Áprlilis 2007
Művek a purgatóriumban


  A mester kabátja (vers)
  Balázs Imre József

  Irodalom és politika
  Selyem Zsuzsa

  Szerepek és zavarok
  Boka László

  Vitázó utókor (ankét)
  

  Táguló kerekasztal
  Kántor Lajos

  Fehérnép-poszton (vers)
  Balogh Edgár

  Philosophiai mesék
  Szabédi László

  „Mindnyájan szomorúak vagyunk”
  Balogh Tamás

  Palocsay Zsigmond poémája elé
  Láng Gusztáv

  Bálint Tibor
  Nicolae Balotă

  Bogu Miloszt (Generátor – próza)
  László Szabolcs


Toll
  A varázsmesétől a mítosztalan falukutatásig
  Pozsony Ferenc


História
  Politikai emblémák a nagyszebeni Haupt-epitáfiumon
  Kovács Zsolt


Mű és világa
  Hegel, új olvasatban
  Zoltai Dénes

  Előadások (részlet)
  G. W. F. Hegel

  A széthullott világ képzete Dsida Jenő verseiben
  Bondár Anita


Téka
  Magánymitológiák (Átfogó)
  Demény Péter

  Az uralisztika görbe tükre
  Simoncsics Péter

  A velünk együtt haladó határról
  Rigán Lóránd

  A terápia felfüggesztett ideje
  Csog Szidónia

  A „mot juste” keresése
  Andorkó Júlia

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Ciklikusan gyorsuló kultúra?
  Schmidt Dániel

  Bálványok alkonya
  Balon Ruff Zsolt

  Erdélyiek a vásznon
  Nagy Katalin



  Lépcső/ház
  

  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Pozsony Ferenc

A varázsmesétől a mítosztalan falukutatásig

 

Nagy Olga (1921–2006)

 

Nagy Olga szakmai, tudományos pályája és földi élete nemrég végleg lezárult. A 20. század második felének egyik legtermékenyebb és legszerteágazóbb, új témák és módszerek iránt különösen fogékony magyar folkloristája és társadalomnéprajzosa volt. Életpályája egyúttal az erdélyi magyar néprajztudomány sajátos alakulását és sorsát is példázza. Gyorsan változó hatalmi, politikai, emberi, szakmai és intézményes viszonyok meg kapcsolatok sűrűjében jutott el a klasszikus népmesekutatástól egészen a korszerű társadalomnéprajzi szemlélet alkalmazásáig.

Nagy Olga 1921. január 2-án született a Maros megyei Nagyernyén. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte 1939-ben, utána pedig egy éven át hallgatta a kolozsvári Református Teológia előadásait. A kisiklódi iskolában oktatott 1940–1944 között, majd 1944-ben Kolozsvárt egy tanítóképző tanfolyamon szerzett diplomát. Közvetlenül a második világháború utáni években, 1945–1951 között Széken volt helyettes tanár, közben 1948-ban elvégezte a magyar nyelv és irodalom, néprajz szakot a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen.

Szépirodalmi munkássága akkor bontakozott ki, amikor előbb az Utunk (1952–1953), majd a Dolgozó Nő című lap (1953–1958) újságírója volt, s rendre kezdtek napvilágot látni saját meséi és regényei. Legismertebb mesekötetei éppen akkor jelentek meg, amikor saját gyermekeit nevelte: A vidámság madara (1954), Az üveghegyi rózsa (1956), A vén pákász meséi (1959), A kopasz király (1963), majd a Mesék a Napkirály és Földtündére fiairól (1974), A vasfogú farkas (1987), Csodaszerszámok (1991), Az aranyhajú és az elátkozott madarak (1995), Egyszer volt, hol nem volt (1998). Népszerű ifjúsági regényei is számos családi vonatkozást tartalmaznak: Lányok a bentlakásban (1960), Szidi (1962). Gyónás című vallomásos, saját magánéletéről szóló regénye pedig 1991-ben jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában Budapesten.

