stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2008 Július

Fejtő Ferenc jelenléte Kolozsvár (1935–2007)


Kántor Lajos

 

Aki biográfiai adatoknak fogja fel a címben szereplőket, nyilvánvalóan téved. Fejtő Ferenc ugyanis nem Kolozsvárt és nem 1935-ben született, nem itt és nem 2007-ben hunyt el; de nem is tartózkodott e két dátum között a Kis-Szamos parti városban. A lexikonilag helyes élettények és meghatározó városok ugyanis így következnek: Nagykanizsa (1909. aug. 31.), Pécs, Budapest (tanulmányainak színhelyei, illetve publicisztikai-szerkesztői munkájának kezdete), Párizs, az életmű megalkotásának színhelye (1938–2008. jún. 2.).

A szubjektívnek látszó előbbi jelzések mégis igazak – és nem csupán a Korunk nézőpontjából. A magyar és nemzetközi hírre jutott történész, Kelet-Közép-Európa-szakértő ugyanis hosszú és gazdag élete során mindvégig fontosnak ítélte 1935-ös József Attila-tanulmányát Gaál Gábor folyóiratában (Fülöp Ernő néven), amelyet itt újabb Fejtő-szövegek követtek. 2007. január 2-án pedig, hosszas betegsége után (közben) a kéziratküldés helyett a következőket mondta tollba (franciául) a fiának, Kolozsvárra továbbítva jókívánságait: „Boldog új évet kívánok Neked és a KORUNK minden munkatársának, annál inkább, hogy az első folyóiratok egyike, amelyekben rendszeresen közöltem a harmincas években. Köszönöm a legeurópaibb magyar címet.” (Ezek a sorok a Korunk 1957-es újraindulásáról megemlékező lapszám hátsó borítóján voltak először olvashatók, franciául és magyarul, 2007 februárjában.) Hát innen valók a címbe kiemelt, félrevezető – vagy inkább a megemlékezések szükséges kiegészítését sugalló! – utalások.

A két, irodalomtörténetinek mondható adat (1935–2007) között persze van még sok, legalábbis számunkra lényegesnek tűnő részlet, a Párizs–Budapest–Kolozsvár útvonalon. A harmincas évek Fülöpjének-Fejtőjének tevékenységét a sajtó- és irodalomtörténeti, politikatörténeti kutatásnak kell majd pontosabban leírnia, a Korunk első szakaszának évfolyamait is feltérképezve. Én a József Attila-recepción túl csak az 1990-nel kezdődő, harmadik szerkesztői nekifutás Fejtő-vonatkozásairól akarok, tudok érdemben szólni, attól a pillanattól kezdve, hogy a ’89 decemberi romániai változásnak köszönhetően egy hivatalos romániai (jeles románokból és egy-egy magyar és német szerzőből álló) írószövetségi küldöttség tagjaként, illetve párizsi meghívottként 1990 kora tavaszán a Szajna partján járhattam, és magyarországi barátaim ajánlatát örömmel elfogadva eljutottam velük Neuilly-be, Fejtő Ferencék akkori lakásába. A folytatást mindenekelőtt könyvészetileg ellenőrizhetően vázolom (A Korunk repertóriuma 1990–2000 alapján): 1990. júniusi súlypontos számunkba kértünk és kaptunk tőle írást, a bizakodó Kolozsvár vagy Strasbourg címűt, majd pár évvel később (1993-ban) újraközlésre ajánlotta, néhány megjegyzéssel, a Mi a magyar, mi volt és mi lehet-et. Négy további tételt találok a 2000-ig menő időben, hiányolva azonban a következő hét évben is eligazító (még el nem készült) bibliográfiát.

És akkor engedtessék meg innen a személyesebb hangú folytatás, néhány találkozásunk felidézése. Először egy helyesbítés, amellyel többször próbálkoztam Feri bácsinál, következetesen eredménytelenül. (Igaz, hogy én sem erősködtem oly nagyon, nem tiltakoztam elég hevesen a hízelgő emlék ellen.) A már-már atyai-baráti érzelmeket megszólaltató Fejtő többször emlegette, társaságban is, hogy milyen szép idők voltak, amikor még 1989 előtt együtt ültünk, Csoóri, Göncz Árpád, Konrád György, ő meg én, érdemi beszélgetések részeseiként. Nos, Csoóri Sándorral valóban már jóval 1989 előtt megismerkedtünk, a többiekkel csak a kilencvenes években hozott össze a sors. Persze, az én jelen nem létemtől függetlenül az emlék igazán szép, szívet melegítő, Fejtő Ferenc alapvető józanságára jellemző.

Egy másik, nem kevésbé fejtői történet is érdemes, gondolom, a megörökítésre. Két vagy három évvel ezelőtt üzent nekem Kolozsvárra, hogy pár napig Budapesten lesz, szeretné, ha találkoznánk. Akkoriban épp erősödőben voltak a Sütő elleni támadások a médiában. Ennek okáról kérdezősködött, Sütő András védelmében. Szó szót követett, a korról és az irodalomról, színházról, közéleti szerepvállalásról, politikáról beszélgettünk, és közben előjött Páskándi Géza neve. A Vendégséget, a Tornyot választok-at említettem, mire a 95–96 éves történész-publicista megkért, küldjem el neki Páskándi darabjait. A kérés teljesítésével, sajnos, adós maradtam. A 2007-es pesti könyvhéten még találkoztunk – a Páskándi-ígéretet nem emlegette fel; a hosszú sort kivárva a tűző napon (ő nem panaszkodott, persze, a hőségre), dedikáltattam új kötetét. Már nem volt azonban abban az erőben, mint a József Attila-centenáriumi Korunk-antológia bemutatóján, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol mindenkit elkápráztatott a természetesen szabadon előadott szövegével. Ugyanezzel a szellemileg friss kilencvenessel lehetett emlékezetes találkozásunk 2006-ban a budai Bem moziban, a Korunk Kulcsának ünnepélyes átadásakor a legrégibb „korunkosnak”, Fejtő Ferencnek.

Budapest, Párizs, Nagykanizsa mellett tehát Kolozsvár is – és azt hiszem, joggal mondható, hogy a Korunk különösen – saját halottjaként búcsúztathatja hűséges munkatársát, a 20. század nagy tanúját, Fejtő Ferencet.

 


+ betűméret | - betűméret