Szeptember 2006
Szubkultúrák


  Bevezető
  

  Csoportok és kultúrák
  Keszeg Vilmos

  Határaink: egy csoportkultúra megalkotása
  Szabó Á. Töhötöm

  Munkás-szubkultúrák történetei
  Balázs Imre József

  Az elitek szubkultúrája
  Keszeg Anna

  Az állandósuló átmenet kultúrája
  Sólyom Andrea

  Esővarázsló; Tenger, Árnyék, Imap Ukua (versek)
  Jánk Károly

  Balogh Edgár száz éve
  Kántor Lajos


1956–2006
  Az erdélyi irodalom az „olvadás”-tól a megtorlásig (1954-1958)
  Dávid Gyula


Világablak
  Hazatérés az idegenbe
  Rainer Hillenbrand – Hajdú Farkas-Zoltán

  Rainbow-világtalálkozó és közel-keleti béketalálkozó Törökországban
  Vermes Veronika


História
  Bizalmatlanság, vádaskodás, vasfüggöny
  Fülöp Mihály–Vincze Gábor


Mű és világa
  Orvos és páciens (II.)
  F. Dornbach Mária

  Termékenyítő barátság
  Tüskés Tibor

  Örök börtön
  Sánta-Jakabházi Réka


Levelestár
  Balogh Edgár és Gáll Ernő levélváltásaiból
  Kántor Lajos

  Balogh Edgár levele – Apáczai-évfordulón (1974)
  K. L.


Téka
  Erdély-reprezentációk
  Gál Andrea

  Élet és határ mezsgyéjén
  Lakatos Artúr

  Illik
  Váradi Nagy Pál

  Néprajzi körkép a Duna mentéről
  Szőcsné Gazda Enikő

  Jelentés a „szív-atmoszféra” változásairól
  Tapodi Zsuzsa

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Raoul Şorbanról – nekrológ helyett
  S. L:

  Replika a szubkultúrakutatásra
  Patakfalvi Ágnes



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

S. L:

Raoul Şorbanról – nekrológ helyett

 

A 94 éves korában elhunyt román művészettörténészről Michael Shafir kolozsvári egyetemi tanár ír – „nekrológ” helyett – reális életút-összefoglalást a bukaresti 22-ben. ªorban igyekezett elhitetni a közvéleménnyel, hogy ő volt az, aki az észak-erdélyi, kolozsvári zsidókat segített Romániába menekíteni; ezért a jeruzsálemi Yad Vashem az „igazak” közé fogadta. Tibori Szabó Zoltánnak koronatanúk megszólaltatásával egyértelműen sikerült bebizonyítania, hogy Şorban állítása saját múltjáról nem felel meg a valóságnak. A kolozsvári román irodalmi lap, az Apostrof közölte azt a visszaemlékezést, amelyből viszont az derül ki, hogy Raoul Şorban a Szekuritáté informátora volt, mégpedig egykori jótevőjét, Tudor Bugnariu marxista filozófust és a költő Lucian Blagát súgta be. Şorban 1990 után belépett a Nagy-Románia Pártba, és a Totuşi iubirea című lapban azt írta, hogy a zsidók igazi megmentője Antonescu volt. Ezek után a Yad Vashemnek tulajdonképpen vissza kellett volna vonnia a ªorbannak adott kitüntetést. Közismert volt Şorban soviniszta, szélsőségesen magyarellenes magatartása. (Erről a romániai magyar közvélemény meglehetősen sokat tud. Şorban vádolta meg magyar nacionalizmussal és jelentette föl a Ceauşescu-diktatúra éveiben többek közt az egykori Barabás Miklós Céhet és alapítóját, Kós Károlyt. Ennek volt a következménye, hogy a hatalom betiltotta a Kós-centenáriumot Romániában, 1983-ban.)

Vajon miért dicsőíti nekrológjában a bukaresti Ziua ezt az embert? – teszi fel a kérdést Shafir. A magyarázat kiolvasható az álneves szignóval közölt, de fölfejthető, Victor Ronceát fedő Ziua-szövegből. Az a Roncea, aki ma a Szekuritáté-ügynökök leleplezőjeként fejti ki visszhangos tevékenységét, megvallja: Şorban életének utolsó szakaszában a nemzeti eszmékhez közel álló fiatalok szentnek nevezték őt. Hogy a nekrológ szerzője mit tekint szentnek, arról Shafir máshol kíván majd írni. (22, 2006. 856.)