A krónikus pénztelenség és a komolyabb kutatási programok híján Romániában az 1989 előttről örökölt műszaki és természettudományi kutatói állomány részben átvándorolt a felsőoktatásba s a versenyszférába, másik része pedig nyugdíjba vonult. A kétezres évek elejétől a kormányzat(ok) már megpróbáltak jobban odafigyelni a kutatástámogatásra, fokozatosan növelték a kutatási alap, a CNCSIS1 költségvetését, és a korábbi kutatóműhelyek személyi állományát is bővíteni kezdték. Olyan kutatási programok jöttek létre, mint például a PNCDI,2 illetve a 2007–2013-ra kiutalt európai uniós kutatási alapok, amelyek révén elkezdődhetett az európai felzárkózás.

A kutatásfejlesztésben meghatározó szerepet játszik a régió legnagyobb felsőoktatási intézménye, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A maguk területén kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a műszaki egyetemek (Kolozsvár, Temesvár, Brassó), valamint a két orvosi és gyógyszerészeti egyetem (Kolozsvár, Marosvásárhely). A nagyváradi állami egyetem és a Partium Keresztény Egyetem (PKE) keretében is folyik – néhány szakterületen – tudományos kutatómunka. A bukaresti vagy a kolozsvári székhelyű állami és magánegyetemek kihelyezett tagozatai (Dimitrie Cantemir, Bogdan Vodă, Avram Iancu egyetemek stb.) egyelőre nem fektetnek hangsúlyt a kutatómunkára, de a jövőben részt vehetnek kutatási programokban. A kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai telephellyel működő Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a kutatásra elkülönített összeggel, a magyarországi költségvetésből származó alapokkal a Sapientia Kutatási Programok Intézete rendelkezik, amely elsősorban a Sapientia és a PKE hálózatán belül támogat kutatási programokat.

A rendszerváltást követően a nonprofit szervezetek hoztak létre kutatóműhelyeket. Ezek közül mindenekelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesületet kell megemlítenünk, ahol a történelmi, nyelvészeti és filozófiai témáknak van prioritásuk. A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és tagszervezeti hálózata a BBTE magyar oktatóival együttműködésben elsősorban az interdiszciplináris témákat karolja fel (regionális tanulmányok, oktatáskutatás és számítógépes modellezés), de a tagszervezetek a maguk szakterületén külön-külön is figyelemre méltó eredményeket mutattak/mutatnak fel. Gondolok itt mindenekelőtt a Kriza János Néprajzi Társaságra (az erdélyi és moldvai magyarság néprajzi kutatásában), az Entz Géza Alapítványra (a művészettörténeti kutatások terén), a Max Weber Társadalomkutató Központra (a társadalomtudományi kutatásokban), az Apáthy István Egyesületre (a biológiai és ökológiai kutatások terén), a felvételét frissen kérő Medea Egyesületre (a médiatudományban) és így tovább. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT), a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Transylvania Trust Alapítvány tevékenysége ugyancsak megbecsülést vívott ki magának. Marosvásárhelyen kiemelendő a Teleki Téka köré csoportosuló kutatómunka, az EME orvostudományi szakosztálya, Csíkszeredában pedig a KAM tevékenysége a kulturális antropológia és a vidékfejlesztés területén.

Ahhoz, hogy Erdély kutatási telephelyeinek súlyát érzékelni s értékelni tudjuk, szükséges, hogy néhány mutató alapján elhelyezzük azokat a romániai régiók rendszerében (lásd. a következő oldalon az 1-es táblázatot).

A kutatásfejlesztés állapotának fontos indikátora a K+F-ráfordítások aránya a GDP százalékában, amelynek alapján az Északnyugati Régió országos szinten ugyancsak hátrányos helyzetben van, de valamivel mégis jobb a pozíciója, mint a kutatásban foglalkoztatottak alapján.

