stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 Január

Klaviatúra


Nagy Anna

 

Dankuly Csaba: Á. Merszek

 

Szürke avantgárd négyzet a könyv, elszórt betűnegatívok a borítón, huszadik század eleji képvers nyomai. A fülszöveg közben azt ígéri: „Dankuly Csaba verseskönyve a költészet látogatása a chat-roomok, e-mail postafiókok és internetes fórumok világában.” És valóban van valami közös abban, ahogy a csetszobákban és a képversekben átalakul és többértelművé válik a betűk jel-értéke, funkciója, helye és formája – ahogy a kerek zárójelből mosoly lesz, ahogy az ékezetek visszavonulnak, ahogy versbe komponált apró nyilacskák jelölik a kapcsolatok és kapcsolódások irányait.

Kétségtelenül fontos ebben a kötetben a verskép, mégsem beszélhetünk képversekről. Szabadversek néhány frappáns (és néhány fölöslegesen jópo-fáskodó) poénra, rímre, szójátékra kihegyezett sortördeléssel („...meghívattam / magam ebédre. Kitettek / magukért”, „...Vagy: ha / ver, így meg úgy”). A szövegek erőteljesen és érdekfeszítően rájátszanak a szavak többértelműségére (Heverd ki), ám ez néhány versben túljátszottá válik. („Menten mentem / Vagy csak mentem / magam”; „Nem jött be. Épp csak benézett. (...) mi jön be. Mi / nem.”) A Vitt címűben például a linkelő (!) lírai (?) én kizárólag azért iszik kivit, hogy fél sor múlva megkérdezhesse: „ki vitt?”

Vannak itt beszédszerű versek hosszabb sorokkal és mondatokkal (Csatolt fájl, Addig viszont, A séta kedveeeert) és vannak rövidsoros, tőmondatos versek; mintha összeszorított foggal és ököllel mondaná ezeket valaki. Benne van a kimondott/leírt szó véglegességének súlya és feszültsége és a félszavakból-is-értjük-egymást mélysége. Ez az implicit jelleg azonban éppen az olvasót zárja ki néhol a szövegműködésből.

Öt alcím tagolja eltérő hosszúságú egységekre a kötetet (Taktik, Egy X Schizo, +, Help). A Taktik egyetlen, azonos című verset tartalmaz, melyből megtudjuk, hogy „vagy / lesz rend vagy jön a trend.” – és ez elég rosszul hat egy kötetindító szöveg nyolcadik soraként. Első olvasásra egyébként sem értem ezt a szöveget. Másodikra észreveszem, hogy ehhez idő kell: „tik tak tik tak tik tak tik.” Harmadik olvasásra már azon tűnődöm, vajon ki az áldozat, mi? („Benyúltam az áldozat zsebébe. Aztán a / másikba. Aztán az összeset átkutattam. Még / a sliccét is lehúztam, zrrrr. / De a hang máshonnan jött. ... Kába tekintettel bámultam bele atorkába...”)

Az Egy X a + és a Help emberi kapcsolatok e-mailekben és sms-ekben lecsapódó nyomai. Az e-kommunikációnak nem csupán a nyelvhasználatára, de az ahhoz kapcsolódó tárgyi világra is rájátszik a szerző. Nem eltávolító irónia jellemző ezekre a szövegekre, vagy csak alig. Sokkal inkább egy adott élettérnek tekintik a felugró messzendzser-ablakokat a maguk nyelvi lehetőségeivel és korlátaival együtt, s ebben a hálózatban helye van a lírának is – csak le kell menteni a megfelelő sorokat: „tegeződjünk, azt / írja, de pár méter / távolság. OK / vagy CANCEL?” – estleg minimális kommentet is lehet hozzájuk fűzni – mert egy üzenő ablak azért nyitva van az olvasó felé is: „miutan irtam neki valami hosszut, s / vartam a bosszut, vagy valami / bosszust, vartam a hosszu... de / hosszu!”