Első néprajzi gyűjtései a Makkai Endre és Nagy Ödön által szerkesztett Adatok téli néphagyományok ismeretéhez című kötetben, Kolozsvárt láttak nyomdafestéket 1939-ben. A kolozsvári egyetemen Gunda Béla tanítványaként fogott hozzá az erdélyi szöveges folklór tudatos gyűjtéséhez. Tudományos pályája 1958–1973 között bontakozott ki, amikor a Román Akadémia kolozsvári folklórintézetében előbb csak belső munkatárs, majd főkutató volt. Több mint három évtizeden át tartó gyűjtőmunkája során mintegy 3000 epikus szöveget gyűjtött össze, rögzített magnószalagra, nagy részüket pedig nyomtatásban is megjelentette (Előbb a tánc, azután  a lakoma. Mezőségi népmesék. Bukarest, 1955, A három táltos varjú. Mezőségi népmesék. Kolozsvár, 1958, Lüdérc sógor. Erdélyi magyar népmesék. Bukarest, 1969, A nap húga meg a pakulár. Maros menti, kalotaszegi és mezőségi népmesék. Kolozsvár, 1973, Széki népmesék. Bukarest, 1976).

Nagy Olga több évtizedes gyűjtőmunkája során nemcsak magyar, hanem román és cigány mesemondókat is felkeresett. Terepkutatásai során csakhamar felfedezte, hogy az erdélyi cigány közösségekben milyen élő mesemondás maradt fenn egészen a második világháborút követő évtizedekig. Arra is felfigyelt, hogy a székelyföldi, mezőségi és a kalotaszegi cigányok a magyarsághoz viszonyítva két-három nemzedékkel tovább őrizték az archaikus mesetémákat és mesemondást. Mivel a romániai hatalom a hazai cigányság hallgatólagos nyelvi, kulturális és etnikai asszimilációjára törekedett, nem engedélyezte a cigány kultúrával kapcsolatos tudományos eredmények publikálását sem. Éppen ezért Nagy Olga marosszéki, mezőségi és kalotaszegi gyűjtései csak Magyarországon jelenhettek meg (Zöldmezőszárnya. Marosszentkirályi cigány népmesék. Budapest, 1978, Villási, a táltosfiú. Mezőbándi, szucsági és mérai cigány népmesék. Ciganisztikai tanulmányok 9. MTA Néprajzi Kutatóintézet. Budapest, 1996). A cigány közösségekben élő mesemondás természetét, funkcióit s az élő mesemondás jellegzetességeit külön kötetben, tanulmányban és dolgozatban is összefoglalta (Barangolásaim varázslatos tájban. Cigány barátaim között. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1994, Cigánymesék tanulságai. Néprajzi Látóhatár VI [1997]. 1–4. 546–559., Cigánykérdésről árnyaltan. Művelődés 49. 1. 4–6.).

Nagy Olga jól látta, hogy miközben Nyugat-Európában a klasszikus népmese végleg eltűnt, az erdélyi magyar, román és cigány közösségekben egészen a 20. század második feléig fennmaradt az élő mesélés gyakorlata. Hősök, csalókák, ördögök című (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974) esszékötetében a népmeséket elsősorban dinamikus entitásként, folyamatos változásban elemezte. Árnyalt elemzéssel tárta fel, hogy a hajdani varázsmesék mitikus hősét előbb a mágikus erejű ember, majd végül az eszes és a leleményes kópé váltotta fel. Az Archaikus világkép és mesehagyományozás (Debrecen, 1974), valamint a Táltos és pegazus (Budapest, 1993) című tanulmányában a mese tartalmának és stílusának folyamatos változását elsősorban az emberi kultúra egységes, szerves és egyetemes összefüggésrendszerében elemezte.

Jól ismerte az Ortutay Gyula nevével fémjelzett magyar egyéniségkutató iskola eredményeit, annak hatására gyűjtötte össze, elemezte Jakab István, Dávid Gyula és Cifra János  egyéni mesetudásának, repertoárjának létrejöttét, belső szerkezetét, mesemondói szerepét és funkcióját (A mesemondó Jakab István. Vöő Gabriellával közösen. Bukarest, 1974, A havasi sátoros. Dávid Gyula meséi. Budapest, 1989, Cifra János meséi. Budapest, 1991). Nagy Olga végül is csak 1978-ban, tehát jóval nyugdíjazása után, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán védte meg A hiteles népmese esztétikája című doktori dolgozatát. Disszertációjában a mesét olyan nyitott műként értelmezte és elemezte, mely minden egyes korban és közösségben sajátos, eltérő (pl. világképteremtő, szórakoztató, nevelő, hagyomány- és értékátadó) funkcióval  rendelkezett. Doktori dolgozatának nyomtatásban megjelent változatában (A táltos törvénye. Népmese és esztétikum. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978) is elsősorban az élő narratívumok alapján fogalmazta meg a mesék művészi eszközeivel és esztétikai minőségeivel kapcsolatos elképzeléseit.