Mint a fenti ábrán is látható, a romániai átlagérték 2003-ban 0,39 százalék, ami európai viszonylatban nagyon alacsony arány (Magyarországon már 2003-ra elérte az egy százalékot). Bukarestben a GDP-arány messze kiemelkedik 1,38 százalékkal, de elmarad a budapesti 1,8 százalékos értéktől. A következő romániai régió sorrendben Dél-Munténia, ahol a K+F-ráfordítások GDP-aránya 0,43 százalék, ami megegyezik a magyar dél-dunántúli aránnyal. Ezt követi a Nyugati Régió (Bánság) 0,23 és a Központi Régió 0,20 százalékkal. Az Északnyugati Régióban a K+F-ráfordítások a GDP 0,15 százalékát teszik ki mindössze, és ennél csupán a Délkeleti Régióban és Olténiában költenek kevesebbet, 0,12 százalékot, az Északkeleti Régióban pedig ugyanannyit, mint az Északnyugatiban. Összegszerűen országos szinten 2003-ban 233,8 millió USD-t, azaz 7 620 646 millió ROL-t, míg 2004-ben 9 528 718 millió ROL-t költöttek K+F kiadásokra, ez akkor 327,84 millió dollárt ért,4 ami jelentős növekedést mutat, de az USD-értékben való 40 százalékos növekedés egy része a lej USD-hez képest történő felértékelődéséből származik, a 25 százalékos lej értékű nominálnövekedés a reálisabb (figyelembe véve a kilenc százalékos inflációt is 2004-ben). Annál súlyosabb a helyzet az erdélyi régiókban, ahol a K+F-ráfordítások összege 2002–2004 között évről évre csökkent.

Az országos szintű K+F-támogatásokból nominálértékben legtöbben Munténia, Olténia és Északkelet, azaz Moldva részesedett, tehát a Kárpátokon túli területek legnagyobb része. Bukarestben, mivel a főváros amúgy is kiemelten magas összegben részesült már 2002-ben, nem növekedett számottevően a K+F-ráfordítások összege. Míg 2002 és 2005 között a kutatásban dolgozók száma országos szinten emelkedett, addig Erdélyben ezek száma változó mértékben csökkent. Legnagyobb csökkenés a Központi Régióban történt, különösen Brassó megyében, ahol 94,2 ezrelékről 41,8-re apadt – a nagyiparral párhuzamosan leépülő ipari kutatói egységek miatt.

Abszolút számokban kifejezve 2002-ben a Központi Régióban dolgoztak a legtöbben a K+F területén (4280 fő), a Nyugati Régióban pedig a legkevesebben (1 925 fő). Az Északi Régióban ez a szám 2002-ben 3 183 fő volt, a következő évben 2 742 főre, 2004-re pedig 2 302 főre csökkent. A folyamat a kisebb megyéket érintette leginkább, különösen Szilágy megyét, ahol 149-ről 15-re apadt egy év alatt a kutatásfejlesztésben dolgozók száma, de Máramaros és Bihar megyében is jelentős csökkenést észlelhetünk. Kolozs megyében viszont a 2002. évi 1 665 főről 1 926 főre emelkedett 2003-ban a regisztráltak száma, és bár 2004-ben ez is csökkent, de 1805 fővel még mindig jóval a 2002-es létszám fölött maradt. Ezer foglalkoztatottra számolva Kolozs megyében 59 ezrelékre emelkedett a kutatásfejlesztésben dolgozók aránya, míg más megyékben még a tíz ezreléket sem éri el, kivéve Beszterce-Naszódot, ahol 13,7 ezrelékre emelkedett a 2002-es 9,8 ezrelékről (3. táblázat). A Központi Régió magyar többségű megyéi közül különösen Hargita megye áll nagyon rosszul e tekintetben (2005-ben mindössze 3 személlyel). Kovászna megye 68 személlyel ugyancsak az erdélyi rangsor végén van, de ezer foglalkoztatottra vetítve azért néhány megyét megelőz. Maros megye Kolozs, Brassó és Temes után következik 28,3 ezrelékkel.