A Csatolt fájl fáj, mert a technikai környezet befolyásolja a (szerelmi) életet a hatás-visszahatás elve alapján, s ennek megfelelően a médium-váltás pedig befolyásolja a (szerelmi) lírát, mint a mellékelt részlet is mutatja: „Levontam a Nagy Filozófiai Tanulság / ot ebből az esetből ’ az eszközök / visszahatnak (-ütnek?) az emberre’(....) A megoldás: át / kell ülni egy másik géphez. Ha lehet. / Vagy eljönni. Kiixelni magad / a programból. Rögtön kijózanodsz. Ha ki”

Egy idő után elfogadom (nem belenyugszom! – és ez a könyv előnye), hogy bizonyos szövegrészeket nem ért(het)ek. Bizonyos gondolat- és képkirakós darabokat összeillesztek a kötet egészéből (ez természetes törekvés, talán, ha az ismétlődő motívumokat, életképeket és elejtett szövegbeli oda-visszautalásokat figyelembe vesszük), ám vannak mondatok, amelyeket nem nekem kódoltak, vagy nem úgy. De az is lehet, hogy nincs itt semmiféle kód: a szavak vannak összezavar(od)va. Kassák madarai kirepülnek a sorok közül. Néhány vers utolsó sora nem fejeződik be, csak elkezdődik (pl. Addig viszont, Csatolt fájl), mintha valaki „beleordította volna”az utolsó szó pofájába, hogy „tűnj innen a francba”. Jól tette!

A Schizóban már jóval kevesebb a konkrét utalás a cyber-világra. Ez inkább játék, hálózatban. Azért nevezhetném counter strike (love) storynak, mert itt is csak annyira érzem a pofonok és öklözések fájdalmas erejét, amennyire egy intenzívebb counter-partiban. És mégis, olykor kinyúl valaki a képernyőből és orron töröl. No, nem vérzik és nem lesz könnyes a szemem, de mégis történik valami a kötetben. Ilyen például a Heverd ki, Szikrázik, Á, Az igazi, Fegyverszünet és némaság, Elég, Az a, Mint bátor, Schizo. Ezegy fight-club ciklus. Harcolunk, páncél nélkül öklöznek, egy kifli szíven talál, pedig mennyit edzettünk, mégis elterülünk egy becsapódó röpszépség alatt vagy egy szenvedélyteli női szív árnyékában. Kapcsolatokban konnektálódunk, támadunk és védünk, aztán kiderül: „A / másik. Aki ugyanén vagyok.” Az ékezetmentes sms-versek pedig azért izgalmasak, mert bizonyos szavakról mindig csak utólag derül ki, hogyan is kell olvasni. („ez nem vers, amit ellosz. ez veres – valosag?”, „egy sor nem sor”)

Á.Jó cím a kötetnek és a versnek is. Rövid fájdalomkiáltás, egy név kezdőbetűje, egy kötetsor első darabja (Á, Bé, Cé,...) vagy egyik sem. Á, dehogy. A lírai én kitátja a száját, kinyújtja a nyelvét és mondja szépen, hogy: Á – az olvasó pedig belebámul a torkába és Pilinszky modorában kérdi: „Akárhonnan, / érkezhet mondat / akárhonnan?” – A beszélő pedig válaszol: „ütés bármikor jöhet / bármerről.” – internetről is és e-mail-versből is.

Vannak egyszerű képek, gördülékenyen végigvitt gondolatok, amelyeket alig törnek meg szójátékok vagy grafikus elemek. Ezeket jellemezhetjük a cset-szövegek tömörségével, de némi Nemes Nagy Ágnest idéző drámaisággal is.

Bebex leveleivel történet kezdődik: Párhuzamosan futnak levelek és válaszok. Néhány verspár múlva azonban felszívódik az összefüggés, már nem teljesen kivehető, hogy ki kinek a válaszára válaszol. Elbeszélés: egymás mellett. E-mail-kapcsolat, az olvasó pedig mintha megkapta volna a jelszót mindkét fél postafiókjához. De alaposabban, más irányokból is kihasználható lenne ez a keret, s általában az a témakör, amit a fülszöveg hirdet.

A Help variációkat hoz (ugyanarra a) messenger-szakításra. Jól olvasható prózavers, elgépelt szavak, túl hamar postázott válaszmailek és csetes felkiáltójelek százainak súlyával. A lírai én egy Pilinszkyt idéző (de őt nem utolérő) kétsorossal jelentkezik ki a kapcsolatból (és a kötetből): „az egyik lábam. Letettem / a másik lábam. Leléptem” Nem ugrunk, persze, „épp a csillagos égig” a kötettől, de vannak benne jól eltalált sorok, amelyek valószínűleg sok olvasónak bejönnek.

 

*Koinónia Könyvkiadó, Kvár, 2008.

 

+ betűméret | - betűméret