Mivel a kommunista totalitárius hatalom a hazai társadalom erőszakos homogenizálására törekedett, csakhamar betiltotta előbb a néprajz, majd a szociológia oktatását is a hazai egyetemeken. A szakemberhiány pótlására Nagy Olga Aradi Józseffel, Imreh Istvánnal, Péntek Jánossal és Salamon Anikóval együtt kezdeményezte az 1978–79-es egyetemi tanévben a Korunk folyóirat Társadalomnéprajzi Körének megalapítását, melynek keretében szakszerű előadásaival, könyvismertetőivel jelentős szerepet játszott egy új néprajzos nemzedék kinevelésében. Emberi vonatkozásaira vet fényt az a tény is, hogy amikor Nagy Olga befejezett egy-egy témát, az azzal kapcsolatos szakkönyveit csakhamar szétajándékozta érdeklődő egyetemistáknak, fiatal pályakezdő néprajzkutatóknak.

A második világháborút követő évtizedekben a magyarországi kutatók olyan monografikus vizsgálatokat kezdeményeztek (pl. Átányban és Varsányban), melyek elsősorban a második világháborút követő gyökeres politikai és gazdasági változások (pl. kulákozás, kollektivizálás, erőszakos iparosítás, elvándorlás) társadalmi, művelődési és mentális hatásait dokumentálták. Nagy Olga jól ismerte Fél Edit és Hofer Tamás átányi, valamint a fiatal magyarországi etnológusok  által kezdeményezett varsányi alapkutatások eredményeit. Hatásukra, mintájukra tervezte és szervezte meg a Maros megyei  Havad csoportos, monografikus, interdiszciplináris jellegű társadalomnéprajzi kutatását az 1970-es évek második felében. Sajnos az 1980-as évek elején megszületett dolgozatok és tanulmányok nagyon megkésve, csak a rendszerváltozás után tíz évvel láttak nyomdafestéket (Változó népi kultúra. Társadalomnéprajzi vizsgálat Havadon. Szerk. Nagy Olga. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 2000, Népi gazdálkodás Havadon. Szerk. Nagy Olga. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2002).

Nagy Olga abban is megelőzte kortársait, hogy hamar felfedezte, a polgárosodás és a modernizáció közepette nemcsak eltűnnek a klasszikus varázsmeséink, hanem fokozatosan racionalizálódnak még a továbbélő szövegek is, ugyanakkor gyökeresen átrendeződik a szájhagyomány útján élő epikus alkotások egész rendszere. Számos dolgozatában mutatott rá, hogy a modern korban nemcsak a tréfa meg a komikum kerül előtérbe, hanem a reális elemek is egyre nagyobb mértékben beépülnek a mesék szerkezetébe. Egyértelműen megállapította, hogy az emberek modern korunkban is szívesen mesélnek, de szövegeik már gyökeresen új, megváltozott világképet és világlátást tükröznek, s a klasszikus mesék helyét egyre inkább igaztörténetek és elmesélt élettörténetek veszik át.   

A magyar egyéniségkutató iskola hagyományait folytatva Nagy Olga egy-egy különösebb előadói tehetséggel megáldott adatközlőjétől számtalan elmesélt szöveget rögzített. Az összegyűjtött narratívumok sorában csakhamar látványosan gyarapodott azoknak a szövegeknek a száma, melyek egy-egy kivételes sorsú, saját társadalmi közegéből valamilyen okból kiemelkedő vagy saját lokális közösségéből kilépő asszony élettörténetét örökítették meg. Nagy Olga az angolszász antropológia napjainkban oly népszerű és divatos nőkutatásait megelőzve, szinte ösztönösen ráérzett az asszonyélet behatóbb elemzésének szükségességére és időszerűségére. Szerteágazó eredményei csakhamar feltárták, hogy az erdélyi falvak férfijogú társadalmában az asszonyok milyen kiszolgáltatott módon élnek, s ebből az aszimmetrikus kapcsolat- és értékrendszerből hogyan próbálnak egyesek szabadulni. A magyar paraszti társadalom szorításából kilépő asszonyok egyéni sorsát szemléltetik a Nagy Olga gondozásában és szerkesztésében megjelent, nagy sikerű élettörténetek (Győri Klára: Kiszáradt az én örömem zöld fája. Emlékezés. Sajtó alá rendezte és előszóval ellátta Nagy Olga. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975, Kocsis Rózsi: Megszépült szegénység. Vallomás a gyermekkorról. Bukarest, 1988).