Mindezek a folyamatok azt mutatják, hogy a nagyvárosi agglomerációval rendelkező térségek – Bukarest, Kolozsvár, Brassó, Temesvár – monopolizálják a kutatásfejlesztő helyek zömét. Egy olyan országban, ahol a különböző kistérségek között óriási infrastrukturális és gazdasági különbségek vannak. A K+F-kiadások GDP-százalékos aránya is a megyék közötti nagy eltéréseket tükrözi. Míg a Központi Régióban lévő Brassó megyében a helyi GDP 0,43 százalékát fordították 2004-ben kutatásfejlesztésre, addig Kovászna megyében mindössze 0,15 százalékot, a régió többi megyéjében még annyit sem. Az Északnyugati Régióhoz tartozó Kolozs megyében 0,30 százalék az arány, a többi megyében még az 0,15 százalékot sem érte el. Sőt Máramaros és Szatmár megyében mindössze 0,04, illetve 0,07 százalék (4. táblázat). Ilyen diszkrepanciák másutt is – itthon és külföldön – előfordulnak, a dél-dunántúli Tolna megyében például a GDP mindössze 0,01 százalékát fordították K+F-kiadásokra 2003-ban.6 (Lásd 1-es ábra.)

Ha megvizsgáljuk a kutatásfejlesztésre szánt összegek megyék közötti arányát, az Északnyugati Régióban, amint az várható volt, kiemelkedik Kolozs megye, illetve Kolozsvár, ahová 2003-ban a ráfordítások 62,7, 2004-ben pedig több mint 70 százaléka jutott. Bihar megyében a 13,4 százalékos arány 3,8-ra zsugorodott, Máramaros megye az összegek 2,7, Szatmár 9,8 és Szilágy 1,6 százalékából részesedett 2004-ben. E kiadások terén évente vannak változások, mutatja a 2003-as és 2004-es év összehasonlítása is, ám ez nem jelenti, hogy a kiadások szerkezete lényegesen megváltozna, ami Kolozs megye vezető szerepét illeti (lásd 1. ábra). Hasonló arányok figyelhetők meg Brassó javára a Központi Régióban is.

Kolozsvár mint az ország egyik legfontosabb felsőoktatási, tudományos, kulturális és gazdasági központja országos szinten kisebb K+F-erőforrásokkal rendelkezik, mint azt más mutatók alapján elvárnánk. Bukarest elsőbbségét nem lehet vitatni, ám Dolj megye Craiovával 78,6, Temes 67,9 ezrelék K+F alkalmazottal rendelkezik ezer foglalkoztatottra, és Kolozs megye csak ezután következik, lényegesen elmaradva 59,3 ezrelékkel, kissé megelőzve Iaşi-t, ahol 57,6 ezrelék ez a mutató, máshol pedig kevesebb (lásd a 3. táblázatot). Ha pedig az egyetemi központok méretének mutatóiból indulunk ki, és összehasonlítjuk a hallgatói létszámokat, akkor egyértelművé válik, hogy Kolozsvár az ország második legnagyobb egyetemi központja 61 134 hallgatóval (például az 2004/2005-ös akadémiai évben), és csupán Iaşi közelíti meg ebben a pozícióban, más központok pedig messze elmaradnak. Mégis a K+F-ráfordításokból Kolozsvár messze nem olyan mértékben részesül, mint pozíciója és potenciálja alapján megilletné. Nem elhanyagolható szempont, hogy a 3483 fős egyetemi oktatói létszám fontos humánerőforrás a kutatásfejlesztés és innováció tekintetében, amely Iaşi mellett (ugyancsak Bukarest után) itt a legmagasabb az országban.

