November 2006
Újgazdagok— újszegények


  Bevezető
  

  Egy bölcső felett; Gyilkos-tó; A megvert lány balladája (versek)
  Eszteró István

  Társadalmi változás, térségi rétegződés
  Biró A. Zoltán

  „Lecsúsztunk, és egyszerre mindent elveszítettünk”
  Oláh Norbert-Sándor–Péter László

  A megtört idő (vers)
  Bordy Margit

  Szegénység és depriváció a Székelyföldön
  Telegdy Balázs

  Falusi kisvállalkozók életmódja
  Oláh Sándor

  Gazdag cigányok, szegény romák
  Rareş Beuran

  A Becali-jelenség
  Cseke Péter Tamás

  Az „erkölcsi ellenzék” nemzedéke
  Interjú Láng Gusztávval


1956–2006
  Egy 1956-os erdélyi utazás folytatása
  Gömöri Györggyel beszélget Cseke Péter


Toll
  Merjük az igazságot kimondani
  Degenfeld Sándor

  Borbáth Károly történészi alapvonásai
  Egyed Ákos

  Vargyasi leltár 1980 tavaszán
  Demény Lajos

  Európa szelíd bája
  Kalinovszky Dezső

  Barna reménytelenség
  Csekéné Kolcsár Irén


Világablak
  Integrációs kérdőjelek
  Pomogáts Béla

  Mentalitásválság–mentalitásváltás
  Péntek Imre

  Világsiker – kérdőjelekkel és új esély a magyar futballnak
  Frenkl Róbert


Közelkép
  A deprivált népesség
  Mihály Emőke

  Európai örökségünk
  Eckart Wilfried Schreiber

  Roma holokauszt
  Nágó Zsuzsa Emese


Levelestár
  A személyi kultusz virágzásának éveiben...
  K. L.


Téka
  Hol élne ma Ovidius?
  Gál Andrea

  Kölcsönfény
  Rigán Lóránd

  Dumapolitika
  Demeter M. Attila

  Glokális dilemmák
  Ambrus Attila

  Árvíztörténet – mentalitástörténeti tanulságokkal
  Bodó Márta

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Társadalom- és gazdaságfejlesztési modellek versenye az Európai Unióban
  Ráduly Zoltán

  Dan Perjovschi nemzetközi sikereirõl
  K. E.

  Gyermekszegénység
  Cs. K. I.



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Eszteró István

Egy bölcső felett; Gyilkos-tó; A megvert lány balladája (versek)

Egy bölcső felett

Követtük a mozdulatát, szemét,

mely tétován a lámpa felé fordult,

ez hát az otthon, s benne a világ

vonzó, ijesztő újdonság, csoda,

amit csecsemő köré von a bölcső,

imbolygó árnyak közt derengő hangok.

Ahogy szavak közt röpdöső visszhangok,

száz forma, szín környékezte szemét,

az ajka közt, mint ringatózó bölcsőn

véletlen hangsor értelembe fordult,

elhalványult akkor minden csoda,

mivel hasonlót nem látott világ.

Minden látó lélekkel új világ

pitymallik szerte, ébredező hangok,

belülről néz kifelé a csoda,

mikor egy tárgyra fordítja szemét,

s mint napraforgó, mind feléje fordul,

aranyló napként míg sugárzik bölcső.

Amit magából hozzáad a bölcső,

fényrácsain kitágul a világ,

akár előre, visszafelé fordul,

nem engedik se kint se bent a hangok

túl rajta, míg nem érzi micsoda

mély magasság kápráztatja szemét.

S ha elborítja napját rongy, szemét,

tekergő kígyók rácsozzák a bölcsőt,

vad rettegésbe révül a csoda,

hogy elsötétül minden volt világ,

meghallja szavunk, valahol a hangot,

mely oltalmazó fénnyel felé fordul.

Talán míg néztük, sorsa merre fordul

hulló csillagra függesztve szemét,

elvéthettünk bizony ezt, azt, egy hangot

Isten kegyére bízva, hiszen bölcs ő,

ki tudja, nincs tökéletes csoda,

s elromlik, kihuny velünk a világ.

