő.”. A szavak hangalakjával is állandóan kikezd: „szívtam” / „szívtan”, „menten mentem”, „kába” / „kábé”, „kivit” / „ki vitt”, „aztán folyt / atom. Ha t’om.”, „de még bírom / míg bírom”, „Dehogy” / De hogy?”, „abba” / „ab ovo”. Ötletes szójátékok ezek, és valóban meghatározzák a Dankuly Csaba-ízt, ám kevés idő után sablonná válnak, kikövetkeztethetők lesznek. Ez főleg az egyes (mindig rövid) mondatokra való vissza-, illetve rákérdezéseknél lesz nyilvánvaló. „A földön. Vagy / min. / Nézem a mennyezetet. Vagy / mit. / Ez megy. Vagy / mi.”; „Mi. mi nem.”, „Miért. Miért ne.”, „De most. De mibe.”, „Vagy mik. Mik nem.” stb.  

Nem hiába van számítógép íze a verseknek. Dankulynak nem csupán eszköz, de majdhogynem múzsa lesz egyrészt a billentyűzet, a szövegíró Word program (Nagy Filozófiai Tanulság, OK, CANCEL, ’, ¬), másrészt a ma már lassan anyanyelv-alternatívaként használt ékezetek nélküli e-mail- és messenger-nyelvezet (Csatolt fájl, I link, meszidzs J kiixelni magad a programból). A „szimbólum” szó ebben a közegben szerep- és értelemtöbblettel jelentkezik: a versképekben (ha vannak ilyenek) keresendő szimbólumok egyben a billentyűzet segítségével (gyakran egyetlen gombnyomással/klikkel) beszúrt jeleket jelentik, és csak ezután válnak értelmezetté.

Néhány versnek kissé „reménytelen” kicsengése van. Lökdösődés reggel a buszon, erre a megoldás: „Teljes harci szerelésben (kell) nekiindulnod.” (Húzz). Ha az internetkávézóban baj van a géppel: „át kell ülni egy másik géphez. Ha lehet. Vagy eljönni. Kiixelni magad a programból.” Ha kikezdenek veled a negyedben a suhancok: „fuss el. ha tudsz.” Címadó verse sem ad pozitívabb tanácsot: „Átverték, de nem parázott / rá. / Hisz ütés bármikor jöhet bármerről.” Nyilván vannak ilyen helyzetek az életben, és valóban van amikor hasonlóan cselekszünk, ám ez a folytonos kibúvás a problémák alól nem hagy a legjobb benyomással. Elfutni a legkönyebb, és valahogy ez érződik ki a verseiből is. Túl könnyen megússza, túl egyszerűen intéz el egy-egy verset. Pár sor, pár ismételt szó, és ennyi. Elfut megírásuk elől: olykor még pontot sem tesz a végükre. Nem igaz, hogy egyáltalán nincs munka. A következő sorok tényleg hoznak valami újat: „Most fegyverszünet / és némaság a lerakódó peték / bensőséges zsivajában. / Valami ilyesmi.” vagy „Engem bácsinak // szólítanak, kezdem, de ő: /egyszer a heréltek dugni akartak, /de csak nyögtek nagyokat, mire /végül egymást zabálták fel, nehogy /a kéj végezzen velük.” (Engem bácsinak, Az igazi, Mi ez?). De nagyon meg kell őket keresni, eltűnnek a nyilvánvaló közhelyek mellett: „oldja a fehéret a fekete.”, „mióta nem jönnek tőle a sorok, teleraktam magam sörökkel.”

A képek, ötletek, témák gyakran ismétlik egymást. A versek zöme (pár)kapcsolatról, mindennnapi tevés-vevésről, internetes szokásokról beszél. (Bebex leveleiből/re) Nem is igazán történéseket mutat be, inkább állapotokat. Ezek az állapotok pedig megfelelő közeget bizosítanak a felsorolásoknak, eszmefuttatás-szerű passzusoknak. „A park. Leparkolok. / Várok. Várhatok.”, „ne nézz, mit nézel? Nem nézek. Elnéztem.” De mit akar ezekkel? Azzal nincs baj, hogy a beszélő leír mindent, ami megfordul a fejében, hogy milyen állapotban van, hogy érzi magát és mit tesz („Tettem egy kört a boltig. Mentem, mentem.”) hanem azzal van baj, hogy a versekben ezeknek nincs következménye.

Nincs a-ha érzés. Mindennapi dolgokról beszél, mégsem jutnak eszembe, mikor róluk olvasok. És ott vannak azok a sorok, melyek nagyon jól fogalmazzák meg azt az egyetlen a-ha-t, ami viszont éppen azt juttatja eszembe, hogy valami hiányzik, valami üres: „Nem jött be”, „lelohadt a kedv”, „ha eleresztem magam abból nem származik semmi jó / ami jobb, mint ha semmi se?”, „minek folytatni?, semmi váratlan”.

 

*Koinónia Könyvkiadó, Kvár, 2008.




+ betűméret | - betűméret