Szeretlek, mint a vacsorát reggel,

és a kávét cukor és tej nélkül,

mikor kaparja a torkomat a túl sok,

mint a lucskos káposztát hidegen,

mikor olyan, akár az olaj,

szeretlek, mint anya a más gyermekét.

Szeretlek, mint a vacsorát este,

és a kávét tejjel és forrón, mint a hab,

és a pipámat a szám szögletében

és a paszulylevest hersegő hagymával

és mint anya a gyermekét, ahogy illik.

És szeretlek végül úgy, mint a vacsorát késő éjszaka,

nagy bulikról az ember mikor hazajön,

mikor már rég nem túl sok, ami túl sok,

lépdel felfelé a kopott lépcsőkön,

szentségel, mert a lift megint a kilencediken,

nagy nehezen kinyitja az ajtót,

látja, hogy mindenki alszik ki tudja, mióta,

elmosolyog, és az arcára

kiül a téboly.