A kutatási összegek régión belüli koncentrációjára jó magyarázat a felsőoktatási intézményrendszer területi szerkezete. Az Északnyugati Régió megyéiben területileg az egyetemi szerkezet erősen Kolozsvárra koncentrálódik, 2005-ben a régió 16 egyeteméből tíz itt működik, négy pedig Nagyváradon. Ám az egyetemi karok eloszlása – a kihelyezett karok miatt – jóval kiegyensúlyozottabb, a 123 karból mindössze 56 működik Kolozs megyében, 30 Biharban, főleg Nagyváradon, 14 Máramaros-ban, főleg Nagybányán, 10 Beszterce-Naszód, 8 Szatmár és 5 Szilágy megyében (lásd a 6. táblázatot). A kisebb megyékben működő karok jelentős része is Kolozsvár egyetemeihez, különösen a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez tartozik. A másik két erdélyi régióban kevesebb egyetem, illetve kar működik, mint az Északnyugatiban: a Központiban 13, illetve 102, a Nyugatiban 14, illetve 94.

Következtetések

Megfigyelhető, hogy országos szinten 2002–2005 között a K+F területén dolgozók száma kis mértékben nőtt, a növekmény Bukarestben és Ó-Romániában jelenik meg, mert Erdélyben mindegyik régióban csökkent a kutatószemélyzet száma, leginkább a Központi Régióban és azon belül Brassóban. A növekményből leginkább Bukarest részesült, ahol a 2002-es évi 18 590-ről 22 000 fölé emelkedett a kutatásfejlesztő személyzet lélekszáma.

A kutatásfejlesztésre fordított kiadások összege abszolút értékben minden régióban nőtt, de a GDP-arányos összeg országos szinten 0,38 százalék, ami messze elmarad az EU-ban szorgalmazott egyszázalékos értéktől. Az erdélyi régióban azonban ez az arány még a 0,20 százalékot sem éri el, csupán a nagy egyetemi központok tudják meghaladni kissé az országos átlagot, így Kolozsváron, Temesváron és Brassóban koncentrálódik a kutatásfejlesztési potenciál oroszlánrésze. A százezer fő alatti megyeszékhellyel rendelkező megyékben a K+F területén dolgozók száma és a kiadások mértéke rendkívül alacsony.

Az EU-csatlakozással Románia is jelentősen növelte az innovációra és kutatásra fordítandó költségvetési összegeket, így a helyzet javulóban van, bár még nincsenek részletes adataink a pénzek elköltéséről és regionális leosztásáról.

Elmondható, hogy Erdély legfontosabb potenciális tudás- és értékteremtője az egyetemi szféra, amelynek tudományos és innovációs tevékenységét azonban meg kell erősíteni, továbbá igazítani kell a régió a gazdasági-piaci szerkezetének elvárásaihoz, keresletéhez. A régió két kiemelkedő egyeteme, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Kolozsvári Műszaki Egyetem megfelelő piaci kapcsolatokat kialakítva országos és kelet-közép-európai szinten is kiemelkedhet a kutatás, fejlesztés és innováció terén. Ehhez jó feltételek adódnak Románia európai uniós csatlakozásával, miáltal az eddigiekhez képest jóval jelentősebb forrásokhoz lehet hozzáférni, és emellett intenzívebbé lehet tenni a Nyugat-Európa vezető egyetemeivel való együttműködést, ami a tudományos innováció terén jelentős előrelépést jelenthet. A magyar kisebbség számára külön lehetőséget biztosíthatnak az EU-tag Magyarországgal kialakított kapcsolatok, az ottani egyetemekkel és kutatóintézetekkel való intenzívebb együttműködés megteremtése.

JEGYZETEK

1. Magyarországi megfelelője az OTKA.

2. PNCDI: Planul Naţional de Cercetare, Dezvoltare şi Inovare.

3. Az összes adat forrása: Anuarul Statistic al României, 2004, 2005, 2006, INS, Bucureşti.

4. Évvégi árfolyamon 2004-ben: 1 USD = 29 065 ROL.

5. Néhány adat, így például a GDP megyék szerinti értéke 2005-re a kézirat lezárásakor még nem volt közzétéve, ezért hiányoznak a 2005-re vonatkozó bizonyos mutatók a táblázatokból.

6. Lásd: Hajdú Zoltán (szerk.): Dél-Dunántúl. Dialóg–Campus. Pécs–Budapest, 2006.