Nagy Olga csakhamar felfedezte, hogy az asszonyok nagyon sajátos szerepet játszanak nemcsak a mesemondásban, hanem az erdélyi falvak társadalmában is. A nyugat-európai angolszász antropológiával egy időben csodálkozott rá az asszonykutatásokban rejlő új lehetőségekre (Asszonyok könyve. Népi elbeszélések. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988). Ugyanakkor az általa összegyűjtött narratívumok alapvetően meg is újították az erdélyi falvak társadalomszerkezetének vizsgálatát, valamint a hazai néprajztudomány módszertanát, lehetővé tették a lokális kultúrák és társadalmak árnyaltabb, egyéniesített elemzését és értelmezését is.

Nagy Olga Havadon készített interjúanyaga végül is azt tárta fel, hogy Erdélyben nem beszélhetünk egységes falusi társadalmakról, modellekről, mivel még egy falusi közösségen belül is sokféle láthatatlan csoportosulás, réteg működik. Tehát az erdélyi falusi társadalmak is sokszínű szerkezetet alkotnak, változatokban gazdag formában élnek. Nagy Olga egyértelműen rávilágított arra, hogy egy-egy falusi társadalom rétegzettsége az ott élő emberek kulturális sokszínűségét is előidézi.

A népies szépírói és a hagyományos néprajzi irodalom által ideálisnak megrajzolt faluképpel szakítva határozottan rámutatott arra, hogy az erdélyi falusi társadalmakon belül számtalan érdekellentét, vita feszült egymásnak, s az egyházi meg a világi hatalom által mintaként forgalmazott értékrendet lépten-nyomon megszegték, megsértették deviánsoknak tartott személyek. Az erdélyi falusi asszonyokkal rögzített beszélgetései arról győzték meg Nagy Olgát, hogy a mi régiónkban is elsősorban a szexuális és az erkölcsi értékrend előírásait hágták át minden korban (Paraszt dekameron. Válogatás széki tréfákból és elbeszélésekből. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977, Újabb paraszt dekameron. A szerelemről és a házasságról. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983, Népi változatok szerelemre és házasságra. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1994). Az erdélyi falvak társadalmáról, vallásosságáról és rendszeres kutatásáról vallott nézeteit végül is két kötetben szintetizálta (A törvény szorításában. Paraszti értékrend és magatartásformák. Gondolat, Budapest, 1989, Világgá futó szavak. Havadi beszélgetések. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1990).

Nemzedéktársaitól eltérően a rendszerváltozás után messzemenően támogatta az új néprajzi intézményrendszer kialakítását és egy fiatalabb nemzedék színre lépését. Cselekvő részt vállalt a Kolozsvárt, 1990. március 18-án megalakított Kriza János Néprajzi Társaság útra indításában is. Tíz éven át meghatározó szerepet játszott annak szakmai tevékenységében, rendszeresen részt vett a fiatalabbak által szervezett tematikus konferenciákon, az Erdélyben és Magyarországon szervezett néprajzi szemináriumokon, könyvbemutatókon és kiállításmegnyitókon. Tudományos munkásságának elismeréseképpen a Magyar Néprajzi Társaság (Budapest) külföldi tiszteletbeli tagjává választotta. Szépírói és újságírói tevékenysége révén pedig a Román Írószövetség tagja volt. A tudományos, az irodalmi és a művelődési életben játszott szerepét, élményeit és tapasztalatait külön kötetben foglalta össze (Pályakép fénnyel és árnyékkal. Egy néprajzos emlékei. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1995). A Györffy István Néprajzi Egyesület a 80 esztendős Nagy Olga tiszteletére 2001-ben ünnepi kötetet jelentetett meg (Néprajzi Látóhatár X. 1–4.), mely tartalmazza Nagy Olga szakmai bibliográfiáját is Keszeg Vilmos összeállításában.

Nagy Olga utolsó éveiben tudatosan visszavonult a kolozsvári közéletből, színésznő lányánál élt Háromszéken, ahol 2006. november 2-án csendesen elhunyt. Szűk rokoni és szakmai körben temették el Sepsiszentgyörgyön, a szemerjai temetőben november 6-án a református egyház szertartása szerint. Sírja fölött a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke mondott búcsúbeszédet.

Pozsony Ferenc