Ha volna bölcső másik és világ,

hová csecsemő fordítná szemét,

egyetlen hozzá fogható csoda…

Gyilkos-tó

Sétáltunk Gyergyószentmiklóson, Tünde

nyomába léptem fehér falú templom

kövezetén, ahol csak azt kívántam,

hogy az enyém lehessen mindörökre,

habár mint mondta, szerelmi csalódás

miatt volt szíve zordon, mint Gyilkos-tó.

Napot a vízzel tönkujjal Gyilkos-tó,

figyeltük másnap, hogy fog össze tünde

örömfoszlányra fércelve csalódás

árnyékát, mely sötétbe süllyedt templom

vak boltozatán vergődik örökre,

elhessegetni bárhogy is kívántam.

Kegyére méltó lenni hogy kívántam,

vörös torokkal lángolt a Gyilkos-tó

elnyelni készen csónakunk örökre, –

ha néha-néha rám tekintett Tünde,

a mélyben mindig összedűlt egy templom,

s hullámkörökbe hurkolt a csalódás.

Hegyeket hurkolt szél, vihar, csalódás,

s ölelni hű imádattal kívántam

menyasszonyomként fehér falú templom

oltáránál, míg meg nem öl Gyilkos-tó,

mint monda pásztorát nyájastul, Tünde

kezét az égtől vártam mindörökre.

Hiába hogyha másé mindörökre,

mint tavak tükre, érzéki csalódás,

egy viszonzatlan csók semmibe tűn, de

szomját enyhítni hasztalan kívántam,

míg téli palástot nem ölt Gyilkos-tó,

s száz gyertyaláng fölött libeg a templom.

Fohászomat majd ismétli egy templom

fehér falak közt bennem mindörökre,

s mint szenteltvízbe mered a Gyilkos-tó

sok üszkös ujján égbe a csalódás,

szerelmét, csókját mennyire kívántam,

ki nem fürkészi napsugár, a tünde.

De versek fodrán néha-néha Tünde

szemét próbálja elfogyó Gyilkos-tó,

melyet kiinni hiába kívántam.

 

A megvert lány balladája

„Amott kerekedik egy fekete felleg,

alatta repül el egy fekete holló,

 

izenek apámnak, izenek anyámnak,

izenek anyámnak, jegybeli mátkámnak,

 

ha kérdik, hogy vagyok,” talpig sebben vagyok,

sebeimnél jobban csak a lelkem sajog.

 

Lányom, virágszálom közkórházi ágyon,

szüvem hasad meg így esszetörve látnom,

 

átkozott legyen a csillag is felette,

melyik rabló, gyilkos tevéled ezt tette.

 

Nem rabló, nem gyilkos, nemzetem szavára

mutaték útirányt hazai honába,

 

odajöttek osztán verekedők hármon,

üttek, ahol értek, rúgtak gyomorszájon,

 

de még pandúrok is nyűttek étlen, szomjan,

hogy rút panaszomat tüstént visszavonjam.

 

Bíró urak, kérem, mondjanak ki törvényt,

mit érdemel, aki megveti a törvényt

 

gyönge virágszálom tiporva avarba,

vérrel írva ingén: halál a magyarra!

 

Állj meg némber, megállj, ne zavard a vizet

már kavicsos főddel, mint lányod a vizet,

 

van-é gyanúsított, doktori látlelet?

’Sze mi van, az nincsen, ami vót, nem lehet,

 

cseles komédia, ahogy kieszelte,

cseléded imázsunk  jól sz’ rba keverte.

 

Ne sírj, lányom, ne sírj árva virágszálom,

Isten oltalmazzon tömleci vaságyon,

el is elmenek én brüsszeli bírókhoz,

mert nincs  bizodalmom a kutya bírókhoz.

 

Bíró urak, kérem, volt ott huszonöt is,

írt, jegyzetelt rögtön mind a huszonöt is,

 

jöve az ajánlás törvény szerint éppen

otthoni bírákhoz veretés ügyében

 

keresni a vétkest, ha túl hét határon,

írmagját irtani hetedhét országon.

 

„Amott kerekedik egy fekete felleg,

alatta repül el egy fekete holló,”

 

mondjad, hogy a világ csak feketén ragyog,

akinek az egén nincsenek csillagok.