1. Adott egy olyan fiatal, aki befejezte középiskolai tanulmányait. Nem olyan, aki választ, és egy bizonyos egyetemen, egyetemi városban egy bizonyos szakot céloz meg, és ezzel egyértelműen egy pálya felé fordul. Ilyen egyértelmű fordulatok ma már igen kivételesek, de ennek inkább a belátható, egy lendülettel végigfutható pályák hiánya az oka. Meg a késő modern munkaerőpiac, amely a fiataltól dinamikát, mobilitást és a változásra és változtatásra való készenlétet követel. Meg egyik napról a másikra olyan, tájainkon „vadiúj” állásokat, új pályát és javadalmazásokat kínál, ami eleddig el nem képzelt irányokba fordítja a fiatalt (és ami esetleg nem jelent elköteleződést, csupán tanulást, várakozást és figyelést: mikor jelenik meg egy „vadiújabb” ajánlat).

Akik befejezik középiskolai tanulmányaikat, azoknak legnagyobb része ma próbálkozik, kísérletezik. Végigzongorázik a tudományegyetemeken meg a mérnöki képzésben létező szakokon. Versenyvizsgázik és „doszárvizsgázik” párhuzamosan a közgazdasági, informatika, média, számítástechnika, jog, kommunikáció és közkapcsolatok, idegen nyelv szakokon.1 Aztán egy-két-három évre megállapodik, nem vált szakot, nem utazik évekig elhúzódó szezonmunkára Amerikába, nem fagyaszt anyagi okokból. Egyszóval néhány évig stabil egyetemistaként viselkedik, eljut a záróvizsgáig is, és lesz egy három év2 végzését bizonyító diplomája.

2. Adott egy olyan fiatal, aki a társadalomtudományi szakok valamelyikére jelentkezett: vagy csak oda, vagy többek között oda. Olvasott társadalomról, társadalomkutatásról, középiskolában részt vett szakkörökön, versenyeken, nyári táborokban, szerkesztett iskolai folyóiratot, kisebb kiadványokat. Van egy baráti kör, akikkel és ahol (G.pont, Palermo-terasz, Cage, Bulgakov és más emblematikus helyek) időnként politikusokról, politikáról, autonómiáról (kicsit), globalizációról és globalizációkritikáról, kivándorlásról és erdélyi sorskérdésekről, fogyasztásról és multikról, ifjúsági szubkultúrákról és Félszigetről – aktuális társadalmi kérdésekről – beszélgetnek.

Ez a fiatal elkezdi tanulmányait, felvesz elméleti és történeti tárgyakat, laborokra jár, megtartja első szemináriumi bemutatóját, elkészíti első recenzióit és dolgozatait. Sűrűn nyilatkozik baráti körben: mi érdekli és mi nem az oktatott anyagból, a felvetett problémákból, mi az, ami poros ismerethalmaz, és mi az, amit – ha már a társadalomismeret kutatás nélkül nem az igazi – ,,jó volna kutatni, mert olvastam, hogy…”

És akkor vége a nyári szessziónak, és eljön a kötelező, tanterem-távoli nyári gyakorlat ideje, amikor kutatni lehet, és kutatni kell.

3. A nyári gyakorlat a társadalomtudományi szakokon a tanított módszertan begyakorlása: szervezetten, irányítottan, ellenőrzötten. A tanszékek/tanárok folyó kutatásaiba kapcsolódnak be segéderőkként a diákok, és külvárost vagy falvakat járva terepnaplóznak, kérdőíveznek, interjúznak, fotóznak-videóznak.

Vagy van egy olyan kutatási cél, amelyet arra az egy alkalomra találtak ki, és olyan terep, amelyet akkor derítenek fel és kutatnak. Vagy van állandó feladat, amelyet minden elsőévesnek teljesítenie kell, és állandó terep, ahova minden nyáron visszatérnek. Erről írok bővebben, mert ezt ismerem, ennek a kialakításában vettem részt.

4. Ezen a terepen – a nyárádmenti Csíkfalva község Jobbágyfalva, Csíkfalva, Szentmár-ton településein – az előző években ott jártak (a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Mérnöki és Humántudományok Kar kommunikáció és közkapcsolatok szakos diákjai) már kialakították a ,,jó hírt” és jó kapcsolatot. Az adminisztráció és az egyházak vezetői meg persze a település lakói már (kénytelen-kelletlen, de nem csak) megbarátkoztak azzal a gondolattal, hogy a diákok évenként visszatérnek.

