A tanító néni felrajzolt a táblára egy stilizált szecskavágót, amibe felülről bedobtad a számokat, alul pedig teljesen más számok potyogtak ki.

– Képzeljétek el azt, hogy ez a gép minden számhoz hozzáad hármat! Mi lesz az eredmény, ha egy kettes kerül bele?

– Öt! – bőgte rá az osztály.

– És ha a gép minden számból kivon egyet?

– Egy!

– És ha megszorozza néggyel?

– Nyolc!

– És ha kivon belőle kettőt?

Csend.

– Egy nagy büdös semmi marad. A végére mindig egy nagy büdös semmi marad – motyogta a hátam mögött Levente, de olyan halkan, hogy a tanító néni meg sem hallotta.

Én meg közben arról ábrándoztam, hátha van olyan gép, amibe fentről bedobod a számokat, és szavak jönnek ki.

A borszakértő nem hasonlított egy stilizált szecskavágóra, de azonos elven működött. Beöntötted a bort, kijöttek a szavak.

– Nézd ezt a gyönyörű koronát a pohár falán, mint a gótikus templomablakok… kifejezetten gyümölcsös illat… a színe, mint a félbevágott eper… finom, de határozott savgerinc… igazi, ropogós, Dúzsi-féle rozé.

Én meg közben arról ábrándoztam, hátha van olyan gép, amibe fentről beöntöd a bort, és kijön a mámor.

A bentlakó kritikus sem hasonlított egy stilizált szecskavágóra, de ha beledobtad a szavakat, elveszett az értékük. Bedobtad a „mámor”-t, kijött a „részegség”.

Én meg leszoktam a borivásról.