4.1. A szervezettséghez tartozik a szállás-étkezés biztosítása (helyi támogatással), a településről kialakított statisztika- és dokumentumgyűjtemény konzultálása, a helyi intézmények csoportos látogatása, a helyi vezetőkkel való szervezett találkozások. Délutánonként meghívottak – nem csak társadalomkutatók – tartanak előadást kutatásmódszertani kérdésekről. Mivel a beszélgetések helyszíne egy árnyas csűr, ezért a rendezvény 2007-ben a Csűrszemináriumok nevet kapta. A helyiek (vállalkozók, polgármesteri hivatal) díjat ajánlanak fel a legjobb dolgozat írójának, a legjobb interjúkészítőnek, valamint a megadott tematikában a legjobb fényképek készítőjének.

4.2. Az irányítást, ellenőrzést a társadalomtudományi tantárgyak előadói végzik. A kialakított módszertan: ismerkedés kijelölt családokkal, majd a megadott kutatási tematikába illeszkedő téma kiválasztása, konzultációk után ennek pontosítása, anyaggyűjtés, a dolgozat vázlatának megfogalmazása. A dolgozatok megírására – a megadott szakirodalom konzultálása, a munka értékelése, jegyadás után – az őszi szesszióban kerül sor.

5. Ez a forma tájékozódó pontokat nyújthat olyan fiataloknak, akik társadalomtudományi szakosok, bizonytalanok, próbálkoznak, megerősítéseket várnak. A kérdés: mi az, amit – módszertanoktatásban, társadalomismeret-alakításban, elsősorban a társadalom valósságára vonatkozó kérdések aktuálissá és személyessé tételében – elérhet egy ilyen módszertani kísérlet?

Évtizedekkel ezelőtt – a két világháború között, a hatvanas-hetvenes években – egyetemisták népismereti, falukutató, társadalomreformáló szándékkal indultak terepmunkára. Nem voltak híján az ,,eltűnő világok” utáni nosztalgiának sem. Politikai vállalkozásnak, népnevelő tevékenységnek tekintették azt a tudományos munkát, amit végeztek. Sokan még ma is ennek tekintik.

Ma, egy tagoltabb társadalomban, szakmai alapon létrehozott intézmények, szervezetek feladata a társadalompolitikai, szociális feladatok megoldása. Azok a diákok, akik társadalomtudományi szakokat végeznek, egyaránt elhelyezkedhetnek politikai, adminisztratív szerkezetekben, vállalkozói szférában, médiában, állami intézményeknél, oktatásban – igen tágak a lehetőségek.

A gyakorlat a pályára álláshoz, a pályán való sikerességhez nyújt támogatást.

6. Az ismertetett terepmunka elsősorban nem a falu és a ,,hagyományok” megismerését és ,,mentését” célozza. Szűkebben vett szakmai, valamint önismereti tapasztalatok megszerzését szolgálja. ,,Hagyományos, kisméretű” településen, gyorsan átlátható kapcsolatrendszerek megismerésével, gyorsan kialakított (de nem biztos, hogy tartóssá váló) személyes, bizalmas kapcsolatok felhasználásával kell gyűjteni és rendszerezni bizonyos, a dolgozat írásában felhasználható ismereteket a helyi társadalomról. Mintegy előképzésként azokra a ,,terepekre”, amelyek nagyon újak és nagyméretűek, nem hagyományosak és főleg az informális hálózatok komplexitása miatt nehezen áttekinthetőek, nem beszélve a felszínes, gépies kapcsolatok sokaságáról. Amely ,,terepek” tárt karokkal várják a dolgozni vágyó képzett, fiatal munkaerőt.

A kialakított modell alapgondolata szerint a ,,terepközeli” (Letenyei László) kutatással kell ismerkedni, azt kell gyakorolni. Ugyanis bárhova kerülnek, urbánus vagy vidéki környezetben, különböző szerkezetekben egyaránt fontos lesz az, hogy rendelkeznek-e a helyben/intézményben érvényes kérdések megismeréséhez és az adekvát (kutatási, de környezetismereti, beilleszkedési, munkaszervezési stb.) módszerek kiválasztásához gyorsan kialakított, azonnal hasznosítható terepismerettel.

Ma pedig különösen fontos, hasznos lehet az új és legújabb pályákon, a felkínált állásokba való beilleszkedés (a szakirodalom szerint: ,,kegyelmi időszak”) idején a terepismeret annak a társadalomtudományi képzésben részesült fiatalnak, kommunikátornak, antropológusnak vagy szociológusnak, aki nem lett főállású kutató, de aki éppen frissen helyezkedik el egy politikai szervezetben, egy multinacionális cégnél, egy városi vagy vidéki önkormányzatnál, egy oktatási intézménynél, egy szociális feladatokat ellátó civil szervezetnél.

JEGYZETEK

1. Nem kitalált, hanem a valóságban tapasztalt felsorolás.

2. A bolognai rendszer hároméves képzése egyértelműen tömegképzés, és a felállított követelményrendszer teljesítésének a szessziókban készülésre (nem csak tanulásra! dolgozatcopyzásra is!) fordítható idővel való rendelkezésen kívül alig vannak akadályai.